Az első dolog, ami felmerül az Olvasóban, valószínűleg az, hogy miért rejtettek Jézus szavai. Mert bizony azok, s nemcsak itt, az ún. Tamás-evangéliumban. Igéit minden előfordulási helyen értelmezni kell. Ez nagyon fontos, mert Örömhírét logionjaiban körvonalazza. Egy írásmű tehát csak akkor tekinthető evangéliumnak, ha tartalmaz ilyen mondásokat.

Az isteni ismeretek kútfeje Jézus, s ő ezeket a kinyilatkoztatásokat a logionjaiba rejtette (Tm 110.). Ezeket a kincseket szó szerint meg kell találni… Magától értetődik, hogy kizárólag a lankadatlanul kereső ember találhat (Tm 1.), tehát az a személy, aki hajlandó a szellemi erőfeszítésre.

Vajon miért kell "fáradoznunk"?... (Tm 58.). Azért, hogy tudás birtokába juthassunk. Tudatlanságunkat ugyanis a nem-gondolkodás okozza. Semmi más. Az egyéni és személyre szabott kinyilatkoztatás vételét a rejtett szavak megfejtése teszi lehetővé. Mire kihámozzuk a mondanivalót, addigra kristálytisztává válnak a jézusi közlendők.

Tulajdonképpen a Keresők Evangéliumát forgatjuk, ami az Emberfi írásbeli hagyatéka. Ezt a művet nagy valószínűséggel Galileában diktálta le Tamásnak, feltámadása és mennybemenetele között. A 115 logion egy teljes evangéliumot ad ki, melynek van eleje, és van vége. A mondások sorrendje nem esetleges. Ellenkezőleg: igen nagy műgonddal van megkomponálva.

Az teljességgel kizárt, hogy Tamás apostol írásával állunk szemben. Arra könnyű egy tanítványnak visszaemlékezni, hogy mit mondott s mit tett a mestere (így állt össze a kánoni evangéliumok gerince), de a keresztrejtvényszerű pontosságot igénylő rébuszok memorizálása lehetetlen, hisz itt minden szónak, sőt toldaléknak komoly szerepe van. A látszólagos nyelvtani rendellenességek sem véletlenek!

Felmerül a kérdés, hogy másolás közben, a fordítások során, illetve a szerkesztői munka következtében nem torzult-e a szöveg. Nos, a Szellemi Hagyaték csak 1946-ban került elő, tehát majd kétezer évet pihent a föld alatt. Az anyag összekötő szövegeket nem tartalmaz, így betoldásokra egyszerűen nincs lehetőség.

A rendelkezésünkre álló magyar fordítások közül a Hubai Péter-féle jelesre vizsgázott. A mérce tudniillik a szöveg megfejthetősége, így maga az eredmény dicséri a munkát. Más magyarításokban (az értelmező jellegű fordítás miatt) több jézusi terminus is elsikkad. A különböző szövegváltozatok kritikai elemzésére nincs szükség, mert ezt a konklúziót bárki levonhatja, ha összeveti egymással a fellelhető műveket.

A kánoni párhuzamokat mindenképpen Csia Lajos tolmácsolásában lapozzuk fel, mert annál hívebb magyar szöveg sohasem fog a rendelkezésünkre állni. A protestáns fordítások általában véve is, köztudottan, jobbak a katolikusoknál. A jézusi képek és szövegek egyenesen érthetetlenek, ha a "királyság" helyett egy építhető országban gondolkodunk.

A Szellemi Hagyaték 50%-a a kánoni evangéliumokban is megvan. Ezek a párhuzamok azonban nem jelentenek betű szerinti egyezést. Az egyes szövegváltozatoknak persze ugyanaz a mondanivalója, ám sokszor az is csak hasonló, azaz egy kicsit más vagy több… A szenzációt a másik 50% jelenti, vagyis a számunkra új anyagok. Ezek nyilván szerepeltek az apokrifnek minősített evangéliumokban, de azokat a kanonizáció során megsemmisítették.

A kölcsönös hitelesség igazolásaként utalok arra, hogy a Keresők Evangéliumának egyharmad részénél hivatkozni lehet az iszlám hagyományban megőrzött jézusi mondásokra is. Ezek a párhuzamok természetesen jelölve vannak (Isz). A szóban forgó logionok Pikó Gábor Mózes: Minden Jézusról című könyvében találhatók, a Zsidókeresztény hagyomány agrafáival együtt. (Paulus Hungarus/Kairosz Kiadó, 2002.)

A Tamás-evangélium és az iszlám hagyomány hivatalosan "agyon van hallgatva"... Az egyházi szaktekintélyek nem foglalkoznak velük, pedig a jó pásztor hangja egyértelműen felismerhető (Jn 10,4-5). E mellőzöttségnek alapvetően két oka van: egyrészt a megszokottól eltérő messiási alak bontakozik ki, másrészt a Tanító merőben másként - a hívek felfogásával ellentétes módon - viszonyul a világhoz.

Ezért aztán a Szellemi Hagyatéknak igen nagy jelentősége van, hiszen ebből tudhatjuk meg a legbiztosabban, hogy milyen isten- és világképe volt Jézusnak. A kánoni evangéliumok szerzői kívülről szemlélték az eseményeket, s egyáltalán nem voltak tisztában a lényeggel (Zsk 65.). Ma már teljesen világos, hogy a tanítványok csupán naiv tanúi voltak a Nyilvános Működésnek, és abszolút nem értették Mesterüket.

Természetesen az elemző se akarhat mást, mint a Szerző: a cél tehát az, hogy az olvasó felismerésekre jusson. Ehhez elvileg elegendő a párhuzamos helyek felsorolása, és a jézusi terminusok jelentésének megadása. Ezen túlmenően a kereső segítő kérdéseket, illetve megállapításokat is kap. Ha van apokrif szövegváltozat, az is szerepel... Mi több: az éppen terítéken lévő logionnal érintőleges kapcsolatban álló más "tamási" logionok is jelezve vannak.

Az érteni akaró egyén akkor jár el helyesen, ha a 115 logionra 115 napot szán. Ekkor sajátjaként könyvelheti el az igék megfejtését. Szem előtt kell tartani, hogy sorba rakott feladványokkal van dolgunk, tehát csak akkor lépjünk tovább, ha már biztosan megtehetjük. Sose hagyjunk magunk mögött fehér foltokat, mert a lépcsőzetes előrehaladás közben terminológiai tárházunk állandóan bővülni fog, és a Szerző számít erre (Isz 83/9). Szó szerint meg kell tanulnunk "jézusul", de ez a nyelvtudás segítségünkre lesz a kánoni evangéliumokban való eligazodásnál is. A Szellemi Hagyaték fénye minden értelmezésbeli homályt eloszlat!

Pintér István