Másolatok, hamisítványok
Bevezetés
Kiállításunk válogatott sorozatát mutatja be azon rajzoknak, melyek az utolsó húsz évben Rajzgyüjteményünk rendszeres kritikai feldolgozása folyamán a másolatok vagy hamisítványok közé kerültek. A rajzok nagy tömege vált ki így a gyüjteményből; a különféle iskolákat tekintve, változó arányban. A kiválasztás a legsúlyosabban az olasz anyagot sujtotta, melynek több, mint egy harmadát a másolatok közé kellett vetni. Ez természetes is, hiszen a régi gyüjtőkre minden rajz közül az olasznak volt legnagyobb varázsa, viszont éppen ehhez értettek az Alpeseken innen a legkevésbbé. Nagy nevek, híres lapok váltottak így helyet, a sor elejéről a végére húzódva. A régi elképzeléshez képest nagy veszteség, dehát ezen a kijózanító felderítő munkán a külföldi gyüjtemények már régen átestek, ideje volt nálunk is végrehajtani. Ami megmaradt, még mindig tekintélyes mennyiség, a megnyugtatóan valódi lapok ritka szép sorozata.
Nem áltatjuk magunkat avval, hogy évtizedek tapasztalatait egy kis kiállítás keretében hiánytalanul tovább tudjuk adni közönségünknek, annyit azonban remélünk, hogy első bevezetést nyujthatunk a másolások és hamisítványok ismeretének bonyolult világába, hogy a figyelmes látogató lelkébe a naiv hiszékenység helyébe a kételyt sikerül elültetnünk. Mert minden gyüjtő számára ajánlatosabb a túlzott óvatosság, mint az ismeretek nélküli aggálytalan lelkesedés.
...