Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

Ilkei Csaba

Televíziósok, rádiósok és az állambiztonság

TARTALOM, BEVEZETÉS


Tartalom


Bevezetés

A Magyar Televízió mint állambiztonsági fedőszerv
  Az "Eastern" akció végrehajtása Izraelben
  Radványi (Reinitz) Dezső államvédelmi alezredes
  PRO, ÁVO, ÁVH, BM
  A Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) 1946-1948
  A BM Államvédelmi Hatósága
  A BM. II. Politikai Nyomozó Főosztály osztályvezetői (1956 - 1962)
  Szabó János r. alezredes a III/I osztályvezetője
  A III/I (Hírszerző) Csoportfőnökség osztályai (1962-1990)
  A rejtélyesen aktív III/I-7. osztály
  Készülődés Izraelbe
  "... az újságíró fedés adta lehetőségekkel élve..."

MTV: a műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől
  A fellázadt néző "ellenséges" levele
  Budapest, Heves, Szolnok és Csongrád megye nyomoz
  Apja ellen felhasználják belügyes fiát
  Objektumvédelem: a terrorelhárítás csírái
  Védelmi intézkedések és kudarcok
  Gyarmati András ügynök hálózata "gyenge és meddő"
  Anhalt Róbert alezredes: "íróasztal mellől, telefonon"
  Szelőczei osztályvezető: szorgos káder hiányos ismeretekkel
  BM III/III. Belső reakció és szabotázselhárító Csoportfőnökség osztályai és osztályvezetői
  BM III/III. Csoportfőnökség vezetői (1962 - 1990)
  BM III/III. Csoportfőnök-helyettesek (1962 - 1990)

Az MTV mint az osztályharc kiemelt küzdőtere
  Dr. Antalffy Imre ("Rádiós", "Mihály")
  Bencsik Imre ("Budai István")
  Haynal (Hayn) Kornél ("Nyisztor", "Nyerges")
  Budai András ("Bányai", "Bánkúti")
  Szalkai Sándor ("Újlaki", "Déry")
  Ipper Pál (Államvédelmi százados, ÁVH I/2-b)
  Sényi (Scheiner) Imre ("Gyors" levélcím)
  Az osztrák kapcsolat ("Robertson" és "Dorland")
  Herzum Péter ("Tartós")
  Kispál Antal (AG-22 sz. főoperatív SZT-tiszt)
  Békés Sándor (AC-25 sz. főoperatív SZT-tiszt)
  Egységes Belügyminisztérium

MRT, MR, MTV: A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság
  Gimes György ("Szemes")
  Márványi György ("Markó Gábor", "Gyóni")
  Rácz Gábor ("Kiss István")
  Illés János ("Mayer")
  Forró Tamás ("Szilágyi Ákos")
  Hárs István (Államvédelmi ezredes, belügyminiszter-helyettes)
  Komlós János (Államvédelmi őrnagy)
  A Szerző kiegészítő jegyzete: Dr. Feledi (Fischer) György ("Faragó")

Fejezetek a magyar állambiztonság szervezeti és intézménytörténeti rendszeréből (1956-1990), különös tekintettel a politikai rendőrségre
  Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1950-1953 I/2. Belső Reakció Elleni Harc Osztálya
  A BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökségének vezetői 1962 - 1990
  A BM II/5. Belsőreakció-elhárító Osztályának (Politikai rendőrség) vezetői 1956-1962 között
  A BM. II. Politikai Nyomozó Főosztály Szervezeti egységei (1956 - 1962)
  A BM. II. Politikai Nyomozó Főosztály osztályvezetői (1956 - 1962)
  A BM II/5 Belsőreakció-elhárító Osztálya (Politikai rendőrség) 1956-1962 között
  Belügyminiszterek (1944-1990)
  BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség vezetői (1962-1990)
  BM III/III. Csoportfőnökség vezetői (1962 - 1990)
  BM III/III. Csoportfőnök-helyettesek (1962 - 1990)
  BM III/III. Belső reakció és szabotázselhárító Csoportfőnökség osztályai
  A BM. III/III. Csoportfőnökség osztályvezetői


Bevezetés

A tömegek befolyásolásának legfontosabb hazai intézményei a rendszerváltozás előtt nemcsak az egyeduralkodó politikai párt közvetlen irányítása alatt álltak, hanem az állambiztonsági szolgálatok kiemelt ellenőrzése alatt is. A legfelsőbb politikai akarat párthatározatokban öltött testet, amelyeket kormányzati, államigazgatási és társadalmi szervezetek közvetítettek fentről lefelé a sajtó, a rádió és a televízió számára, végrehajtásukat, az intézmények működését pedig a titkosszolgálatok felügyelték törvényes és törvénytelen eszközökkel, módszerekkel egyaránt.

A három hatalmi szintet - párt, kormány, állambiztonság - közvetlenül a rendszerváltozás előtt külön koordinációs bizottságnak kellett összefognia a "belső ellenzék elleni hatékony fellépés" érdekében. Az irányítás és az ellenőrzés elvtelen összefonódását mutatja, hogy az állambiztonsági főcsoportfőnök: Harangozó Szilveszter rendőr altábornagy, belügyminiszter-helyettes a szolgálati utat megkerülve, de a párthierarchia kötelező lépcsőfokait is felrúgva közvetlenül Aczél Györgynek, a Politikai Bizottság tagjának referált. Utasításokat hozott fentről lefelé és információkat vitt lentről felfelé. Közvetlenül tájékoztatta a politikai vezetést a hivatásos állomány és az állambiztonsági hálózat meghatározó személyeinek véleményéről, javaslatairól a kritikus kérdések és kényes helyzetek köréből. Így az állambiztonság is alakította a politikát, mert információs privilégiuma és hálózata útján mindent tudott a fecsegő-locsogó, fegyelmezetlen, rendetlen, veszekedő politikusok gyengéiről, botlásairól, megalkuvásairól, s értesüléseit adott időben és helyen hatásosan célba juttatva, ügyek és személyek sorsát döntötte el. Ezt is megtanulta példaképétől: a testvéri KGB-től.

Érdekes lesz látni, ahogyan a hazai tájékoztatás 1956 utáni legfontosabb intézményének, a Magyar Televíziónak már a megalapozó első lépéseinél ott volt az állambiztonság és soha nem is vette le figyelő szemét az intézményről, sem a műszaki- technikai fejlesztésről, sem a műsorokról, sem a szervezeti és személyi viszonyok változásairól; hálózatot épített, felderített, elhárított, szankcionált; dezinformált, lejáratott, elszigetelt, kirekesztett.

Az 1962-ben újjászervezett BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség mind az 5 csoportfőnöksége módszeresen behálózta az egyre bővülő létszámú (3600 dolgozó) MTV-t. Volt államvédelmi tiszteket, alkalmazottakat helyeztek kulcspozícióba (személyzeti osztály, titkárság, titkos ügykezelés, üzembiztonsági osztály, nemzetközi kapcsolatok főosztálya, stb.), illetve a műsorkészítő szerkesztőségek élére: Radványi (Reinitz) Dezső áv. alezredes, Koós Béla áv. alezredes, dr. Váradi György áv. őrnagy, Ipper Pál áv. százados, Komlós János áv. őrnagy, Horváth J. Ferenc áv. hadnagy; később SZT-tisztek kerültek a pécsi és szegedi stúdiók élére is: Békés Sándor AC-25 sz. főoperatív SZT-tiszt és Kispál Antal AG-22 sz. főoperatív SZT-tiszt.

A magyar állambiztonság nemcsak az MR és az MTV ideológiai védelméről gondoskodott, hanem a rendőrséggel együtt védte központi épületeiket, mint objektumot a működését megzavaró cselekményektől (pl. illegális behatolás, a legfontosabb épületrészek birtoklása, túszejtés, követelések teljesítésének kierőszakolása, rendbontás, robbantás, stb.). [...]

Amikor 1990. január 18-án Horváth István belügyminiszter parancsára jogutód nélkül megszűnik a III/III., s szerveződik a III/II. helyett az új kémelhárítás: a február 14-én megalakuló Nemzetbiztonsági Hivatal, annak emberei Nagy Lajos ezredes vezetésével nemcsak a III/II.-ből vesznek át hálózati személyeket, hanem a III/III.-ból is átmentik azokat, akik vállalják a további szolgálatot. (A III/III.-asok közül egyébként szemezget a katonai hírszerzés és a bűnügyi hálózat is.) A volt politikai rendőrséget kiszolgáló kádárista ügynökökből így lett egyik pillanatról a másikra a rendszerváltás pluralista demokráciáját "hazafias meggyőződéssel" védő új kémelhárító. S miközben aktáikat válogatja az NBH a BM Roosevelt téri székházának pincéjében, az egykori banktrezorban február 2. és 12., majd április 4. és május 15. között, magához véve eltüntet 17-18 ezer kartont, adatlapot az operatív és hálózati nyilvántartóból, melyekkel a mai napig nem tud elszámolni. Nagy Lajos III/I. ezredes, az NBH alkalmatlan és igen kártékony első főigazgatója (1990. február - 1990. október) előbb 2002-ben, majd 2007-ben két televíziós interjúban is bevallja a jól sejtett tényt: igen, egyes fontos hálózati személyek esetében igyekeztek eltüntetni a rájuk vonatkozó kompromittáló dokumentumokat.

1990. január 5-én Németh Miklós miniszterelnök elhatárolódik a III/III.- nál történtektől (Duna-gate, az ellenzéki vezetők további figyelése, lehallgatása), mire a III/III. hivatásos állományából többen "fellázadnak", nyilvánosságra akarnak hozni 6 oldalon kb. 200 nevet, csupa exponált politikus, pártvezető, egyházi méltóság, újságíró, rádiós és televíziós érintettségével. Pallagi Ferenc főcsoportfőnök, miniszterhelyettes ezt nem engedte, kért öt napot azzal, hogy ha nem tudja megvédeni őket, akkor nyilvánosságra hozhatják a listát. Tartotta szavát: január 10-én lemondott. Január 17-én Horváth József III/III.-as csoportfőnök is. Január 18-án Horváth István belügyminiszter jogutód nélkül feloszlatta a III/III.-at, majd 23-án ő is távozott.

Pallagi vezérőrnagy fellázadt tisztjeinek névsora később két listában is visszaköszönt: először abban, amelyet 1990 májusában Németh Miklós adott át Antall Józsefnek, másodszor abban, amely 2005-ben került fel az Angelfire internetes oldalára "Szakértő" aláírással. Ez utóbbi ma is olvasható egy, a világ magyarsága körében roppant népszerű internetes hírportálon, a Londonban szerkesztett www.utolag.com oldalán, /híreink/ügynöklista. A volt állambiztonsági tisztek összeállítása 131 nevet tartalmaz, s nem is egészen alaptalanul, mert szinte minden névhez tartozik valamilyen anyag az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, legfeljebb nem annyi (még), amennyit a jelenlegi törvény a "hálózati személy" minősítéséhez és az "ügynök" fogalmához megkíván.

A rendszerváltozást végigasszisztáló politikai pártok 1990 óta minden olyan kísérletet jégre vittek, amely a volt állambiztonsági főcsoportfőnökség 1990 előtti teljes hálózati és hivatásos névsorának, valamint iratainak nyilvánosságra hozataláról, korlátlan levéltári megismerhetőségéről és az áldozatok információs kárpótlásáról szólt.

A szolgálatok gyakran megvezették a politikusokat, a lebeszélő emberek mindig megindultak, amikor kellett, a politikai pártok fertőzöttségük fokától függően rettentek vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől. Például akkor, amikor alkotmánymódosítással kellett volna garantálni a közérdekű nyilvánosság elsőbbségét a jogtalan magánérdekkel szemben. Egyes pártok szerecsenmosdató akció brigádokat vetettek be, küldtek a bíróságra kedvenc ügynökük megmentése érdekében, komikus hazudozás folyt köztudott tényekről.

A kijátszható átvilágítási törvény menekülő kiskapukat hagyott, megtévesztő hagyatéka csak a társadalom megtévesztésére jó. Sokszor leírtam már: akik papírt lobogtatnak - köztük neves rádiósok és televíziósok -, hogy őket átvilágították, s nem találtak náluk semmit, azok is keveset bizonyítanak. Csupán annyit, hogy nem voltak nyilasok, karhatalmisták, vagy III/III.-asok. De ettől még lehettek: III/I.-es hírszerzők, III/II.-es kémelhárítók, katonai hírszerzők és katonai elhárítók, szigorúan titkos tisztek, "T"-lakás gazdák, társadalmi kapcsolatok, fogdaügynökök. Sőt, lehet, hogy ténylegesen III/III.-asok voltak, de az átvilágító bíráknak akkor és ott a négy levéltári bizonyítékból (beszervezési nyilatkozat, jelentés, pénzügyi bizonylat, állambiztonsági nyilvántartó karton) nem állt rendelkezésre legalább kettő, hanem csak egy, továbbá a beszervező, a kapcsolattartó és a vonalvezető állambiztonsági tiszt vallomása sem volt meg, vagy ha megvolt, akkor nem volt terhelő (mert többen szándékosan felejtettek), ebben az esetben a bírák kénytelenek voltak érintetlenséget igazoló papírt kiállítani.

Nem szerepelnek ebben a kötetben azok - Spánn Gábortól Örsi Ferencig -, akikről korábban, másutt már írtam. A további kutatás korlátja, hogy a mai napig nem ismert, nem kutatható a III/I.-es polgári hírszerzés és a katonai hírszerzés (MNVK2) hálózata, ezek a csoportfőnökségek nem adták át nyilvántartásukat, hálózati dossziéikat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. (De a többi csoportfőnökség jogutódjai is számtalan dossziét tartanak vissza indokolatlanul.) A minden kétséget kizáróan leleplező un. mágnesszalagok tartalmát 60 évre titkosította az aktuális hatalom, amely a kezdetektől ellenezte az állambiztonsági múlt feltárását, saját céljai érdekében keblére ölelte a hivatásos állományt és a hálózatot, felelős és zsíros állásokba helyezte, kitüntette őket, s magas nyugdíjjal is gondoskodik róluk. A rendszerváltozás elsikkasztói zavartalanul átmentették az állambiztonsági múltat.

A rádiós és televíziós állambiztonsági hálózati személyek (ügynökök, titkos megbízottak, titkos munkatársak) sem tárták fel önként múltjukat, nem kértek bocsánatot, nem adtak sem erkölcsi, sem információs elégtételt az áldozatoknak a nyilvánosság előtt. Pedig megbánás nélkül nincs megbocsátás, a közélet megtisztulása nélkül nincs bizalom, a bűnt be kell vallani és nem elhallgatni. A jövő nemzedékének nemcsak joga, hanem kötelessége is megismerni saját történelmét, legyenek annak lapjai bármennyire is szégyenteljesen sötétek.

A Szerző