Szentgyörgyi László
Kételyek között
VERSEK
TARTALOM
Induláskor
A méltóság dicsérete
Úgy mondd!
Ellentét
(K)arcok. Tamási Áron
A méltóság dicsérete
New York-i képeslap. Szabadság-szobor
Hűség
(K)arcok. Bethlen Gábor
Volt, ki...
Fordulat
Megközelítések
(K)arcok. Bertolt Brecht
Paradoxon
Transsylvania, avagy variációk egy témára
Életem
Mindenek ellenére
A tékozló fiú
Játékaim
Te vagy a vesztes
Reálpolitika
Egyszer majd
Közöttünk
Háború és béke
Akkor és most
Diagnózis
Születésnapomra
Ki a bátrabb?
Ez itt a question
Perspektíva
Középkor
Konklúzió
Felhívás
Talán majd akkor...
Z.
Törvények
Vándorének
Palackposta
Megnyugtató
X.
Átmenetek
Konfliktus
Számvetés
Mérleg
Kérdés
(K)arcok. Székely János
Kopjafa
Diagnózis
1986
Demokrácia
Lázadásra...
Összetartozunk
Annyi sérülés ért
Megbocsátják?
Összetartozunk
Mi kényszerítheti arra?
Mi mindennek...
Két fohász
Ars poetica
Kapcsolat
Nem volt esélyem
(K)arcok. Kemény Zsigmond
Ha majd
Valamit mindig fel kell adni
Ami még megmarad
Bújócska
Gazdagság
Soha
Elképzeltelek
Leltár
(K)arcok. Boér Géza
Mint folt...
Már senki, semmi
Helyzetrajz
Ideje lenne
Nem is élt...
Sírfelirat
Leltár
Történelemóra
Por és hamu
Árvaság
Portré
Kérdés
Beismerés
Legvégül
A helyzetről
Nyelvromlás
Üdvözlet Vásárhelyről
Én és a világ
Egészen más
(K)arcok. Lao-ce
Libikóka
(K)arcok. Bözödi György
A lényeg
Kritika
Április 11.
Consummatum est
Egyensúly
Interjú
Bírálat
Marad a remény?
Ez van
Permutációk
Csalódás
Én és a világ
Nyilatkozat
Papírhajók
Ennyire futja...
Akarjam a Mindent?
Azon már
túljutottam.
Ne akarjak semmit?
Oda még nem
jutottam.
Úgy értsd
az érthetőt,
hogy
kimondhasd.
Úgy mondd,
hogy megértsék
a
kimondhatatlant!
Fáj az egyedüllét,
ha látom:
mások
együtt vannak.
Fáj az együttlét,
mert tudom:
mások
egyedül vannak.
Féltem: a kopjafát
elsöpri helyéről
a
pusztító fergeteg.
Most nyugodt vagyok,
hisz meggyőződtem:
talajából
csak gyökértelen
fát
téphetnek ki a szelek.
A méltósággal elviselt
vereség
néha
felér
a győzelemmel.
A becstelenül elért
győzelem
csak
ideig-óráig álcázhatja
a vereséget.
Teljes diadalt
csak a
méltósággal
elviselhető
győzelem adhat.
New York-i képeslap.
Szabadság-szobor
Védtelenségem tudata:
egyetlen
védelmem.
Ha súlyomból
veszítek,
s léptem
nem
hagy már
nyomot,
tagadj meg,
szülőföld,
mint azt,
ki
hűtlen
elhagyott!
Fenj élet a
pogány és keresztény
sorok
között villogó
Gondolatnak!
Volt, ki sorsának elébe ment.
Volt, ki
sorsa elől megfutott.
Volt, ki lihegve egy helyben állt.
Volt,
ki helytállva messze jutott.
Hűtlenséggel
vádoltál, mert
bár azonos célt követve, de
más-más
utakon jártunk.
Most már
azonos úton haladunk,
de ellenkező irányba.
Nem a tűzben,
sem azon innen,
sem
azon túl:
mindig két tűz között.
Nem a vízben,
sem azon innen,
sem
azon túl:
mégis két part között.
A jelenben,
vagy azon innen,
vagy
azon túl:
állandó kételyek között.
Nincsen szükségem sírkőre című verse kapcsán
"Javaslatokat tett. Mi
pedig
elfogadtuk a javaslatokat."
De a javaslatokat nem követte tett.
Ez pedig rád is rossz fényt vet.
Vagy
csak ránk, Berti Brecht?
Bátran
bevallom
gyávaságom:
gyáván
titkolom
bátorságom.
Transsylvania,
avagy variációk egy
témára
Itt megmaradni.
Maradni itt
meg.
Megmaradni itt.
Itt maradni meg.
Maradni meg itt.
Meg
itt maradni.
Ez hát a Véges?
Pedig mintha kezdete,
s
vége sem lenne,
úgy vész bele a Végtelenbe...
Nem könnyül,
egyre súlyosbodik a
gondom,
mégis,
mindenek ellenére,
tovább
kell gyarapodnom.
Csak így mondhatom majdan,
nemcsak
voltam, hanem
éltem -
bár azt hiszem, elmarad
megmérettetésem.
Nem tudom
elfelejteni,
meg nem
történtté tenni
a múltam,
pedig most újra
ott vagyok,
ahonnan
egykor
elindultam.
Kérded: tudom-e, mivel játszom?
Hogyne,
felelem, s felszegem fejem,
hisz nincs egyéb játékszerem.
Azt mondom:
jobb, hogyha feladod,
s
egy új játékba kezdesz.
Hiába tudod:
nem rajtad múlott -
mégis
te vagy a vesztes.
Ésszerűségből
kell hallgatnom
arról,
amit pontosan nem tudok.
Kényszerűségből
kell hallgatnom
arról,
amit már biztosan tudok.
Úgy állok itt vágyakkal
és érvekkel
dacolva,
mintha mindenhez elég
időm és erőm volna.
Pedig tudom: egyszer majd
mégis el kell
mennem -
Félek, hogy dolgomvégezetlen...
Közöttünk nem maradhat
semmi
megosztatlan -
Azt osztjuk immár,
ami oszthatatlan...
Kitört a háború - mondták
a civilek, s
beálltak
katonának.
Kitört a béke - mondták
a katonák, s
beálltak
békeharcosnak.
Akkor úgy véltem: még
éretlen vagyok
rá,
s a Nagy Cselekvést
ideiglenesen elhalasztottam.
Most úgy érzem:
túl érett vagyok már,
s
a Nagy Lehetőséget
örökre elszalasztottam.
Mit bizonyíthat -
hogy túl erős,
vagy
túl gyenge vagyok,
ha az önmagammal
vívott szüntelen
csatákban
rendre alul maradok?
Vajon ki a bátrabb,
ki a végzetét kerülendő
minden
kockázatot vállal,
vagy aki nem menekül,
mert tudja, hogy
hasztalan,
inkább sodródik feléje
az árral?
Hát meddig kell még
e bűvös körben
kerengnem?
Megadni nem tudom magam,
harcolni pedig
elfeledtem.
Előttem az Élet.
Mögöttem a Jövő.
A kor,
amelyben élsz,
a
mindenkori
jelenkor,
az ezt megelőző
ókorhoz,
és az azt
követő
újkorhoz viszonyítva,
mindig csak
középkor marad.
Rendeznünk kellene
végre
dolgainkat,
hisz adósságunk
történelemnyi.
Játsszunk hát bátran,
s komolyan, akár
a gyermek.
Játsszunk hát, s valljunk
akár örök
szerelmet.
Játsszunk egy kicsit
történelmet.
Ha már odáig jutottunk,
hogy nem
mondhatjuk:
majd az utókor -
talán majd akkor...
Lassan annyira
nonkonformistává vált,
hogy még a konformizmus
visszataszító
jelenségeire sem
mond immár nemet.
A törvény, amelynek értelmében
felettem
ítélkezel: hamis.
Nyugodtan megvethetsz tehát,
megvetlek
magam is.
Tegnap, még otthon,
sehogy sem találtam
a helyem.
Ma már a nagyvilágban
kellene otthonra
lelnem.
Hiába tudok én rólatok,
ha ti nem
tudtok rólam.
-
Megnyugtató
a tény,
hogy mégis
fegyvernek bizonyult
az
írott szó!
-
Még akkor is,
ha csak szerzője
ellen fordítható?
Annyira
kerülte
a
feltűnést,
hogy
senkinek
sem
tűnt fel,
amikor
egy
szép
napon
hirtelen
eltűnt.
Még
minden
lehetséges.
..........
Még
majdnem
minden
lehetséges.
..........
Még
ez
is,
az
is
lehetséges.
..........
Már
csak
az
lehetséges.
..........
Már-már
alig
lehetséges.
..........
Már
lehetetlen.
A legveszélyesebb fegyverrel
próbálsz
megsemmisíteni -
azzal, amely csak önmagad
ellen fordítható.
Nem herdáltam el
sem múltat,
sem
jelent,
sem jövőt.
Mert
sem múltam,
sem jelenem,
sem
jövőm,
amit
elherdálhatnék.
Pedig folyton
veszítek.
Mit veszíthetek,
ha sem múltam,
sem
jelenem,
sem jövőm?
Sikerült.
Mindeddig
sikerült
a
bukást
elkerülnöm.
Viszont
a siker is
elkerült.
Bujkálva
ellenségem és barátaim
elől
talán megérhetem
a napot,
amikor
nem kell majd
barátaim és
ellenségeim elől
bujkálnom.
De vajon akkorra,
barátaim és
ellenségeim számára,
fontos leszek-e még
annyira, hogy rám
találjanak?
Ha
bízol,
ha
kételkedsz,
úgyis
becsapnak.
Csak
aminek
nincs
kézzelfogható
gyökere,
csak az
kiirthatatlan.
Hát igen, kérem,
valóban elmés kis
szerkezet,
minden igényt kielégítő...
Látja, kérem, itt
ezt
a buzgó kis diódát, remek,
ott meg azt a szorgalmas,
fegyelmezett
transzformátort, pompás,
amott meg azt a minden hájjal
megkent
nyomtatott áramkört, hát az, kérem, az
mindenre képes,
csodálatos,
mondhatnám, tökéletes...
S hogy mégsem
működőképes?
Hát, kérem, innen,
amint látni méltóztatik,
innen
hiányzik valami,
egy kis csekélység,
egy parányi
kis
ellenállás.
Amikor még
tehetted
volna,
hallgattál,
nem hallattad
szavad.
Most
már
hasztalan
szólanál,
hallgatnod
sem szabad.
Először is:
sikerüljön
térdet és
fejet hajtanom,
ha akarom.
Másodszor:
sikerüljön
talpat vagy
segget nyalnom,
ha akarom.
Harmadszor:
sikerüljön
barátot és
ügyet elárulnom,
ha akarom.
Sokadszor is
sikerüljön
lelkiismeretem
elaltatnom,
ha akarom.
És végül:
ne kelljen
mindezt
akarnom,
ha nem akarom.
Lázadásra
kényszerítesz,
bár
tudod,
hogy tudom:
téged le-
győzni
nem lehet.
S azt is,
hogy ezzel
nem a
saját
létem nyer
igazolást, ha-
nem inkább
a tied.
Annyi
sérülés
ért,
melyekből
végül is
mind
kigyógyultam,
hogy,
úgy gondolom,
nekem már
a halál
sem
árthat
sokat.
Minden
ellenségemnek
sikerült
megbocsátanom.
Barátaim
vajon
megbocsátják-e
ezt
nekem?
Nem
a megtörtént,
hanem
a meg nem történt
események
emlékei révén
tartozunk
együvé.
Mi kényszerítheti arra,
miféle idejétmúlt ragaszkodás,
miféle
pisztráng-természet,
hogy ahonnan ember,
állat menekülni
próbál,
ő ott reméljen menedéket?
Mi
mind-
ennek
kell
le-
épülnie
ah-
hoz,
hogy
más-
vala-
mi
fel-
ép-
ülhessen...
1. Uram,
a fölösleges
szavaktól
ments
meg!
2. Uram,
fölösleges,
a
szavaktól
ments meg.
Amit el lehet felejteni,
azt nem
érdemes megtanulni.
Amit nem lehet megtanulni,
azt nem
szabad elfelejteni.
Nem kívántam, hogy megértsen,
csak
félre ne értsen.
Nem kívánta, hogy megértsem,
csak félre
ne értsem.
Ebben egyetértettünk.
Nem volt esélyem,
hisz választhatott.
És kit választhatott?
Csak engem.
A
tudat
pedig
meg-
ha-
sad,
hogy
ne
legyen
egyedül.
Ha majd
verseidnek
otthont
teremtesz,
verseidben
otthonra
lelhetsz.
Valamit mindig fel kell adni,
s ha
egyebet nincs mit,
a reményt.
És
az elvakart,
elkapart
múlt
jelenbe
átütő
sebei...
Ebben a
non-stop bújócskában
nemhogy rátok,
de magunkra is
mind nehezebben
találunk.
Milyen
gazdag
lehettem,
ha
még mindig
van
mit vesztenem.
Soha a beteljesedés öröme.
Csupán az ismételt útrakelés,
a hit
nélküli keresés
ösztöne.
Elképzeltelek.
De nem olyannak,
amilyen vagy.
S most azt képzelem,
hogy nem vagy.
Halálra
mardosnak
az
önvád
veszett
kutyái.
Mint folt
az asztalterítőből,
úgy
kopok ki majd
emlékeidből...
Már senki, semmi
nem billenthet ki
e
lelki egyen-
súlytalanságból.
Én már
nem számítok
senkire,
semmire.
Ti azért számíthatnátok rám.
Idegen itt már
számomra minden:
ideje
lenne
elmennem innen.
Nem is élt az,
aki csak született -
és
újjá sose született...
Jóformán jelen sem volt -
hiányzik.
Nem kérdeztek, mégis szóltam,
hetet-havat
összehordtam,
vélt kövek közt botladoztam,
egynéhányszor
térdre rogytam,
légszomj gyötört,
fulladoztam,
szalmaszálba kapaszkodtam,
disznók közé gyöngyöt szórtam:
mindenem
eltékozoltam.
(parafrázis egy Kányádi-versre)
A
történelem négy
évszakból áll,
magyarázta
a
kerti törpe,
tavaszból,
nyárból
őszből és télből.
Most éppen
tél van -
és újra tél jön.
Úgy fekszem itt,
kiterítve a
határon,
álom és valóság,
lét és nemlét között,
mint aki számos,
képzelt
akadályon
átjutva kőkemény
falba ütközött.
Olyan
árva -
még a
kutyájának sincs
gazdája...
Egész élete hamisságban telt -
a halála
sem volt valódi...
Magam elől hol találok menedéket?
Felismertem: tökéletes vagyok...
Legvégül
egyedül maradsz.
Egyre megy: szólasz vagy hallgatsz,
nem lesz,
ki meghallgassa szavad -
akkor
leszel majd szabad.
- Mi az hogy reménytelen?
- Mi az
hogy...
Csitálni verseket,
falni románokat.
Már nevében sem székely,
vásárnak még
helye.
Igaz: nem mi árulunk -
minket árulnak.
A kitaposott útról
jól tudni,
hová
vezet.
Kitaposott úton járni
nem gyötrelem,
nem élvezet:
csak megszokás.
A járatlan útról
sem tudni,
hová
vezet.
Rajta járni egészen más.
Jelentéktelen apró kövekből épül
a
Messzeség kapuja.
Az életünk
libikóka.
Egyszer: libi,
másszor: kóka.
- Hogy ki s mi volt
Jakab úr?
- Múltat faggató,
jövőt
fürkésző
aprócska nagyúr.
Mindig sikerült
talpra állnom,
bár számtalanszor
padlóra küldött az
élet.
Szárnyalni nem vágyom,
nem szállok
el
magamtól.
S tán ez a lényeg.
- Egyhangú zene,
mindig ugyanazt
fújja...
- A hangszer a hibás,
vagy a
megszólaltatója?
Tudod, hogy nincs bocsánat,
s végül az
ördög visz el -
Arról akarsz meggyőzni,
amit magad sem
hiszel...
Ha
netán
újra-
kezdhetném,
sem
kezdeném
újra.
Adósságaim szaporodóban.
Napjaim
fogyóban.
Nem amiről beszél,
hanem amiről
hallgat,
az a vérlázító!
Sok a betű,
kevés a gondolat...
Szállnak az évek,
múlik az élet.
Ma sem vagy jobb,
mint voltál tegnap -
marad a remény?
Minden, ami elmúlt már:
érthetetlen.
Minden, ami jöhet még:
értelmetlen.
Maradék reményed:
egyetlen erényed.
Egyetlen reményed:
maradék erényed.
Maradék erényed:
egyetlen reményed.
Egyetlen erényed:
maradék reményed.
Nem a gerinc egyenes,
a tükör görbe.
A világ: ahogyan én láttam,
az írás:
ahogyan én értettem,
a könyv: ahogyan én írtam,
az élet:
ahogyan én éltem -
úgy tökéletlen...
Alulírott stb., stb., stb.
Ezennel
beismerem,
bár nem ott, akkor, annyit
és főleg: ahogyan
szerettem volna,
de éltem...
Hogy
mégis miért, mi végett -
azt
végképp nem értem.
(Alternatívák)
Hosszú, unalmas
vagy rövid, érdektelen
-
na, milyen legyen?
(Mire jó?)
Haikut írok.
Jó lehet valamire.
Csak
tudnám, mire?
(Kint és bent)
Kint: égszakadás,
elemek orgiája.
Bent:
csend, szeretet.
(Dilemma)
Erdő, láp, mező
versus betonrengeteg
-
örök dilemma.
Hogyan dönthetnék
még ma?
(Megváltatlanul)
Hiába minden,
maradtam, ahogyan
voltam:
megváltatlanul.
(Mókuskerékben)
Honnan indultam,
s hova értem? - kérdem
a
mókuskerékben.
(Gizi szerint)
Az örök törvény
szerint: kicsiből nagy
lesz,
nagyból meg kicsi.
Higgyem el, Gizi?
Újrakezdeném,
de nem kezdhetem
újra.
Hiába töröm magam -
ennyire futja.
Szentgyörgyi (eredeti nevén: Király) László 1957. március 15-én született Erdőszentgyörgyön.
Újságírással az 1989-es rendszerváltás után próbálkozott. 1997-től főállású újságíró.
1997-2004 között az Erdélyi Napló, 2004-2008 között a Polgári Élet munkatársa, 2009-2012 között a marosvásárhelyi Központ című hetilapot szerkesztette. Jelenleg is itt dolgozik.
Első verseit 1977-ben jelentette meg az Igaz Szó szépirodalmi folyóirat. Közölt a kolozsvári irodalmi hetilapban, az Utunkban is.
1990-től a Kelet-Nyugat, a Látó, a Székelyföld, valamint a Hitel és a Napút című folyóiratokban publikált.