Zászkaliczky Zsuzsanna
Elhívástörténetek a képzőművészetben
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
Elhívás - az életre. Michelangelo (1475-1564): Ádám teremtése
Elhívás - a követésre. M. L. L. Willmann (1630-1706): Jákob álma
Elhívás - az igazságra. John Singleton Copley (1738-1815): Sámuel és Éli
Elhívás - az áldozatra. Piero della Francesca (1420-1492): Jézus megkeresztelése
Elhívás - a sötétségből a fénybe. Caravaggio (1571-1610): Máté elhívása
Elhívás - a misszióra. Raffaello (1483-1520): A csodálatos halfogás
Elhívás mint felismerés. Riccardo Tommasi Ferroni (1934-2000): Az emmausi vacsora
Elhívás mint átalakítás. Caravaggio (1571-1610): Szent Pál megtérése
Elhívás az örökkévalóságra. Karátson Gábor (1935-2015): Ma velem lészesz
Elhívás a szabadságra. Tóth Csaba (1959-): Az akarat szabadsága
Felhasznált irodalom és a képek forrása
Előszó
Hosszú út vezetett odáig, hogy az alábbiakban látható tíz műalkotást kiválasztottam. Az elhívástörténetek ugyanis még az alkotás előtt kezdődnek: gondoljunk Leonardo da Vinci és van Gogh, a preraffaelliták és Körösfői-Kriesch Aladár vagy Csontváry és Molnár Sándor életművére. Aztán mégis átkerült a hangsúly: a képzőművészetnek olyan darabjait gyűjtöttem csokorba, amelyeken az elhívástörténetek bibliai háttere jól felismerhető, de amelyeken az emberi, személyes drámák legalább annyira karakteresen jelen vannak, mint az elhívás gesztusa.
Ezek a művek már a reformáció utáni évszázadokból valók, vagyis abból a korból, amikor már nem a kultusz, hanem a művészet történetének részei a képek.
Olyan képek következnek, amelyekben a vallásos tapasztalatok vagy a hitigazságok közvetítése esztétikai, művészeti síkon történik. A festészet eszközeinek használata azt a célt (is) szolgálja, hogy a szemlélő átgondolja a látottakat, összevesse saját tapasztalataival, azonosuljon a szereplőkkel.