Tallár Ferenc
Az áramlások terében
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
ELŐSZÓLÉGY A LEVESBEN? avagy "We are the Web"?
INDIVIDUALIZMUS - INDIVIDUUMOK NÉLKÜL avagy hogy került a Nagy Generáció a Hálóba?
A MŰVÉSZETI KRITIKÁRÓL ÉS A "NEM IS TUDOM, MI"-RŐL avagy csöbörből vödörbe?
A PROLETARIÁTUSTÓL A PREKARIÁTUSIG ÉS TOVÁBB avagy az áramlások terébe vetve
A POLITIKAI, AVAGY KÍSÉRLETEK EGY "LEHETETLEN TÁRGY" MEGALKOTÁSÁRA. Kortársunk, Carl Schmitt?
FÜGGELÉK
A "NEMZETEK EURÓPÁJA" VAGY NEMZETEK FELETTI EURÓPA?
FANYALGÓK FIGYELMÉBE. egy iskoladráma tanulságairól
A CETHAL CSONTVÁZÁNÁL. Zyjagincev Leviatán című filmjéről
Előszó
A kötet, amit a tisztelt olvasó most nem "kézbe vett", hanem - mert mondjuk, egy link éppen idáig vezette - "megnyitott", első részében öt olyan írást tartalmaz, melyek már-már Művet alkotnak. Szóval olyasvalamit, ami - ideája szerint legalábbis - zárt egészként előttünk álló, végiggondolt gondolat, s nem a Nagy Textusban áramló Szöveg. Mondom: "már-már" egy Műről, nyitó és záró oldala közé foglalt könyvről van szó. Mégsem egészen. Ami előttünk van, egy e-könyv, a képernyőn. De jól van így. Egy ideje én is elsősorban azt olvasom, amihez a Weben hozzáférek. Mert gyorsabb, olcsóbb, a digitalizált forma a jegyzetelés, a kivágások és beillesztések sokkal hatékonyabb lehetőségeit kínálja, mint a papírra nyomtatott szöveg. Barthes-nak nyilvánvalóan igaza volt: a Szerző halálával megszületett a szövegek társalkotójává (vagy inkább társrendezőjévé) előlépett olvasó.
Csakhogy ez az új olvasó - röviden szólok erről, hisz az első esszének úgyis ez a témája - meglehetősen türelmetlen. Nehezen viseli a blog terjedelmét meghaladó írásokat. Eredményt akar minél előbb, mondjuk így: akciót. Ennek az igénynek, meg talán saját türelmetlenségemnek is igyekeztem elébe menni azzal, hogy a kötet öt tanulmányát külön-külön is kerek egésszé zártam: önálló tanulmányok/esszék ezek, azaz - szándékom szerint - végiggondolt gondolatok, amelyeknek meg kell állniuk magukban, a saját lábukon is. De mert egyúttal részei a kötet egészén végigvonuló problematikának, az a türelmes és valóban minden tiszteletet megérdemlő olvasó, aki végigolvassa az öt tanulmányt, ismétlésekre bukkan. Az adott írás szempontjából is releváns részprobléma egyszer már sikeresnek tűnt összefoglalása kerül elő újra.
Hányavetien elintézhetném ezt talán azzal, hogy "ismétlés a tudás anyja", vagy emelkedettebben: repetitio est mater studiorum. De hát nem erről van szó. Az az igazság - végül csak elő kell rukkolnom vele -, hogy amikor három éve elkezdtem írni a kötetet, fogalmam sem volt arról, hogy egy kötet írásába kezdtem. Inkább a kötet kezdte írni önmagát. Az egyik kérdésfelvetés hozta a másikat, és az írások (meg persze az előtanulmányok, olvasmányok is) fokozatosan világították meg az átfogó problémát, amely közös alapjukat képezi.
Szerénytelenség lenne azt képzelnem, hogy az olvasót érdekelhetik a kötet születésének személyes körülményei, a meglepetés, ami a munka során ért. Mindezt inkább az ismétlések magyarázataként - ha nem is kimagyarázásaként - tartottam fontosnak megjegyezni.
És akkor most nézzük az immár elkészült kötet felől, az én perspektívámból tehát mintegy visszatekintve, az egészet, mely egyre világosabb kontúrokat öltött szemem előtt, és - szeretném remélni - a reménybeli olvasó is így látja majd.
A globalizálódó világnak arról a napjainkban kiépülő új rendjéről van szó, amit Zygmunt Bauman nyomán folyékony modernitásnak nevezek. A "folyékonyság" metaforája arra utal, hogy az új rendben azok a "nyerők", a "győztesek" - legyen szó intézményi-szervezeti formákról, vállalkozásokról vagy személyekről -, akik vagy amik bármilyen formát bármikor képesek kitölteni. A szilárd struktúrákat és intézményeket, tagolt hierarchiákat, jól körülírható hatalmi centrumokat, világos identitásokat és jelentéseket rögzítő modernitás "metafizikai" korszaka fokozatosan átadja a helyét a globális hálózati formának, melyben többé semmi nem az, "ami": az áramlások terébe vetve minden a folytonos keletkezés állapotában van, és a mobilitás válik a legfőbb értékké.
Sokakkal együtt az átalakulás főszereplőjét a Tőkében látom, melynek korszakát - miként ezt Marxtól majd (többször is) idézem - "minden előbbi korszaktól a termelés folyamatos átalakítása, az összes társadalmi állapotok szakadatlan megrendítése, az örökös bizonytalanság és mozgás különbözteti meg". Ez a tőkés-piaci termelésmódban eleve benne rejlő tendencia szabadul el (vagy szabadul fel) a 20. század hetvenes éveiben kibontakozó neoliberális fordulattal, mely a versenyképesség érdekére hivatkozva a lehetséges minimumra redukálja a politikai-társadalmi kontrollt a tőke és a piac fölött.
De a Tőke bizonyos értelemben "rejtett" főszereplő. Az áramlások tere sok, egymástól teljesen függetlennek tetsző, ám izomorf jegyeket mutató folyamat eredményeként jöhetett csak létre. Feltehető ugyan, hogy a folyékony modernitás hátterében a minden rögzített formát lebontani törekvő Tőke áll, de a folyamat nem mehetett volna végbe a kulturális hegemónia új formái, a dekonstrukció, a posztmodern, a metafizika-kritika, és persze technikai materializációjuk, a Web, valamint a velük születő új szubjektumtípus kialakulása nélkül. Része az összfolyamatnak a nemzetállami struktúrák és a rájuk épülő demokratikus politikai formák, sőt általában a politika térvesztése is, illetve ellentendenciájuk, az identitáskeresés új, nacionalista, (szélső)jobboldali formáinak térnyerése: a biztonságot nyújtó, rögzített formákhoz való visszatérés nem jogosulatlan, de jelen formájukban életveszélyes kísérletei.
Nem állítom, hogy a kötet esszéi/tanulmányai feltérképezik ezt az átalakulási folyamatot. Csak betekintést nyújtanak egy-egy aspektusába, igyekeznek rámutatni az izomorfiákra, az együttállásokra és kölcsönhatásokra, keletkezésük történelmi feltételeire, valamint az ellentmondásokra, melyek a szereplők önértelmezése és az összfolyamat - az egykori szereplők perspektívájából még nem látható - végeredménye között ma már világosan kirajzolódnak.
Már ha beszélhetünk itt "végeredményről". Hiszen egy nagy átalakulási folyamat kellős közepén vagyunk. Ennek a folyamatnak vannak nyertesei (igen kevesen) és vannak vesztesei (igen sokan), hatásai pedig a társadalmi szolidaritást illetően vészterhesek. Ám meggyőződésem szerint épp egy vállaltan baloldali, kritikai megközelítés nem lehet vak azokkal az - egyelőre reménytelenül beváltatlan -emancipatív lehetőségekkel szemben, melyeket a - neoliberalizmussal "cakompakk" azért nem azonosítható - folyékony modernitás mégiscsak magában hordoz, legyen szó akár az új demokratikus politikai formákról, akár az emberi szükségletek kielégítéséről. Felteszem, hogy ezek a lehetőségek, de maga az átalakulás egésze is talán reménytelibb képet mutatnának, ha sikerült volna elhagynom az Európa-centrikus, nyugati perspektívát. Erre azonban kísérletet sem tettem. Nem helyhiány, hanem beállítottságom és tudásom korlátai miatt. Ha most mégis szóba hoztam, csak azért, mert a folytatás egyik lehetőségét látom benne.
...