Előszó

Jelen munkát olvasókönyvül készitettem a nagy közönség, főként az ifju nemzedék számára, tekintettel arra, hogy az anyaállam történeteiről irott munkákat kiegészitse. Való igaz, hogy főként az utolsó időben a magyarországi történetirók kellően méltányolják Erdély fontosságát, tanulmányozzák, mivelik történetének forrásait s jóval terjedelmesebben s méltányosabban irnak róla mint elődjeik. De természetesen munkáik terve sem engedi meg, hogy többre terjeszkedjenek ki, mint az érintkezési pontokra, s minden méltányosságok, jó igyekezetök mellett is sem terök sem alkalmok nincs a régi előitéletek egész halmazát lerontani, és a kis állam intézményeit, melyek oly gyakorlatiak, küzdelmeit, melyekben annyi a kitartás, szenvedéseit, melyek egy pár esetben a világtörténetben páratlanul állanak, egy egész képben mutatni fel. Azon korról, melyben Erdély őrvidék volt, s melyben institutioinak alapjait megvetette, azon hetedfél századról emlitést is alig tesznek. Azután, hogy a separatio megtörtént, az uj ország külön államélete tárgyalásuk keretébe hasonlag nem illeszthető, annyi sajátsággal s eltérő szinezettel bir az. Mentsen Isten, hogy ezt hibáztassam. Ez az eset áll minden kiváltságolt és őrvidék, minden társ- és mellékországgal szemben, s az nem is lehet másként, mind addig, mig mind ezeknek külön, részletes és kimeritő monographiája nem áll a történetiró rendelkezésére. De épen ezen eset igazolja a szempontot, melyet Erdély története megirása körül választottam.

Más különben is Erdély külön történettel bir, valamint elválása az anyaállamtól a kor, viszonyok, események által igazoltatik. Ma már senki sem tagadja, hogy annak a magyar nemzet és alkotmány fenntartása körül missioja volt, még azon esetben is midőn tul vitte fegyvereit a Tiszán. Ekkor sem ment soha magára s nem csak a Részek - az a darab Magyarország, mely sorsát az övéhez kötötte - hanem a felső vidék minden megyei hozzá csatolták zászlóikat. Hiában való igyekezet e mozgalmakat lázadásokká akarni törpitni, hiu törekvés a fejedelmeket pártvezérekké alacsonyitni. Volt idő, midőn Erdély az európai politikában játszott szerepet, a külső hatalmasságok pedig számitásaikban factorul vették fel, s hogy ez ugy történt, az nem egy-két nagyravágyó ember műve volt, bár mennyire akarják is azt itt-ott a világgal elhitetni. Ezekben áll történetének fontossága, mely maga nyilt felelet minden ellene szórt vádakra, gyanusitásokra.

S épen e kor az, melyet legterjedelmesebben tárgyaltam, s mely jelen munkának csaknem háromnegyed részét betölti. De nem akartam kiválóan csak azt mutatni fel, bár kétségtelen, hogy az a dolgozás nehézségein tetemesen könnyitett volna. Erdély megalakulása a honfoglalás után egy pár századdal fejeződött be, de fekvése, sajátságos helyzete s ezekből és őrvidéki állásából folyó kiváltságai, különös viszonyokat idéztek elő, melyek nemcsak azért érdekesek, mert önálló állammá alakulására befolytak, hanem kiválóan, mert legtöbb intézvényének gyökérszálai odáig nyulnak fel. Ezért nem akarám e kort mellőzni, de épen ez tette szükségessé, hogy magára a művelődés történetére is, annak folyamában mindenütt kiterjeszkedjem. Ez utóbbira különben is elegendő mintát találtam az európai irodalomban, mely ma már a művelődési s politikai történeteket összeköti, habár ez nálunk ily alakban tudtomra első kisérlet. Hogy pedig a Rákoczi-forradalom lezajlása utáni kort oly rövid kivonatban tárgyaltam, annak fő oka az, hogy e kornál már megszakad a történeti irodalom s annak adatai rám nézve hozzáférhetlen levéltárakban vannak elzárva. Különben is érdemes volna az egy külön monographiára.

...