FORRÓ PÁL: KVITTEK VAGYUNK...

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2016
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5557-34-7 (online)
MEK-14905

Molnárnénak nem volt tulságosan nagy kedve kibujni az ágyból. Délelőtt tiz óra volt, mindig ilyenkor ébredt és magát sajnálva gondolt arra, hogy most délután kettőig mennyi dolga lesz, mennyi lótás-futás, apró bosszuság vár rá.

A fürdés és a reggeli még csak megjárja, azt szereti, de azután mindjárt a torna! A hidba hajlás, a csipő mozgatása, a térdhajlitás, guggolás, lábujjhegyre ágaskodás... Alapjában véve lusta és kényelmes volt, szivből utálta a testgyakorlatokat, de fájdalom, hajlamos volt a hizásra és legutóbb rémülten állapitotta meg, hogy egy kilót hizott. Ötvenkilenc kilót nyomott és csak ötvenhét akart lenni. Ezt a két kilót már két hét óta masszirozta, izzasztotta, koplalta. Néha már ugy éhezett, hogy szédült és fájt a feje, de nem evett. A szive majdnem megszakadt egy kis sütemény után, de csak kétszersültet evett és cukor nélkül itta a teáját. Gitta - ez volt a leányneve - mártirnak tartotta magát, nem élvezte az életet, meg volt győződve, hogy komoly gondjai és bajai vannak és titokban egy kicsit utálta a férfiakat. Nem tulságosan, csak egy kicsit. Mert egyébként tisztában volt azzal, hogy férfiak nélkül az élet nem érne semmit és Gitta különben is minden érzését, munkáját, energiáját, leleményességét, éjjelének és nappalának minden óráját a férfiak szolgálatába állitotta.

Néki nem volt hivatala, nem volt foglalkozása. Gazdag asszony volt. A férje legalább ötezer pengőt keresett havonta. Gitta nem is tudta egészen bizonyosan, hogy min? Vállalkozó volt. Házakat épitett. Alfréd néha fényképeket mutatott és azt mondta, hogy a képen látható gyönyörü bérházat vagy villát ő épitette. Gittát ez nem érdekelte tulságosan.

Gitta egyetlen kötelessége az volt, hogy szép legyen. Éppen ugy, mint azoknak a társaságbeli asszonyoknak is, akik a barátnői voltak. Ha ezek a nők egymás között voltak és nem bridgeztek, kizárólag a szabónőjüket dicsérték, vagy szidták, jövő terveikről beszéltek, melyeknek középpontjában természetesen egy bunda vagy uj kalapmodell állt. Ha utazás került szóba, nem azt mondták, hogy milyen remek lesz a Semmeringen sizni, hanem a sikkes sportruhákat sorolták fel, melyeket magukkal visznek. Mindegyik feljárt valamelyik kozmetikai intézetbe, villanyoztatta magát, kitépette a szemöldökét, tökéletesen festette a haját, arcát, szemét, száját, fehéritette a dekoltázsát. Ezzel a naponta megismétlődő fehérnemüs, szabónő, kalapos, kozmetikai gonddal körülbelül délután ötre készültek el. Akkor ragyogóak, tökéletesek, káprázatosan elegánsak, precizen megtervezettek voltak, kifogástalan volt a parfőmjök, az utolérhetetlen könnyedséggel nyakukba vetett sál, a kék rókájuk, minden, ami látható és láthatatlan volt rajtuk. Áradt róluk az egzotikus virágokhoz hasonló test sajátságos, bóditó parfőmje, mikor a bridge-szalónba, valamelyik elegáns cukrászdába, vagy egy előkelő szálloda zenés ötórai teájára mentek.

Ez volt az életük. Délután öttől hajnali háromig. Ebbe az időbe esett kártyapartijuk, a szinház, a mulatók, a tánc, a szerelem. Ilyenkor, mint egy rakétából, kiégett belőlük minden tüz, szinesen és szikrázva és reggelre elhamvadtak, fáradtan összecsuklottak. És másnap délelőtt tizkor megint a készülődés az estére...

Gitta néha gondolkozott azon, hogy ő tulajdonképpen kinek akar tetszeni? A férje nem tulságosan érdekelte. Nem volt belé szerelmes, de azért egészen jó barátságban élt vele. Általában senkibe sem volt szerelmes. Nem volt szeretője sem, de elvárta, hogy mindenki szerelmi ajánlatokkal üldözze. Az olyan asszony, akinek kedvese van, többnyire diszkrét, a társaságban kifogástalan modoru, a férfiakkal szemben tartózkodó. Ez természetes is. Hiszen a valóban szerelmes asszonyt sérti minden más férfi közeledése. Csak azok a nők kacérok, azok flörtölnek boldoggal-boldogtalannal, akik valójában senkivel szemben sincsenek érzésileg lekötve. Játszanak a tüzzel, vakmerőek és szemérmetlenek, mint a diáklányok, akik vihogva heccelik a fiukat éppen azért, mert nekik ez csak játék.

Gitta maga sem tudta, hogy miért nem volt neki eddig még szeretője? Pedig már nagyon közel járt ahhoz. Egyszer a Lidón nagyon tetszett neki egy francia doktor. Szellemes, kedves, szemtelen fiu volt. Azután közbejött valami. A doktornak váratlanul megérkezett a felesége, meg két fia. Ez teljesen kijózanitotta Gittát. Másodszor a télen forgott komoly veszélyben. Egy Babarci nevü atléta inditott erőteljes attakot ellene. Együtt autóztak ki a budai hegyekbe, ahol siztek és Babarci már a második alkalommal szájon csókolta az autóban. Gitta ettől a csóktól megszédült, teljes negyedóráig elfelejtette utána ujra ruzsozni a száját, jeléül annak, hogy a csók valóban felgyujtotta érzékeit. Ettől kezdve állandóan csókolództak, de Gitta a döntő lépést mindig halogatta és egy este, mikor véletlenül a Moulin Rougeba mentek, ott látta Babarcit, aki hajnali két órakor már meglehetősen részegen két táncosnővel mulatott az egyik páholyban, botrányosan viselkedett és Gitta azt is látta, amint az egyiknek a nyakába csókolt. Pontosan ugy, ahogy neki szokta. Ez felbőszitette és másnap csunyán összeveszett Babarcival.

Ez a két eset meglehetősen kiábránditotta Gittát a férfiakból és ebben a hangulatában csak megerősitették azok a történetek, melyeket a barátnői meséltek neki. Azok is mind szidták a férfiakat. Komiszak, önzők, szivtelenek. De azért tovább diszitették, festették magukat a férfiak számára, minden kis idegük csak azért remegett, hogy hóditsanak! A szinház páholyában ugy ültek, mint egy kirakatban, megmutatták mezitelen vállukat, karjukat és hátukat a város minden férfiának, szemükkel és érzékeikkel felitták a feléjük vetődő pillantásokat.

Mikor tulesett a tornán és felöltözködött, már tizenkettőre járt. Gitta kinézett az ablakon és látta, hogy az autó már ott várja a ház előtt. Először a Váci-utcába kell mennie a szabónőhöz, onnan a Kossuth Lajos-utcába a kalaposhoz, azután a Petőfi-utcába a kozmetikushoz és ha marad idő, benéz az ékszerészhez. Ujra foglaltatta egy régi gyürüjét és ezt nagyszerü trükknek vélte, mert azt fogja állitani, hogy a gyürü uj. Már ideje volt, hogy a tekintélyét helyreállitsa. Az utóbbi időben sokat sugdostak arról, hogy férjének nem megy jól és hogy erősen takarékoskodnak. Ez a gyanusitás bizonyos körökben elviselhetetlen. Sokkal megszégyenitőbb, mintha azt mondják, hogy őnagyságának szeretője van. Ez pikáns magánügy, érdekes, hozzátartozik a nagyvilági élethez. De az anyagi lecsuszás? Ez már igen komoly baj. Ettől menekülnek az emberek. Mit lehet tudni, hogy hol áll meg az ilyen lavina? Öngyilkosság, csőd vagy éppen börtön? Várjuk meg, mi lesz belőle...

Egyelőre semmisem mutatta, hogy valóban baj lenne. Gitta drágábban és elegánsabban öltözött, mint valaha. Uj nerz-bundáját tizezer pengőre becsülték. Nyugodtan elvesztett naponta tiz-tizenkét pengőt kártyán, kifizetett két pengőt az uzsonnájáért...

De azért Gitta meg volt győződve, hogy takarékos, sőt fukar asszony. Például igen büszke volt arra, hogy a hetvenpengős cipő árából lealkudott ötöt, az uj velour-siffon méterjéért pedig tizennyolc pengő helyett csak tizenhat nyolcvanat fizetett.

Mikor már teljesen utra készen állt és csak a retiküljét kellett magához vennie, szórakozottan kinyitotta, hogy szokása szerint megszámolja, mennyi pénze van? De alig vetett bele egy pillantást, megrémült, ideges lett, izgatottan kezdte a táskát forgatni...

De hát hogyan lehetséges ez? Egészen tisztán emlékezett arra, hogy este még háromszázhetven pengője volt. És ma délelőtt fizetnie kellett a szabónőjének. Hová lett a pénz? Talán szórakozottságból, vagy tulzott elővigyázatosságból a szekrénybe tette az ékszerei mellé?

Kinyitotta a szekrényt és halálsápadt lett. Az ékszerdoboz is eltünt. Az ájulás környékezte. Kirabolták. Már sokat olvasott ilyesmiről, de sohasem hitte, hogy ez komolyan lehetséges...

Szinte félőrülten csengetett. Még akkor is nyomta a csengő gombját, mikor a szobalány már ott állt előtte.

- Hogy a nagyságos ur azt izeni, ne tessék nyugtalannak lenni, az ékszereket elviszi a bankba, a páncélszekrénybe megőrizni, mert ugyis nemsokára el tetszik utazni...

Gitta egy karosszékbe roskadt és még sirni sem tudott az elképedéstől. Lelke mélyéig meg volt botránkozva, fel volt háborodva. A férje kifosztotta, kirabolta. Elvitte az ékszereit, a zsebpénzét.

De hol van az ilyenkor? Gittának még sohasem jutott eszébe, hogy hol dolgozik és mit csinál délelőtt a férje? Igaz, van a belvárosban irodája, de ott most nincsen senki. Kint vannak egy épitkezésnél. De hol? Ki tudja azt? Várnia kell déli tizenkettőig, amikor hazajön ebédelni. Ha ugyan nem telefonál, hogy csak estére találkoznak...

Gittának megdobbant a szive, ha erre gondolt. Nóráékhoz voltak hivatalosak. Nagy szezonzáró estély lesz. És néki nincsenek itthon az ékszerei. Hogyan fog ott megjelenni? Még jó, hogy a fülbevalóit éjszaka sem szokta kivenni a füléből. Az legalább most is benne van. De a három brilliáns- és két zafirgyürüje, a gyöngysora, a brosstüje, a karperecei, az aranytáskája, mind bent voltak az ékszeres dobozban. Hát hogy jelenjen meg Nóráéknál? Csak nem mehet el csupasz nyakkal és ujjakkal? Pillanat alatt észreveszik, hogy nincsenek meg az ékszerei és akkor egész este őt nézik majd sajnálkozva, összesugnak a háta mögött...

Le kell mondani az estét! Azt mondja, hogy rosszul van. Ez igaz is. Máris elviselhetetlenül fáj a feje...

Elhatározta, hogy kicsit sétálni megy. Kiviteti magát a Margitszigetre. Majd ott, a friss levegőn magához tér.

A szobalány ott állt a háttérben, Gitta kénytelen volt elfojtani a hangját és csak halkan mondta, egész testében remegve:

- Mi történt? Mit tettél? Mért jöttél már haza? Mért vitted el a pénzemet és ékszereimet?

- Sajnos, nem is olyan tréfás ez, mint gondolod. Menthetetlenül megakadtam a fizetésekben. Félmillió pengő körüli összeggel tartozom. Ebből vagy százezer becsületbevágó tartozás. Néhány alkalmazottam kaucióját is felhasználtam. Ezt okvetlenül, a föld alól is elő kellett teremtenem. Az egyik már nagyon hangos volt. Ugy látszott, nem lehet tovább huzni a dolgot. Ezért vittem el az ékszereidet. Gondoltam, zálogba teszem és kapok rájuk annyit, hogy a legégetőbb adósságokat rendezzem. De szerencsémre halasztást kaptam... A kauciósok javára lekötöttem a lakásberendezésünket és ezzel beérték...

- Na látod - válaszolta szemrehányóan Gitta. - Nem kellett volna mindjárt az ékszerekhez nyulni.

Hogyan, hát ilyen végtelen ür zuhant kettőjük közé? Ennyire léha és ostoba ez az asszony? Nem képes megérteni, micsoda katasztrófa fenyegeti őket? Amikor életének legnagyobb katasztrófáját meséli el neki, meg sem rendül, nincs egy vigasztaló vagy kétségbeesett szava? Közönyösen és érzéketlenül napirendre tér felette, mintha csak egy érdektelen harmadik személy ügyét tárgyalnák?

- Szerencsétlen! - kiáltotta - hát nem érted, hogy miről van szó? Tönkrementünk! Elárverezik a lakásunkat, elviszik a butorokat, szőnyegeket, csődbe kergetnek...

- Nem értem, miért akarsz mindenáron kétségbeejteni. Azt mondtad, hogy halasztást adnak. Ezalatt köthetsz uj üzleteket. Esetleg egyezséget kötsz velük...

- Uj vállalkozásokhoz nincsen pénzem és az egyezséghez is nagyobb összeg kellene...

- Tulságosan izgatod magad. Egy kis pihenésre vagy szórakozásra lenne szükséged. Ne busulj, drágám, hiszen másoknak sem megy jól mostanában. A barátnőim mind mesélik, hogy a férjeik egész nap panaszkodnak. Azért, látod, mégis csak boldogulnak és mindegyiknek megvan az uj tavaszi ruhája... Ne nagyitsd fel a bajokat. Majd este elmegyünk Nóráékhoz, ott lesz Hoványiné is, aki neked annyira tetszik. Meglátod, jót fog tenni ez a kis szórakozás...

Molnár egészen elérzékenyült. Tenyerébe fogta Gitta fejét, a hangja meghatottan remegett. Nagyon szerelmes volt a feleségébe.

- Édes kicsikém... olyan vagy, mint egy gyermek. Mennyire sajnállak. Mindent megtennék, hogy megkiméljelek attól a sok kellemetlenségtől, amely ránk vár...

De hiszen én nem busulok. Meglátod, minden jóra fordul. Most a városba sietek, elintézem a szabónőmet és a többi apró dolgomat... tudod, nagyon fényes estély lesz és szép akarok lenni!

- Igy is az vagy. Szavamra, éppen olyan szépnek talállak, mint öt év előtt. Sőt szebbnek.

- No lám, a sokat szidott festékről kiderül, hogy az erkölcs legnagyobb védelmezője...

Gitta teljesen megnyugodott. Már nevet a férje. Meg volt magával elégedve, hogy milyen ügyes, jó feleség. Szinte jókedvüen sietett le a lépcsőkön és ugyanazzal a puha, elkényeztetett mozdulattal vetette magát az autóba, mint máskor. Sejtelme sem volt, hogy ugyanakkor micsoda szörnyü tragédia játszódik le férje lelkében. Hogy az a könnyü mosoly már régen eltünt és helyette fájdalmas kétségbeesés, elkinzott, torz vonaglások játszanak az ajka körül.

A szalónt az elegáns dunaparti szálloda első emeletén bérelte Tárnokyné, egy tönkrement bankár felesége. Ő hajtotta fel régi ismerősei köréből a látogatókat. Elegáns kis meghivókat küldött szét és a nyomtatott szöveg alá még tintával is odairta sajátkezüleg: Látogatásodat okvetlenül kéri és elvárja Tárnokyné.

Tárnokynéban egyébként sok üzleti érzék volt. Minthogy a bridge-szalónban fogyasztott teák után kapott percentek nagyon soványoknak bizonyultak, egyidejüleg ismeretség közvetitésével is foglalkozott. Társaságbeli urak és hölgyek feltünés nélkül köthettek ismeretséget a bridge-asztalok mellett. Senkisem talált ebben semmi feltünőt.

- Milyen gyönyörü vagy! Elárulom, te vagy a társaság attrakciója! Már szinte kinos, hogy az urak a többi nőt nem is veszik észre. Szédületes sikered van!

- Esküszöm szivem, igy van. Mindenki beléd bolondult. Nem is sejted, hányan tapogatódznak már az urak közül titokban nálam, hogy lehetne-e reményük...

- Légy nyugodt drágám, alaposan megmondtam a véleményemet. Kérlek, ezek a mai erkölcsök! Szép kis tapasztalataik lehetnek a férfiaknak, ha magunkfajta asszonyokról ilyesmit fel mernek tételezni. Hát természetesen, a vendégeimet bemutatom egymásnak. De csak mint bridge-partnereket. Ez azonban semmire sem jogositja őket. De most látom csak: uj kalap? Nagyon sikkes. Drága volt?

- Hadd csak édesem. Mindenki maga tudja legjobban, hol szoritja a cipője. Alfréd nagyon lógatja az orrát. Panaszkodik, valami üzleti kellemetlensége akadt... Undok kis dolog.

- Nem kell mellre szivni, aranyom! A férjednek olyan előkelő összeköttetései vannak. Majd kihalász hamarosan valami jó boltot. Hiszen tudod, minden az összeköttetés kérdése. Akinek ilyen remek felesége van, annak nem kell kétségbe esnie!

- Fiacskám, jegyezd meg, hogy a feleség felső kötelessége a férjét menedzselni. A mi társaságunkban majdnem mindig az asszony szerzi a férfi összeköttetéseit. A szellemes, szép asszony után szaladnak az előkelő emberek és ezek természetesen a férjnek is barátai lesznek. Egy kis kellemes flört, semmire sem kötelező autozás, ötórai tánc és... dől az üzleti alkalom. Mondd, emlékszel arra a szőke, markánsarcu férfire, aki tegnap melletted ült a játéknál?

- Nem olyan majom az szivem... Egy millió pengőre becsülik a készpénzét. Textiles. Állami megbizásai vannak. Hallom, most akarja nagyobbitani a gyárát.

- No hallod!? Hát aki nagyobbit, az épitkezik. És az épitkezéshez épitész is kell. Ez a férfi beléd őrült. Figyeld csak! Most is ide néz. Majdnem felfal a szemével...

- És Tárnokyné már előre nyujtott kézzel, elbüvölő mosollyal ment a férfi elé:

- Pá kedves Imrédy, hogy van? Molnárnénak már megmondtam, hogy ma ön lesz a bridge-partnere. Nemde Gittácskám?

- Boldog vagyok, nagyon boldog! - lihegte a férfi. Kissé kövér volt és ha izgatott lett, azonnal verejtékezni kezdett.

Tárnokyné felhasználta az alkalmas pillanatot, mialatt Gitta ruzst rakott fel és Imrédy fülébe sugta:

- Ha megengedi - mondta Imrédy Gittának - talán ne kezdjünk mindjárt játszani. Sokkal nagyobb gyönyörüségnek tartom az önnel való beszélgetést, mint a bridgelést!

- Nem veszithetek annyit, hogy ez a kis bizalmas kettes ne kárpótolna érte. Ne várjon tőlem tulságos elmésségeket, asszonyom. Tisztában vagyok azzal, hogy talán kissé groteszk vagyok az udvarló szerepében, de hát éppen a hozzám hasonló emberek tudják igazán értékelni a nőt és ami ennél fontosabb... be is bizonyitani azt, hogy minden áldozatra készek!

- Természetesen boldog leszek, ha kedves férjével megismerkedhetnék. A jövőben feltétlenül gondolni is fogok rá. De a mostani munkát már kiadtam másnak. Egyébként - mondotta kissé gunyos mosollyal - örülök, hogy ennyire őszinte. Igaza van, okos és modern asszony, aki nem szereti a komédiát és nyilt kártyákkal játszik. Szóval azt akarja, hogy megbizást adjak a férjének. Vegyük ugy, mintha ez megtörtént volna. Férjének ezen a munkán körülbelül ötezer pengő tiszta haszna maradt volna. Ne felejtse, hogy a mai nagy konkurrencia mellett igen olcsó ajánlatot kell tenni és különben is csak jelentéktelen toldaléképitkezésről van szó. Ha megengedi, én ezt az ötezer pengőt a jövőbeli összeköttetés reményében előre kifizetem... önnek!

- Örüljön, hogy nem vágtam arcába ezt a vizeskorsót. Otromba és ostoba fráter!

Fölindultan hátat forditott a megrőkönyödött férfinek és kirohant az előszobába. Felkapta bundáját és szinte menekülésszerüen futott le a lépcsőkön. Az utcán tért csak kissé magához. Egész testében remegett a felháborodástól. Nemcsak Imrédy bárdolatlansága háboritotta fel, hanem már maga az a tény, hogy neki pénzkérdéssel kellett foglalkoznia. Tulajdonképpen mindennek a férje az oka. Ha nem rémiti agyon a tönkremenés buta meséjével, eszébe sem jutott volna kettesben leülni Imrédyvel és megkérni, hogy adjon munkát Alfrédnak. Persze, az ilyen kérelem mindenre feljogositja az Imrédy-féle embereket. Félreértette. Azt hitte, hogy most már szabad zsákmánya lesz!

Gitta nagyon elkeseredve ült az autóba. Édesanyjához hajtatott, akinek felindulva mesélte el, hogy férje miket mondott.

- Lári-fári! - mondotta. - Nem kell mindjárt rémüldözni. A papa is mindig rémhirekkel rohant haza a tőzsdéről és mégis egészen szép kis vagyont szerzett. Bizonyára sokat költöttél és igy akar takarékosságra szoktatni.

- De mama, hidd el, igazán csak a legszükségesebbeket vásárlom. Végre is egy társaságbeli uriasszony nem járhat ugy, mint egy mindenes-lány!

- Tudom szerelmem, de hát a férfiak ezt nem értik. Légy okos és tégy ugy, mintha csakugyan beszüntettél volna minden vásárlást. Néhány nap mulva elmulik Alfréd rosszkedve és maradhat minden a régiben.

- Hát ilyen butaságokat ne beszélj! Még csak ez kellene! Hogy visszagyere a nyakamra. Nem, drágám, elég volt belőled itthon huszonkét évig. Most végre a magam életét akarom élni. Én nem akarok még egyszer lányos mama lenni. Nekem ne forgasd fel a házamat, rajtam ne nevessenek az ismerősök, hogy visszajött a lányom. És jól tudod, hogy holnap éppen néhány heti pihenőre utazunk a papával. Még csak az kellene, hogy felizgassuk szegény öreg urat. Az orvos feltétlen nyugalmat rendelt. Minden izgalom sietteti az érelmeszesedést. Majd hogyha haza jöttünk és Alfréd még mindig nem tért az eszére, elmegyek hozzá és beszélek a fejével. Bizd rám, alaposan megmosom a fejét. Különben te is eszedre térhetnél. Bizonyára utálatos vagy, halálra szekirozod. Itthon sem voltál angyal... ezt nem tagadhatjuk. Vegyél neki egy nyakkendőt, vagy más ilyen butaságot. Az effélével könnyen megfőzheted. Alfréd jó fiu, csak bánni kell tudni vele. Na szervusz kis lányom, itt a masszirozónőm, nem várakoztathatom...

És a mama egy gyors csókot cuppantott Gitta arcára, tréfásan megfenyegette kövér, brilliáns gyürüvel koszoruzott ujjacskájával és eltünt a hálószoba ajtaja mögött...

Molnár tudta, hogy menthetetlenül tönkre ment. Tisztában volt azzal, hogy nincsenek csodák és bármennyire törte a fejét, nem látott megoldást. Igaz, volt néhány dusgazdag barátja, akikkel igen bizalmas viszonyban volt, feljártak egymáshoz ebédre, vacsorára, együtt nyaraltak, lumpoltak, de még csak nem is gondolhatott arra, hogy kölcsönt kérjen tőlük. A gazdagok barátsága azon a feltételezettségen alapszik, hogy a másiknak is bőven van pénze, Ez nem is barátság, hanem hatalmi szövetkezés és összetartás. Külön kis világ, mely egymást támogatja is, de csak ugy, hogy hatalmukat, befolyásukat, protekciójukat érvényesitik egymás érdekében. Ha például Molnárnak egy épitkezés elnyerésére lett volna szüksége, ugy okvetlenül számithatott volna előkelő barátai segitségére, ajánlóleveleire. Mert ez közös érdek. Fontos, hogy minden nyereséggel biztató vállalkozás, foglalkozás, szállitás, banküzlet, gyáripar az ő kezükben legyen, hogy szorosan, mint egy lánc szemei kapcsolódjanak egymásba. De abban a pillanatban, ha valamelyik tönkrement, elfogyott a pénze, fizetésképtelen lett, passziv lett a vállalata, a többiek ugy kivetették maguk közül, mint ahogyan az orvos kimetszi a testből a rákos daganatot.

Fel és alá rohant a szobájában, mint az őrült és hangosan beszélt. Olyan határtalanul kétségbe volt esve, annyira megsemmisült, olyan reménytelennek látta jövőjét, hogy legszivesebben meghalt volna. Nem mondott igazat Gittának. Nem kapott haladékot. Azért hozta vissza az ékszereket, mert belátta, hogy azzal a pár ezer pengővel, amit elzálogositásuk esetén kapna, amugy sem menthetné meg helyzetét. Legalább maradjon valami Gittának...

Gitta! Ez volt a legfájdalmasabb pont. Milyen szörnyü, hogy ennyire idegenek egymáshoz. Milyen tébolyitó igy egyedül állni! Senkije sincsen, akinek elsirhatná baját. A barátai előtt titkolnia kell, azok előtt az utolsó pillanatig meg kell óvni a látszatot. A bankárok és pénzemberek nem ismerik a részvétet, azok nem lirikusok. A feleségének kellene melléje állnia. Néki kellene egyetlen mozdulattal mindent eldobnia, mosolyogva, bátoritólag kezét nyujtani és azt mondani: nem baj, lehet másképpen is élni! Én kitartok melletted!

De Gitta mindebből semmit meg nem értett. E pillanatban az estélyre gondol és fogalma sincsen, hogy férje az öngyilkosságra gondol és hangosan, homlokát öklözve zokog.

Körülnézett a fejedelmi pompával berendezett lakásban. A vitrin tömve drága porcellánnal, a falakon Csók-, Iványi-Grünwald, Kernstok-, Rudnyánszki-képek, egy eredeti Renoir, a tálalóasztal roskadozik a sulyos ezüsttálaktól, a hallban értékes márvány- és bronzszobrok, a padlón valódi török imaszőnyegek és százesztendős perzsák, mennyezetig érő könyvállvány tele könyvekkel, Bösendorfer-zongora, mind az öt szoba más stilusban, ravasz kis fülkékkel, stukkokkal, falba épitett szekrényekkel, hangulatos mennyezetvilágitással, csipkesztorok, iparmüvészeti remeknek készült asztalteritők... csupa méregdrága kincs, melyeket római, berlini, párisi és londoni utjaikon szereztek be. Most mit érhet, ha el akarják adni? Semmit. Legfeljebb ötvenezer pengőt, ha ki lehetne szoritani a vagyonmentő árverésen. Csepp az adósság tengerében.

Legalább kétszázezer pengőt ér a lakás és neki holnap már semmije nem lesz. Koldus, nyomorult senki, akinek komoly kenyérgondjai vannak. Az autója ott surran lágyan a Váci-utcában... mennyit ér, ha eladja? Ki vesz ma autót? A legdrágább márkákat kinálják négy-ötezer pengőért.

Mit tegyen? Tárgyalnia kellene az ügyvéddel, beszélni az ujságirókkal, hogy ne szellőztessék a dolgot, ne irják meg a nagy szenzációt, hogy: félmillió pengő passzivával fizetésképtelen lett Molnár Alfréd épitési vállalata....

Vette a kalapját, lement az utcára, céltalanul botorkált. Hirtelen taksziba vágta magát és az irodájába ment.

Nincsen szomorubb látvány, mint az iroda, melyben megállt az élet. A személyzet elbocsátva, csend és hullaszag a szobákban, dohos levegő, zárt ablakok, letakart irógépek, dermedt aktacsomók, birósági végzések, adóintések, számlák. A telefon néha kisértetiesen felzúg. Valamelyik dühös hitelező keresi a főnököt. A hat nagy teremben egyetlen élő lény egy fiatal, barnaarcu, feltünően csinos leány. Semmi dolga nincsen, Tudja, hogy neki is meg vannak számlálva napjai, felmondás alatt áll. Most kedvére telefonálhatna, flörtölhetne, keresztrejtvényt fejthetne, manikürözhetné a körmeit, regényt olvashatna. De Réthy Anikó egyiket sem teszi. Sir. Az arca ég, a szeme egészen kivörösödött...

Anikó gyorsan letörölte könnyeit. Haragosan indult ajtót nyitni. Biztosan ujabb hitelezők. Elképesztő, mennyien követelnek szegény főnökén pénzt. Az előszobában azonban nagy meglepetés érte. Molnárné jött fel. Anikó elpirult, azután elsápadt a meglepetéstől. Jól ismerte a hires szép és elegáns asszonyt, aki egyébként sohasem járt fel az irodába!

- Tudom, - válaszolta Gitta. - Én éppen ezért bizalmasan szeretnék valamit megkérdezni magától, Anikó...

- Mondja, kérem, igazán olyan nagy baj van? A férjem különböző rémmeséket beszélt, hogy, tönkrementünk...

- Én nem értek ehhez, asszonyom. Én csak egyszerü gyorsirónő vagyok, nem ismerem a könyveket...

- Tudja, nekünk nőknek össze kell fognunk. Hiszen maga is férjhez fog egyszer menni és magának sem esne jól, ha a férje egyszerre csak el akarná venni mindenét... Igen, képzelje, még az ékszereit is. És nem kapna többé pénzt a toallettjeire... Elvégre mégis csak tudnom kell, hogy mi van a dolgok háta mögött...

- Köszönöm. De látja, nem szeretnék lecsuszni... Szeretném világosan látni a dolgokat... Szóval, maga is azt hiszi, hogy tönkrementünk?

- A főnök ur olyan zseniális és nagy ember. Bizonyára megtalálja a kivezető utat.

- No látja! Ez az! Ezt mondom! Eh, a férfiak olyan könnyen vesztik el bátorságukat. Kishitüek. Bizonyos vagyok benne, hogy nem komoly a baj... Csak ezt akartam tudni... Köszönöm, kedves Anikó kisasszony!...

A leány sápadtan és ellenségesen nézett utána A tekintete valósággal levetkőztette, nézte finoman ivelt bokáit, az amerikai divatu harisnyát, a halványzöld tavaszi kosztümöt, amelynek posztója olyan lágy, hullámos, tapadó volt, amilyent ő soha életében nem fog tudni vásárolni... s a cipők... mennyi báj, sikk tud rejtődzni két kis cipőben. És a kalap! Ezt csak nők értik, csak ők tudják igazán felbecsülni, értékelni az ilyen remekmüvet. Ők tudják, hogy ezért éppen ugy lehet lelkesedni, szenvedni, sőt meghalni, akár egy férfiért. Ékszerekkel és a kint várakozó autóval együtt Gitta legalább hatvanezer pengő értéket hordott magán. Ebbe volt bekeretezve. És itt köröskörül minden a koldusbot, csőd, botrány árnyékát vetette előre.

Anikó szive összeszorult a fájdalomtól, mikor erre gondolt. Nem az rémitette, hogy állását veszti. Erre már felkészült, jó előre megmozgatott minden ismerőst, már müködtek családi összeköttetései, igérete volt, hogy titkárnő lesz egy ruhaszalónban. Anikó nem magát féltette. Hanem Molnárt. A főnökét. Akibe szerelmes volt. Rajongott az uri modoru, mindig udvarias, sohasem ingerült, kedves mosolyu, gavallér férfiért. Imádta, azzal a határtalan bámulattal, mellyel csak a fiatal tisztviselőnők tudnak felnézni bálványt helyettesitő főnökeikre. Zseniálisnak, mindenkinél jobbnak, okosabbnak, szebbnek, férfiasabbnak vélte és gyülölte Gittát, akit méltatlannak tartott hozzá.

Molnár sejtett valamit ebből a rajongásból. Látta, hogy Anikó sokkal több figyelmet pazarol rá, mint amennyi hivatali kötelességéhez tartozik. Reggelenkint friss virág volt az iróasztalán, iratai ragyogó rendben voltak. Anikó olyan meleg szint igyekezett a főnök köré varázsolni, amely enyhitette az iroda rideg levegőjét. Kézimunkát csempészett a dohányzóasztalra, párna került a fal mellett álló kerevetre, ugy ápolta, diszitette ezt a szobát, mint az ő kettőjük titkos kis otthonát. Molnár mindezt némán tudomásul vette és egyben gálánsul viszonozta. A kalendárium nagyobb ünnepein mindig meglepte Anikót valami csinos és izléses ajándékkal. Táskával, napernyővel, sőt egyszer egy gyönyörü pizsamával. Anikó elpirult, leirhatatlan zavarban volt. Molnár észrevette ezt, mosolygott és megnyugtatta: Bécsben vásároltam egyet-mást a feleségemnek és a maga számára is hozzácsomagoltattam ezt a csekélységet!...

Anikó tudta, hogy a katasztrófa mérföldes léptekkel közeledik és kétségbeesetten gondolt arra, hogy mi lesz ebből? Ugy vergődött, fuldoklott ő is, mint akinek az életéről van szó. Huszonötesztendős fiatal életében ezek voltak a legizgalmasabb percek, melyekhez egyáltalában nem volt hasonlitható sem az érettségitől, sem a szigorlatoktól való drukkolás.

Dél felé visszajött az irodába Molnár. Rossz szinben volt, feltünően ideges és szórakozott. Anikónak majdnem megrepedt a szive, hogy igy vergődni látja. Az életét adta volna, ha könnyithetett volna gondjain.

- Nem, senki! - válaszolta Anikó. Ösztönszerüen letagadta Gitta látogatását. Most senkit sem akart kettőjük közé bocsátani.

Molnár hallgatagon dolgozott tovább. Számlákat nézett át, könyveket forgatott, tételeket hasonlitott össze, közben rengeteget cigarettázott.

A leány titokban figyelte, látta, hogyan sötétedik el mindjobban a férfi arca, hogyan szökik rá a reménytelenség keserü fintora, hogyan csapja be hirtelen a főkönyvet és tolja félre heves mozdulattal az egész papirhalmazt, mint aki azt mondja: minden hiába! Nincsen megoldás.

- Én ezt nem birom... nem birom! - sikoltozta kétségbeesetten és mintha epileptikus görcsök lepték volna meg, ugy vonaglott, rángatódzott, a testét rázta a sirás.

Molnár ijedten ugrott fel, kérlelni, csillapitani próbálta, vizet kinált neki.

- De, kedves Anikó... no... ne sirjon... nyugalom, kis pajtás! Mi baja van? Mi történt, mondja el - kérlelte.

A leánynak égett az arca, reszketett a szája, didergett. Önuralmának utolsó foszlányait is elvesztette, a szavak szinte eszelősen hullottak belőle.

- Nem akarom, hogy magának baja legyen... hogy igy eméssze magát! - sikoltozta.

És abban a pillanatban Anikó már ott csüngött a nyakában, átfogta a fejét két karjával, könnyektől maszatos kis arcát odanyomta a férfi arcához és csókolta. Gyermekes, reszkető, alig rebbenő, gyáva, szerelmes csókok voltak ezek, lázasak és csodálatosak. Az élet és halál nagy misztériuma forrósodott bennük, megdöbbentő erejü, mindent összezuzó nagy vallomások...

Ó, milyen nagyszerü volt ez! Végre! Belőle is kitörhetett a fájdalom, itt volt a pillanat, mikor nem kellett komédiáznia, nyugalmat erőltetnie, mikor ő is feljajdulhatott és nem volt egyedül. Szerették, vele éreztek, megosztották gondját, szenvedését. Milyen messze volt most mindenkitől, milyen idegennek érezte mindazokat, akikhez eddig köze volt. Ez az egyetlen leány, aki őt valóban szerette. Akit nem a pénz hajszolt hozzá. Ellenkezőleg, csak akkor mert megnyilatkozni, mikor érzésekre, szivre, szeretetre szorult.

Átölelve tartotta karjában és visszacsókolta. És érezte, hogyan olvad át a leány sirása valami boldog, ujjongó, édes kacagásba...

- Ugy-e, nem hagysz el? Valahová el kellene utazni... Európa minden nyelvén beszélünk... te olyan zseniális vagy... mindenütt boldogulni fogsz!

- Mi lett ebből a leányból? - rémlett át Molnáron a megdöbbent csodálkozás, amelybe azonban már hála és elragadtatás vegyült. Most már tudta, hogy kettőjük közül a leány az erősebb és ösztönösebb.

- Valami primitivség ez! - gondolta Molnár, - ilyen egyszerüen és bátran megoldani a dolgokat. Mintha kapukat nyitogatnának a ködben, amely rásulyosodott és ledobálnák válláról a terheket, melyek alatt már összeroskadni készült. És váratlanul vad harag lobogott fel benne, az uj életre támadás első győzelmes, lenditő ereje!

Hirtelen felismerte, hogy őt eddig mindenki becsapta, kihasználta. És elsősorban Gitta, ő hagyta el a leggonoszabbul, legridegebben. Pedig minden miatta történt. Az esztelen tékozlás, az estélyek, véget nem érő számlák, autótartás... minden! Nem igaz, hogy az üzlethez kellett! Hazugság! Az asszony akart gyémántkeretben járni. Igen... gyémánt volt! És mikor az ember tönkremegy, akkor elsősorban az ékszereitől válik meg...

Már tudta, hogy szökni fog. Hogy nem kell meghalnia. Hogy nem törődik az ujságcikkekkel, hogy néki már semmi köze ahhoz a Molnár Alfréd hoz, aki eddig volt.

Néhányszáz pengőt tud szerezni órákon belül is és az aranyórája, gyémánt inggombjai, az ujján lévő brilliánsgyürü is megér legalább ezret...

- Holnap reggel háromnegyed nyolckor a Keleti pályaudvarról utazunk! - mondotta.

Nóráék estélye ragyogóan sikerült. A Molnár-házaspár volt a társaság központja. Alfréd tulzottan jókedvü volt, pikáns viccekkel szórakoztatta az urakat, a legfrissebb pletykákkal kedveskedett a hölgyeknek, temperamentumosan zongorázta a legujabb slágereket és előadást tartott a néger tánc erotikus vonatkozásairól, amihez azért értett olyan nagyon, mert véletlenül éppen akkor került kezébe egy Afrikából visszatért pszichoanalitikus orvos könyve. Az orvos megcáfolhatatlanul mutatta ki, hogy Afrika egész növény- és állatvilága, a négerek ipara, bálványimádása, harci szokásaik, népénekeik, bőrük feketesége, a negyvenfokos meleg, a rinoceros bőrének vastagsága egyedül és kizárólag erotikus problémákkal függ össze.

Gitta közben már a másodfoku boldogságot élvezte. Az elsőfokun, amely abban állt, hogy barátnői leplezetlenül pukkadoztak remek uj estélyi ruhája miatt, már átesett. Közben röviden tudomásul vette az urak bókjait is. De ez nem érdekelte. Évek óta mindig ugyanezekkel a férfiakkal találkozott. Bankvezérek, vezérigazgatók, nagyvállalkozók... Mindegyiknek ismerte az udvarlási formáját és mindegyikről tudta, hogy csak éppen kissé szemteleneket mond, adja a fenegyereket, jár a szája, anélkül, hogy egy pillanatig is komolyan gondolna arra, hogy komolyan kezdjen vele. Persze, mindegyik csalja a feleségét, de csak a legkevesebb tart szeretőt. Ehhez tulságosan kényelmesek és smucigok. Rövidlejáratu kis viszony a mulató valamelyik táncosnőjével. Ez nem kötelez semmire, reggelre el lehet felejteni, nem kell idegeskedni, hogy irodai órák alatt megszólal a telefon... De az ilyen nagyon praktikus és óvatos elveken, sajnos, az élet gyakran kifog, a méltóságos kormányfőtanácsos urak egészen komolyan beleszeretnek a szórakozás céljaira bérelt kis táncosnőbe, a társaság kinos családi botrányokról, válóperekről, fantasztikus végkielégitésről beszél és egy napon a kis táncosnőből ujdonsült méltóságos asszony lesz, akinek diszkréten elfelejtik a multját, divatba jön és attól kezdve ő irányitja az öltözködést, ő a legsikkesebb tangótáncosnő és a leghübb feleség. Gitta ugy váltogatta az urakkal a merész vicceket, a kétértelmü, sőt elképesztően egyértelmü szavakat, mint ahogyan a tenniszlabdákat szokták egyik helyről a másikra kergetni. Sport, szokás, nincsen semmi jelentősége. De egyszerre felfigyelt.

Vannak naiv férfiak, akiknek arcáról leordit az érzésük. Ilyen volt ez a kedves Wood is. Ugy ötvenéves lehetett, azzal a bizonyos remek ezüsthajjal, kisportolt izmokkal, még vagy további ötven esztendőre felraktározott életerővel. Mikor kezet fogott Gittával, ugy meg volt illetődve, hogy mint valami nagy kölyök, ámulva kiáltott fel:

És nem tágitott többé Gitta mellől, aki egyszerre megérezte, hogy ez már másféle hang, olyan, amelynek nem az értelme fontos, hanem az indulatok, amelyek fütik. Az amerikai egyébként repülőgép sebességével tört célja felé. Rövid negyedóra alatt mindent elmondott vagyoni viszonyairól és ez a legizgalmasabb szerelmi vallomással felért. Kiderült, hogy egyike a legtekintélyesebb newyorki szőrmekereskedőknek. Félmillió kék rókája, százezer nerzbőre van, a raktára megér vagy harmincmillió dollárt. Villája van Palm-Beachban, két felhőkarcolója a város szivében, negyven autóból álló parkja, gyönyörü yachtja, melyen időnkint Európába szokott jönni, a tőzsdekrachon ötmilliót veszitett, de ezt egy éven belül ki fogja heverni. Jelenleg holtszezon van, az európai szőrmepiacot tanulmányozza, Budapestre csak kiváncsiságból jött, mert egy magyar barátja, akivel Londonban ismerkedett meg, idecsábitotta.

És miközben ezt mesélte, ugy nézett Gittára, hogy a szép asszonynak nem lehetett kétsége afelől, hogy most az ő bőréről lesz szó. Az amerikai okvetlenül azt akarja megvenni.

- Szeretnék magával lenni... szeretném, ha megmutatná gyönyörü városukat... ha alkalmat adna arra, hogy egy kicsit táncoljunk... Mondja, mikor láthatom?

- Látszik, hogy sok autója van és hogy kitünő soffőr! - nevetett Gitta. - Megszokta a gyors tempót. Ilyen kétszázkilométeres rohammal akar bevenni?

- Ne csufoljon ki, Mrs. Molnár. Én holnap el akartam utazni és ittmaradok. Csakhogy magát láthassam. De ha nem láthatom, miért maradjak itt?

- Hát jó, - mosolygott Gitta. - Nem akarom, hogy miattam szenvedjen a magyar idegenforgalom. Mondjuk, holnap délután hatkor a Ritzben leszek a zenés teán... És ha ugy tetszik, máris összetanulhatjuk a tangót...

Gitta mindjárt rosszra gondolt. Csak nem vitte el Alfréd mégis az ékszereket? Micsoda uj szokás ez? A szobaleánnyal üzengetni és leveleket irni. Ha külön hálószobájuk van is, bejöhetne a fontos ügyek megbeszélése miatt...

Gitta elolvasta a levelet és első gondolata az volt: szemtelenség! Hogyan lehet őt faképnél hagyni? És egyáltalában nem uri dolog egy társaságbeli előkelő hölgyet ilyen zavaros viszonyok között hátrahagyni...

A második gondolata az volt: megszökött a férje! Őt, az elkényeztetett, hires szép asszonyt faképnél hagyta! És még csak szemrebbenéssel sem árulta el a tervét! Micsoda kétszinüség.

És ettől ijedt meg legjobban. Most már kezdte sejteni, hogy ennek a szónak igen komoly, tragikus értelme van.

Mindent meg kell mondania szüleinek, vélük kell sürgősen tanácskozni. Csakhogy édesapja és anyja e pillanatban Nizzában üdült és nagy kegyetlenség lett volna ilyen rémhirrel megzavarni őket. Még szivszélhüdést kaphatnak.

Nagyon kinosan érezte magát. Az irodába telefonált. Senkisem válaszolt. A délelőttje a legnagyobb nyugtalanság közepette telt el. Megzavarodott, nem tudta, hogy mit csináljon. Például rendkivül mérgelődött, mert ugyanolyan ebédet és vacsorát rendelt a szakácsnénál, mint máskor, holott Alfréd elutazott, a háztartást meg kell változtatni... Órákig törte a fejét, hogy a szobaleánynak vagy a szakácsnénak mondjon fel? És rájött, hogy egyiket sem tudja nélkülözni. Végre is ugy döntött, hogy majd az ügyvédjükkel beszéli meg a dolgokat. Közben dél lett, felhozták a déli lapot, melyre előfizettek.

Szórakozottan forgatta át, mert meg szokta nézni az aktuális képeket és elolvasta azokat a botrányos válópereket és szerelmi gyilkosságokat, melyeknek kéthasábosan szedik a cimét. A harmadik oldalnál felsikoltott, majdnem elájult. Öklömnyi betükkel orditott a cim: Molnár Alfréd épitési vállalkozó félmillió adósság hátrahagyásával megszökött. A hitelezők büntető följelentést akarnak tenni...

Még magához sem térhetett szédületéből, csengettek. Riporterek jöttek, indiszkrét kérdéseket tettek fel. Gitta rémülten szobájába zárkózott és reszketve várta, mikor jönnek a detektivek?

Csak most ébredt végre teljes tudatára annak, hogy micsoda rettentő szerencsétlenség szakadt rá. És ezzel egyidejüleg nőtt férje iránti dühe. Micsoda aljasság! Ő persze elmenekült, néki meg itt kell maradnia a botrány kellős közepében. Rettenetes! Hiszen ezek után senki előtt sem mutatkozhatik. A társaságokból kinézik...

Keserves sirásra fakadt és arra gondolt, hogy legjobb lesz veronált szerezni és átszenderülni a másvilágba. Egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy a társaság, az ismerősök egyáltalában nem jelentenek akkora értéket, hogy miattuk meg kelljen halni! Nem gondolt a férjére, nem sajnálta, szeme előtt csak a bridge-szalón és az előkelő cukrászda cikázott, ahová többé nem mehet.

De egyszerre felderült. Ujjongani tudott volna boldog izgalmában. Hogyan feledkezhetett meg erről? Az amerikairól, aki hat órakor a Ritzben várja. A derék gentlemannek fogalma sincsen arról, amit egyébként e pillanatban már az egész pesti társaság tud. Wood nem olvas magyarul, nincsen férje viszonyairól informálva, az ő szemében még mindig ugyanaz az előkelő és hóditóan szép, elérhetetlen társaságbeli asszony, aki tegnap este volt...

És Gitta felragyogott. Most már nem habozott, nem volt zavarban. Világosan és tisztán tudta, hogy mit fog tenni? Már rohant is az utcára, taxiba ült és a fodrászhoz vitette magát...

James Wood el volt büvölve. Nem csoda. Az asztalok mellől annyi irigy és bámuló pillantás repült feléjük, hogy abból Wood megerősitve látta meggyőződését: partnernője valamennyi jelenlévő hölgy között a legszebb és legelegánsabb. Már pedig, ha egy férfi hiu a társaságában lévő nőre, akkor abba szerelmes is.

Az ötven év körüli férfi a legkiválóbb szerelmi alany. Megbecsüli a kedvére való nőt, nem siet tovább, nem cinikus, a bölcs nyugalmával és az inyenc szakértelmével gyönyörködik benne, megérti a lelkét, nemcsak a szeretője, hanem a barátja, tanárja, csiszolója. Ellentétben a fiatalabb korosztállyal, az érett férfi csak a hosszabb lejáratu szerelem hive, mert nem kalandot, hanem az érzést és a viszontszerelem forróságát keresi, az érdemes nőt kutatja, akinek odaajándékozhassa gazdag tapasztalatait, azt a különös gyengédséget, melyben, mint a jól kevert báritalban, benne van a mámor minden izes alkoholja.

Wood nem suttogott izzó szavakat, mert ilyenekhez nem értett. Igen egyszerü tőmondatokban beszélt, de azért hatásuk felért a legkitünőbb versekkel.

- Kérjen akármit, Mrs. Molnár, megveszem magának. Semmit sem kérek értük. Csak szeretném látni, hogyan örül? Maga olyan gyönyörüen tud nevetni és mosolyogni. Egész nap ajándékokat adnék magának, csakhogy derüsnek lássam!

- Köszönöm, Mr. Wood, de igazán nincsen semmire sem szükségem. Tulságosan elkényeztet a férjem...

Wood arcára felhő borult. Nagyon boldogtalan volt és nagyon szerelmes. Gitta sietett egy kis cukrot adni.

- Milyen remekül táncol! - mondotta. - A magyarok nem ilyen pompás táncosok. Maguknak, amerikaiaknak a vérükben van a ritmus. Olyan ruganyos, mint egy harmincéves fiatalember. Ez is amerikai specialitás. Nincsen koruk...

- Na, olyan nagy utra nem megyek. Nem hagyom el az uramat. Ellenben éppen holnap indulok egy kisebbre. Az olasz és francia Rivierán szándékozom néhány hetet tölteni.

- Igen! - válaszolta Gitta olyan nyugodtan, mintha észre sem vette volna a férfi felindulását. - Régi elvem, hogy férj és feleség ne utazzon együtt. Bármilyen nagy a szerelem, egy kis távollét csak fokozza és szitja a vágyat. Kell évenkint egy-két hónap, mikor az ember teljesen szabad, nem rendeli alá magát sem a házirendnek, sem a másik fél szeszélyeinek.

- Nagyszerü, - hebegte Wood, - nagyszerü. És ha megengedi... ha azt remélhetném, hogy elkisérjem. Kitünően értek minden sporthoz, ha elfogadna partneréül?...

- Nem tilthatom meg, hogy ne tetszése szerint válassza meg tartózkodási helyét.

- Gondold, hogy orosz hercegnő vagy, én pedig orosz nagyherceg! - mondotta Anikónak. - A pénzüket vesztett arisztokraták mind Párisba jönnek tányérmosónak, balalajka-énekesnek vagy soffőrnek. Az Isten tudja, hogy miért? Talán mert itt kiáltották ki leghamarabb a demokráciát. Egészen jó társaságban leszünk, ha esetleg valamelyik menedékhelyen kell meghuzódnunk...

Egyelőre azonban erről szó sem volt. Kettesben járták a várost. Molnár határtalanul élvezte Anikó elragadtatását, naiv életörömét, gyermekes, tiszta csodálkozását, ahogyan mindennek örült.

- Mindig igy képzeltem, - gyónta szerelmesen, mikor a Tuilleriák kertjében egy padra ültek, - hogy igy fogok nászutra menni a férfivel, akit nagyon szeretek.

A férfi tenyerébe fogta a leány kezét és mély megindulással nézett rá. Tudta, hogy ez a tisztességes polgári családból származó leány, akinek atyja diplomás ember volt és aki soha meg nem késett otthon a vacsoráról, akinek nem volt flörtje, nem voltak szerelmei, aki olyan tisztán és érintetlenül lett az övé, hogy még a lelkén sem volt egy homályos foltocska... mindent felégetett, mindent neki adott. Szemrehányást érzett ezért és nem tudta megállni, hogy erről ne beszéljen.

- Félek, hogy tul sokat adtál nekem, hogy én ezt az áldozatot nem érdemlem meg!

- Nem érzed, hogy ez a legnagyobb gyönyör? Hogy mindent elvesztettél és nincstelen vagy, mint én, hogy menekültél, mint ahogyan én menekülök és egyformán küzdünk az anyagi és erkölcsi bajokkal? A társad, szeretőd vagyok, a harcos kis nőd... Semmink sincs, csak az a nagy erő, amely szerelmünkből hajtott: élni akarunk! És nem merülhetünk el! Nem tudunk csüggedni, nem tudunk szomoruak lenni, mert szeretjük egymást. Nem félek, mert tudom, hogy a szerelem mindennél erősebb. Nem félek, mert nincsenek igényeim, mert én most már mindent elértem!...

- Ez a város... mintha muzsikálna. Nászdalokat búgnak az autó tülkök, a gyárkémények! Jó lesz majd dolgozni!... Szavamra, örülök, hogy munkászubbonyt huzok. Én most gyülölöm a pénzt. Elaljasitott. Ravaszkodtam, dolgoztam, mint egy barom, nem pihentem soha, nem néztem szét, hogy milyen szép az erdő, milyen isteni dolog a napfény, csak halmoztam magam körül a pompát, kábultan, őrülten egyre hordtam a pénzt az asszonynak, aki, miközben a pénzt és gazdagságot habzsolta, egészen idegen lett hozzám. Minél jobban szolgáltam, mennél fényüzőbb élettel vettem körül, minél puhábbra párnáztam az autóját, annál jobban távolodott tőlem. Talán nem is rosszaságból. Csak ő is szolgálni kezdte a gazdagságot. Mert a szerelemnél is erősebb a hatalmi vágy. Hogy uralkodjunk, ragyogjunk, irigyeljenek bennünket. Utálatos volt. Micsoda őrültség! Meg akartam halni, mert féltem a társaságbeli urak és hölgyek gunyos, kárörvendő mosolyától, lenézésétől. Mert azt hittem, nincsen szörnyübb dolog, mintha az ember a saját villájából bérházba költözik. És akkor egyszerre elém jöttél, felszabaditottál a babonáktól... Milyen nagyszerü ez a gondtalanság. Nincsen telefon, estélyi meghivás, bridge, számla... Mennyire másképpen látok mindent! Két hét előtt még nem értettem, hogyan mehetnek az orosz arisztokraták szállodai pincéreknek és muzsikusoknak? Ma már tudom, hogy ebben az életben is van szépség...

Molnár igazat beszélt. Eszébe sem jutott, hogy épitészi oklevelével próbáljon boldogulni. Bátran és elszántan vágott a városnak. Józanul és illuziók nélkül fogta fel helyzetét. Volt néhány ezer frankja és kifogástalan frakkja. Kifogástalanul beszélt öt európai nyelven. Nem sokáig habozott, hanem felkeresett egy artista ügynököt.

- Uram - mondotta, - Ön ismeri Párizs valamennyi elegáns mulatóját, hiszen maga szállitja nekik a müsort. Szerezzen nekem valamelyiknél főpincéri állást. Kitünően ismerem a lokálok életét, elvertem már bennük néhány százezer frankot. Éppen annyim maradt, hogy még elég tekintélyes kauciót adhatok alkalmaztatásom esetén. Egy heti gyakorlat után tökéletesen tudni fogom a mesterségemet...

Az ügynök bólintott. És már huszonnégy óra mulva hozta a szerződést. Az Éden-mulatóba szerződtették Molnárt és az ügynök melegen gratulált.

- Nem is tudja, milyen szerencsét csinált! Az Éden jelenleg az idegenforgalom központjában áll. Rengeteg jövedelme lesz... Mondhatom, irigylendő ember!

Már egy hónapja járták együtt a divatos fürdőhelyeket Mr. Wood és Gitta. Mr. Wood öt kilót fogyott a reménytelen szerelemtől, Gitta viszont két pizsama- és egy szépségversenyt nyert ezalatt az idő alatt és olyan sikere volt a férfiaknál, hogy Mr. Woodot állandóan a legszörnyübb féltékenység kinozta, boxpárbajokat akart vivni és a világ legboldogtalanabb emberének érezte magát.

Rémülete azonban a negyedik hét végén érte el tetőfokát, amikor Gitta bejelentette, hogy másnap vissza kell utaznia Pestre.

- Tudja - mondotta - most már bevallom, egy kissé nehezen válok meg magától. Nagyon megszoktam, sőt talán egy kicsit meg is szerettem magát, kedves Wood. De hát minden szép idillnek vége szakad egyszer...

Wood halálsápadt volt, alig tudott dadogni. Leirhatatlanul kétségbe volt esve.

- Én már nem tudok maga nélkül élni, Gitta... Én is magával megyek Budapestre.

- De hová gondol? Isten őrizzen! Hiszen a férjem azonnal tisztában lenne mindennel. Attól félek, hogy igy is gyanakszik. Bizonyára besugták már neki, hogy maga végigkisért mind a fél tucat fürdőhelyen és az egész időnket együtt töltöttük... Nem, nem kedves barátom, ennek most már erélyesen véget kell vetnünk. Máris tovább mentünk, mint szabad lett volna. Egy kicsit mintha én is megégettem volna magamat. Maga tulságosan rokonszenves, kellemes, nagyszerü pajtás... Sokáig fogom érezni a hiányát!

- Ezt igy nem lehet elintézni! - tört ki szenvedélyesen Wood. - Én nem vagyok már fiatal ember, számomra nem tartogathat az élet már tulságos sok szépséget és meglepetést. Nem dobhatom el könnyelmüen a kincset, melyet a véletlen elém sodort. Én ezalatt a hónap alatt többet szenvedtem, mint eddigi egész életemben...

- De hiszen én igazán nem akartam ezt! - kiáltotta szenvedélyesen Gitta. - Igyekeztem minél jókedvübb kis partnernője lenni!

- Igen, együtt kergettük a labdát a tenniszpályán, horgásztunk a tengeren, mellettem ült az autó volánja mellett, esténkint együtt táncoltunk... de én a csókját akartam... álmatlanul és félig őrülten fetrengtem az ágyamban és a féltékenység majdnem megölt.

- Mindenkire. A férjére... a gondolataira... Ezt nem lehet igy befejezni. Értse meg... érezze meg, hogy szeretem!

- Nékem sem könnyü, kedves Jimmy, higyje el... Vannak kötelességek, melyeket csak igen nagy áldozatok árán lehet teljesiteni...

Wood megremegett. Négy hét után ez volt az első vallomás. És érezte, hogy ez az a pillanat, melyet nem szabad elszalasztania. És a véletlen, vagy az asszonyi ravaszság, ez a nagy szinpadi rendező, mintha már előre számitott volna erre. A tengerpart egy elhagyott pontján ültek, csak a hullámok muzsikáltak fel a mélységből, amint a dagály dübörögve hajszolta őket a sziklafalnak. És a végtelen vizekből, a pálmákból, virágokból szinte vadul és érzékien áradt feléjük az örök nász nagyszerü szimfóniája. És Wood maga sem tudta, hogyan történt, de ezuttal nem beszélt tovább, hanem elszántan, ellenállhatatlan lendülettel és szenvedélyesen magához ölelte Gittát.

- Én most már nem tudok hazamenni, Jimmy. Irtam a férjemnek, hogy csak két hét mulva utazom vissza.. Ez a két hét legyen a mienk!

Azután elmult két hét, három és eltelt a negyedik is. Akkor történt, hogy Gitta szerelmesen, édesen csillogó szemekkel odasimult Woodhoz.

- Most már egyáltalában nem mehetek többé vissza a férjemhez. Kitagadna, a család megkövezne... Nem bánom. Te voltál az erősebb. Győztél. A tied lettem és teljesen rád bizom a sorsomat!...

Wood könnyezett örömében. Egyszerüen megőrült. Egész nap üzletekbe rohant és szinte dühösen vásárolt. Mindent. Amit csak meglátott. Ékszert, selymeket, nippeket, cipőket, sálokat, kesztyüket, kombinékat, virágokat, sport-dresszeket, amit éppen séta közben megpillantott. Gitta nevetve tiltakozott. Próbálta fékezni, de meddő kisérlet volt. Wood szerelme tulcsordult és részegen vetette magát a boldogságba...

Egy napon Gitta elborult arccal meredt egy magyar ujságra, melyet a pincérrel hozatott.

- Ah, képzeld! - mondotta Woodnak - szegény férjem egészen tönkrement. Annyira szivére vette hogy elhagytam, hogy elhanyagolta üzleteit és sereg adósság hátrahagyásával megszökött!

- Nem tehetsz róla szivem... Az ember nem szállhat szembe végzetével, amely ezt igy akarta...

Gitta hagyta, hogy Wood vigasztalja és nagyon meg volt elégedve magával. Tiszta helyzetet teremtett. Nem érheti kellemetlen meglepetés, nem kell félnie, hogy Wood mástól tudja meg a dolgokat. Most már csak egyetlen gond kinozta. Állandó félelem gyötörte: mi lesz, ha Wood elhagyja? Igaz, a férfi szenvedélyesen szereti. De ez nem megoldás. Gitta nem akart kitartott szerető maradni. Valahogyan meg kell oldani a dolgot. El kell válnia Molnártól és akkor feleségül megy Woodhoz. De hogyan volna ez lehetséges? Hiszen fogalma sincsen, hogy Alfréd merre jár?

Molnár kifogástalan főpincér volt. Valami furcsa, szadista gyönyörüséget talált abban, hogy előző életének éppen a forditottját éli. Régebben tőle szedték el a pénzt, most ő nyujtotta át a borsos számlákat.

- Filozófus és biró vagyok egyidejüleg! - magyarázta Anikónak. - Hidegen és a dolgok fölé emelkedve nézem az emberek ostobaságát, szánalmas flörtjeiket, monoklis nagyképüségét. És egyidejüleg mindjárt meg is büntetem őket, mikor elszedem a pénzüket! A főpincérben van valami a sátán cinizmusából és a diplomaták elegáns modor mögé rejtett kegyetlenségéből.

Anikó mosolygott. Egyébként néki is volt foglalkozása. Levelezőnője lett ugyanannak az artista ügynöknek, aki Molnárt elhelyezte. Noha tekintélyes összeget kerestek mégis nagyon takarékosan éltek. Mert Molnárnak titkos célja volt...

Állandó levelezésben állott pesti ügyvédjével, aki mindenről pontosan értesitette. Tudott Gitta elutazásáról és arról, hogy Wood társaságában tünt el. Ez a hir nagy keserüséggel töltötte el. Nem volt már szerelmes, de árulásnak és végtelen önzésnek tartotta, hogy mikor élete legsulyosabb perceit élte, amikor már teljesen összeomlott lelkileg és csak egy gyenge leánykéz rántotta vissza az utolsó pillanatban az öngyilkosságtól, Gitta azonnal napirendre tért minden felett. Elfelejtette az együtt töltött esztendőket, a csókokat, a szenvedélyt, melyet hozzá vitt, az idegeit felőrölő munkát, melynek minden gyümölcsét neki adta, megtagadta abban a pillanatban, mikor megszünt pénzforrás lenni, amikor veszélyeztetve látta a megszokott jólélet. Egy percig sem gondolt arra, hogy férje mellé kell állnia, eszébe sem jutott megosztani vele a balszerencsét. Csak a saját bőrét igyekezett megmenteni. Nem jutott eszébe, hogy mi lesz a szerencsétlen emberrel, akinek feje felett minden összeomlott. A leghalványabb kisérletet sem tette, hogy megmentse. Egyetlen gondolata volt: megtartani a pénzt, az eddigi jólétet, a gazdagságot! Mindegy, hogy mi ennek az ára! Asszonyi becsület, a férj élete, vagy akár az egész világ összeomlása...

Molnár megborzongott. Mindegy! Vége! Elszakadtak egymástól. Jobb is igy! De az elválás módja mégis szebb lehetett volna. Ha Gitta csak egyetlen kedves, megértő, bátor, okos szót mondott volna neki, akkor most véle lenne itt Párisban.

Erről most már kár is gondolkozni. Inkább a másik elintézetlen ügyet kell majd rendezni. Az ügyvéd megirta, hogy a hitelezők között valóságos pánikot keltett váratlan elutazása. Boldogan egyeznének ki akár negyven százalékkal is. A legnagyobb hitelezők leszerelték a mérges kisebbeket, akik mindenáron büntető feljelentést akartak tenni. Azt mondták, hogy egyelőre várnak. Erőss Bálint, akinek Molnár 127.000 pengővel tartozott, a hitelezők ülésén nagy beszédet tartott és kifejtette, hogy Molnár mindig korrekt, becsületes ember volt. Most nem tehet arról, hogy a Kárpáthy és Kelemen épittető cég bukásánál több mint negyedmilliót vesztett. Mindenki tudja, hogy ezért kellett fizetéseit beszüntetni. Semmi értelme és célja annak, hogy ezekután bünvádi uton üldözzék. Bizni kell benne. Molnár előbb-utóbb okvetlenül jelentkezik és rendezni fogja tartozásait.

Molnárt ez a hir lelke mélyéig megrenditette. Ugy érezte, hogy ezt a bizalmat feltétlenül meg kell szolgálnia. Irt az ügyvédjének, hogy a nevében köszönje meg a hitelezőknek, hogy bizalommal viseltetnek iránta és januártól kezdve, félévenkint nagyobb összeget fog nekik küldeni tartozásának résztörlesztésére.

Molnár természetesen tisztában volt azzal, hogy a legnagyobb erőfeszitéssel is csak nagyon kis százalék az, melyet ilyen módon törleszthet, de meg akarta nyugtatni lelkiismeretét. Egy fillért sem tesz addig félre, amig másoknak tartozik.

- Kis szivem, még legfeljebb két hétig maradhatok Európában. Azután okvetlenül vissza kell utaznom. Newyorkba. Remélem, meg leszel elégedve uj otthonoddal. Egy kis meglepetésről gondoskodtam. Titkárom arról értesitett, hogy sikerült a városon kivül remek kis villát találnia... Ez a tied lesz. Természetesen mindennap találkozni fogunk..

- Ez teljesen lehetetlen, szivem. Büszkén vallanálak az egész világ előtt a feleségemnek és szivesen mutatnálak be a társaságnak..., de ez igy, a mai helyzetben, képtelenség. Napok alatt kideritenék, hogy nem vagy a feleségem. Sokkal sulyosabb személyiség vagyok, semhogy ne kutatnák azonnal ki az igazságot. Wood James, a szőrmekirály nem köthet titokban házasságot. Annak az esküvőjéről hangos filmet készitenek és a képeslapok közlik a menyasszony fényképét. Az én életemet figyelik és e pillanatban az előkelő társaság minden tagja tudja már a pletykát, hogy miért tartott ezuttal olyan sokáig európai kirándulásom. Az én vállalatommal kapcsolatban sok ezer ember van érdekelve. Szállitók, részvényesek, bankárok, termelők, tisztviselők, akik előtt nem közönyös, hogy hol vagyok és mit csinálok? Természetesen mindez engem egyáltalában nem érdekel, mert hiszen én egyedül téged szeretlek a világon és csak téged akarlak boldoggá tenni...

Gitta tudta, hogy ez a kinos perc előbb-utóbb bekövetkezik. El kell utazniok Amerikába, ahol vége szakad a mostani kényelmes és zavartalan idillnek. És megint felháborodva, halálos ellenségeskedéssel és gyülölettel gondolt férjére, aki cime hátrahagyása nélkül szökött meg és akivel nem beszélheti meg a válópert...

A szomjuságtól elepedő nem sóvároghat ugy egy korty ital után, mint ahogyan a válást akarta! Ha szabad lenne, Wood abban a pillanatban feleségül venné. És ezzel megoldódna élete minden problémája.

Wood ugy döntött, hogy Cherbourgból indulnak Newyorkba. Előbb még egy hetet Párizsban szándékoztak tölteni.

Párizsi tartózkodásuk harmadik napján határozták el, hogy este az Édenbe mennek. Gitta nem volt jókedvü, napok óta egyre jobban kinozta az eljövendő napok bizonytalansága. Félt Amerikától, az uj környezettől. De igyekezett erőt venni magán, kétségbeesetten erőltette a jókedvet. Rémülettel töltötte a gondolat, hogy Wood kiábrándul belőle, ha unalmas, szomoru, szórakozott.

- Ma alkohol-estélyt rendezünk, Jimmy! - mondotta pajkos mosollyal. - Tudod, bucsut kell vennünk a pezsgőtől és coctaillektől, mert hiszen Newyorkban csak vizet fogunk inni!

- Azért jó, hogy mellettem leszel! - bókolt gálánsan Wood. - Te minden alkoholnál jobban megrészegited az embert! Egyébként lásd el bőven a ruhatáradat. Mi amerikaiak büszkék vagyunk az izlésünkre és hála a filmnek, sikerült is néhány ruha-őrületet népszerüsiteni, de titokban mégis csak Párizzsal beszéljük meg az elveket...

A késő délutáni órákig vásároltak, Wood uj, hatalmas bőröndöt vett a párizsi ruhák, cipők és kalapok számára. De Gitta öröme azért nem volt tökéletes. Milyen más volna, ha mindezt a sok kincset Pestre vihetné és megmutathatná a barátnőinek! Ha igy jelenne meg az Operában, vagy a Vigszinház premierjén. Micsoda sikere lenne. Okvetlenül nagyobb, mint a darabnak. De Amerikában? Milyen társasága lesz ott? Wood elég nyiltan megérttette vele, hogy az előkelő családokhoz nem vezetheti be. Tehát csak a barátainak fogja bemutatni. A kitartott barátnő élete, bárok, lumpolások, egy szép öleb, bundák és azután...

Igen, mi lesz azután? Majd évek mulva? Persze, kap majd valami nagy végkielégitést, anyagi gondjai nem lesznek, de nem fog sehova sem tartozni.

- Pihenj egy-két órát! Feküdj le, azután végy fürdőt. Tizenegykor találkozzunk a hallban!

A mulatóhelyek igazi előkelőségét a pincérek és főpincérek adják meg. A tulajdonosok nagyobb gonddal válogatják meg őket, mint annak idején Nagy Frigyes a testőreit, vagy mondjuk, egy amerikai filmrendező a frakkos statisztákat. Nem elég az, hogy ügyesek, fürgék, jómodoruak, Még kellemes külsejüeknek és elegánsaknak is kell lenniük. Legalább két fokkal elegánsabbaknak, mint a vendégeknek. Imponálniuk kell. A szemükből hipnotikus erőnek kell sugározni. Pillantásaikkal meg kell semmisiteni tudniok a kellemetlen vendéget. Egyetlen mozdulattal éreztetniük kell, hogy jó, vagy lesujtó véleményük van-e a vendég gavallériájáról, izléséről, viselkedéséről. Valójában ők az urak és a rend irányitói a lokálokban. Megtörik a vendég makacs ellenállását, fagyos és kellemetlen levegőt teremtenek körülötte, ha nem rendel megfelelően. Viszont tudomására adják, néhány jóakaratu mosollyal, hizelgő bókkal megelégedésüket is. A legnagyobb diplomaták és legremekebb lélekismerők. Kényszeritik a vendéget, hogy elismerje fölényüket, hogy törődjön a véleményükkel. Ők avatnak valakit az éjszakák lovagjává. Ahogyan fogadják, ahogyan kiszolgálják, az állapitja meg a vendég rangját az éjszaka világában.

Molnár például a megközelithetetlen, örökké merevarcu, arisztokratikusan zárkózott, sohasem mosolygó főpincérek közé tartozott. Az ilyen főpincér kegyéért megőrülnek a vendégek. Ha egy-két nyájasabb szót mond, büszkén és boldogan néznek a nőre, mintha azt mondanák: ime, láthatod, milyen megkülönböztetett hely illet engem a gentlemanok sorában. A főpincér is tisztában van gavallérságom rangjával és előkelőségével!

Molnár egyébként főpincéri hüvösségének egész méltóságával az egyik páholy közelében állt és a rendre ügyelt fel. Mint a közlekedési rendőr karjai kitárásával, ugy dirigálta ő a pincérhadat szeme mozdulatával. Éjfél volt. Ilyenkor még csak a pincérek hada dolgozik. A főpincér két óra felé lép csak müködésbe. Egyszerre azonban mintha forró zuhany szakadt volna a nyakába, melytől hirtelen vörös lett, mint a leforrázott rák.

A bal kettes páholyba uj vendégek érkeztek. Szmokingos, ezüsthaju, pirosképü ur és egy fekete estélyiruhás, tökéletes alaku nő, akinek szépsége és eleganciája egyszerre betöltötte az egész mulatót. Csodálatos nő, akit társadalomtudományi muzeumokban kellene mutogatni ezzel a felirattal: a tőke diadala! Ilyen maximumra fokozható a női szépség az itt látható ipari és gazdasági berendezések segitségével. És a nő mellé kis modellekben oda kellene helyezni a bankokat, ruha- és selyemgyárakat, kozmetikai szalonokat, divatáruházakat, arany- és drágakőbányákat, iparmüvészeti mütermeket.

Molnár azonnal felismerte: Gitta! És a férfi mellette: Wood! Ez a váratlan találkozás egyszerre felboritotta minden hüvös nyugalmát és bölcsességét. Nagyon is rikitó szinezésben látta Gitta cinizmusát, szivtelenségét, kegyetlen önzését. Felháborodva ismerte fel egyszerre az igazságot: mindig szolgája volt ennek a nőnek. Rabszolgája volt mint férje, akinek egyetlen kötelessége volt: kielégiteni szeszélyeit, gondoskodni a kényelméről. És ez a szolgai viszony most még élesebben és könyörtelenebbül domborodott ki. Gitta a páholyában ül mint vendég és ő a pincér frakkjában várja parancsát!

Molnár remegett az izgalomtól. Keze ökölbe szorult, valami nagy botrányra gondolt...

De amint elfehéredő szájjal odameredt a páholyra, fogcsikorgató dühe egyszerre valami gunyos, kegyetlen mosollyá torzult. Mint akinek egyszerre eszébe villant a megoldás...

És ugyanakkor, mintha megérezte volna a férfi hipnotikus tekintetét, Gitta feléje fordult és halkan felsikoltott, kezét szája elé kapta, mintha a rémület kiáltását akarná visszafojtani.

- Ah, semmi! Egy kis toalett-hiba! Bocsásson meg... magára kell hagynom néhány percre!

- Drágám! - lihegte Molnárnak, aki már a mulató egyik különszobájában várta, - milyen boldog vagyok, hogy látlak. Mennyit aggódtam miattad! Hála Istennek élsz, jól vagy! Pedig nem érdemled meg, hogy jó legyek hozzád. Csunyán bántál velem. Elhagytál... De ne beszéljünk erről. Nem teszek szemrehányást.

Molnár olyan merev arccal hallgatta, mint akiben talán vér sem kering és a megindulásokat még hirből sem ismeri.

- Kérem, Gitta - mondta nyugodt, szenvtelen hangon - kár ennyire felizgulnia. Nem óhajtom kellemetlen helyzetbe hozni a kedvese előtt. Szégyenkeznie sem kell miattam, hiszen Wood ur csak egyszer látott engem, nem fog felismerni!

- Te mindig nagy és nemes voltál! - szavalta Gitta. - De ha igazán ilyen nagylelkü vagy, akkor lásd be, hogy mi ketten már igazán nem élhetünk együtt. Te hagytál el... Istenem, nem veheted rossznéven, ha abban a szörnyü összeomlásban segitséget kerestem. És most arra kérlek: engedj engem végleg szabadon! Ha tudnád, mennyire kerestelek! Mennyit imádkoztam, hogy találkozzam veled és megkérjelek erre! Váljunk el, Alfréd! Ugy-e nem értesz félre és belátod, hogy ez az egyetlen megoldás?

- Nézz körül, Gitta. Ebben a teremben legalább két tucat hozzád hasonló nő van. Remekül felöltözött, aranyba és brilliánsba foglalt asszonyok. Senkihez sem tartoznak. Egyetlen férfihez sem... egyszerüen járulékai a pénznek. Ugy virulnak ki az aranyon, mint a rügyek az ágakon. És amint a rügy felszivja az ág nedveit, ugy szivjátok ti fel a pénzt és duzzadtok tőle pompázó virágokká. Az én pénzem elfogyott, siettél hát másik, kedvezőbb talajba helyezkedni... Hagyjuk az érzéseket, Gitta. Ez üzlet, adás-vétel... Nincsen beszélnivalónk! Menj vissza Mr. Woodhoz és ömlesszd ki erszényéből az aranyakat. Nagyszerü étel-különlegességeink vannak! És személyesen foglak kiszolgálni. Szavamra, nyugodtan ehetsz, nem lesz méreg sem az ételekben, sem az italokban.

- De nem, ez lehetetlen! - tördelte kezét Gitta. - Ezt el kell intéznünk! Le kell zárnunk a multat. Néhány nap mulva Amerikába utazom. Talán sohasem találkozunk többé. Ne tégy szerencsétlenné. Wood feleségül akar venni. Könyörülj rajtam... légy nagylelkü, Alfréd!

- Főpincérektől nem szokás nagylelküséget kérni! Nem vagyok gentleman! De azért ne légy ilyen rémült. El fogjuk intézni a dolgot... Oh, már én is gondoltam arra, hogy - amint mondod - le kell zárnunk a multat! Menj vissza Woodhoz és a többit bizd rám nyugodtan!

- Oh semmit! Éppen olyan előzékenyen és figyelmesen fogok rendelkezésedre állni, mint a többi vendégnek!

Gitta egy kis pudert rakott az arcára, megigazitotta ajkán a ruzst és visszament Woodhoz.

- Szives utólagos jóváhagyásoddal már megrendeltem közben a vacsorát! - fogadta Wood, akinek sejtelme sem volt a drámáról, amely körülötte viharzott. - Ismerem az izlésedet! Meg leszel elégedve velem!

Gitta közben már elkészült tervével. Ugy tett, mintha kis aranykötésü noteszébe jegyzett volna valamit és egy cédulára magyarul ezt irta: üzenje meg, hogy holnap délelőtt hol találkozhatunk?

Azután egy virágárus leányt magához intett, mintha rózsát akarna vásárolni és franciául - hogy Wood ne értse - azt mondta:

És titokban kezébe csusztatta a levélkét. Azután dobogó szivvel várta a választ.

A pincérek, étel- és italhordók sorfalat álltak és Molnár ugy vonult be a páholyba sorfaluk között, mint az operettekben a primadonna. A számla - mint az külföldön szokásos - már készen volt kezében és átnyujtotta.

Wood egy pillantást vetett a papirszeletre, csak a végösszeget nézte meg szokása szerint, de azután feltette a monokliját, mégegyszer megnézte a különös számlát, melyen ez állott:

Molnár rendületlen nyugalommal zsebébe nyult és egy papirtekercset nyujtott át.

Wood elképedve nézett az irásba. Szabályos nyilatkozat volt, melyben Molnár Alfréd épitész meghatalmazza budapesti ügyvédjét, hogy inditsa meg a válópert felesége, született Érdy Margit ellen.

De Gitta, aki szintén elolvasta a nyilatkozatot, megelőzött minden további kinos kérdezősködést.

- Ez az ur a férjem! - sugta Woodnak, akinek arca egyszerre megnyult a bámulattól.

- Holnap délelőtt a párisi magyar követség előtt hitelesithetem ezt a meghatalmazást! - mondotta hidegen Molnár.

- Ön huszezer dollárt kér a válásért? - kérdezte méltatlankodva Wood. És Molnár látta, hogy Gitta arcán is csalódás és megvetés tükröződik.

- Sajnálom, uram, de ehhez ragaszkodnom kell! Ha csak rólam lenne szó, talán megengedhetném magamnak, hogy elkomédiázzam a gavallért, ámbár méltóztassék elhinni, hogy ennek semmi értelme nincsen. De ez a pénz ártatlan emberekké. A hitelezőimé, akiknek azért vettem el a pénzét, hogy őnagyságát ilyen gyönyörüvé varázsoljam, mint amilyennek most látja... Méltóztatik belátni, hogy ha ilyen luxusportékát átveszünk, ugy annak meg kell adni az árát...

Mr. Wood megvetően mérte végig Molnárt, kivette csekkfüzetét és kiállitotta az összeget.

- Nem is szerettem soha. Magának a kisujja különb, mint ő egészben! Ne is beszéljünk róla. Az a fő, hogy végre egészen és tökéletesen a tied lehetek!

És miután még egy megvető pillantást vetettek Molnárra, kisiettek a mulatóból.

Osztriga, kaviár, orosz módra	100 frc.
Humár, hercegi módra	150 "
Fácán, à la Chamberlain	80 "
Fagylalt, Mária Antoinette módra	40 "
Pommery	200 "
	570 frc.
Csók, törvényes módra	20.000 dollár.