Gaali Zoltán
A székely ősvárak története, mondája és legendája
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
I. kötet
Bevezetés
I. fejezet. A székelység eredete
II. fejezet. A székely nép
III. fejezet. A székely föld
IV. fejezet. A székelyföldi várrendszer
V. fejezet. Udvarhedyszék ősvárai
VI. fejezet. Csikszék
VII. fejezet. Háromszék
II. kötet
VIII. fejezet. Marosszék
IX. fejezet. Aranyosszék
X. fejezet. Barczaság
Végszó
Bevezetés
A Székelyföldről azt mondta báró Eötvös, hogy ez "Erdélynek fellegvára" és ezzel nagy történeti igazságot állapított meg, mert Nagymagyarország keleti határán lakó, haza és szabadságszeretettől áthatott hős székely nép minden időben, úgy a régmultban, mint a közelmultban mindenkor hűen teljesítette határvédő és a szabadságot oltalmazó nemes hivatását. Bércövezte területe bevehetetlen fellegvára volt a magyar hazának. A székelyföld volt Pannónia Lakedeimonja, melynek szorgalmas, szerény, igénytelen népe, békében munkás, a harcban pedig hős volt és oly előharcos, mely annyiszor fedezte vérző keblével hazánk szent határait, valahányszor azok az ellenség által megtámadtattak.
Volt idő, midőn a székely nemzet egyedül, rokontalanul, elszigetelten lakta e bérces vidéket; volt idő, midőn ellenségektől körülvéve élt négy és fél századon át a hegyek között. E vészes korban puszta hősiessége nem volt elég, hogy a hazát és azzal Attila birtoklási jogát megvédhesse, ezért a büszke hegyormokra épített várláncolattal gyürűzte körül a féltve szerzett őshazát.
Midőn a magyarok bejövetelével a székely újból otthon érezhette magát, elhagyta a hegyormokat, a szabadság és függetlenség ezen magas régióját. Leköltöztek a termékeny völgybe, ahol gyakran kellett hódolniok és hordani a szolgaság szégyenletes jármát. Ősi védvárai, régi dicsőségének e kőbetűi omladozva, egyenkint tüntek le, de romjaikban is sokat mondó emlékeit őrzik a homálylepte multnak.
Gyorsan csörgedező kristály patakok körül csoportosul a meglepően üde, gyakran elragadóan nagyszerű havastáj. A síkságok nyílt szépségének közvetlen közelében a legfestőibb havasvidék vadon nagyszerűségét találja az utas, ha nem rest e völgyecskék rejtőzködő virányait felkeresni. A természet szépségei mellett e sziklahegyek rejtett magánya nem egy ősi műemléket őriz, mert alig van völgy, melyben egy vagy több várrom ne rejtőznék. Gyakran bámulatra ragadó fenséges emléktöredéke egy titokteljes, egy senki által fel nem deríthető multnak. Egy-egy megszemélyesítője a regék ködébe vesző és az ismeretek bonckése alól kisikló világnak, mely csak egyes kőbetűket hagyott hátra, melyekből olvasható történelmét összeállítani nem lehet.
A kutató sejti ugyan, de a történelmi igazságot felfedni mégsem tudja, mert olyan emlékek ezek, melyek felett némán ül a történelem múzsája s legfeljebb csak a regék csalékony tündére beszél előttünk érthetetlen nyelven. Ki ne vágynék e csodálatos völgyek rejtett szépségei közé? Hisz ott a természet barátja, a régész, a népélet költészetét tanulmányozó tudós, valamint a festő és balladák s hitregékre tárgyat kereső költő lánglelke egyaránt mérhetetlen gazdag anyagot talál.
Hatoljunk be mi is e rejtett völgyekbe és azoknak kincsei között mi is búvárkodjunk, ha nem is a szakértő szabatosságával, csupán szenvedélyes szeretettel vizsgáljuk az ott talált ősi várromokat s amit ismereteink körébe foghatunk, azt átadjuk itt az olvasónak, hogy legalább útmutatóul szolgáljon.
Aki a Székelyföld népét, annak régi és közelmultját ismeri, az tudja hogy az itt lakó maroknyi nép állandóan számos ellenség ellen küzdött és fiai, miként Spárta hősei, önmellükből alkottak bevehetetlen élő falat, olyat, amelyet a tízezres ellenség sem tudott áttörni. Aki a székely nép hősiességével tündöklő haditényekről tudomással bír, az bizonyára szent tisztelettel és elfogódott szívvel közelít a szabadságért és a hon védelmében kiöntött annyi nemes vér által öntözött földhöz.
Vallásos szent érzéssel lépjünk az őseink vérétől áztatott hantokra. Azzal a hittel lépjünk erre a megszentelt földre, hogy őseink kiontott véréből a szabadság és jog győzelmének égő fája fog felsarjadni, mert ezekhez a szent földekhez való jogunk el nem veszhet, s ennek győznie kell az Isten és az örök igazság törvényei szerint.
Egy mult, egy dicső és világra ható események által örök emléküvé tett korszak van itt eltemetve, azért a késő ivadék csak tisztelettel és szent áhitattal közelítheti meg ezen felszentelt romokat. Mert miként egy díszes, régi templom nagyszerű méreteivel, remek művészetével meghat, elragad és azt úgy tekintjük, mint a régi kor kőepopoeaját, úgy egy régi várromnak is megvan a maga költészete. Azok a roppant művek, azok a századok romboló hatalmával, emberek dúlásaival dacoló ősi várromok, oly hatalmas műemlékek, keletkezési koruk oly büszke képviselői, hogy azokat csak szent tisztelettel szemlélhetjük, - mert ezekhez a történelem dicsteljes emlékei fonódnak.
Ki tudja, hogy ezek a feledett és csak romjaikban bámult erődítmények, mily dicső nagyszerű eseményeknek voltak tanui. Egy nép, mely romjaiban is fenséges erődítményeket tudott alkotni, milyen hatalmas lehetett hazája védelmében!
Amit a nagy ősök oly féltékenyen őriztek, mit másfél ezred év harcviharjain át megvédtek, megtartottak számunkra, azt mi elveszni, elidegeníteni engednénk-e? Nem! A hon határait fedezett hatalmas várak szétoszlottak ugyan, de él ezen szabadságra méltó, nagyra hivatott székely nemzet, mely az ősöknek szent hagyományát nem fogja eltékozolni, hanem azt minden vész és támadás ellen meg fogja védeni, hogy utódainak akként adja át, miként a nagy ősöktől öröklé.
Keressük fel tehát a romokat, melyek a mult idők elkopott kőtáblái.
Ássuk fel a mult begyepesedett földjét és ültessünk oda annyi emlékvirágot, hintsük a régi dicsőségnek annyi termő magvát, melyet gondos ápolás és ha kell véröntözés mellett is felnevelhetünk. Ne tagadjuk meg multunk nagyságát, hasznos munkásságát, dicsőséggel párosult tetterejét, műmaradványaiban nyilvánuló fejlettségét és hatalmát, mert a mult azon anyatörzs, melybe jelen és jövő oltó ága van elhelyezve. Hitünk és meggyőződésünk, hogy gondos ápolással majd a szabadság terebélyes és népboldogságot érlelő fája fog fejlődni, mert mint Eötvös mondja: "feltarthatatlanul halad az emberiség azon ösvényen, melyre multja vezette".