---

Inhalt

ISTVÁN BIBÓ
  Biography
  Bibliography
  Zwang, Redit, Freiheit [1935]
  József Szabó 'Dr. Stephan Bibo jun.: Kényszer, jog, szabadság' [Zwang, Recht, Freiheit] [1935]
  Le dogme du "bellum justum" et la théorie de l'infailibilité juridique: Essai critique sur la théorie pure du droit [1936]
  Rechtskraft, rechtliche Unfehlbarkeit, Souveränität [1937]

JÓZSEF SZABÓ
  Biography
  Bibliography
  Ort und Stelle der Rechtswissenschaft in dem menschlichen Denken [1942]
  Wahrheit, Wert und Symbol im Rechte [1943]
  From Chaos to the Rule of Law [1974]

TIBOR VAS
  Biography
  Bibliography
  Die Bedeutung der transzendentalen Logik in der Rechtsphilosophie [1935]
  Josef Szabó 'T. Vas: Die Bedeutung der transzendentalen Logik in der Rechtsphilosophie' [1935]

Name index

---

Ismertető

Az egykori Horváth-tanítványok köréből kialakult, a mester által "szegedi iskolának" nevezett közösségről még ma sem tudunk túl sokat. Mindazonáltal ha nem hasonlítható is a földrajzilag nem túl távoli, a századfordulót követő európai jogfilozófiai gondolkodást alapvetően befolyásoló, Hans Kelsen, Adolf Merkl, Alfred Verdross nevével fémjelzett "új osztrák iskolához", mint az egyetlen XX. századi magyar jogbölcseleti iskola mégis számon tartandó a hazai és talán a nemzetközi jogtudományban is. Az iskola első publikációi az 1930-as évek közepétől kezdve láttak napvilágot. A kötet első részében Bibó István (1911-1979) jogbölcseleti "életművének" idegen nyelven közzétett eredményeivel ismerkedhetünk meg. Elsőként a még joghallgatóként írt, már említett Kényszer, jog, szabadság német nyelvű, tanulmányméretű összefoglalóját olvashatjuk. Az ifjú jogbölcsész, mint ekkoriban minden magára valamit is adó jogfilozófus, e korai művében önálló elmélet kidolgozására tett kísérletet életkorát meghazudtoló alapossággal és mértéktartással. Bibó a kényszer és a szabadság filozófiai kategóriáinak alapos tisztázásával e kettő hálójában ragadja meg a jog lényegét. A kifejtésben mestere két fontos kategóriáját, a szinopszis gondolatát és a társadalmi objektiváció fogalmát adaptálja. Meghatározása szerint a jog egyidejűleg gyakorolja a legobjektívebb kényszert és valósítja meg a legobjektívebb szabadságot. A jognak mint objektivációnak ez a kettős feszültsége adja meg a többi társadalmi szabállyal összevetve a jog igazi erejét. A jog ezen kétarcúsága természetesen nem új keletű dolog a jogelméleti gondolkodásban, de gyakorta találkozni valamelyik oldalát túlhangsúlyozó felfogással.

Dicsérendő szerkesztői megoldásként az írást a Bibóhoz haláláig baráti szálakkal kötődő pályatársnak, Szabó Józsefnek egykorú, német nyelvű, a mű egészét bemutató, terjedelmes recenziója követi, amely a korszak egyik legjelentősebb szakfolyóiratában hívta föl a figyelmet a szegedi iskola egyik legkorábbi tudományos teljesítményére.

A továbbiakban két teljes - eredetileg francia, illetve német nyelven megjelent - Bibó-tanulmány egyes jogfilozófiai részkérdések alapos elemzését nyújtja. Természetesen nem véletlen, hogy mindezt a kelseni elmélet tükrében, a reveláció erejével ható nagy teória alapos kritikájaként fogalmazta meg. Le dogme "bellum justum" et la théorie de l'infaillibilité juridique (1936) - mint alcíme is mutatja - a kelseni tiszta jogtan bizonyos következtetéseiről szóló kritikai tanulmány: Bibó immanens bírálatát adja az alig két évvel korábban publikált, vitára inspiráló műnek, s részletesen foglalkozik a jogi tévedhetetlenség, a kötelezettség, a nemzetközi jog primátusa, a szankcionáló aktus és a kelseni módszer normatív jellegének problémájával. A Rechtskraft, rechtliche Unfehlbarkeit, Souveränität (1937) a jogerő, a jogi tévedhetetlenség és a szuverenitás tételes jogi intézményei kapcsán a tiszta jogtanétól különböző módszertani felfogással fejti ki elméletét. "Sein" és "Sollen" neokantiánus dualizmusának és közvetíthetőségének problémájával szembesülve, Bibó szkeptikusan szemléli a két szféra teljes elválasztását hangoztató nézeteket. Horváth szinoptikus módszerének használhatóságát hangsúlyozza, mely a jogi tapasztalatban gyökerezve, a jogi megismerés követelményeiből nőtt ki, és alkalmas a speciális jogi tapasztalat analízisére. A jogi "együttszemlélés" funkcióját abban látja, hogy a norma és a tény egyesített létének és elválaszthatóságának előfeltevése egy technikai rendszerben hidalható át. Bibó ebben a tanulmányában új utakat keresve bizonyos szempontból radikalizálja mestere álláspontját.

A kötet második részében Szabó József (1909-1992) két tanulmánya és egy magyar nyelvű írásának - mely az ekkor formálódó "újrealista" koncepciójának egyik, a szélesebb olvasóközönség számára íródott darabja - német összefoglalója (Ort und Stelle der Rechtswissenschaft in dem menschlichen Denken) kap helyet. Ez utóbbi első oldalát a kötetben sajnos a már közölt francia nyelvű Bibó-tanulmány első oldala "helyettesíti". Kár ezért a nyomdai figyelmetlenségért.

Szabó Wahrheit, Wert und Symbol im Rechte című tanulmánya az Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie-nak a korabeli magyar jogfilozófiát bemutató számában, egykori mesterei (Moór, Horváth) írásai mellett jelent meg. Ebben összefoglalja már korábban magyar nyelven kifejtett jogbölcseleti téziseit. Szabó szerint a lét és érvény kettősségéből kiinduló neokantiánus elméletek gyakran merőben eltérő módon próbálnak kapcsolatot teremteni a világ e két minősége között, s többnyire azért vallanak kudarcot, mert lét és érvény nem a tárgyi, hanem az alanyi világban keresendő. Az emberi alanyiság világa az, ahol lét és érvény, tárgy és norma megkülönböztetésének értelme van. Ebből adódóan a jog érvényalapjait Szabó az emberi lelkiismeretben rejlő erkölcsi megfontolásokra vezeti vissza. Elméletében fontos szerepet töltenek be a pszichológiai szempontok, illetve az a gondolat, hogy a jog világa szimbólumok rendszereként fogható fel. A jogbölcselet feladata, hogy megtalálja a szimbólumok mögött a jelentést. Részletesen foglalkozik a jogászi gondolkodást kezdetektől meghatározó formalizmus és az igazságosság kapcsolatával, s úgy érvel, hogy a jogbiztonságra hivatkozó, a formalizmust előnyben részesítő szerzők szem elől tévesztik, hogy a jogrend logikailag nem zárt rendszer, s a szillogisztikus gondolkodás alkalmatlan az "igazságos" bírói döntés meghozatalára. A bíró hivatása épp az, hogy személyén keresztül az állam "ex cathedra" értelmezze a jogot, szűrje le a részigazságok tömkelegéből az egyetlen egyetemes igazságot. Szabó "újrealista" elméletének talán leglényegesebb vonása, hogy angolszász filozófiai és jogbölcseleti tájékozódásánál fogva a neokantiánus kérdésföltevésekre a kontinentális jogtudományban újszerű válaszokat tudott megfogalmazni. Miként mesterénél, Szabó elméletében is a két nagy jogi kultúra nézőpontjának termékeny egymásra hatásával találkozunk. Csupán sajnálhatjuk, hogy ennek teljesebb kidolgozására a későbbiekben már nem volt módja.

A második Szabó-tanulmány (From Chaos to the Rule of Law) először 1974-ben jelent meg a René Maric tiszteletére kiadott kötetben. Szabó a hazai tudományos elszigeteltség ellenére szinte naprakészen kísérte figyelemmel a nemzetközi szakirodalmat. Erről a történetfilozófiai, illetve a korábbi nézeteit változatlanul megfogalmazó jogbölcseleti fejtegetéseinek a hivatkozásai árulkodnak.

A könyv harmadik részében Bibó évfolyamtársa, a fordulat évét követő időszakban dogmatikus marxista fordulatot tevő egykori barátja, Vas Tibor (1911-1983) Die Bedeutung der transzendentalen Logik in der Rechtsphilosophie (1935) című művét olvashatjuk, melyet ez esetben is Szabó József egykori ismertetője követ. Vas először bemutatja a transzcendentális logika kanti megalapozását, módosulását és továbbfejlődését a neokantiánus filozófiában, azaz a marburgi és a badeni iskola ez irányú erőfeszítéseit. Ezután pedig megvizsgálja a transzcendentális módszer alkalmazását az újkantiánus jogfilozófiában három korabeli jeles tagja - az irányzat alapítójának tekintett Stammler, az ekkor már nagy tekintélyű Kelsen, valamint Somló Bódog - munkásságában, bár az egy évvel korábbi Tiszta jogtanra még nem reflektál. Következetesen bírálja mindhárom elméletet, és találóan mutatja be, hogy a jog általános érvényűnek tekintett előfeltételeit jelölő fogalmak miként vezetnek metajurisztikus természetjogi jellegű fogalmak kialakításához és használatához. E probléma megoldásában azok a jogtudományi módszerek segítenek, amelyek nem egy, hanem két ismerettárgyat látnak a jogban, tagadják az egységes jogismeret lehetőségét, és ebből adódóan a jogra nem konstitutív, hanem reflektáló módszert alkalmaznak. A transzcendentális módszeren túllépő, modernnek tekinthető felfogások közül Vas kiemeli Horváth szinoptikus, illetve Gurvitch ideálrealisztikus módszerét, amelyek már figyelembe veszik a jog kettőstárgyúságát. Tiszteletre méltó következetességgel ingatja meg a transzcendentális módszer illúziójába vetett töretlen hitet.

...

Forrás: Szabadfalvi József: Magyar jogbölcselet

http://buksz.c3.hu/0701/05szabadfalvi.pdf

---