Bevezető

Az önállóságát elvesztő, a politikai téreken már csak rendetlenséget, fejetlen lábságot termelő, a polgári erényekben rideg elsatnyulást mutató Erdély szomoru korszakában, mikor már látható volt, hogy a régi időknek már vége, hogy a török patronatusnak minél kevesebb a belértéke s hogy e helyett valami mást kell szerezni a magában fenn nem állható országnak, midőn a gyakran megujuló rázkodtatások az embereknek nem csak kevélységét alázták meg, de erkölcsi önérzetét megtántorították s mindenki csak az önéletmentés rövid érdekei szerint intézte terveit úgy mint tetteit, felette kevesen voltak az országba, kik hideg vérüket megtartva, férfias gondolkozásukat megőrizve államférfiui bölcsességgel végezzék feladatukat.

Ilyenek voltak Teleki Mihály és gróf Bethlen Miklós. Az erdélyi fejedelemség politikai története 1657-től kezdve a XVII. század végéig oly lehangoló, oly szomoritó, hogy ha a társas élet fejlettsége s olykor egy-egy kellemes órája, napja nem vigasztalná a buvárkodót békétlenül sőt undorral kellene elfordulni az örökös cselszövényektől, árulásoktól, vérontásoktól. Az emberek mind eltörpülnek, hitetlenek, rövidlátók, önzők, rosszak, legtragikusabb sorsuk sem kelt szánalmat, mert az események hősei mind a kor színvonalán alól éreznek és gondolkoznak. Csak Teleki és Bethlen Miklós látják, hogy a világnak még nincs vége, hogy az országnak ezutánra is fenn kell maradni, a nemzetnek ezután is élni kell. Csak nekik van hitök a jövőbe, s ők, a kik folytonosan a jövendő időket is szem előtt tartják, midőn politikai intézkedéseiket végre hajtják. Teleki Mihály ismertetését s méltatását más lapra hagyom s más alkalomra halasztom, most e kis téren gróf Bethlen Miklós személyével foglalkozom s találkozván kiadóm szándékával is róla és koráról fogok elmondani egyet mást, mi talán nem lesz érdektelen olvasóimra nézve is, kik vajmi keveset hallottak eddig a XVII. századi gróf Bethlen Miklósról.

...