VILÁGVÁROSI REGÉNYEK
KVITTEK VAGYUNK...
REGÉNY
IRTA:
FORRÓ
PÁL
FEJEZETEK A VILÁGVÁROSI REGÉNYEK KIADÓVÁLLALATA Elektronikus változat:
Molnárnénak nem volt tulságosan nagy
kedve kibujni az ágyból. Délelőtt tiz óra volt, mindig ilyenkor
ébredt és magát sajnálva gondolt arra, hogy most délután kettőig
mennyi dolga lesz, mennyi lótás-futás, apró bosszuság vár rá. A fürdés és a reggeli még csak
megjárja, azt szereti, de azután mindjárt a torna! A hidba hajlás, a
csipő mozgatása, a térdhajlitás, guggolás, lábujjhegyre ágaskodás...
Alapjában véve lusta és kényelmes volt, szivből utálta a
testgyakorlatokat, de fájdalom, hajlamos volt a hizásra és
legutóbb rémülten állapitotta meg, hogy egy kilót hizott. Ötvenkilenc
kilót nyomott és csak ötvenhét akart lenni. Ezt a két kilót már két
hét óta masszirozta, izzasztotta, koplalta. Néha már ugy éhezett,
hogy szédült és fájt a feje, de nem evett. A szive majdnem megszakadt
egy kis sütemény után, de csak kétszersültet evett és cukor nélkül
itta a teáját. Gitta - ez volt a leányneve - mártirnak tartotta
magát, nem élvezte az életet, meg volt győződve, hogy komoly gondjai
és bajai vannak és titokban egy kicsit utálta a férfiakat. Nem
tulságosan, csak egy kicsit. Mert egyébként tisztában volt azzal,
hogy férfiak nélkül az élet nem érne semmit és Gitta különben is
minden érzését, munkáját, energiáját, leleményességét, éjjelének és
nappalának minden óráját a férfiak szolgálatába állitotta. Néki nem volt hivatala, nem volt
foglalkozása. Gazdag asszony volt. A férje legalább ötezer pengőt
keresett havonta. Gitta nem is tudta egészen bizonyosan, hogy min?
Vállalkozó volt. Házakat épitett. Alfréd néha fényképeket mutatott és
azt mondta, hogy a képen látható gyönyörü bérházat vagy villát ő
épitette. Gittát ez nem érdekelte tulságosan. Gitta egyetlen kötelessége az volt,
hogy szép legyen. Éppen ugy, mint azoknak a társaságbeli asszonyoknak
is, akik a barátnői voltak. Ha ezek a nők egymás között voltak és nem
bridgeztek, kizárólag a szabónőjüket dicsérték, vagy szidták, jövő
terveikről beszéltek, melyeknek középpontjában
természetesen egy bunda vagy uj kalapmodell állt. Ha utazás került
szóba, nem azt mondták, hogy milyen remek lesz a Semmeringen sizni,
hanem a sikkes sportruhákat sorolták fel, melyeket magukkal visznek.
Mindegyik feljárt valamelyik kozmetikai intézetbe,
villanyoztatta magát, kitépette a szemöldökét, tökéletesen festette a
haját, arcát, szemét, száját, fehéritette a dekoltázsát. Ezzel a
naponta megismétlődő fehérnemüs, szabónő, kalapos, kozmetikai gonddal
körülbelül délután ötre készültek el. Akkor ragyogóak, tökéletesek,
káprázatosan elegánsak, precizen megtervezettek voltak, kifogástalan
volt a parfőmjök, az utolérhetetlen könnyedséggel nyakukba vetett
sál, a kék rókájuk, minden, ami látható és láthatatlan volt rajtuk.
Áradt róluk az egzotikus virágokhoz hasonló test sajátságos, bóditó
parfőmje, mikor a bridge-szalónba, valamelyik elegáns cukrászdába,
vagy egy előkelő szálloda zenés ötórai teájára mentek. Ez volt az életük. Délután öttől
hajnali háromig. Ebbe az időbe esett kártyapartijuk, a szinház, a
mulatók, a tánc, a szerelem. Ilyenkor, mint egy rakétából, kiégett
belőlük minden tüz, szinesen és szikrázva és reggelre elhamvadtak,
fáradtan összecsuklottak. És másnap délelőtt tizkor megint a
készülődés az estére... Gitta néha gondolkozott azon, hogy ő
tulajdonképpen kinek akar tetszeni? A férje nem tulságosan érdekelte.
Nem volt belé szerelmes, de azért egészen jó barátságban élt vele.
Általában senkibe sem volt szerelmes. Nem volt szeretője
sem, de elvárta, hogy mindenki szerelmi ajánlatokkal üldözze. Az
olyan asszony, akinek kedvese van, többnyire diszkrét, a társaságban
kifogástalan modoru, a férfiakkal szemben tartózkodó. Ez természetes
is. Hiszen a valóban szerelmes asszonyt sérti minden más férfi
közeledése. Csak azok a nők kacérok, azok flörtölnek
boldoggal-boldogtalannal, akik valójában senkivel szemben sincsenek
érzésileg lekötve. Játszanak a tüzzel, vakmerőek és szemérmetlenek,
mint a diáklányok, akik vihogva heccelik a fiukat éppen azért, mert
nekik ez csak játék. Gitta maga sem tudta, hogy miért nem
volt neki eddig még szeretője? Pedig már nagyon közel járt ahhoz.
Egyszer a Lidón nagyon tetszett neki egy francia doktor. Szellemes,
kedves, szemtelen fiu volt. Azután közbejött valami. A doktornak
váratlanul megérkezett a felesége, meg két fia. Ez teljesen
kijózanitotta Gittát. Másodszor a télen forgott komoly veszélyben.
Egy Babarci nevü atléta inditott erőteljes attakot ellene. Együtt
autóztak ki a budai hegyekbe, ahol siztek és Babarci már a második
alkalommal szájon csókolta az autóban. Gitta ettől a csóktól
megszédült, teljes negyedóráig elfelejtette utána ujra ruzsozni a
száját, jeléül annak, hogy a csók valóban felgyujtotta érzékeit.
Ettől kezdve állandóan csókolództak, de Gitta a döntő lépést mindig
halogatta és egy este, mikor véletlenül a Moulin Rougeba mentek, ott
látta Babarcit, aki hajnali két órakor már meglehetősen részegen két
táncosnővel mulatott az egyik páholyban, botrányosan viselkedett és
Gitta azt is látta, amint az egyiknek a nyakába csókolt. Pontosan
ugy, ahogy neki szokta. Ez felbőszitette és másnap csunyán
összeveszett Babarcival. Ez a két eset meglehetősen
kiábránditotta Gittát a férfiakból és ebben a hangulatában csak
megerősitették azok a történetek, melyeket a barátnői meséltek neki.
Azok is mind szidták a férfiakat. Komiszak, önzők, szivtelenek. De
azért tovább diszitették, festették magukat a férfiak számára, minden
kis idegük csak azért remegett, hogy hóditsanak! A szinház
páholyában ugy ültek, mint egy kirakatban, megmutatták mezitelen
vállukat, karjukat és hátukat a város minden férfiának, szemükkel és
érzékeikkel felitták a feléjük vetődő pillantásokat. * Mikor tulesett a tornán és
felöltözködött, már tizenkettőre járt. Gitta kinézett az ablakon és
látta, hogy az autó már ott várja a ház előtt. Először a Váci-utcába
kell mennie a szabónőhöz, onnan a Kossuth Lajos-utcába a kalaposhoz,
azután a Petőfi-utcába a kozmetikushoz és ha marad idő, benéz az
ékszerészhez. Ujra foglaltatta egy régi gyürüjét és ezt nagyszerü
trükknek vélte, mert azt fogja állitani, hogy a gyürü uj. Már ideje
volt, hogy a tekintélyét helyreállitsa. Az utóbbi időben sokat
sugdostak arról, hogy férjének nem megy jól és hogy erősen
takarékoskodnak. Ez a gyanusitás bizonyos körökben
elviselhetetlen. Sokkal megszégyenitőbb, mintha azt mondják, hogy
őnagyságának szeretője van. Ez pikáns magánügy, érdekes,
hozzátartozik a nagyvilági élethez. De az anyagi lecsuszás? Ez már
igen komoly baj. Ettől menekülnek az emberek. Mit lehet tudni, hogy
hol áll meg az ilyen lavina? Öngyilkosság, csőd vagy éppen börtön?
Várjuk meg, mi lesz belőle... Egyelőre semmisem mutatta, hogy valóban
baj lenne. Gitta drágábban és elegánsabban öltözött, mint
valaha. Uj nerz-bundáját tizezer pengőre becsülték. Nyugodtan
elvesztett naponta tiz-tizenkét pengőt kártyán, kifizetett két pengőt
az uzsonnájáért... De azért Gitta meg volt győződve, hogy
takarékos, sőt fukar asszony. Például igen büszke volt arra, hogy a
hetvenpengős cipő árából lealkudott ötöt, az uj velour-siffon
méterjéért pedig tizennyolc pengő helyett csak tizenhat nyolcvanat
fizetett. Mikor már teljesen utra készen állt és
csak a retiküljét kellett magához vennie, szórakozottan kinyitotta,
hogy szokása szerint megszámolja, mennyi pénze van? De alig vetett
bele egy pillantást, megrémült, ideges lett, izgatottan kezdte a
táskát forgatni... Mindössze husz pengő volt benne. De hát hogyan lehetséges ez? Egészen
tisztán emlékezett arra, hogy este még háromszázhetven pengője
volt. És ma délelőtt fizetnie kellett a szabónőjének. Hová lett a
pénz? Talán szórakozottságból, vagy tulzott elővigyázatosságból a
szekrénybe tette az ékszerei mellé? Kinyitotta a szekrényt és halálsápadt
lett. Az ékszerdoboz is eltünt. Az ájulás környékezte. Kirabolták.
Már sokat olvasott ilyesmiről, de sohasem hitte, hogy ez komolyan
lehetséges... Szinte félőrülten csengetett. Még akkor
is nyomta a csengő gombját, mikor a szobalány már ott állt előtte. - A pénzem... az ékszereim - hebegte. -
Valaki ellopta... mi történt? A szobalány a fejéhez kapott. - Szent Isten! Ezt el is felejtettem
mondani a nagyságos asszonynak! - Micsodát? - Hogy a nagyságos ur azt izeni, ne
tessék nyugtalannak lenni, az ékszereket elviszi a bankba, a
páncélszekrénybe megőrizni, mert ugyis nemsokára el tetszik utazni... - És a pénz? - Nem volt apró a nagyságos urnái. Azt
izeni, hogy délben megadja! - Köszönöm! A szobalány kiment. Gitta egy karosszékbe roskadt és még
sirni sem tudott az elképedéstől. Lelke mélyéig meg volt botránkozva,
fel volt háborodva. A férje kifosztotta, kirabolta. Elvitte az
ékszereit, a zsebpénzét. Ez érthetetlen volt. Mi történhetett? Azonnal beszélnie kell Alfréddal. De hol van az ilyenkor? Gittának még
sohasem jutott eszébe, hogy hol dolgozik és mit csinál délelőtt a
férje? Igaz, van a belvárosban irodája, de ott most nincsen senki.
Kint vannak egy épitkezésnél. De hol? Ki tudja azt? Várnia kell déli
tizenkettőig, amikor hazajön ebédelni. Ha ugyan nem telefonál, hogy
csak estére találkoznak... Este! Gittának megdobbant a szive, ha erre
gondolt. Nóráékhoz voltak hivatalosak. Nagy szezonzáró estély
lesz. És néki nincsenek itthon az ékszerei. Hogyan fog ott
megjelenni? Még jó, hogy a fülbevalóit éjszaka sem szokta kivenni a
füléből. Az legalább most is benne van. De a három brilliáns- és két
zafirgyürüje, a gyöngysora, a brosstüje, a karperecei, az
aranytáskája, mind bent voltak az ékszeres dobozban. Hát hogy
jelenjen meg Nóráéknál? Csak nem mehet el csupasz nyakkal és
ujjakkal? Pillanat alatt észreveszik, hogy nincsenek meg az ékszerei
és akkor egész este őt nézik majd sajnálkozva, összesugnak a háta
mögött... Le kell mondani az estét! Azt mondja,
hogy rosszul van. Ez igaz is. Máris elviselhetetlenül fáj a feje... Elhatározta, hogy kicsit sétálni megy.
Kiviteti magát a Margitszigetre. Majd ott, a friss levegőn magához
tér. Amint megfordult és kiment a hallba, a
férjével találkozott. A szobalány ott állt a háttérben, Gitta
kénytelen volt elfojtani a hangját és csak halkan mondta, egész
testében remegve: - Mi történt? Mit tettél? Mért jöttél
már haza? Mért vitted el a pénzemet és ékszereimet? Molnár kis csomagot nyujtott át,
mosolyogni próbált. - Nincs semmi baj, szivem... Mindent
visszahoztam! Gitta nagyot lélegzett. - Micsoda izléstelen tréfa ez? Molnár keserüen mosolygott. - Sajnos, nem is olyan tréfás ez, mint
gondolod. Menthetetlenül megakadtam a fizetésekben. Félmillió pengő
körüli összeggel tartozom. Ebből vagy százezer becsületbevágó
tartozás. Néhány alkalmazottam kaucióját is felhasználtam. Ezt
okvetlenül, a föld alól is elő kellett teremtenem. Az egyik már
nagyon hangos volt. Ugy látszott, nem lehet tovább huzni a dolgot.
Ezért vittem el az ékszereidet. Gondoltam, zálogba teszem és kapok
rájuk annyit, hogy a legégetőbb adósságokat rendezzem. De
szerencsémre halasztást kaptam... A kauciósok javára lekötöttem a
lakásberendezésünket és ezzel beérték... - Na látod - válaszolta szemrehányóan
Gitta. - Nem kellett volna mindjárt az ékszerekhez nyulni. Molnár megrendülve nézett feleségére. Hogyan, hát ilyen végtelen ür zuhant
kettőjük közé? Ennyire léha és ostoba ez az asszony? Nem képes
megérteni, micsoda katasztrófa fenyegeti őket? Amikor életének
legnagyobb katasztrófáját meséli el neki, meg sem rendül, nincs egy
vigasztaló vagy kétségbeesett szava? Közönyösen és érzéketlenül
napirendre tér felette, mintha csak egy érdektelen harmadik személy
ügyét tárgyalnák? - Szerencsétlen! - kiáltotta - hát nem
érted, hogy miről van szó? Tönkrementünk! Elárverezik a lakásunkat,
elviszik a butorokat, szőnyegeket, csődbe kergetnek... Gitta kinosan vonogatta ajkát. - Nem értem, miért akarsz mindenáron
kétségbeejteni. Azt mondtad, hogy halasztást adnak. Ezalatt köthetsz
uj üzleteket. Esetleg egyezséget kötsz velük... Molnár kétségbeesett mozdulatot tett. - Uj vállalkozásokhoz nincsen pénzem és
az egyezséghez is nagyobb összeg kellene... Gitta rosszalóan csóválta a fejét. - Tulságosan izgatod magad. Egy kis
pihenésre vagy szórakozásra lenne szükséged. Ne busulj, drágám,
hiszen másoknak sem megy jól mostanában. A barátnőim mind mesélik,
hogy a férjeik egész nap panaszkodnak. Azért, látod, mégis csak
boldogulnak és mindegyiknek megvan az uj tavaszi ruhája... Ne
nagyitsd fel a bajokat. Majd este elmegyünk Nóráékhoz, ott lesz
Hoványiné is, aki neked annyira tetszik. Meglátod, jót fog tenni ez a
kis szórakozás... Molnár egészen elérzékenyült. Tenyerébe
fogta Gitta fejét, a hangja meghatottan remegett. Nagyon szerelmes
volt a feleségébe. - Édes kicsikém... olyan vagy, mint egy
gyermek. Mennyire sajnállak. Mindent megtennék, hogy megkiméljelek
attól a sok kellemetlenségtől, amely ránk vár... Gitta arca felvidult. De hiszen én nem busulok. Meglátod,
minden jóra fordul. Most a városba sietek, elintézem a szabónőmet és
a többi apró dolgomat... tudod, nagyon fényes estély lesz és szép
akarok lenni! Molnár gyönyörködve nézett végig
Gittán. - Igy is az vagy. Szavamra, éppen
olyan szépnek talállak, mint öt év előtt. Sőt szebbnek. - Köszönöm! - kacagott boldogan az
asszony. Molnár át akarta ölelni, de Gitta
gyengéden elháritotta. - Vigyázz, édesem, elrontod a hajamat
meg a puderemet! Molnár nevetett. - No lám, a sokat szidott festékről
kiderül, hogy az erkölcs legnagyobb védelmezője... Gitta teljesen megnyugodott. Már nevet
a férje. Meg volt magával elégedve, hogy milyen ügyes, jó feleség.
Szinte jókedvüen sietett le a lépcsőkön és ugyanazzal a puha,
elkényeztetett mozdulattal vetette magát az autóba, mint máskor.
Sejtelme sem volt, hogy ugyanakkor micsoda szörnyü tragédia játszódik
le férje lelkében. Hogy az a könnyü mosoly már régen eltünt és
helyette fájdalmas kétségbeesés, elkinzott, torz vonaglások játszanak
az ajka körül. * Gitta a bridge-szalónba ment. A szalónt az elegáns dunaparti szálloda
első emeletén bérelte Tárnokyné, egy tönkrement bankár felesége. Ő
hajtotta fel régi ismerősei köréből a látogatókat. Elegáns kis
meghivókat küldött szét és a nyomtatott szöveg alá még tintával is
odairta sajátkezüleg: Látogatásodat okvetlenül kéri és elvárja
Tárnokyné. Tárnokynéban egyébként sok üzleti érzék
volt. Minthogy a bridge-szalónban fogyasztott teák után kapott
percentek nagyon soványoknak bizonyultak, egyidejüleg ismeretség
közvetitésével is foglalkozott. Társaságbeli urak és hölgyek
feltünés nélkül köthettek ismeretséget a bridge-asztalok mellett.
Senkisem talált ebben semmi feltünőt. Alig lépett be Gitta, Tárnokyné máris
széles mosollyal sietett eléje: - Milyen gyönyörü vagy! Elárulom, te
vagy a társaság attrakciója! Már szinte kinos, hogy az urak a többi
nőt nem is veszik észre. Szédületes sikered van! - Ugyan ne beszélj! Ezt csak
kedvességből mondod! - Esküszöm szivem, igy van. Mindenki
beléd bolondult. Nem is sejted, hányan tapogatódznak már az urak
közül titokban nálam, hogy lehetne-e reményük... - Szemtelenség! - Légy nyugodt drágám, alaposan
megmondtam a véleményemet. Kérlek, ezek a mai erkölcsök! Szép
kis tapasztalataik lehetnek a férfiaknak, ha magunkfajta asszonyokról
ilyesmit fel mernek tételezni. Hát természetesen, a vendégeimet
bemutatom egymásnak. De csak mint bridge-partnereket. Ez azonban
semmire sem jogositja őket. De most látom csak: uj kalap? Nagyon
sikkes. Drága volt? - Negyven pengő! Sajnos, spórolnom
kell! Tárnokyné elszörnyedt. - Spórolni? Neked? Szivecském, te nem
panaszkodsz, hanem dicsekedsz! Gitta kedvetlenül legyintett: - Hadd csak édesem. Mindenki maga tudja
legjobban, hol szoritja a cipője. Alfréd nagyon lógatja az orrát.
Panaszkodik, valami üzleti kellemetlensége akadt... Undok kis dolog. Tárnokyné mézédesen mosolygott. - Nem kell mellre szivni, aranyom! A
férjednek olyan előkelő összeköttetései vannak. Majd kihalász
hamarosan valami jó boltot. Hiszen tudod, minden az összeköttetés
kérdése. Akinek ilyen remek felesége van, annak nem kell kétségbe
esnie! - Hogy érted ezt? - kérdezte Gitta
kissé megrőkönyödve. - Fiacskám, jegyezd meg, hogy a feleség
felső kötelessége a férjét menedzselni. A mi társaságunkban
majdnem mindig az asszony szerzi a férfi összeköttetéseit. A
szellemes, szép asszony után szaladnak az előkelő emberek és ezek
természetesen a férjnek is barátai lesznek. Egy kis kellemes flört,
semmire sem kötelező autozás, ötórai tánc és... dől az üzleti
alkalom. Mondd, emlékszel arra a szőke, markánsarcu férfire, aki
tegnap melletted ült a játéknál? - A monoklis majomra? - Nem olyan majom az szivem... Egy
millió pengőre becsülik a készpénzét. Textiles. Állami megbizásai
vannak. Hallom, most akarja nagyobbitani a gyárát. - Mit érdekel ez engem? - No hallod!? Hát aki nagyobbit, az
épitkezik. És az épitkezéshez épitész is kell. Ez a férfi beléd
őrült. Figyeld csak! Most is ide néz. Majdnem felfal a szemével... - Te jó Isten, észre sem vettem, hogy
itt van! - Most jött! Hát legyen eszed. Szerezd
meg Alfrédnak a megbizást! - És Tárnokyné már előre nyujtott
kézzel, elbüvölő mosollyal ment a férfi elé: - Pá kedves Imrédy, hogy van?
Molnárnénak már megmondtam, hogy ma ön lesz a bridge-partnere. Nemde
Gittácskám? - Boldog vagyok, nagyon boldog! -
lihegte a férfi. Kissé kövér volt és ha izgatott lett, azonnal
verejtékezni kezdett. Tárnokyné felhasználta az alkalmas
pillanatot, mialatt Gitta ruzst rakott fel és Imrédy fülébe sugta: - Minden rendben van. Legyen ügyes. Az
asszonyka bajban van. És jelentőset hunyoritva tovább ment. - Ha megengedi - mondta Imrédy Gittának
- talán ne kezdjünk mindjárt játszani. Sokkal nagyobb gyönyörüségnek
tartom az önnel való beszélgetést, mint a bridgelést! - Vigyázzon! Nem jó kabala kártya előtt
udvarolni! - Nem veszithetek annyit, hogy ez a kis
bizalmas kettes ne kárpótolna érte. Ne várjon tőlem tulságos
elmésségeket, asszonyom. Tisztában vagyok azzal, hogy talán kissé
groteszk vagyok az udvarló szerepében, de hát éppen a hozzám hasonló
emberek tudják igazán értékelni a nőt és ami ennél fontosabb... be is
bizonyitani azt, hogy minden áldozatra készek! - Vigyázzon! - nevetett Gitta - mert
szaván fogom! - Parancsoljon! - mondta mohón Imrédy. - Azt hallom, hogy ön bővittetni akarja
a gyárát. A férjem épitész... Imrédy kinosan feszengett. - Természetesen boldog leszek, ha
kedves férjével megismerkedhetnék. A jövőben feltétlenül gondolni is
fogok rá. De a mostani munkát már kiadtam másnak. Egyébként -
mondotta kissé gunyos mosollyal - örülök, hogy ennyire őszinte. Igaza
van, okos és modern asszony, aki nem szereti a komédiát és nyilt
kártyákkal játszik. Szóval azt akarja, hogy megbizást adjak a
férjének. Vegyük ugy, mintha ez megtörtént volna. Férjének ezen a
munkán körülbelül ötezer pengő tiszta haszna maradt volna. Ne
felejtse, hogy a mai nagy konkurrencia mellett igen olcsó ajánlatot
kell tenni és különben is csak jelentéktelen toldaléképitkezésről van
szó. Ha megengedi, én ezt az ötezer pengőt a jövőbeli összeköttetés
reményében előre kifizetem... önnek! Gitta arcát elöntötte a vér. - Pimasz! - mondotta magánkivül. - De kérem! - hüledezett Imrédy. - Örüljön, hogy nem vágtam arcába ezt a
vizeskorsót. Otromba és ostoba fráter! Fölindultan hátat forditott a
megrőkönyödött férfinek és kirohant az előszobába. Felkapta bundáját
és szinte menekülésszerüen futott le a lépcsőkön. Az utcán tért csak
kissé magához. Egész testében remegett a felháborodástól. Nemcsak
Imrédy bárdolatlansága háboritotta fel, hanem már maga az a tény,
hogy neki pénzkérdéssel kellett foglalkoznia. Tulajdonképpen
mindennek a férje az oka. Ha nem rémiti agyon a tönkremenés buta
meséjével, eszébe sem jutott volna kettesben leülni Imrédyvel és
megkérni, hogy adjon munkát Alfrédnak. Persze, az ilyen kérelem
mindenre feljogositja az Imrédy-féle embereket. Félreértette. Azt
hitte, hogy most már szabad zsákmánya lesz! Gitta nagyon elkeseredve ült az autóba.
Édesanyjához hajtatott, akinek felindulva mesélte el, hogy férje
miket mondott. A mama rosszalóan csóválta a fejét. - Lári-fári! - mondotta. - Nem kell
mindjárt rémüldözni. A papa is mindig rémhirekkel rohant haza a
tőzsdéről és mégis egészen szép kis vagyont szerzett. Bizonyára sokat
költöttél és igy akar takarékosságra szoktatni. - De mama, hidd el, igazán csak a
legszükségesebbeket vásárlom. Végre is egy társaságbeli uriasszony
nem járhat ugy, mint egy mindenes-lány! - Tudom szerelmem, de hát a férfiak ezt
nem értik. Légy okos és tégy ugy, mintha csakugyan beszüntettél volna
minden vásárlást. Néhány nap mulva elmulik Alfréd rosszkedve és
maradhat minden a régiben. - De hátha igazán tönkre ment? A mama haragosan ráncolta homlokát. - Hát ilyen butaságokat ne beszélj! Még
csak ez kellene! Hogy visszagyere a nyakamra. Nem, drágám, elég volt
belőled itthon huszonkét évig. Most végre a magam életét akarom élni.
Én nem akarok még egyszer lányos mama lenni. Nekem ne forgasd fel a
házamat, rajtam ne nevessenek az ismerősök, hogy visszajött a lányom.
És jól tudod, hogy holnap éppen néhány heti pihenőre utazunk a
papával. Még csak az kellene, hogy felizgassuk szegény öreg urat. Az
orvos feltétlen nyugalmat rendelt. Minden izgalom sietteti az
érelmeszesedést. Majd hogyha haza jöttünk és Alfréd még mindig nem
tért az eszére, elmegyek hozzá és beszélek a fejével. Bizd rám,
alaposan megmosom a fejét. Különben te is eszedre térhetnél.
Bizonyára utálatos vagy, halálra szekirozod. Itthon sem voltál
angyal... ezt nem tagadhatjuk. Vegyél neki egy nyakkendőt, vagy más
ilyen butaságot. Az effélével könnyen megfőzheted. Alfréd jó fiu,
csak bánni kell tudni vele. Na szervusz kis lányom, itt a
masszirozónőm, nem várakoztathatom... És a mama egy gyors csókot cuppantott
Gitta arcára, tréfásan megfenyegette kövér, brilliáns gyürüvel
koszoruzott ujjacskájával és eltünt a hálószoba ajtaja mögött... Molnár tudta, hogy menthetetlenül
tönkre ment. Tisztában volt azzal, hogy nincsenek csodák és
bármennyire törte a fejét, nem látott megoldást. Igaz, volt néhány
dusgazdag barátja, akikkel igen bizalmas viszonyban volt, feljártak
egymáshoz ebédre, vacsorára, együtt nyaraltak, lumpoltak, de még
csak nem is gondolhatott arra, hogy kölcsönt kérjen tőlük. A gazdagok
barátsága azon a feltételezettségen alapszik, hogy a másiknak is
bőven van pénze, Ez nem is barátság, hanem hatalmi szövetkezés és
összetartás. Külön kis világ, mely egymást támogatja is, de csak ugy,
hogy hatalmukat, befolyásukat, protekciójukat érvényesitik egymás
érdekében. Ha például Molnárnak egy épitkezés elnyerésére lett
volna szüksége, ugy okvetlenül számithatott volna előkelő barátai
segitségére, ajánlóleveleire. Mert ez közös érdek. Fontos, hogy
minden nyereséggel biztató vállalkozás, foglalkozás, szállitás,
banküzlet, gyáripar az ő kezükben legyen, hogy szorosan, mint egy
lánc szemei kapcsolódjanak egymásba. De abban a pillanatban, ha
valamelyik tönkrement, elfogyott a pénze, fizetésképtelen lett,
passziv lett a vállalata, a többiek ugy kivetették maguk közül, mint
ahogyan az orvos kimetszi a testből a rákos daganatot. Fel és alá rohant a szobájában, mint az
őrült és hangosan beszélt. Olyan határtalanul kétségbe volt esve,
annyira megsemmisült, olyan reménytelennek látta jövőjét, hogy
legszivesebben meghalt volna. Nem mondott igazat Gittának. Nem kapott
haladékot. Azért hozta vissza az ékszereket, mert belátta, hogy azzal
a pár ezer pengővel, amit elzálogositásuk esetén kapna, amugy sem
menthetné meg helyzetét. Legalább maradjon valami Gittának... Gitta! Ez volt a legfájdalmasabb pont.
Milyen szörnyü, hogy ennyire idegenek egymáshoz. Milyen tébolyitó igy
egyedül állni! Senkije sincsen, akinek elsirhatná baját. A barátai
előtt titkolnia kell, azok előtt az utolsó pillanatig meg kell óvni a
látszatot. A bankárok és pénzemberek nem ismerik a részvétet,
azok nem lirikusok. A feleségének kellene melléje állnia. Néki
kellene egyetlen mozdulattal mindent eldobnia, mosolyogva,
bátoritólag kezét nyujtani és azt mondani: nem baj, lehet másképpen
is élni! Én kitartok melletted! De Gitta mindebből semmit meg nem
értett. E pillanatban az estélyre gondol és fogalma sincsen, hogy
férje az öngyilkosságra gondol és hangosan, homlokát öklözve zokog. Körülnézett a fejedelmi pompával
berendezett lakásban. A vitrin tömve drága porcellánnal, a falakon
Csók-, Iványi-Grünwald, Kernstok-, Rudnyánszki-képek, egy eredeti
Renoir, a tálalóasztal roskadozik a sulyos ezüsttálaktól, a
hallban értékes márvány- és bronzszobrok, a padlón valódi török
imaszőnyegek és százesztendős perzsák, mennyezetig érő könyvállvány
tele könyvekkel, Bösendorfer-zongora, mind az öt szoba más stilusban,
ravasz kis fülkékkel, stukkokkal, falba épitett szekrényekkel,
hangulatos mennyezetvilágitással, csipkesztorok, iparmüvészeti
remeknek készült asztalteritők... csupa méregdrága kincs, melyeket
római, berlini, párisi és londoni utjaikon szereztek be. Most mit
érhet, ha el akarják adni? Semmit. Legfeljebb ötvenezer pengőt, ha ki
lehetne szoritani a vagyonmentő árverésen. Csepp az adósság
tengerében. Legalább kétszázezer pengőt ér a lakás
és neki holnap már semmije nem lesz. Koldus, nyomorult
senki, akinek komoly kenyérgondjai vannak. Az autója ott surran
lágyan a Váci-utcában... mennyit ér, ha eladja? Ki vesz ma autót? A
legdrágább márkákat kinálják négy-ötezer pengőért. Végighuzta kezét a homlokán. Érezte,
hogy hideg verejték verte ki. Mit tegyen? Tárgyalnia kellene az
ügyvéddel, beszélni az ujságirókkal, hogy ne szellőztessék a dolgot,
ne irják meg a nagy szenzációt, hogy: félmillió pengő passzivával
fizetésképtelen lett Molnár Alfréd épitési vállalata.... Vette a kalapját, lement az utcára,
céltalanul botorkált. Hirtelen taksziba vágta magát és az irodájába
ment. * Nincsen szomorubb látvány, mint az
iroda, melyben megállt az élet. A személyzet elbocsátva, csend és
hullaszag a szobákban, dohos levegő, zárt ablakok, letakart irógépek,
dermedt aktacsomók, birósági végzések, adóintések, számlák. A
telefon néha kisértetiesen felzúg. Valamelyik dühös hitelező
keresi a főnököt. A hat nagy teremben egyetlen élő lény egy fiatal,
barnaarcu, feltünően csinos leány. Semmi dolga nincsen, Tudja,
hogy neki is meg vannak számlálva napjai, felmondás alatt áll.
Most kedvére telefonálhatna, flörtölhetne, keresztrejtvényt
fejthetne, manikürözhetné a körmeit, regényt olvashatna. De Réthy
Anikó egyiket sem teszi. Sir. Az arca ég, a szeme egészen
kivörösödött... Hirtelen csengettek. Anikó gyorsan letörölte könnyeit.
Haragosan indult ajtót nyitni. Biztosan ujabb hitelezők. Elképesztő,
mennyien követelnek szegény főnökén pénzt. Az előszobában azonban
nagy meglepetés érte. Molnárné jött fel. Anikó elpirult, azután
elsápadt a meglepetéstől. Jól ismerte a hires szép és elegáns
asszonyt, aki egyébként sohasem járt fel az irodába! - Kezét csókolom, nagyságos asszony! -
dadogta. - A főnök ur nincsen itt! - Tudom, - válaszolta Gitta. - Én éppen
ezért bizalmasan szeretnék valamit megkérdezni magától, Anikó... - Parancsoljon velem, nagyságos
asszony! - Mondja, kérem, igazán olyan nagy baj
van? A férjem különböző rémmeséket beszélt, hogy, tönkrementünk... Anikó egyszerre ellenséges és zárkózott
lett. - Én nem értek ehhez, asszonyom. Én
csak egyszerü gyorsirónő vagyok, nem ismerem a könyveket... Gitta mosolygott. - Tudja, nekünk nőknek össze kell
fognunk. Hiszen maga is férjhez fog egyszer menni és magának sem esne
jól, ha a férje egyszerre csak el akarná venni mindenét... Igen,
képzelje, még az ékszereit is. És nem kapna többé pénzt a
toallettjeire... Elvégre mégis csak tudnom kell, hogy mi van a dolgok
háta mögött... Anikó végignézett Gittán és halkan
megjegyezte: - Asszonyom a legelegánsabb nő egész
Budapesten. - Köszönöm. De látja, nem szeretnék
lecsuszni... Szeretném világosan látni a dolgokat... Szóval, maga is
azt hiszi, hogy tönkrementünk? - A főnök ur olyan zseniális és nagy
ember. Bizonyára megtalálja a kivezető utat. Gitta felragyogott. - No látja! Ez az! Ezt mondom! Eh, a
férfiak olyan könnyen vesztik el bátorságukat. Kishitüek.
Bizonyos vagyok benne, hogy nem komoly a baj... Csak ezt akartam
tudni... Köszönöm, kedves Anikó kisasszony!... És teljesen megnyugodva távozott. A leány sápadtan és ellenségesen nézett
utána A tekintete valósággal levetkőztette, nézte finoman ivelt
bokáit, az amerikai divatu harisnyát, a halványzöld tavaszi
kosztümöt, amelynek posztója olyan lágy, hullámos, tapadó volt,
amilyent ő soha életében nem fog tudni vásárolni... s a cipők...
mennyi báj, sikk tud rejtődzni két kis cipőben. És a kalap! Ezt csak
nők értik, csak ők tudják igazán felbecsülni, értékelni az ilyen
remekmüvet. Ők tudják, hogy ezért éppen ugy lehet lelkesedni,
szenvedni, sőt meghalni, akár egy férfiért. Ékszerekkel és a kint
várakozó autóval együtt Gitta legalább hatvanezer pengő értéket
hordott magán. Ebbe volt bekeretezve. És itt köröskörül minden a
koldusbot, csőd, botrány árnyékát vetette előre. Anikó szive összeszorult a fájdalomtól,
mikor erre gondolt. Nem az rémitette, hogy állását veszti. Erre már
felkészült, jó előre megmozgatott minden ismerőst, már müködtek
családi összeköttetései, igérete volt, hogy titkárnő lesz egy
ruhaszalónban. Anikó nem magát féltette. Hanem Molnárt. A főnökét.
Akibe szerelmes volt. Rajongott az uri modoru, mindig udvarias,
sohasem ingerült, kedves mosolyu, gavallér férfiért. Imádta, azzal a
határtalan bámulattal, mellyel csak a fiatal tisztviselőnők tudnak
felnézni bálványt helyettesitő főnökeikre. Zseniálisnak,
mindenkinél jobbnak, okosabbnak, szebbnek, férfiasabbnak vélte és
gyülölte Gittát, akit méltatlannak tartott hozzá. Molnár sejtett valamit ebből a
rajongásból. Látta, hogy Anikó sokkal több figyelmet pazarol rá, mint
amennyi hivatali kötelességéhez tartozik. Reggelenkint friss virág
volt az iróasztalán, iratai ragyogó rendben voltak. Anikó olyan meleg
szint igyekezett a főnök köré varázsolni, amely enyhitette az iroda
rideg levegőjét. Kézimunkát csempészett a dohányzóasztalra, párna
került a fal mellett álló kerevetre, ugy ápolta, diszitette ezt a
szobát, mint az ő kettőjük titkos kis otthonát. Molnár mindezt némán
tudomásul vette és egyben gálánsul viszonozta. A kalendárium
nagyobb ünnepein mindig meglepte Anikót valami csinos és izléses
ajándékkal. Táskával, napernyővel, sőt egyszer egy gyönyörü
pizsamával. Anikó elpirult, leirhatatlan zavarban volt. Molnár
észrevette ezt, mosolygott és megnyugtatta: Bécsben vásároltam
egyet-mást a feleségemnek és a maga számára is hozzácsomagoltattam
ezt a csekélységet!... Anikó tudta, hogy a katasztrófa
mérföldes léptekkel közeledik és kétségbeesetten gondolt arra, hogy
mi lesz ebből? Ugy vergődött, fuldoklott ő is, mint akinek az
életéről van szó. Huszonötesztendős fiatal életében ezek voltak
a legizgalmasabb percek, melyekhez egyáltalában nem volt
hasonlitható sem az érettségitől, sem a szigorlatoktól való
drukkolás. Dél felé visszajött az irodába Molnár.
Rossz szinben volt, feltünően ideges és szórakozott. Anikónak majdnem
megrepedt a szive, hogy igy vergődni látja. Az életét adta volna, ha
könnyithetett volna gondjain. - Keresett valaki? - kérdezte Molnár. - Nem, senki! - válaszolta Anikó.
Ösztönszerüen letagadta Gitta látogatását. Most senkit sem akart
kettőjük közé bocsátani. Molnár hallgatagon dolgozott tovább.
Számlákat nézett át, könyveket forgatott, tételeket hasonlitott
össze, közben rengeteget cigarettázott. A leány titokban figyelte, látta,
hogyan sötétedik el mindjobban a férfi arca, hogyan szökik rá a
reménytelenség keserü fintora, hogyan csapja be hirtelen a főkönyvet
és tolja félre heves mozdulattal az egész papirhalmazt, mint aki azt
mondja: minden hiába! Nincsen megoldás. És hirtelen hangosan, hisztériásan
elsirta magát. Molnár meglepetten fordult feléje: - Mi történt? Miért sir, kisasszony? De a leányból már kitört a napok óta
visszafojtott őrjöngés. - Én ezt nem birom... nem birom! -
sikoltozta kétségbeesetten és mintha epileptikus görcsök lepték volna
meg, ugy vonaglott, rángatódzott, a testét rázta a sirás. Molnár ijedten ugrott fel, kérlelni,
csillapitani próbálta, vizet kinált neki. - De, kedves Anikó... no... ne
sirjon... nyugalom, kis pajtás! Mi baja van? Mi történt, mondja el -
kérlelte. A leánynak égett az arca, reszketett a
szája, didergett. Önuralmának utolsó foszlányait is elvesztette,
a szavak szinte eszelősen hullottak belőle. - Nem akarom, hogy magának baja
legyen... hogy igy eméssze magát! - sikoltozta. A férfi álmélkodva és megindulva nézett
a leányra. - Kedves! - mondotta megindultan és
megsimogatta dus, szőke haját. És abban a pillanatban Anikó már ott
csüngött a nyakában, átfogta a fejét két karjával, könnyektől
maszatos kis arcát odanyomta a férfi arcához és csókolta. Gyermekes,
reszkető, alig rebbenő, gyáva, szerelmes csókok voltak ezek, lázasak
és csodálatosak. Az élet és halál nagy misztériuma forrósodott
bennük, megdöbbentő erejü, mindent összezuzó nagy vallomások... És Molnár szemét is könnyek lepték el. Ó, milyen nagyszerü volt ez! Végre!
Belőle is kitörhetett a fájdalom, itt volt a pillanat, mikor nem
kellett komédiáznia, nyugalmat erőltetnie, mikor ő is feljajdulhatott
és nem volt egyedül. Szerették, vele éreztek, megosztották gondját,
szenvedését. Milyen messze volt most mindenkitől, milyen
idegennek érezte mindazokat, akikhez eddig köze volt. Ez az egyetlen
leány, aki őt valóban szerette. Akit nem a pénz hajszolt hozzá.
Ellenkezőleg, csak akkor mert megnyilatkozni, mikor érzésekre,
szivre, szeretetre szorult. Átölelve tartotta karjában és
visszacsókolta. És érezte, hogyan olvad át a leány sirása valami
boldog, ujjongó, édes kacagásba... Mohón, gyöngyözve záporoztak a még
sirástól alélt kérdések: - Ugy-e, nem hagysz el? Valahová el
kellene utazni... Európa minden nyelvén beszélünk... te olyan
zseniális vagy... mindenütt boldogulni fogsz! - Mi lett ebből a leányból? - rémlett
át Molnáron a megdöbbent csodálkozás, amelybe azonban már hála
és elragadtatás vegyült. Most már tudta, hogy kettőjük közül a leány
az erősebb és ösztönösebb. - Valami primitivség ez! - gondolta
Molnár, - ilyen egyszerüen és bátran megoldani a dolgokat.
Mintha kapukat nyitogatnának a ködben, amely rásulyosodott és
ledobálnák válláról a terheket, melyek alatt már összeroskadni
készült. És váratlanul vad harag lobogott fel benne, az uj életre
támadás első győzelmes, lenditő ereje! Hirtelen felismerte, hogy őt eddig
mindenki becsapta, kihasználta. És elsősorban Gitta, ő hagyta el a
leggonoszabbul, legridegebben. Pedig minden miatta történt. Az
esztelen tékozlás, az estélyek, véget nem érő számlák, autótartás...
minden! Nem igaz, hogy az üzlethez kellett! Hazugság! Az asszony
akart gyémántkeretben járni. Igen... gyémánt volt! És mikor az ember
tönkremegy, akkor elsősorban az ékszereitől válik meg... Már tudta, hogy szökni fog. Hogy nem
kell meghalnia. Hogy nem törődik az ujságcikkekkel, hogy néki már
semmi köze ahhoz a Molnár Alfréd hoz, aki eddig volt. Néhányszáz pengőt tud szerezni órákon
belül is és az aranyórája, gyémánt inggombjai, az ujján lévő
brilliánsgyürü is megér legalább ezret... Elővette a menetrendet és tanulmányozni
kezdte. - Holnap reggel háromnegyed nyolckor a
Keleti pályaudvarról utazunk! - mondotta. És maga is csodálkozott, hogy ez milyen
végtelenül egyszerü. * Nóráék estélye ragyogóan sikerült. A
Molnár-házaspár volt a társaság központja. Alfréd tulzottan
jókedvü volt, pikáns viccekkel szórakoztatta az urakat, a legfrissebb
pletykákkal kedveskedett a hölgyeknek, temperamentumosan zongorázta a
legujabb slágereket és előadást tartott a néger tánc erotikus
vonatkozásairól, amihez azért értett olyan nagyon, mert véletlenül
éppen akkor került kezébe egy Afrikából visszatért pszichoanalitikus
orvos könyve. Az orvos megcáfolhatatlanul mutatta ki, hogy Afrika
egész növény- és állatvilága, a négerek ipara, bálványimádása, harci
szokásaik, népénekeik, bőrük feketesége, a negyvenfokos meleg, a
rinoceros bőrének vastagsága egyedül és kizárólag erotikus
problémákkal függ össze. Gitta közben már a másodfoku
boldogságot élvezte. Az elsőfokun, amely abban állt, hogy barátnői
leplezetlenül pukkadoztak remek uj estélyi ruhája miatt, már átesett.
Közben röviden tudomásul vette az urak bókjait is. De ez nem
érdekelte. Évek óta mindig ugyanezekkel a férfiakkal találkozott.
Bankvezérek, vezérigazgatók, nagyvállalkozók... Mindegyiknek ismerte
az udvarlási formáját és mindegyikről tudta, hogy csak éppen kissé
szemteleneket mond, adja a fenegyereket, jár a szája, anélkül, hogy
egy pillanatig is komolyan gondolna arra, hogy komolyan kezdjen vele.
Persze, mindegyik csalja a feleségét, de csak a legkevesebb tart
szeretőt. Ehhez tulságosan kényelmesek és smucigok. Rövidlejáratu kis
viszony a mulató valamelyik táncosnőjével. Ez nem kötelez semmire,
reggelre el lehet felejteni, nem kell idegeskedni, hogy irodai
órák alatt megszólal a telefon... De az ilyen nagyon praktikus és
óvatos elveken, sajnos, az élet gyakran kifog, a méltóságos
kormányfőtanácsos urak egészen komolyan beleszeretnek a szórakozás
céljaira bérelt kis táncosnőbe, a társaság kinos családi
botrányokról, válóperekről, fantasztikus végkielégitésről beszél és
egy napon a kis táncosnőből ujdonsült méltóságos asszony lesz,
akinek diszkréten elfelejtik a multját, divatba jön és attól kezdve ő
irányitja az öltözködést, ő a legsikkesebb tangótáncosnő és a leghübb
feleség. Gitta ugy váltogatta az urakkal a merész vicceket, a
kétértelmü, sőt elképesztően egyértelmü szavakat, mint ahogyan a
tenniszlabdákat szokták egyik helyről a másikra kergetni. Sport,
szokás, nincsen semmi jelentősége. De egyszerre felfigyelt. Egy idősebb amerikai urat mutattak be
neki. - Mister James Wood Newyorkból! Vannak naiv férfiak, akiknek arcáról
leordit az érzésük. Ilyen volt ez a kedves Wood is. Ugy ötvenéves
lehetett, azzal a bizonyos remek ezüsthajjal, kisportolt izmokkal,
még vagy további ötven esztendőre felraktározott életerővel. Mikor
kezet fogott Gittával, ugy meg volt illetődve, hogy mint valami nagy
kölyök, ámulva kiáltott fel: - Very wonderful! Ami magyarul annyit jelent: Milyen
gyönyörü! És nem tágitott többé Gitta mellől, aki
egyszerre megérezte, hogy ez már másféle hang, olyan, amelynek nem az
értelme fontos, hanem az indulatok, amelyek fütik. Az amerikai
egyébként repülőgép sebességével tört célja felé. Rövid negyedóra
alatt mindent elmondott vagyoni viszonyairól és ez a
legizgalmasabb szerelmi vallomással felért. Kiderült, hogy egyike a
legtekintélyesebb newyorki szőrmekereskedőknek. Félmillió kék
rókája, százezer nerzbőre van, a raktára megér vagy harmincmillió
dollárt. Villája van Palm-Beachban, két felhőkarcolója a város
szivében, negyven autóból álló parkja, gyönyörü yachtja, melyen
időnkint Európába szokott jönni, a tőzsdekrachon ötmilliót veszitett,
de ezt egy éven belül ki fogja heverni. Jelenleg holtszezon van, az
európai szőrmepiacot tanulmányozza, Budapestre csak kiváncsiságból
jött, mert egy magyar barátja, akivel Londonban ismerkedett meg,
idecsábitotta. És miközben ezt mesélte, ugy nézett
Gittára, hogy a szép asszonynak nem lehetett kétsége afelől, hogy
most az ő bőréről lesz szó. Az amerikai okvetlenül azt akarja
megvenni. - Szeretnék magával lenni... szeretném,
ha megmutatná gyönyörü városukat... ha alkalmat adna arra, hogy egy
kicsit táncoljunk... Mondja, mikor láthatom? - Látszik, hogy sok autója van és hogy
kitünő soffőr! - nevetett Gitta. - Megszokta a gyors tempót. Ilyen
kétszázkilométeres rohammal akar bevenni? - Ne csufoljon ki, Mrs. Molnár. Én
holnap el akartam utazni és ittmaradok. Csakhogy magát láthassam. De
ha nem láthatom, miért maradjak itt? Ez a logika megdönthetetlen volt. - Hát jó, - mosolygott Gitta. - Nem
akarom, hogy miattam szenvedjen a magyar idegenforgalom.
Mondjuk, holnap délután hatkor a Ritzben leszek a zenés teán... És ha
ugy tetszik, máris összetanulhatjuk a tangót... * Másnap reggel tizkor a szobaleány a
reggeli mellé egy levelet is tett. - A nagyságos ur küldi! - mondotta. Gitta mindjárt rosszra gondolt. Csak
nem vitte el Alfréd mégis az ékszereket? Micsoda uj szokás ez? A
szobaleánnyal üzengetni és leveleket irni. Ha külön hálószobájuk van
is, bejöhetne a fontos ügyek megbeszélése miatt... Idegesen tépte fel a boritékot. "Drága Gittám! Tegnap beláttam, hogy képtelen
lennék neked mindent őszintén megmagyarázni. Először is nem értenéd
meg. Másodszor nem is érdekelne téged ez tulságosan. Én ezért nem
haragszom rád. Ha tőlem függne, örökké vatta között tartogatnálak,
ékszerekkel, ruhákkal aggatnálak tele, büszkélkednék veled,
mint a legszebb, legelegánsabb asszonnyal. Csakhogy én végérvényesen
tönkrementem annyira, hogy tegnap arra gondoltam: agyonlövöm
magamat! De azután közbejött valami, gondolkozni kezdtem és
rájöttem, hogy van más megoldás is. Uj életet kezdek. Ebbe a másik
életembe téged nem vihettek el. Nincs jogom hozzá... és te nem is
jönnél. Ez a világ ismeretlen előtted. Nyomort, nélkülözést,
kemény és komisz munkát jelent és te nem erre vagy nevelve. Tropikus
diszvirág vagy, akit nem lehet arra erőszakolni, hogy malter
vagy kavics között tengődjön. Szeretettel bucsuzom tőled.
Egyelőre nem lesz semmire sem gondod. A lakás teljes berendezése
a neveden van, azt a hitelezők nem vehetik el. Az autót tegnap
délután eladtam - ezért mentünk este taxin Nóráékhoz és nem
azért, mert az autót javitani kellett -, az érte kapott összeg felét
idemellékelem számodra. Megélhetsz belőle két hónapig. Isten veled, szivem,
szerettelek volna mégegyszer megcsókolni, de féltem, hogy akkor nem
lesz erőm tőled elválni. Alfréd." Gitta elolvasta a levelet és első
gondolata az volt: szemtelenség! Hogyan lehet őt faképnél hagyni? És
egyáltalában nem uri dolog egy társaságbeli előkelő hölgyet ilyen
zavaros viszonyok között hátrahagyni... A második gondolata az volt: megszökött
a férje! Őt, az elkényeztetett, hires szép asszonyt faképnél hagyta!
És még csak szemrebbenéssel sem árulta el a tervét! Micsoda
kétszinüség. A harmadik gondolat, amely átvillant
rajta, hogy tönkrement! És ettől ijedt meg legjobban. Most már
kezdte sejteni, hogy ennek a szónak igen komoly, tragikus értelme
van. Mindent meg kell mondania szüleinek,
vélük kell sürgősen tanácskozni. Csakhogy édesapja és anyja e
pillanatban Nizzában üdült és nagy kegyetlenség lett volna ilyen
rémhirrel megzavarni őket. Még szivszélhüdést kaphatnak. Nagyon kinosan érezte magát. Az irodába
telefonált. Senkisem válaszolt. A délelőttje a legnagyobb
nyugtalanság közepette telt el. Megzavarodott, nem tudta, hogy mit
csináljon. Például rendkivül mérgelődött, mert ugyanolyan ebédet és
vacsorát rendelt a szakácsnénál, mint máskor, holott Alfréd
elutazott, a háztartást meg kell változtatni... Órákig törte a fejét,
hogy a szobaleánynak vagy a szakácsnénak mondjon fel? És rájött, hogy
egyiket sem tudja nélkülözni. Végre is ugy döntött, hogy majd az
ügyvédjükkel beszéli meg a dolgokat. Közben dél lett, felhozták a
déli lapot, melyre előfizettek. Szórakozottan forgatta át, mert meg
szokta nézni az aktuális képeket és elolvasta azokat a botrányos
válópereket és szerelmi gyilkosságokat, melyeknek kéthasábosan szedik
a cimét. A harmadik oldalnál felsikoltott, majdnem elájult. Öklömnyi
betükkel orditott a cim: Molnár Alfréd épitési vállalkozó félmillió
adósság hátrahagyásával megszökött. A hitelezők büntető följelentést
akarnak tenni... Még magához sem térhetett szédületéből,
csengettek. Riporterek jöttek, indiszkrét kérdéseket tettek fel.
Gitta rémülten szobájába zárkózott és reszketve várta, mikor jönnek a
detektivek? Csak most ébredt végre teljes tudatára
annak, hogy micsoda rettentő szerencsétlenség szakadt rá. És ezzel
egyidejüleg nőtt férje iránti dühe. Micsoda aljasság! Ő persze
elmenekült, néki meg itt kell maradnia a botrány kellős közepében.
Rettenetes! Hiszen ezek után senki előtt sem mutatkozhatik. A
társaságokból kinézik... Keserves sirásra fakadt és arra
gondolt, hogy legjobb lesz veronált szerezni és átszenderülni a
másvilágba. Egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy a társaság, az
ismerősök egyáltalában nem jelentenek akkora értéket, hogy miattuk
meg kelljen halni! Nem gondolt a férjére, nem sajnálta, szeme előtt
csak a bridge-szalón és az előkelő cukrászda cikázott, ahová többé
nem mehet. De egyszerre felderült. Ujjongani
tudott volna boldog izgalmában. Hogyan feledkezhetett meg erről? Az
amerikairól, aki hat órakor a Ritzben várja. A derék gentlemannek
fogalma sincsen arról, amit egyébként e pillanatban már az egész
pesti társaság tud. Wood nem olvas magyarul, nincsen férje
viszonyairól informálva, az ő szemében még mindig ugyanaz az előkelő
és hóditóan szép, elérhetetlen társaságbeli asszony, aki tegnap este
volt... És Gitta felragyogott. Most már nem
habozott, nem volt zavarban. Világosan és tisztán tudta, hogy mit fog
tenni? Már rohant is az utcára, taxiba ült és a fodrászhoz vitette
magát... * James Wood el volt büvölve. Nem csoda.
Az asztalok mellől annyi irigy és bámuló pillantás repült feléjük,
hogy abból Wood megerősitve látta meggyőződését: partnernője
valamennyi jelenlévő hölgy között a legszebb és legelegánsabb. Már
pedig, ha egy férfi hiu a társaságában lévő nőre, akkor abba
szerelmes is. Az ötven év körüli férfi a legkiválóbb
szerelmi alany. Megbecsüli a kedvére való nőt, nem siet tovább, nem
cinikus, a bölcs nyugalmával és az inyenc szakértelmével gyönyörködik
benne, megérti a lelkét, nemcsak a szeretője, hanem a barátja,
tanárja, csiszolója. Ellentétben a fiatalabb korosztállyal, az
érett férfi csak a hosszabb lejáratu szerelem hive, mert nem
kalandot, hanem az érzést és a viszontszerelem forróságát keresi, az
érdemes nőt kutatja, akinek odaajándékozhassa gazdag
tapasztalatait, azt a különös gyengédséget, melyben, mint a jól
kevert báritalban, benne van a mámor minden izes alkoholja. Wood nem suttogott izzó szavakat, mert
ilyenekhez nem értett. Igen egyszerü tőmondatokban beszélt, de azért
hatásuk felért a legkitünőbb versekkel. - Kérjen akármit, Mrs. Molnár,
megveszem magának. Semmit sem kérek értük. Csak szeretném látni,
hogyan örül? Maga olyan gyönyörüen tud nevetni és mosolyogni. Egész
nap ajándékokat adnék magának, csakhogy derüsnek lássam! - Köszönöm, Mr. Wood, de igazán nincsen
semmire sem szükségem. Tulságosan elkényeztet a férjem... Wood arcára felhő borult. Nagyon
boldogtalan volt és nagyon szerelmes. Gitta sietett egy kis cukrot
adni. - Milyen remekül táncol! - mondotta. -
A magyarok nem ilyen pompás táncosok. Maguknak, amerikaiaknak a
vérükben van a ritmus. Olyan ruganyos, mint egy harmincéves
fiatalember. Ez is amerikai specialitás. Nincsen koruk... - Jöjjön velem Amerikába, - nevetett
Wood - akkor maga is fiatal marad. - Na, olyan nagy utra nem megyek. Nem
hagyom el az uramat. Ellenben éppen holnap indulok egy kisebbre. Az
olasz és francia Rivierán szándékozom néhány hetet tölteni. Wood megrezzent. - Egyedül? - kérdezte és majdnem
elájult az izgalomtól. - Igen! - válaszolta Gitta olyan
nyugodtan, mintha észre sem vette volna a férfi felindulását. - Régi
elvem, hogy férj és feleség ne utazzon együtt. Bármilyen nagy a
szerelem, egy kis távollét csak fokozza és szitja a vágyat. Kell
évenkint egy-két hónap, mikor az ember teljesen szabad, nem rendeli
alá magát sem a házirendnek, sem a másik fél szeszélyeinek. - Nagyszerü, - hebegte Wood, -
nagyszerü. És ha megengedi... ha azt remélhetném, hogy elkisérjem.
Kitünően értek minden sporthoz, ha elfogadna partneréül?... Gitta nevetett. - Nem tilthatom meg, hogy ne tetszése
szerint válassza meg tartózkodási helyét. És másnap reggel együtt utaztak San
Remo felé. Molnár Párisban kötött ki Anikóval. - Gondold, hogy orosz hercegnő vagy, én
pedig orosz nagyherceg! - mondotta Anikónak. - A pénzüket vesztett
arisztokraták mind Párisba jönnek tányérmosónak, balalajka-énekesnek
vagy soffőrnek. Az Isten tudja, hogy miért? Talán mert itt kiáltották
ki leghamarabb a demokráciát. Egészen jó társaságban
leszünk, ha esetleg valamelyik menedékhelyen kell meghuzódnunk... Egyelőre azonban erről szó sem volt.
Kettesben járták a várost. Molnár határtalanul élvezte Anikó
elragadtatását, naiv életörömét, gyermekes, tiszta csodálkozását,
ahogyan mindennek örült. - Mindig igy képzeltem, - gyónta
szerelmesen, mikor a Tuilleriák kertjében egy padra ültek, - hogy igy
fogok nászutra menni a férfivel, akit nagyon szeretek. A férfi tenyerébe fogta a leány kezét
és mély megindulással nézett rá. Tudta, hogy ez a tisztességes
polgári családból származó leány, akinek atyja diplomás ember volt és
aki soha meg nem késett otthon a vacsoráról, akinek nem volt flörtje,
nem voltak szerelmei, aki olyan tisztán és érintetlenül lett az övé,
hogy még a lelkén sem volt egy homályos foltocska... mindent
felégetett, mindent neki adott. Szemrehányást érzett ezért és nem
tudta megállni, hogy erről ne beszéljen. - Félek, hogy tul sokat adtál nekem,
hogy én ezt az áldozatot nem érdemlem meg! A leány könnyek között mosolygott. - Nem érzed, hogy ez a legnagyobb
gyönyör? Hogy mindent elvesztettél és nincstelen vagy, mint én, hogy
menekültél, mint ahogyan én menekülök és egyformán küzdünk az anyagi
és erkölcsi bajokkal? A társad, szeretőd vagyok, a harcos kis nőd...
Semmink sincs, csak az a nagy erő, amely szerelmünkből hajtott: élni
akarunk! És nem merülhetünk el! Nem tudunk csüggedni, nem tudunk
szomoruak lenni, mert szeretjük egymást. Nem félek, mert tudom, hogy
a szerelem mindennél erősebb. Nem félek, mert nincsenek igényeim,
mert én most már mindent elértem!... A férfi szinte mámorosan nézett szét. - Ez a város... mintha muzsikálna.
Nászdalokat búgnak az autó tülkök, a gyárkémények! Jó lesz majd
dolgozni!... Szavamra, örülök, hogy munkászubbonyt huzok. Én most
gyülölöm a pénzt. Elaljasitott. Ravaszkodtam, dolgoztam, mint egy
barom, nem pihentem soha, nem néztem szét, hogy milyen szép az
erdő, milyen isteni dolog a napfény, csak halmoztam magam körül a
pompát, kábultan, őrülten egyre hordtam a pénzt az asszonynak, aki,
miközben a pénzt és gazdagságot habzsolta, egészen idegen lett
hozzám. Minél jobban szolgáltam, mennél fényüzőbb élettel vettem
körül, minél puhábbra párnáztam az autóját, annál jobban távolodott
tőlem. Talán nem is rosszaságból. Csak ő is szolgálni kezdte a
gazdagságot. Mert a szerelemnél is erősebb a hatalmi vágy. Hogy
uralkodjunk, ragyogjunk, irigyeljenek bennünket. Utálatos volt.
Micsoda őrültség! Meg akartam halni, mert féltem a társaságbeli urak
és hölgyek gunyos, kárörvendő mosolyától, lenézésétől. Mert azt
hittem, nincsen szörnyübb dolog, mintha az ember a saját villájából
bérházba költözik. És akkor egyszerre elém jöttél, felszabaditottál a
babonáktól... Milyen nagyszerü ez a gondtalanság. Nincsen telefon,
estélyi meghivás, bridge, számla... Mennyire másképpen látok mindent!
Két hét előtt még nem értettem, hogyan mehetnek az orosz
arisztokraták szállodai pincéreknek és muzsikusoknak? Ma már tudom,
hogy ebben az életben is van szépség... Molnár igazat beszélt. Eszébe sem
jutott, hogy épitészi oklevelével próbáljon boldogulni. Bátran és
elszántan vágott a városnak. Józanul és illuziók nélkül fogta fel
helyzetét. Volt néhány ezer frankja és kifogástalan frakkja.
Kifogástalanul beszélt öt európai nyelven. Nem sokáig habozott, hanem
felkeresett egy artista ügynököt. - Uram - mondotta, - Ön ismeri Párizs
valamennyi elegáns mulatóját, hiszen maga szállitja nekik a müsort.
Szerezzen nekem valamelyiknél főpincéri állást. Kitünően ismerem a
lokálok életét, elvertem már bennük néhány százezer frankot. Éppen
annyim maradt, hogy még elég tekintélyes kauciót adhatok
alkalmaztatásom esetén. Egy heti gyakorlat után tökéletesen tudni
fogom a mesterségemet... Az ügynök bólintott. És már huszonnégy
óra mulva hozta a szerződést. Az Éden-mulatóba szerződtették Molnárt
és az ügynök melegen gratulált. - Nem is tudja, milyen szerencsét
csinált! Az Éden jelenleg az idegenforgalom központjában áll.
Rengeteg jövedelme lesz... Mondhatom, irigylendő ember! * Már egy hónapja járták együtt a divatos
fürdőhelyeket Mr. Wood és Gitta. Mr. Wood öt kilót fogyott a
reménytelen szerelemtől, Gitta viszont két pizsama- és egy
szépségversenyt nyert ezalatt az idő alatt és olyan sikere volt a
férfiaknál, hogy Mr. Woodot állandóan a legszörnyübb
féltékenység kinozta, boxpárbajokat akart vivni és a világ
legboldogtalanabb emberének érezte magát. Rémülete azonban a negyedik hét végén
érte el tetőfokát, amikor Gitta bejelentette, hogy másnap vissza kell
utaznia Pestre. Gitta kissé ábrándos arcot vágott, halk
és meleg hangon beszélt. - Tudja - mondotta - most már bevallom,
egy kissé nehezen válok meg magától. Nagyon megszoktam, sőt talán egy
kicsit meg is szerettem magát, kedves Wood. De hát minden szép
idillnek vége szakad egyszer... Wood halálsápadt volt, alig tudott
dadogni. Leirhatatlanul kétségbe volt esve. - Én már nem tudok maga nélkül élni,
Gitta... Én is magával megyek Budapestre. Gitta ijedten tiltakozott. - De hová gondol? Isten őrizzen! Hiszen
a férjem azonnal tisztában lenne mindennel. Attól félek, hogy igy is
gyanakszik. Bizonyára besugták már neki, hogy maga végigkisért mind a
fél tucat fürdőhelyen és az egész időnket együtt töltöttük... Nem,
nem kedves barátom, ennek most már erélyesen véget kell vetnünk.
Máris tovább mentünk, mint szabad lett volna. Egy kicsit mintha én is
megégettem volna magamat. Maga tulságosan rokonszenves, kellemes,
nagyszerü pajtás... Sokáig fogom érezni a hiányát! - Ezt igy nem lehet elintézni! - tört
ki szenvedélyesen Wood. - Én nem vagyok már fiatal ember, számomra
nem tartogathat az élet már tulságos sok szépséget és meglepetést.
Nem dobhatom el könnyelmüen a kincset, melyet a véletlen elém sodort.
Én ezalatt a hónap alatt többet szenvedtem, mint eddigi egész
életemben... - De hiszen én igazán nem akartam ezt!
- kiáltotta szenvedélyesen Gitta. - Igyekeztem minél jókedvübb kis
partnernője lenni! - Igen, együtt kergettük a labdát a
tenniszpályán, horgásztunk a tengeren, mellettem ült az autó volánja
mellett, esténkint együtt táncoltunk... de én a csókját akartam...
álmatlanul és félig őrülten fetrengtem az ágyamban és a féltékenység
majdnem megölt. - Kire volt féltékeny? - Mindenkire. A férjére... a
gondolataira... Ezt nem lehet igy befejezni. Értse meg... érezze meg,
hogy szeretem! Gitta lehunyta félig a szemét, mint aki
szenved és magával viaskodik. - Nékem sem könnyü, kedves Jimmy,
higyje el... Vannak kötelességek, melyeket csak igen nagy áldozatok
árán lehet teljesiteni... Wood megremegett. Négy hét után ez volt
az első vallomás. És érezte, hogy ez az a pillanat, melyet nem szabad
elszalasztania. És a véletlen, vagy az asszonyi ravaszság, ez a nagy
szinpadi rendező, mintha már előre számitott volna erre. A tengerpart
egy elhagyott pontján ültek, csak a hullámok muzsikáltak fel a
mélységből, amint a dagály dübörögve hajszolta őket a sziklafalnak.
És a végtelen vizekből, a pálmákból, virágokból szinte vadul és
érzékien áradt feléjük az örök nász nagyszerü szimfóniája. És Wood
maga sem tudta, hogyan történt, de ezuttal nem beszélt tovább, hanem
elszántan, ellenállhatatlan lendülettel és szenvedélyesen magához
ölelte Gittát. * Másnap reggel azt mondta Gitta: - Én most már nem tudok hazamenni,
Jimmy. Irtam a férjemnek, hogy csak két hét mulva utazom vissza.. Ez
a két hét legyen a mienk! Azután elmult két hét, három és eltelt
a negyedik is. Akkor történt, hogy Gitta szerelmesen, édesen csillogó
szemekkel odasimult Woodhoz. - Most már egyáltalában nem mehetek
többé vissza a férjemhez. Kitagadna, a család megkövezne... Nem
bánom. Te voltál az erősebb. Győztél. A tied lettem és teljesen rád
bizom a sorsomat!... Wood könnyezett örömében. Egyszerüen
megőrült. Egész nap üzletekbe rohant és szinte dühösen
vásárolt. Mindent. Amit csak meglátott. Ékszert, selymeket, nippeket,
cipőket, sálokat, kesztyüket, kombinékat, virágokat,
sport-dresszeket, amit éppen séta közben megpillantott. Gitta nevetve
tiltakozott. Próbálta fékezni, de meddő kisérlet volt. Wood szerelme
tulcsordult és részegen vetette magát a boldogságba... Egy napon Gitta elborult arccal meredt
egy magyar ujságra, melyet a pincérrel hozatott. - Ah, képzeld! - mondotta Woodnak -
szegény férjem egészen tönkrement. Annyira szivére vette hogy
elhagytam, hogy elhanyagolta üzleteit és sereg adósság
hátrahagyásával megszökött! És Gitta könnyet törölt ki szeméből. Wood vigasztalni próbálta. - Nem tehetsz róla szivem... Az ember
nem szállhat szembe végzetével, amely ezt igy akarta... Gitta hagyta, hogy Wood vigasztalja és
nagyon meg volt elégedve magával. Tiszta helyzetet teremtett. Nem
érheti kellemetlen meglepetés, nem kell félnie, hogy Wood mástól
tudja meg a dolgokat. Most már csak egyetlen gond kinozta. Állandó
félelem gyötörte: mi lesz, ha Wood elhagyja? Igaz, a férfi
szenvedélyesen szereti. De ez nem megoldás. Gitta nem akart kitartott
szerető maradni. Valahogyan meg kell oldani a dolgot. El kell válnia
Molnártól és akkor feleségül megy Woodhoz. De hogyan volna ez
lehetséges? Hiszen fogalma sincsen, hogy Alfréd merre jár? * Elmult egy félesztendő. Molnár kifogástalan főpincér volt.
Valami furcsa, szadista gyönyörüséget talált abban, hogy előző
életének éppen a forditottját éli. Régebben tőle szedték el a pénzt,
most ő nyujtotta át a borsos számlákat. - Filozófus és biró vagyok egyidejüleg!
- magyarázta Anikónak. - Hidegen és a dolgok fölé emelkedve nézem az
emberek ostobaságát, szánalmas flörtjeiket, monoklis nagyképüségét.
És egyidejüleg mindjárt meg is büntetem őket, mikor elszedem a
pénzüket! A főpincérben van valami a sátán cinizmusából és a
diplomaták elegáns modor mögé rejtett kegyetlenségéből. Anikó mosolygott. Egyébként néki is
volt foglalkozása. Levelezőnője lett ugyanannak az artista ügynöknek,
aki Molnárt elhelyezte. Noha tekintélyes összeget kerestek mégis
nagyon takarékosan éltek. Mert Molnárnak titkos célja volt... Állandó levelezésben állott pesti
ügyvédjével, aki mindenről pontosan értesitette. Tudott Gitta
elutazásáról és arról, hogy Wood társaságában tünt el. Ez a hir nagy
keserüséggel töltötte el. Nem volt már szerelmes, de árulásnak és
végtelen önzésnek tartotta, hogy mikor élete legsulyosabb
perceit élte, amikor már teljesen összeomlott lelkileg és csak egy
gyenge leánykéz rántotta vissza az utolsó pillanatban az
öngyilkosságtól, Gitta azonnal napirendre tért minden felett.
Elfelejtette az együtt töltött esztendőket, a csókokat, a
szenvedélyt, melyet hozzá vitt, az idegeit felőrölő munkát, melynek
minden gyümölcsét neki adta, megtagadta abban a pillanatban,
mikor megszünt pénzforrás lenni, amikor veszélyeztetve látta a
megszokott jólélet. Egy percig sem gondolt arra, hogy férje mellé
kell állnia, eszébe sem jutott megosztani vele a balszerencsét. Csak
a saját bőrét igyekezett megmenteni. Nem jutott eszébe, hogy mi lesz
a szerencsétlen emberrel, akinek feje felett minden összeomlott. A
leghalványabb kisérletet sem tette, hogy megmentse. Egyetlen
gondolata volt: megtartani a pénzt, az eddigi jólétet, a
gazdagságot! Mindegy, hogy mi ennek az ára! Asszonyi
becsület, a férj élete, vagy akár az egész világ összeomlása... Molnár megborzongott. Mindegy! Vége!
Elszakadtak egymástól. Jobb is igy! De az elválás módja mégis szebb
lehetett volna. Ha Gitta csak egyetlen kedves, megértő, bátor, okos
szót mondott volna neki, akkor most véle lenne itt Párisban. De mindjárt mosolygott is és keserü,
gunyos mozdulatot tett. - Gitta, mint főpincér felesége?
Őrültség! Erről most már kár is gondolkozni.
Inkább a másik elintézetlen ügyet kell majd rendezni. Az ügyvéd
megirta, hogy a hitelezők között valóságos pánikot keltett váratlan
elutazása. Boldogan egyeznének ki akár negyven százalékkal is. A
legnagyobb hitelezők leszerelték a mérges kisebbeket, akik mindenáron
büntető feljelentést akartak tenni. Azt mondták, hogy egyelőre
várnak. Erőss Bálint, akinek Molnár 127.000 pengővel tartozott, a
hitelezők ülésén nagy beszédet tartott és kifejtette, hogy Molnár
mindig korrekt, becsületes ember volt. Most nem tehet arról, hogy a
Kárpáthy és Kelemen épittető cég bukásánál több mint negyedmilliót
vesztett. Mindenki tudja, hogy ezért kellett fizetéseit
beszüntetni. Semmi értelme és célja annak, hogy ezekután bünvádi uton
üldözzék. Bizni kell benne. Molnár előbb-utóbb okvetlenül jelentkezik
és rendezni fogja tartozásait. Molnárt ez a hir lelke mélyéig
megrenditette. Ugy érezte, hogy ezt a bizalmat feltétlenül meg kell
szolgálnia. Irt az ügyvédjének, hogy a nevében köszönje meg a
hitelezőknek, hogy bizalommal viseltetnek iránta és januártól
kezdve, félévenkint nagyobb összeget fog nekik küldeni tartozásának
résztörlesztésére. Molnár természetesen tisztában volt
azzal, hogy a legnagyobb erőfeszitéssel is csak nagyon kis százalék
az, melyet ilyen módon törleszthet, de meg akarta nyugtatni
lelkiismeretét. Egy fillért sem tesz addig félre, amig másoknak
tartozik. * Egy napon Wood azt mondta Gittának: - Kis szivem, még legfeljebb két hétig
maradhatok Európában. Azután okvetlenül vissza kell utaznom.
Newyorkba. Remélem, meg leszel elégedve uj otthonoddal. Egy kis
meglepetésről gondoskodtam. Titkárom arról értesitett, hogy sikerült
a városon kivül remek kis villát találnia... Ez a tied lesz.
Természetesen mindennap találkozni fogunk.. Gitta elsápadt. - Hogyan? - kérdezte - hát nem fogunk
együtt lakni? Wood tagadóan csóválta fejét. - Ez teljesen lehetetlen, szivem.
Büszkén vallanálak az egész világ előtt a feleségemnek és szivesen
mutatnálak be a társaságnak..., de ez igy, a mai helyzetben,
képtelenség. Napok alatt kideritenék, hogy nem vagy a feleségem.
Sokkal sulyosabb személyiség vagyok, semhogy ne kutatnák azonnal ki
az igazságot. Wood James, a szőrmekirály nem köthet titokban
házasságot. Annak az esküvőjéről hangos filmet készitenek és a
képeslapok közlik a menyasszony fényképét. Az én életemet figyelik és
e pillanatban az előkelő társaság minden tagja tudja már a pletykát,
hogy miért tartott ezuttal olyan sokáig európai kirándulásom. Az én
vállalatommal kapcsolatban sok ezer ember van érdekelve. Szállitók,
részvényesek, bankárok, termelők, tisztviselők, akik előtt nem
közönyös, hogy hol vagyok és mit csinálok? Természetesen mindez engem
egyáltalában nem érdekel, mert hiszen én egyedül téged szeretlek a
világon és csak téged akarlak boldoggá tenni... Gitta tudta, hogy ez a kinos perc
előbb-utóbb bekövetkezik. El kell utazniok Amerikába, ahol vége
szakad a mostani kényelmes és zavartalan idillnek. És megint
felháborodva, halálos ellenségeskedéssel és gyülölettel gondolt
férjére, aki cime hátrahagyása nélkül szökött meg és akivel nem
beszélheti meg a válópert... A válóper! A szomjuságtól elepedő nem sóvároghat
ugy egy korty ital után, mint ahogyan a válást akarta! Ha szabad
lenne, Wood abban a pillanatban feleségül venné. És ezzel megoldódna
élete minden problémája. De hát erre még gondolnia sem lehetett. * Wood ugy döntött, hogy Cherbourgból
indulnak Newyorkba. Előbb még egy hetet Párizsban szándékoztak
tölteni. Párizsi tartózkodásuk harmadik napján
határozták el, hogy este az Édenbe mennek. Gitta nem volt jókedvü,
napok óta egyre jobban kinozta az eljövendő napok bizonytalansága.
Félt Amerikától, az uj környezettől. De igyekezett erőt venni magán,
kétségbeesetten erőltette a jókedvet. Rémülettel töltötte a gondolat,
hogy Wood kiábrándul belőle, ha unalmas, szomoru, szórakozott. - Ma alkohol-estélyt rendezünk, Jimmy!
- mondotta pajkos mosollyal. - Tudod, bucsut kell vennünk a pezsgőtől
és coctaillektől, mert hiszen Newyorkban csak vizet fogunk inni! - Azért jó, hogy mellettem leszel! -
bókolt gálánsan Wood. - Te minden alkoholnál jobban megrészegited az
embert! Egyébként lásd el bőven a ruhatáradat. Mi amerikaiak büszkék
vagyunk az izlésünkre és hála a filmnek, sikerült is néhány
ruha-őrületet népszerüsiteni, de titokban mégis csak Párizzsal
beszéljük meg az elveket... A késő délutáni órákig vásároltak, Wood
uj, hatalmas bőröndöt vett a párizsi ruhák, cipők és kalapok számára.
De Gitta öröme azért nem volt tökéletes. Milyen más volna, ha mindezt
a sok kincset Pestre vihetné és megmutathatná a barátnőinek! Ha igy
jelenne meg az Operában, vagy a Vigszinház premierjén. Micsoda sikere
lenne. Okvetlenül nagyobb, mint a darabnak. De Amerikában? Milyen
társasága lesz ott? Wood elég nyiltan megérttette vele, hogy az
előkelő családokhoz nem vezetheti be. Tehát csak a barátainak fogja
bemutatni. A kitartott barátnő élete, bárok, lumpolások, egy szép
öleb, bundák és azután... Igen, mi lesz azután? Majd évek mulva?
Persze, kap majd valami nagy végkielégitést, anyagi gondjai nem
lesznek, de nem fog sehova sem tartozni. Gitta olyan ideges lett, hogy majdnem
felsikoltott. - Fáradt vagyok! - mondotta Woodnak. - Pihenj egy-két órát! Feküdj le,
azután végy fürdőt. Tizenegykor találkozzunk a hallban! * A mulatóhelyek igazi előkelőségét a
pincérek és főpincérek adják meg. A tulajdonosok nagyobb gonddal
válogatják meg őket, mint annak idején Nagy Frigyes a testőreit, vagy
mondjuk, egy amerikai filmrendező a frakkos statisztákat. Nem
elég az, hogy ügyesek, fürgék, jómodoruak, Még kellemes külsejüeknek
és elegánsaknak is kell lenniük. Legalább két fokkal elegánsabbaknak,
mint a vendégeknek. Imponálniuk kell. A szemükből hipnotikus erőnek
kell sugározni. Pillantásaikkal meg kell semmisiteni tudniok a
kellemetlen vendéget. Egyetlen mozdulattal éreztetniük kell, hogy jó,
vagy lesujtó véleményük van-e a vendég gavallériájáról, izléséről,
viselkedéséről. Valójában ők az urak és a rend irányitói a
lokálokban. Megtörik a vendég makacs ellenállását, fagyos és
kellemetlen levegőt teremtenek körülötte, ha nem rendel megfelelően.
Viszont tudomására adják, néhány jóakaratu mosollyal, hizelgő bókkal
megelégedésüket is. A legnagyobb diplomaták és legremekebb
lélekismerők. Kényszeritik a vendéget, hogy elismerje fölényüket,
hogy törődjön a véleményükkel. Ők avatnak valakit az éjszakák
lovagjává. Ahogyan fogadják, ahogyan kiszolgálják, az állapitja meg a
vendég rangját az éjszaka világában. Molnár például a megközelithetetlen,
örökké merevarcu, arisztokratikusan zárkózott, sohasem mosolygó
főpincérek közé tartozott. Az ilyen főpincér kegyéért megőrülnek a
vendégek. Ha egy-két nyájasabb szót mond, büszkén és boldogan néznek
a nőre, mintha azt mondanák: ime, láthatod, milyen megkülönböztetett
hely illet engem a gentlemanok sorában. A főpincér is tisztában van
gavallérságom rangjával és előkelőségével! Molnár egyébként főpincéri hüvösségének
egész méltóságával az egyik páholy közelében állt és a rendre ügyelt
fel. Mint a közlekedési rendőr karjai kitárásával, ugy dirigálta ő a
pincérhadat szeme mozdulatával. Éjfél volt. Ilyenkor még csak a
pincérek hada dolgozik. A főpincér két óra felé lép csak müködésbe.
Egyszerre azonban mintha forró zuhany szakadt volna a nyakába,
melytől hirtelen vörös lett, mint a leforrázott rák. A bal kettes páholyba uj vendégek
érkeztek. Szmokingos, ezüsthaju, pirosképü ur és egy fekete
estélyiruhás, tökéletes alaku nő, akinek szépsége és eleganciája
egyszerre betöltötte az egész mulatót. Csodálatos nő, akit
társadalomtudományi muzeumokban kellene mutogatni ezzel a felirattal:
a tőke diadala! Ilyen maximumra fokozható a női szépség az itt
látható ipari és gazdasági berendezések segitségével. És a nő mellé
kis modellekben oda kellene helyezni a bankokat, ruha- és
selyemgyárakat, kozmetikai szalonokat, divatáruházakat, arany- és
drágakőbányákat, iparmüvészeti mütermeket. Molnár azonnal felismerte: Gitta! És a
férfi mellette: Wood! Ez a váratlan találkozás egyszerre
felboritotta minden hüvös nyugalmát és bölcsességét. Nagyon is rikitó
szinezésben látta Gitta cinizmusát, szivtelenségét, kegyetlen
önzését. Felháborodva ismerte fel egyszerre az igazságot: mindig
szolgája volt ennek a nőnek. Rabszolgája volt mint férje, akinek
egyetlen kötelessége volt: kielégiteni szeszélyeit, gondoskodni a
kényelméről. És ez a szolgai viszony most még élesebben és
könyörtelenebbül domborodott ki. Gitta a páholyában ül mint vendég és
ő a pincér frakkjában várja parancsát! Molnár remegett az izgalomtól. Keze
ökölbe szorult, valami nagy botrányra gondolt... De amint elfehéredő szájjal odameredt a
páholyra, fogcsikorgató dühe egyszerre valami gunyos, kegyetlen
mosollyá torzult. Mint akinek egyszerre eszébe villant a megoldás... És ugyanakkor, mintha megérezte volna a
férfi hipnotikus tekintetét, Gitta feléje fordult és halkan
felsikoltott, kezét szája elé kapta, mintha a rémület kiáltását
akarná visszafojtani. - Mi történt, kedves? - riadt meg Wood. - Ah, semmi! Egy kis toalett-hiba!
Bocsásson meg... magára kell hagynom néhány percre! És kirohant a páholyból. - Drágám! - lihegte Molnárnak, aki már
a mulató egyik különszobájában várta, - milyen boldog vagyok, hogy
látlak. Mennyit aggódtam miattad! Hála Istennek élsz, jól vagy! Pedig
nem érdemled meg, hogy jó legyek hozzád. Csunyán bántál velem.
Elhagytál... De ne beszéljünk erről. Nem teszek szemrehányást. Molnár olyan merev arccal hallgatta,
mint akiben talán vér sem kering és a megindulásokat még hirből sem
ismeri. - Kérem, Gitta - mondta nyugodt,
szenvtelen hangon - kár ennyire felizgulnia. Nem óhajtom kellemetlen
helyzetbe hozni a kedvese előtt. Szégyenkeznie sem kell miattam,
hiszen Wood ur csak egyszer látott engem, nem fog felismerni! - Te mindig nagy és nemes voltál! -
szavalta Gitta. - De ha igazán ilyen nagylelkü vagy, akkor lásd be,
hogy mi ketten már igazán nem élhetünk együtt. Te hagytál el...
Istenem, nem veheted rossznéven, ha abban a szörnyü
összeomlásban segitséget kerestem. És most arra kérlek: engedj engem
végleg szabadon! Ha tudnád, mennyire kerestelek! Mennyit imádkoztam,
hogy találkozzam veled és megkérjelek erre! Váljunk el, Alfréd! Ugy-e
nem értesz félre és belátod, hogy ez az egyetlen megoldás? Molnár gunyosan mosolygott. - Nézz körül, Gitta. Ebben a teremben
legalább két tucat hozzád hasonló nő van. Remekül felöltözött,
aranyba és brilliánsba foglalt asszonyok. Senkihez sem tartoznak.
Egyetlen férfihez sem... egyszerüen járulékai a pénznek. Ugy virulnak
ki az aranyon, mint a rügyek az ágakon. És amint a rügy felszivja az
ág nedveit, ugy szivjátok ti fel a pénzt és duzzadtok tőle pompázó
virágokká. Az én pénzem elfogyott, siettél hát másik, kedvezőbb
talajba helyezkedni... Hagyjuk az érzéseket, Gitta. Ez üzlet,
adás-vétel... Nincsen beszélnivalónk! Menj vissza Mr. Woodhoz és
ömlesszd ki erszényéből az aranyakat. Nagyszerü
étel-különlegességeink vannak! És személyesen foglak
kiszolgálni. Szavamra, nyugodtan ehetsz, nem lesz méreg sem az
ételekben, sem az italokban. - De nem, ez lehetetlen! - tördelte
kezét Gitta. - Ezt el kell intéznünk! Le kell zárnunk a multat.
Néhány nap mulva Amerikába utazom. Talán sohasem találkozunk többé.
Ne tégy szerencsétlenné. Wood feleségül akar venni. Könyörülj
rajtam... légy nagylelkü, Alfréd! - Főpincérektől nem szokás
nagylelküséget kérni! Nem vagyok gentleman! De azért ne légy ilyen
rémült. El fogjuk intézni a dolgot... Oh, már én is gondoltam arra,
hogy - amint mondod - le kell zárnunk a multat! Menj vissza Woodhoz
és a többit bizd rám nyugodtan! - Mit tervezel? Mit akarsz csinálni? - Oh semmit! Éppen olyan előzékenyen és
figyelmesen fogok rendelkezésedre állni, mint a többi vendégnek! Gitta egy kis pudert rakott az arcára,
megigazitotta ajkán a ruzst és visszament Woodhoz. - Szives utólagos jóváhagyásoddal már
megrendeltem közben a vacsorát! - fogadta Wood, akinek sejtelme sem
volt a drámáról, amely körülötte viharzott. - Ismerem az izlésedet!
Meg leszel elégedve velem! De Gitta torkán egy falat sem tudott
lecsuszni. - Mi bajod van, édes? - aggódott Wood.
- Olyan ideges, nyugtalan vagy... Gitta már majdnem az eszét vesztette. - Kérlek, menjünk innen! Tulságosan
meleg van... szédülök! - Jó, vacsora után azonnal távozunk! Gitta közben már elkészült tervével.
Ugy tett, mintha kis aranykötésü noteszébe jegyzett volna valamit és
egy cédulára magyarul ezt irta: üzenje meg, hogy holnap délelőtt hol
találkozhatunk? Azután egy virágárus leányt magához
intett, mintha rózsát akarna vásárolni és franciául - hogy Wood ne
értse - azt mondta: - Adja oda ezt a cédulát a főpincérnek! És titokban kezébe csusztatta a
levélkét. Azután dobogó szivvel várta a választ. Közben Wood intett, hogy fizetni akar. A pincérek, étel- és italhordók
sorfalat álltak és Molnár ugy vonult be a páholyba sorfaluk között,
mint az operettekben a primadonna. A számla - mint az külföldön
szokásos - már készen volt kezében és átnyujtotta. Wood egy pillantást vetett a
papirszeletre, csak a végösszeget nézte meg szokása szerint, de
azután feltette a monokliját, mégegyszer megnézte a különös számlát,
melyen ez állott: Osztriga, kaviár, orosz módra 100 frc. Humár, hercegi módra 150 " Fácán,
à la Chamberlain 80 " Fagylalt, Mária Antoinette módra
40 "
Pommery 200 " 570 frc. Csók, törvényes módra
20.000 dollár. - Mi ez? - kérdezte elhülve. Molnár rendületlen nyugalommal zsebébe
nyult és egy papirtekercset nyujtott át. - Parancsoljon, uram! Wood elképedve nézett az irásba.
Szabályos nyilatkozat volt, melyben Molnár Alfréd épitész
meghatalmazza budapesti ügyvédjét, hogy inditsa meg a válópert
felesége, született Érdy Margit ellen. - Mi ez? - kérdezte mégegyszer óriási
izgalommal Wood. De Gitta, aki szintén elolvasta a
nyilatkozatot, megelőzött minden további kinos kérdezősködést. - Ez az ur a férjem! - sugta Woodnak,
akinek arca egyszerre megnyult a bámulattól. - Holnap délelőtt a párisi magyar
követség előtt hitelesithetem ezt a meghatalmazást! - mondotta
hidegen Molnár. - Ön huszezer dollárt kér a válásért? -
kérdezte méltatlankodva Wood. És Molnár látta, hogy Gitta arcán is
csalódás és megvetés tükröződik. - Sajnálom, uram, de ehhez ragaszkodnom
kell! Ha csak rólam lenne szó, talán megengedhetném magamnak,
hogy elkomédiázzam a gavallért, ámbár méltóztassék elhinni, hogy
ennek semmi értelme nincsen. De ez a pénz ártatlan emberekké. A
hitelezőimé, akiknek azért vettem el a pénzét, hogy őnagyságát ilyen
gyönyörüvé varázsoljam, mint amilyennek most látja... Méltóztatik
belátni, hogy ha ilyen luxusportékát átveszünk, ugy annak meg kell
adni az árát... Mr. Wood megvetően mérte végig Molnárt,
kivette csekkfüzetét és kiállitotta az összeget. Azután felállt és halkan odasugta
Gittának: - Micsoda züllött alak! Igazán
méltatlan volt magához! És Gitta még halkabban sugta vissza: - Nem is szerettem soha. Magának a
kisujja különb, mint ő egészben! Ne is beszéljünk róla. Az a fő, hogy
végre egészen és tökéletesen a tied lehetek! És miután még egy megvető pillantást
vetettek Molnárra, kisiettek a mulatóból.
I.
II.
III.
A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu
Budapest :
Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2016
Készült az
Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az
Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN
978-615-5557-34-7 (online)
MEK-14905
VÉGE.