Tartalom

Előszó

A török nép tündérkertjébe vezetem be kis olvasóimat. A keletnek csodálatos mesebirodalmába, melynek örökéletü lakói vagy magasan az ég felett, vagy mélyen a föld alatt élik át véget nem érő életöket. A trónusokon turbános és kaftános padisák ülnek, mig gyermekeik a hercegi sehzádék és a szultán-kisasszonyok ezernyi kalandokon és küzdelmeken mennek keresztül, mig az élet örök boldogságához hozzá tudnak férkőzni. Bolyongásaikban rossz szellemek állják utjokat. Mindenek előtt a félelmetes dev, aki harmad, vagy heted, sőt néha negyvened magával áll a boldogságukat kereső ifjak útjában és ördögi mesterségével nehezen leküzdhető bajokat és veszedelmeket zúdit az ártatlanok fejére. Segítője az ördögi eredetü dev-nek a sokfejü és lángokat lövelő sárkány az ezsderhá és az a sok rossz szellem, kik a mesebirodalom félelmetes barlangjaiban, elátkozott kútjaiban és elvarázsolt üregeiben tanyáznak. Innen kerül elő a dsinn, az emberek rossz szelleme, az ifrid, a rémes külsejü szörnyeteg és az a sok varázsló, akik különböző alakokat öltenek, hogy az igazságot keresőket letéritsék utjokról. De vannak jóságos szellemek is, az igaz uton járóknak gyámolitói és a hősi küzdelmek segitő társai. A szépséges peri, a keleti népek tündére, galamb alakjában röppen elő és rózsaligetek aranycsillogásu medencéjébe száll alá, ahonnan mint ragyogó arcu és fénylő hajzatu hajadon bukkan ismét a felszinre. Termete karcsubb a ciprusénál, mozdulata kecsesebb a gazelláénál, és arca ragyogóbb a rózsáénál. Ajka ha megszólal, hát hullatja a rózsákat; két szeme ha könnybe lábbad, hát gyöngyök peregnek le róla; lába ha a földet éri, hát virág fakad a nyomán. Ő is vagy harmad, vagy heted, vagy negyvened magával száll elő a perik birodalmából, a gyémánt virágu és ambra illatu tündérországból. Utat mutat a bujdosóknak, megsegiti őket a rossz szellemek és szörnyetegek ellen, oltalmazza a jókat és megsemmisiti a rossz uton járókat. A tündérek birodalmának, a periknek is van pádisája. Talizmán őrzi az egyes tündéreket és közéjük menekülnek az elvarázsolt királyfiak és szultán-kisasszonyok, hol állati alakká varázsolva várják az őket megszabaditó hősöket. Tündérek, illetve perik emberekké változhatnak és emberek perikké. De csak nagy küzdelmek és hőstettek után. A jó mindig megtalálja a megérdemelt jutalmat, a rossz pedig bünhődik. A tiszta erkölcs uralkodik Tündérországban és jaj annak a halandónak, aki az igazság útjáról eltévelyedik és a gonoszok barátságát keresi. Szegény és gazdag, asszony és férfi közt különbség nincsen. Egyformán jut ki nekik a jóból és egyaránt bünhődnek, ha rászolgáltak. Ahol legnagyobb a nyomor és a szükség, ott röppen elő a peri és varázsszóra múlik a baj és az inség. Egyet csap a tenyerébe és ihol a fekete arab, a kinek, hogy nagyot ne mondjak, akkora a szája, hogy felső ajkával az eget, alsó ajkával a földet éri. »Mit parancsolsz gazdám?« hangzik a kérdés, és nincs az a kivánság, ami legott teljesedőbe ne menne. A varázs-süveg láthatatlanná tesz és aki a varázsostorral egyet csap a levegőbe, ott teremhet, ahová kivánkozik. Aki azonban rossz úton jár, azt a varázs-bot eldögönyözi és aki kinozza az ártatlan állatokat, előbb-utóbb kárát vallja. A varázs-eszközök csak a jó emberek kezében fakasztanak áldást és jólétet. A padisának rendszerint három a fia, vagy három a leánya, legkülönb és legszebb a legfiatalabbja. Övé a küzdelem oroszlánrésze és ő lép apja vagy anyja örökébe. A szegény embert is három gyerekkel áldja meg a mohamedánok istene, a hatalmas Allah, és rendszerint a legfiatalabbja hozza meg az élet boldogságát. A mesevilág legveszedelmesebb megrontója a dsadi nevü boszorkány. Hármas út mentén ejti tőrbe az ártatlanokat, üldözi a jóban járókat és segiti a rosszban sántikálókat. A bujdosó sehzádét rossz útra tereli, a szultánkisasszonyokat megrontja és segiti a gonosz mostohákat, irtja az ártatlanokat. De csak ideig-óráig. Végezetre mégis csak az igazság győzedelmeskedik és annak ölébe hull a győzelem aranyalmája, aki azt jóságával, becsületességével és ártatlanságával ki is érdemelte.