MAGYAR UJSÁGKIADÓK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

1898-1908





A SZÖVETSÉG MEGBÍZÁSÁBÓL IRTA
ILLÉS JÓZSEF
SZÖVETSÉGI TITKÁR





AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSULAT NYOMÁSA, 1908. BUDAPEST, VII. KER., RÁKÓCZI-ÚT 54.



TARTALOM

BEVEZETÉS.
SZERVEZKEDÉS ÉS MEGALAKULÁS. 1898-1899.
HIRDETÉSI BÉLYEG. TISZTESSÉGTELEN VERSENY. - 1900-1901.
UJSÁGCÍMEK VÉDELME. VÁRMEGYEI LAPOK. - 1901-1902.
KOLPORTÁZS. KÜLFÖLDI UJSÁGKATALÓGUSOK. - 1902-1903.
ELSŐ TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS. A HIRDETÉS NÉPSZERÜSÍTÉSE. - 1903.
KIRÁLYI KITÜNTETÉS. HIRDETŐIRODA-TULAJDONOSOK
ORSZÁGOS EGYESÜLETE. - 1904-1905.

AZ ÜGYVIVŐ KORMÁNYZAT ALATT. AKCIÓ A HIRLAPBÉLYEG
LESZÁLLÍTÁSA DOLGÁBAN. A HÉTFŐI LAPOK MEGSZÜNTETÉSE.
ALAPSZABÁLYMÓDOSÍTÁS. KÖZGYŰLÉSEK. - 1906-1907.

A JÖVŐ FELADATA.
A SZÖVETSÉG ELHUNYTJAI.
VENDÉGLÁTÁS.






GYURGYÓKAI ZILAHI SIMON
A MAGYAR UJSÁGKIADÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKE.



BEVEZETÉS.

Az 1908. évi április hó 13-án megtartott választmányi ülés Zilahi Simon szövetségi elnök indítványa értelmében engem bízott meg, mint a szövetség titkárát, hogy a küszöbön levő jubiláris közgyűlés alkalmából írjam meg szövetségünk 10 éves fennállásának a történetét.

Nagyon jól tudom, hogy ez a kitüntető megbízás külömb tollforgatót illetne meg, mint amilyen én vagyok, de külömb szakembert is, aki abban a rengeteg anyaghalmazban, ami szövetségünket 10 esztendő leforgása alatt foglalkoztatta, alaposabb tudással és szélesebb látókörrel tudott volna eligazodni.

Én mégis rászántam magamat erre a képességemet és erőmet meghaladó feladat teljesítésére, de abban a reményben, hogy vállalkozásomat nem szerénytelenségnek, hanem annak az izzó szeretetnek fogják tisztelt kollégáim betudni, amellyel szövetségünkön, mesterségünkön és mindenen, ami ezekkel kapcsolatos, csüggök.

Tíz esztendő zajlott le szövetségünk megalakulása óta. Mögöttünk egy megfutott rögös pálya, előttünk perspektívája a küzdelmes jövőnek, ahová azonban már azzal a biztató és jóleső érzéssel tekintünk, hogy erkölcsi és anyagi javaink megvédése körül a szövetség keretében szakmánknak szine-java csatasorban áll. Ha a szövetség 10 évi működésének semmi más eredménye nem volna, csak annyi, hogy felrázta a kiadókat a gyilkos tespedésből, megtörte a közönyt és tömöríteni tudta a széthúzókat és kételkedőket a kibontott zászló körül egy közös cél felé, akkor is érdemes volt létesíteni és akkor sem veszett kárba azoknak a derék és tiszteletreméltó férfiaknak munkája, akik a szövetség megteremtése és megalapozása körül buzgólkodtak.

Amikor Rákosi Jenő az országos kongresszuson arra szólította fel a tagokat, hogy: álljunk össze, forrjunk össze legalább kifelé egy testté, egy lélekké, hogy valamik legyünk, amikor Zilahi Simon, a kongresszus elnöke az ékes szónak minden varázsával rajzolta meg egy ujságkiadókból alakuló testületnek óriási erkölcsi hatalmát, jóformán még lehetetlen feladatnak látszott, hogy külön, sőt egymás ellen működő erők közös célok és érdeket szolgáló egyesület körül tömörüljenek.

Mert az ujságkiadó és mestersége semmi más ipari, vagy kereskedelmi tényezőhöz, vagy üzérkedéshez még csak nem is hasonlítható, valamint hogy az ujság is csak bizonyos vonatkozásban ipari termék, egyébként pedig egy világ választja el minden más vállalkozástól. Iparosok egymás között és kereskedők egymás között csak üzleti tekintetben versenyeznek, a lapok azonban az üzleti verseny minden megengedhető eszközén kívül még egymás ellen szegzik a politikai és társadalmi ellentéteket is, melyek mindenre inkább alkalmasak, mint olyan erkölcsi alapnak a megteremtésére, melynél az egész szakma együtt és vállvetve dolgozik közös célokért.

Anélkül, hogy azoknak a kezdeményező lelkes férfiaknak az érdemét kisebbíteni akarnám, önkénytelenül az a kérdés tolul elém, micsoda rettenetes állapotok lehettek az ujságkiadás terén, hogy már az első hívó szóra az ország minden vidékéről összesereglettek a lapkiadók, hogy egy szövetség keretében támogatást keressenek. És micsoda finom érzékkel, előrelátással, tapintattal és elszántsággal ostromolhattak a vezető férfiak, hogy a kiadóság széthúzó sokadalmából már az első összejövetel alkalmával ki tudták váltani a lelkesedést és az összetartozandóság meleg érzését!

Előttem van a Budapest székesfőváros közgyűlési termében 1898. évi augusztus hó 20-án megtartott magyar lapkiadók országos kongresszusáról felvett jegyzőkönyv, mely többek között az elnöklő Zilahi Simon megnyitó beszédének teljes szövegét tartalmazza. Érdemes volna az egészet leközölni, mely egy fegyelmezett agynak, nemesen hevülő szívnek, a mesterségeért a bálványozásig rajongónak hatalmas megnyilatkozása.

Többek között a tömörülésnek megindító mozgalmát korszakalkotónak mondja ebben a magasan szárnyaló beszédben. »Mert ha sikerül - úgymond - kezdeményezésünkkel elérni azt, hogy az irányadó körök figyelemmel kisérik törekvéseinket és ha tárgyalásaink során sikerülni fog azokat a köröket törekvéseink komolyságáról meggyőznünk és kivívjuk azoknak az akadályoknak az elhárítását, melyek még nagyban megbénítják komoly törekvésünket, akkor azt hiszem, ez az eredmény korszakalkotó sikere lesz a magyar ujságkiadóknak.«

»Örömmel konstatálhatom elsősorban, hogy sehol a világon nagyobb lelkesedést, nagyobb ügybuzgóságot, nagyobb leleményességet nem észleltem sem az ujságírás, sem az ujságkiadás terén, mint nálunk és sehol a világon nem nyugszanak az ujságok becsesebb erkölcsi alapon, mint éppen minálunk. És viszont - tapasztalásaim szerint - sehol a világon sem kell nagyobb bátorság, nagyobb áldozatkészség, nagyobb önfeláldozás ahhoz, hogy az ember ujságkiadó legyen, mint éppen minálunk.«

A beszédnek egy másik része a következő:

»Hazánk közgazdasági, kereskedelmi, ipari és kulturális viszonyai nagy átalakuláson mentek át a lefolyt huszonöt év alatt. Magyarrá kellett lennie elsősorban társadalmunknak, hogy megingathatlan magyar kulturánk, magyar kereskedelmünk és magyar iparunk legyen. És ebben a harcban, melyben a magyar társadalom faktorai beláthatatlan nyilt és titkos akadályok ellen vívtak, frontban állott mindig a magyar sajtó. Minden talpalatnyi tér, melyet az irodalom kitünő serege a magyarság számára meghódított, alkalmas talaj volt, hogy azon a magyar kultura, magyar kereskedelem, a magyar ipar felvirágozzék. Mi volt a magyar ujságkiadóknak az érdeme ebben a harcban? Ugyanaz, ami minden adófizető polgáré, amikor megteremti a pénzalapot, mely a hadsereget harcképessé teszi. A magyar ujságkiadó áldozatkészsége volt a fundamentuma annak, hogy lapjaink győzedelmes munkát végezhettek a magyarság terjesztésére, a magyar ujságkiadó buzgalma és leleményessége alapja annak, hogy a magyar sajtó éber őre lehet mindig a magyarság érdekeinek, védelmezői a magyar iparnak, kereskedelemnek és így következéskép a magyar ujságkiadó kitartása igen számbavehető faktora a magyar nemzeti jólétnek.«

Ilyen beszéd hatása alatt alakult meg a magyar ujságkiadók szövetsége és leszögezni való, hogy nem pusztán anyagi előnyök kecsegtetése, hanem erkölcsi, hazafias és kulturális tekintetek voltak mértékadók az alapozás munkálatai körül. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a magyar ujságkiadónak nincs meg a kellő érzéke az ujságkiadás üzleti oldalával szemben is. A magyar ujságkiadó nem élhetetlen. Ami kvalitás a mi mesterségünkhöz elengedhetetlenül kell, az megvan nálunk legalább is olyan mértékben, mint bárhol a külföldön. De amiben a magyar ujságkiadó különbözik a más nemzetbeliektől, az az: hogy munkája, működése telítve van erkölcsi és hazafias tartalommal és szinte ambicionálja, hogy méltóan állhasson szolgálatában a magyar sajtó magasztos céljának és törekvésének.

Másrészt azonban az anyagi érdek gondozása is a szövetség feladatai közé tartozván, Zilahi Simon már az első közgyűlés megnyitóján kimondta a bölcs intelmet, hogy: »tanuljuk megbecsülni azt az értéket, amely a kezünk ügyében van, hogy az értékek egyenként való devalvációja általános devalvációt ne idézzen elő az egész piacon.«

Amikor ezek a szavak 1899. évi október hó 29-én az Otthon termében elhangzottak, már homloktérben állt Nagy Sándornak, a Pécsi Napló igazgatójának kezdeményezése folytán a hirdetési bélyegre vonatkozó akció a sikernek minden biztató jelével.

És mialatt visszafojtott lélekzettel lestük a törvényhozás munkáját, mely hivatva volt az ujságkiadást, de a publicitást kereső ipart és kereskedelmet is kiszabadítani a hirdetési bélyeg szorító bilincseiből, az elnöki intelem, amely szerint az ujságértékek általános devalvációjától tarthatunk, egyszerre rászabadította a szövetségre az ujságkiadás legfontosabb ágának, a hirdetésüzlet minden elképzelhető sérelmének egész özönét.

A szövetségnek 10 éves fennállása alatt a hirdetés ügyének rendezése a napirendről nem került le és még ma is, talán inkább mint valaha, a legnagyobb mértékben foglalkoztatja az arra hivatottakat.

Nem a szövetség buzgalmán mult, hogy a hirdetés züllésben levő ügyét egy egészséges mederbe terelni nem lehetett. Megvolt hozzá az akarat, a tapasztalatnak egész tárháza és a tudás fegyverzete. De ennél az üzletágnál csapkodnak a fékezhetetlen verseny hullámai legmagasabbra és különben is a hirdetés egész ügye annyira szövevényes és vonatkozásaiban annyi tényezőnek az érdekét érinti, hogy csak nagy körültekintéssel és csak igen beható megvitatással lehet olyan szabályokat alkotni, melyek a sérelmeket az egész vonalon orvosolják, anélkül, hogy megcsorbítanák más, a hirdetési üzlettel szoros kapcsolatban álló tényezők érdekét. A hirdetés ügye iránt ébren tartotta az érdeklődést a szövetség hivatalos orgánuma, az Ujságkiadók Lapja is, amelynek első száma 1900. június hó 1-én jelent meg és Rábel Lászlónak, a szövetség bokros érdemű első titkárának szerkesztésével Marton Sándor dr., Róna Lajos, Lenkei Zsigmond és mások közreműködésével igen becses szolgálatot tett és tesz ma is a szövetség és az ujságkiadás ügyének. Végre tíz esztendő anyaggyűjtésének szakadatlan munkája után remélhetjük, hogy a legújabban kiküldött budapesti hetes bizottság és a vidéki lapok részére kiküldött végrehajtó-bizottság tető alá hozza ennek a nagyhorderejű üzletágnak a rendezését.

Mi mindent végzett még a szövetség a tengernyi indítvány, felszólalások, beadványok és vagy 40 választmányi és ugyanannyi bizottsági ülés során, arról a további lapokon számol be nagyobb részletességgel ez a kis krónika, itt még csak hangsúlyozni kivánjuk, hogy azt az okulást és tanulságot tíz év után már nem lehet sem gyöngíteni, sem megdönteni, hogy az ujságkiadók ma már a szövetségben keresik és találják meg azt a központi szervezetet, mely tájékozással, tanáccsal és támogatással szolgál, kifelé pedig a szövetség erkölcsi súlyával tényező, mely megbecsülést és elismerést szerez az ujságkiadás tisztességes törekvésének.


UJSÁGKIADÓK AZ 1898-IK ÉVI KÖZGYŰLÉSEN


SZERVEZKEDÉS ÉS MEGALAKULÁS.
1898-1899.

Most, amikor a szervezkedés és alakulás rövid vázlatát akarjuk megrajzolni, lehetetlen, hogy külön meg ne emlékezzünk azokról az érdemes férfiakról, akik az alapvető munkálatokat végezték és téglát téglára hordva, felépítették a mi várunkat: a Magyar Ujságkiadók Országos Szövetségét. Nem tekinthetünk ugyan még vissza amolyan történeti multra, hisz az akkori szereplők, hála a Gondviselésnek, most is oszlopos tagjai szövetségünknek, akiknek tudásától még nagyon sokat várunk az ujságkiadás érdekében, de a szövetségnek egyik-másik régibb munkáján mégis rajta van már az idők patinája, kiváltva belőlünk későbbiekből a tiszteletnek és megbecsülésnek adóját.

Kettős vágányon haladtak egymás mellett előre: a szervezkedés és már a kongresszuson megindított akció a hirdetési bélyeg eltörlése dolgában, mely hamarosan meghozta a közbül megalakult szövetségnek a legelső és eddig is legnagyobb számbavehető sikert. Az érdemből kétségkívül egy nagy rész Nagy Sándort, a Pécsi Napló igazgatóját illeti meg. Ő volt az eszme megpendítője, ő röpítette azt országgá, hódító nagy útjára, hogy minél több hívet szerezzen annak a csatának, melyet - mint ahogy az akkori feljegyzések mondják - az ujságok fejlődését meggátoló illeték ellen előbb-utóbb meg kell vívni. A vezér szerepét az egész ujságkiadóság bizalmukkal, szeretetükkel, lelkesedésükkel és reményükkel Zilahi Simonra, a Budapesti Hirlap igazgatójára bízta, akit az ország határain túl is ismert nagy kvalitásai és óriási szakismeretei szinte predesztináltak erre az előkelő tisztségre. Mindenki tudta, hogy törekvéseinket azok a tényezők, akiktől az ujságkiadás zavartalan fejlődése függ, csak akkor fogják észrevenni és méltányolni, ha az ő avatott kezeire bízzák a szövetség erkölcsi és anyagi javait.

Körülötte buzgólkodtak odaadó támogatással Bródi József, a Neues Pester Journal, Horváth C. Guidó, a Pesti Hirlap, Sümegi Vilmos, a Magyarország, Vadnai Henrik, a Pesti Napló igazgatója, Wolfner József, az Uj Idők tulajdonosa, Róna Lajos stb. A vidékről: Nagy Sándoron kívül, akit a közbizalom az alelnöki székbe ültetett, Rábel László, a Soproni Napló szerkesztője, a megalakult Szövetség első titkára, aki fiatalos lelkesedéssel végezte az alapvető munkálatoknak nagy részét, ezek között az alapszabályok elkészítését is, Szávay Gyula, az irodalom büszkesége, aki magasan szárnyaló beszédeivel akárhányszor ragyogásba vonta az ujságkiadás mesterségét, továbbá Engel Lajos, a Szegedi Napló érdemes tulajdonosa, az azóta elhunyt Dudás Adolf, a Mármarosi Lapok derék kiadója: Sichermann Mór, Láng József, Forster Rezső, Goldberg Gy., Nobel A., Makkay J., Lévai Mór és többen.

A kongresszus tisztikara a következő volt:

Elnök:
ZILAHI SIMON.

Alelnökök:
GELLÉRI MÓR, LÁNG JÓZSEF, NAGY SÁNDOR, WOLFNER JÓZSEF.

Jegyzők:
LENKEI ZSIGMOND, POGÁNY MIHÁLY, SZALMÁS ARNOLD, SOMOS ÁRPÁD.

A szervezést és megalakulást az 1899. október 29-én megtartott első rendes közgyűlésig Rábel László az Ujságkiadók Lapja hasábjain a következőkép mondja el:

A Magyar Ujságkiadók Országos Szövetségének megalakulása érdekében a mozgalom Pécsről indult ki az 1898. év folyamán. Nagy Sándor, a pécsi részvény-nyomda igazgatója s jelenleg a szövetségnek egyik alelnöke, nyomtatott körlevélben kérdezte meg a fővárosi és vidéki lapok kiadóit, nem látnák-e célszerünek, hogy a hirdetési bélyegilleték eltörlése iránt országos mozgalom indíttassék?

A beérkezett válaszokból kitűnt, hogy a lapok túlnyomó része szívesen karolja föl az eszmét, s csakhamar ki is tűzték a megtartandó országos kongresszus napjául az azon évi Szent István napját, helyéül Budapest székesfőváros közgyűlési termét. A kongresszus szervező bizottsága Zilahi Simont, a Budapesti Hirlap igazgatóját kérte föl a kongresszus vezetésére, ki e tisztséget el is fogadta.

A kongresszusra tizenkét fővárosi napilap, huszonkét fővárosi hetilap és harminckilenc vidéki lap küldött képviselőt. Az értekezletet Zilahi Simon nyitotta meg, nagy hatást keltő beszédben, melynek elhangzása után a kongresszus alelnökeivé Gelléri Mór (Budapest), Wolfner József (Budapest), Láng József (Nagyvárad) és Nagy Sándor (Pécs), jegyzőivé Lenkei Zsigmond (Budapest), Szalmás Arnold (Budapest), Pogány Mihály (Győr) és Somos Árpád (Debrecen) választattak meg.

A kongresszus elhatározta, hogy a hirdetési bélyegilleték eltörlése érdekében a képviselőházhoz, Lukács László pénzügyminiszterhez és Dániel Ernő báró kereskedelemügyi miniszterhez föliratot intéz. A föliratokat nyomban föl is olvasta Nagy Sándor, a kongresszus pedig változatlanul elfogadta azokat.

Ezután Zilahi Simon fölhívta a kongresszust, nyilatkozzék, vajjon szükségét látja-e annak, hogy a Magyar Ujságkiadók Országos Szövetsége megalakuljon? Beható eszmecsere után a kongresszus kimondotta, hogy az országos szövetség megalakulását szükségesnek tartja. Nyomban megválasztottak egy 43 tagból álló végrehajtó-bizottságot, hogy az a szövetség szervezésének a munkálatait vegye kezébe.

E végrehajtó-bizottság ugyanazon évi október hó 2-án Budapesten, az Eötvös-egyesület helyiségében megtartotta az alakuló-ülését. Ezen ülésen Zilahi Simon elnök megnyitó beszéde során előadta, hogy a kongresszus memorandumát, melyet Falk Miksa dr., Mikszáth Kálmán, Neményi Ambrus dr. és Werner Gyula orsz. képviselők írtak alá, személyesen adta át a képviselőház elnökének és kihallgatáson volt Lukács pénzügyminiszternél is, ki jóakaratú érdeklődéssel viseltetik az ujságkiadók mozgalma iránt.

Ezután a végrehajtó-bizottság lelkes éljenzések között közfelkiáltással választotta meg elnökké Zilahi Simont, alelnökökké Bródy Józsefet (Budapest) és Szávay Gyulát (Győr), titkárrá Rábel Lászlót (Sopron), jegyzővé Lenkei Zsigmondot (Budapest), pénztárossá Dubszky Farkast (Budapest), ellenőrré Wolfner Józsefet (Budapest).

Az ekképpen megalakult szövetség Győrött 1899. évi április hó 23-án az ottani kereskedelmi és iparkamara helyiségében tartott újabb ülésében Rábel László titkárt megbízták a szövetség alapszabályainak az elkészítésével. Ugyanez alkalommal a szövetség elhunyt pénztárosa, Dubszky Farkas helyébe Herz Adolfot választották meg pénztárossá.

A nagyváradi és soproni üléseken behatóan megvitatták a Rábel László titkár által elkészített alapszabálytervezetet.

Nagy fénnyel és emlékezetes eredményekkel folyt le a szövetségnek 1899. évi október hó 29-én az Otthon kör dísztermében megtartott közgyűlése, melyen a nagyszámú szövetségi tagokon kívül Rákosi Jenő, az Otthon elnöke, Vészi József, a Budapesti Ujságírók Egyesületének elnöke, Neményi Ambrus orsz. képviselő, Csajthay Ferenc, Rákosi Viktor, Barna Izidor, Kemechey Jenő, Adorján Sándor, Béla Henrik, Bálint Imre, Barát Ármin, Tordai Adorján, Rózsa Károly, Zilahi Béla, Zoltán Jenő, Mandovszky Rikárd szerkesztők és szerkesztőségi tagok mint vendégek vettek részt.

Zilahi Simon nagyszabású megnyitó beszéde és Rábel László titkár beszámolója után az alapszabályokat egyhangulag elfogadta a szövetség közgyűlése; majd Rákosi Jenő, Vészi József és Neményi Ambrus üdvözölték a szövetséget és annak elnökét.

Megválasztották ezután a 41 tagból álló választmányt, melyből 18 tag esik a fővárosra, 24 tag a vidékre. A közgyűlés után nyomban megtartott választmányi ülésen a tisztikart is újra alakították, megválasztván nagy lelkesedéssel elnökké Zilahi Simont, helyettes elnökké Szávay Gyulát, alelnökökké Nagy Sándort és Wolfner Józsefet, titkárrá Rábel Lászlót, jegyzővé Lenkei Zsigmondot, pénztárossá Herz Adolfot, ellenőrré Wodiáner Hugót.



HIRDETÉSI BÉLYEG. TISZTESSÉGTELEN VERSENY. - 1900-1901.

Az 1900-iki működési évnek kimagasló eseménye a hirdetési bélyeg eltörlése. Ez az ügy azelőtt a törvényhozást sohasem foglalkoztatta, amennyiben a hirdetések bélyegkötelezettségének elrendelése annak idején abszolutisztikus módon történt. A Széll-kormánynak, de különösen az akkori pénzügyminiszternek, Lukács Lászlónak bölcsességére vall, hogy a szövetség erre vonatkozó beadványát minden vonatkozásában mérlegelni, a megokolást méltányolni tudta.

Kegyeletes hála illeti meg Neményi Ambrust, a törvényjavaslat előadóját, aki a pénzügyi bizottságban és a törvényhozás előtt a javaslat érdekében lelkesedéssel és szónoki képességének meggyőző erejével szállt síkra és az ő elévülhetetlen érdeme, hogy a ház a javaslatot általánosságban és részleteiben egyhangulag elfogadta.

A képviselőház 1900 április 2-iki ülésében nyujtotta be Lukács László a törvényjavaslatot a naptárak, hirdetmények, hirlapi beiktatások, a külföldi hirlapok és időszaki lapok bélyegkötelezettségének megszüntetéséről. A javaslat április 18-án került a Falk Miksa elnöklésével megtartott pénzügyi bizottság elé is, ugyancsak április hó 24-én Neményi Ambrus előadó már a ház elé terjesztette jelentését. Érdekes Neményi megokolásának a következő része: »Hangsúlyozni kívánom, hogy a törvényjavaslat legfontosabb diszpoziciója, amely a hirlapi hirdetések bélyegmentességéről szól, nem a hirlapok javára szolgáltat valamely kedvezményt, hanem a közforgalomnak és a közforgalomban is leginkább annak a mindennapi keresetére utalt legszegényebb rétegnek van hivatva szolgálni, amely az eddig fennállott igazságtalan és aránytalan hirlapbélyeg következtében akadályozva volt abban, hogy munkája és keresete érdekében a hirlapoknak nagy publicitásához folyamodjék.«

A ház harmadszori olvasásban is megszavazta a törvényjavaslatot és alkotmányos hozzájárulás végett megküldte a főrendiháznak, ahol a pénzügyi bizottság előzetes tárgyalása után a javaslatot május 23-án a főrendiház tárgyalta. Május hó 28-án a képviselőház elnöke bejelentette a képviselőháznak, hogy a főrendiház hozzájárult a törvényjavaslathoz, amely így országos határozattá emeltetett, azt már most királyi szentesítés alá fogják terjeszteni. A Budapesti Közlöny 1900 június hó 13-iki számában jelent meg a hirdetési bélyeg eltörléséről szóló legfelsőbb szentesítés. A törvénycikk szószerinti szövege a következő:

1900. évi X. törvénycikk

a naptárak, hirdetmények, hirlapi beiktatások, külföldi hirlapok és időszaki lapok bélyegkötelezettségének megszüntetéséről. (Szentesítést nyert 1900. évi június hó 4-én. Kihirdettetett az »Országos Törvénytár«-ban 1900. évi június hó 12-én.)

MI ELSŐ FERENCZ JÓZSEF
ISTEN KEGYELMÉBŐL AUSZTRIAI CSÁSZÁR, CSEHORSZÁG KIRÁLYA STB.
ÉS MAGYARORSZÁG APOSTOLI KIRÁLYA.

Kedvelt Magyarországunk és társországai hű Főrendei és Képviselői közös egyetértéssel a következő törvénycikket terjesztették szentesítés végett Felségünk elé:

1. §

A naptárak bélyegkötelezettsége 1900. évi december hó 31-én, a hirdetmények, hirlapi beiktatások, külföldi hirlapok és külföldi időszaki lapok bélyegkötelezettsége ellenben 1900. évi június hó 30-án megszünik; az ezen időpontokig bezárólag esedékessé váló ilynemű bélyegilleték azonban szabályszerűen lerovandó s el nem engedhető.

2. §

Az 1900. évre szóló, el nem kelt bélyegzett naptárak után lerótt bélyegilleték, amennyiben a naptárakat a kiadó az illetékes pénzügyi hivatalhoz 1900. évi december hó 1-ig beszolgáltatja s amennyiben azokon a használatnak semmi nyoma nem látható, készpénzben visszatérítendő. Más jogcímen az 1900. évre szóló naptárak után lerótt bélyegilleték sem részben, sem egészben vissza nem téríthető.

Az 1901. évre szóló naptárak már az 1900. év folyama alatt bélyegtelenül kiadhatók és áruba bocsáthatók.

3. §

Jelen törvény végrehajtásával a pénzügyminiszter bizatik meg.

Mi e törvénycikket s mindazt, ami abban foglaltatik, összesen és egyenként helyesnek, kedvesnek és elfogadottnak vallván, ezennel királyi hatalmunknál fogva helybenhagyjuk, megerősítjük és szentesítjük s mind Magunk megtartjuk, mind más Híveink által megtartatjuk.

Kelt Gödöllőn, ezerkilencszázadik évi június hó negyedik napján.

FERENCZ JÓZSEF s. k.
Széll Kálmán s. k.      

Ez a gyors siker egyszerre megnyitotta az évtizedeken át lappangó ujságkiadói sérelmek óceánjának zsilipjeit s nagy fékező erőre volt szükség, hogy az akkor még fiatal egyesület a körülötte csapkodó hullámok árjában el ne merüljön. Az Ujságkiadók Lapja 1900 június hó 1-én jelent meg először, de hasábjain egyre-másra sürgetőleg lép előtérbe a hirdetési ügy egész komplexumának rendezése. A választmányi ülésen fővárosi és vidéki kiadók ezt a feladatot tartották a legelőbbre valónak, de maga a szövetség is, mely nem nézhette ölbetett kézzel, miként devalválódik a hirdetési ár különösen a vidéki lapoknál a hirdetési irodák versenyzése folytán. Csak az orvoslás módja nem kristályosodott ki még a viták során sem. A fővárosiak a hirdetési ügyet a vidékiektől elkülönítve óhajtották kezelni, azzal a megokolással, hogy más a budapesti lapok és más a vidéki lapok érdeke, de mert az alapszabályok a legnagyobb határozottsággal a szövetséget csak olyan feladatok megoldására utasítja, melyek az ujságkiadók közös érdekeit vannak hivatva előmozdítani, a szövetség keretében való külön-külön szervezkedés módját, valamint egy központi hirdetési iroda felállításának eszméjét elvetették és egyelőre egy fővárosi és vidéki tagokból álló bizottságot küldtek ki a hirdetési ügy tanulmányozása és javaslattétel céljából.

A nagyobb feladatokon kívül azonban a szövetségnek folyton résen kellett lennie, hogy az akkor aktuális események következtében felvetődő apróbb zavarokkal szemben is dokumentálja erejét és életrevalóságát.

Ezek között különösen kellemetlenül érintette a lapkiadókat az 1884: XXII. törvénycikknek, az ipartörvénynek az alsófokú iparhatóság által való félremagyarázása.

Tudniillik akkorában készült a kereskedelemügyi minisztériumban egy törvényjavaslat, mely az ipari és kereskedelmi verseny tisztességének megóvását célozta. Az előzetesen megtartott ankét igen széles körben keltett érdeklődést, az alsófokú iparhatóság körében is, de abban az irányban, hogy a fent idézett törvényt egyszerre évtizedes szokástól eltérően kezdték magyarázni. E téves és rosszakaratú magyarázás folytán minden ujsághirdetésben akadt valami kis íze a tisztességtelen versenynek, amiért nyakra-főre és alaposan meg is bírságolták a hirdetőket.

A budapesti és vidéki lapok egyöntetű határozott állásfoglalása és a szövetségnek felterjesztése folytán Hegedűs Sándor akkori kereskedelemügyi miniszter 1900 december 15-én valamennyi másodfokú iparhatósághoz rendeletet intézett, mely ezeknek a hatóságoknak a túlkapásait megszüntette.

Ugyanakkor egy kulturális fontosságú esetben is sikerrel járt el szövetségünk. Tudniillik egy célszerűtlen menetrend következtében a nyugati határszélen levő megyéket az osztrák főváros sajtója sokkal előbb árasztotta el példányaival, mint a magyar sajtó. Miután a magyarosodásra nézve nem lehetett közömbös, hogy a fővárosból kiinduló nemzeti áramlat minél intenzívebben és minél gyorsabban éreztesse hatását a nyugati nyelvhatáron, a szövetség felterjesztéssel fordult a kereskedelemügyi miniszterhez, akinek intézkedése folytán új gyorsvonat járatot létesítettek Budapest és Grác között a budapesti napilapok gyorsabb szállítása és kézbesítése érdekében.

A szövetség közgyűlését 1901 március hó 24-én az Otthon kör helyiségében tartotta meg. Az ez alkalommal előterjesztett indítványok kizárólag a hirdetési ügy körül mozogtak és ha az akkori eszmecserék és indítványok híjával is voltak a kézzelfogható eredményeknek, a későbbi tárgyalások részére igen becses anyagot szolgáltattak. Ezen a közgyűlésen mutatkozott be először Márton Sándor dr. a szövetségnek újonnan megválasztott ügyésze, aki azóta a jogi oldalokat érintő feladatok megoldásánál tudásával és hozzáértésével a szövetség szolgálatában áll. A szövetségnek kötetekre menő beadványai mind az ő tolla alól kerültek a különböző fórumok elé és a közhatóságokkal való érintkezést a szövetség nevében ő végzi most is lelkiismeretesen és feladatának teljes magaslatán.



UJSÁGCÍMEK VÉDELME. VÁRMEGYEI LAPOK. - 1901-1902.

A lapok túltengő vetélkedésében igen gyakran mutatkozott a tisztességtelen versenynek az a formája is, hogy keletkező lapvállalatok a már meglevő és kapósabb ujságoknak a címeit, olyan alig észrevehetően kicsiny eltéréssel vették át tisztán azzal a célzattal, hogy az olvasó- és hirdetőközönség jóhiszeműségét megtévesszék.

Különösen a vidékről garmadával érkeztek az ilyen természetű panaszok, melyek töviről-hegyire feltárták ennek a rút visszaélésnek minden csinját-binját.

A szövetség, mint az ujságkiadók erkölcsi testülete, azonnal mozgósította minden rendelkezésére álló erejét, hogy az ujságkiadásnak ezt a kinövését lenyesse és addig is, míg a szabályozott sajtóügy egységes törvénybe kodifikáltatnék, a belügyminisztert hosszabb beadványban kérte meg, hogy külön rendelet kibocsájtásával vegye elejét a további visszaéléseknek.

Hogy a beadványnak még nagyobb súlya legyen, átírt a szövetség az Otthon írók és hirlapírók köréhez is, hogy támogassa a szövetséget ebben az akcióban. Az Otthon azonnal rendkívüli választmányi ülést hívott egybe és abban állapodtak meg, hogy egy feliratot terjesztenek a belügyminiszter elé, melynek szerkesztésével Bonitz Ferenc, Márkus Miksa és Hevesi József választmányi tagokat bízták meg.

Ennek az együttes akciónak nem volt meg ugyan az a teljes sikere, amire a szövetség számított, de annyi mindenesetre, hogy a belügyminiszter körrendeletben intézkedett, hogy mint a rendelet mondja: a nagyközönségnek tévedésbe ejtésének elkerülése végett olyan ujólag indított hirlapok, melyek egy és már létező és már elterjedt hirlap címéhez és alakjához hasonló címet és alakot vesznek fel, az utcai elárusításra engedélyt ne nyerjenek. Ezzel a szövetség azonban nem érhette be és az 1903. évben újból benyujtott a kereskedelemügyi miniszterhez egy, a tisztességtelen versenyről szóló törvény előadói tervezetébe felveendő intézkedések módosítását tárgyaló kérvényt, mely az ujságok fejének védelméről szól, de csak az 1907. évben megtartott ankéten sikerült álláspontját teljes egészében érvényre juttatni.

A vidéki lapoknak ez időtájt egy másik sérelme még nagyobb hullámokat vert a szövetség működése körül. Az 1902 április hó 20-án megtartott közgyűlésen Sichermann Mór szövetségi tag terjedelmes indítványt terjesztett a közgyűlés elé a végrehajtási törvény módosítása dolgában. 1882 előtt a régi végrehajtási törvény szerint minden 600 korona becsértékű ingók vagy ingatlanok árverését a Budapesti Közlönyben kellett meghirdetni. Miután azonban a hivatalos lapot ép a venni szándékozóknak nem igen volt alkalmuk olvasni és így a hirdetésnek nem lehetett a kivánt eredménye, egy újabb rendelet szerint az árverési hirdetések a helyi lapban voltak közzéteendők.

Ilyen úton-módon a vidéki lapoknak osztályrészül jutott hellyel-közzel egy-egy jobban fizetett hirdetés is, de csak addig, ameddig. Rögtön keletkeztek az egyes vidéki városokban olyan alkalmi lapok, melyek minden olvasóközönség és minden nyilvánosság nélkül csak az árverési hirdetések kedvéért jelentek meg. Ezekkel szemben kért a Sichermann indítványa védelmet.


UJSÁGKIADÓK AZ 1902-IK ÉVI KÖZGYŰLÉSEN.


A szövetségnek még jóformán módjában sem volt ezt az indítványt a választmány elé terelni, amikor 1903 január első napjaiban már megjelent a belügyminisztérium kiadásában a »Vármegyei ügyviteli szabályzat«, mely a Sichermann-sérelmet ugyan lényegében orvosolta, de ép az árverési hirdetések dolgában olyan intézményt létesített a Vármegyei Hivatalos Lap megindításával, mely a vidéki lapokat egyenesen létérdekükben támadta meg.

Ez a vármegyei ügyviteli szabályzat 150. §-a az 1901. évi XX. törvénycikk 33. §-ára támaszkodva, kötelezőleg rendelte el, hogy legkésőbb 1903. évi július hó 1-étől kezdve minden vármegye külön lapként Vármegyei Hivatalos Lap-ot létesítsen. Ugyancsak ennek a szabályzatnak 153. §-a rendelkezik úgy, hogy mindennemű hivatalos rendeletek, hivatalos jellegű meghívók, tárgysorozatok, pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények ebben a Vármegyei Hivatalos Lap-ban teendők közzé. A vidéki ujságkiadókat tehát nemcsak az a baj érhette, hogy elvesztik a hivatalos hirdetéseket egyáltalában, hanem az is, hogy az eddigi félig-meddig hivatalos szinezetű lapok, melyeknek főjövedelmét ép ezek a hivatalos hirdetések publikálása képezte, mindentől, még szerzett jogaiktól is megfosztva, a teljes megsemmisülés elé kerülnek. A szövetség már 1903 január hó 17-én beadvánnyal fordult a belügyminiszterhez azzal a kéréssel, hogy a 125.000/902. számú rendelet 150. §-a értelmében 1903 július 1-éig kötelezően életbe léptetendő Vármegyei Hivatalos Lap létesítésénél az egyes törvényhatóságok oly esetben, midőn már eddig fennállott lapok vármegyei hivatalos közlöny jelleggel voltak hosszabb időn át felruházva, e lapok alakíttassanak át Vármegyei Hivatalos Lap-pá, illetve az ily lapok eddigi kiadóival köttessék meg a Vármegyei Hivatalos Lap-ra vonatkozó kiadói szerződés.

A szövetség felterjesztésének megvolt a foganatja, mert a belügyminiszter Széll Kálmán 1903 február hó 1-én kiadott 5917/VI. számú körrendeletében a szövetség álláspontjára helyezkedett és teljesen annak indokai és intenciója szerint intézkedett.

Az 1901. évnek feljegyzésre érdemes eseménye, hogy Falk Miksa, a Pester Lloyd nagynevű szerkesztője ez év november 10-én ünnepelte 50 éves doktori jubileumát. Az ünnepségből a szövetség is kivette a maga részét és meleghangú átirattal üdvözölte a nagyhírű publicistát, aki a következő levelet intézte válaszkép a szövetség elnökségéhez:

»Örömmel vettem doktori jubileumom alkalmából az Önök üdvözlését, mely annál inkább meghatott, minthogy a t. szövetség tagjai tulajdonképpeni hivatásommal a legszorosabb érdekközösségben állanak. Hisz az Önök áldozatkészsége nélkül a mi tevékenységünk csak félmunka lenne és sikerhez nem vezethetne. Midőn azért jó kivánataikat szívből megköszönöm, viszont kivánom, hogy az ujságkiadók és a szerkesztők közt, miként eddig, úgy ezentúl is mindig a legjobb egyetértés uralkodjék.«

Ezt megelőzőleg a Neues Politisches Volksblatt 1901 október hó 28-án ünnepelte 25 éves fennállását, melyen a szövetség szintén részt vett.

A rendes közgyűlés 1902 április hó 20-án az Otthon körben igen nagy érdeklődés mellett folyt le, melynek indítványai és egyéb jelentései bőséges anyaggal látták el a szövetség további működését.



KOLPORTÁZS. KÜLFÖLDI UJSÁGKATALÓGUSOK. - 1902-1903.

Az Ujságkiadók Lapja hasábjain, továbbá a választmányi gyűléseken egyre-másra vetődtek fel a hirlapbélyeg és postautalvány árának leszállítására és a politikai lapok biztosítékainak megszüntetésére vonatkozó kívánalmak és más egyéb problémák is, melyeket máról-holnapra teljesíteni, megoldani nem lehetett már csak azért sem, mert vonatkozásaikban azok nemcsak az ujságkiadók, hanem más hatalmasabb tényezők érdekeit is érintették. De a szövetség állandóan napirenden tartotta ezt is, azt is, abban a biztos tudatban, hogy meg fogja találni a módját és idejét annak, amikor ezek az életbevágó kérdések a sikernek biztos reményével hozhatók törekvéseink homlokterébe.

Mert végre is a szövetség csak egy erkölcsi testület, mely kezdeményezhet és szorgalmazhat valami megoldást a maga eszközeivel, de nem hatóság, mely egyszerűen elrendeli mindazoknak a bajoknak a megszüntetését, melyek az ujságkiadásnak útjában állanak, vagy annak fejlődését gátolják. A szövetség nem végrehajtó hatalom, hanem csak egy erkölcsi központ, ahol a sérelmeket letárgyalni és az orvoslás eszközeinek a mérlegelésébe bocsájtkozni lehet.

Ameddig ezek az óhajok, kivánalmak és sérelmek a maguk legális útján, a szövetségen belül keresik a kielégítést, nem kifogásolhatók még abban az esetben sem, ha ez a keresés türelem és méltányosság nélkül való is; de elítélendők azok a törekvések, melyek dicséretére az ujságkiadóknak, nagyon szórványosan bár, a szövetség megkerülésével, sőt annak ellenére hajhászták az érvényesülést.

A kolportázs, az ujságkiadásnak ez a fontos ága, az Esti Ujság óriási sikere nyomán egyszerre életre keltette az úgynevezett krajcáros és utcai elárusításra szánt lapvállalkozásoknak egész halmazát. Hogy a vállalkozás a siker ostromlásában nem éppen válogatós eszközeiben és módjaiban és nem marad mindig a megengedhető határokon belül, azt tagadni nem lehet, de még ez sem elegendő ok arra, hogy ilyen egyes kinövések miatt az egész intézmény eltöröltessék, már csak azért sem, mert az ilyen fejvétel csorbát ütne legféltettebb kincsünkön, a nyomtatott betü szabadon való terjesztésén; másrészt a kolportázs humánus célokat is szolgál, amennyiben sok nyomorgó embertársunknak szerzi meg a mindennapi kenyérrevalót. Akárhonnan indult volna ki a kolportázs ellen mozgósított kisérlet, nem esnék olyan megítélés alá, mint az, hogy lapok szövetkeztek egy sajtóintézményünk megdöntésére.

Histórikuma pedig ennek az ügynek az, hogy vagy negyven vidéki hirlap és néhány budapesti napilap kérvényt intézett Széll Kálmán akkori belügyminiszterhez, hogy szüntesse meg a kolportázst, mely veszélyezteti az exiztenciájukat. A belügyminiszter Sélley miniszteri tanácsost bízta meg, hogy hívjon egybe szakértekezletet, mely a kérvényt megvitassa. Miután a kérvényezők észrevették, hogy ez a szakértekezlet aligha fog az ő álláspontjukra helyezkedni, Szederkényi képviselőre bízták ügyüket, aki azt a képviselőháznak 1903 január hó 14-én tartott ülésén interpelláció formájában szóvá tette. Széll Kálmán határozott választ nem adott és amit az interpelláció ötletéből elmondott, sem biztató, sem kecsegtető nem volt azokra nézve, akik a kolportázs megszüntetése körül annak idején dicstelenül buzgólkodtak.

Ez a hátmögötti támadás azonban nem zavarta a szövetséget további működésében. Többek között a vidéki lapok érdekében átiratot intézett az összes biztosító társaságokhoz, hogy mérlegüket, melyek potom közlési ár mellett kerültek a vidéki sajtóhoz közvetítés útján, ezentúl közvetlenül és méltányosabb árak mellett adják fel. A pósta- és távirdaigazgatóság ugyancsak a szövetség beadványa folytán rendelte el, hogy a hetilapokat, melyek rendesen szombaton este adódnak postára, a fővárosban és az egész országban, már ahová eljutnak, még vasárnap kézbesítsék.

A külföldi ujságkatalógusok, a németek és osztrákok a geografiai összeállításánál nem igen voltak tekintettel Magyarország külön független és önálló államiságára, hanem a magyar szent korona területén megjelenő lapokat egyszerűen besorozták az osztrák-magyar birodalom lapjai közé csak úgy, mint akármelyik osztrák tartományét.

Ez ellen foglalt a szövetség a leghatározottabban állást és levélben kérte meg a külföldi hirdetési irodákat, hogy már legközelebb Ausztriát külön és Magyarországot teljesen elkülönítve a magyar birodalmi címer felhasználásával sorozzák be a többi európai államok sorába. A megokolás az volt, hogy ez felel meg a valóságnak, közjogunknak és a törvényes állapotnak. Budapesten a magyar fő- és székvárosban megjelenő napi és egyéb lapjaink az osztrák tartományok lapjainak sorában méltón úgy tűntek fel a tájékozatlan külföldi hirdető közönség előtt, mint kisvárosi lapok, melyeknek hirdetési szolgálata meglehetősen jelentéktelen.

A külföldi hirdetési irodák azonnal válaszoltak és megigérték, hogy katalógusaikat a szövetség óhajának respektálásával fogják kiadni.

Az 1903. esztendőnek egyik kimagasló eseménye, hogy ő Felsége a király Rákosi Jenőt, a Budapesti Hirlap főszerkesztőjét és tulajdonosát az Otthon írók és Hirlapírók Körének elnökét a főrendiház örökös tagjává nevezte ki. Rákosi Jenő a magyar irodalomnak kimagasló alakja, a magyar ujságírás büszkesége, de egyúttal nagy kiadó is, aki szövetségünk működését kezdettől fogva meleg érdeklődéssel kisérte és rokonérzésével támogatta. A szövetség kötelességét teljesítette, amikor a királyi kitüntetés során átiratban üdvözölte. Rákosi Jenőnek a szövetség elnökéhez intézett válasza a következő volt:

Nagyságos Elnök Úr!

Az Ujságkiadók Szövetsége nevében hozzám intézett szép és lendületes üdvözletét hálásan és köszönettel vettem. A rólunk letűnt időben, ha a gyengeségnek, mulékonyságnak fogalmát akarták valamire ráhúzni, azt mondták, hogy az csak olyan papiros-holmi. Ma az idők hatalmasan változnak. Mert íme, ha oly jeles férfiak üdvözlésére méltó állomás egy iparkodó és munkás ember életében az, amelyet én ezúttal elértem, akkor én az Önök üdvözlésére büszkén kiáltom oda a világnak: íme, papirosszárnyakon repültem oda. Korunk leghatalmasabb tényezője az a fehér papirlap, amely megszünik árúértéknek lenni, amikor ráírnak valamit és új, esetleg kimondhatatlan, halhatatlan értékké válik attól a néhány sortól, amely rája kerül.

Önök, ujságkiadók, a beírt papiros gazdái, vállalkozói, a kor lelkének, szellemének irányítói. Kitől venném az üdvözletet én, aki ily vállalkozó is és papirospusztító is vagyok, szívesebben, mint Önöktől. Fogadja kérem, Elnök Úr, köszönetem őszinte kifejezését s legyen érzelmeim tolmácsa az egyesület tagjaival szemben.

Kitünő tisztelettel alázatos szolgája

RÁKOSI JENŐ.

Kosch Árpádnak, az Eperjesi Lapok kiadójának is kijutott az üdvözlésből abból az alkalomból, hogy ő Felsége a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntette ki. Még az első tisztújító közgyűlés előtt Szávay Gyula, szövetségünknek egyik oszlopos tagja, a debreceni ipar- és kereskedelmi kamaránál való elfoglaltsága miatt elszakadt tőlünk, de jóleső érzéssel valljuk és tudjuk, hogy rokonérzésével mindig velünk van.



ELSŐ TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS. A HIRDETÉS NÉPSZERÜSÍTÉSE. - 1903.

A szövetségnek eddig csak halvány körvonalokban látható céljai az első tisztújító közgyűlésen már hatalmasan bontakoztak ki az érvényesülés felé. Annak a törekvésnek a mesgyéjét, mely a szakma boldogulása felé vezet, már szélesebbre taposta a szövetség és most már megvolt a lehetősége annak, hogy nem törtetve, mint eddig, hanem biztosabb fellépéssel haladhatott előre.

A hirdetési ügy még mindig ütköző pontja volt a felszólalásoknak és eszmecseréknek, anélkül, hogy konkrét eredményről még csak beszélni is lehetett volna, de az erre vonatkozó tanulmányok, próbálkozások és tapasztalatok bőségéből mintha leszűrődött volna legalább az a meggyőződés, az a hit, hogy ezt a nehéz feladatot minden érdeknek mérlegelésével mégis csak nyélbe lehet ütni. Az a bizottság, melyet a szövetség a hirdetési ügy rendezése céljából kiküldött, már eljutott odáig, hogy a hirdetési irodáknak és hirdetést közvetítőnek csak azokat akarta elismerni, akiknek a szövetség megadja ehhez a működéshez a meghatalmazást.

A bizottság továbbá arra a meggyőződésre jutott, hogy a hirdetési irodáknak egymásközti káros versenyének elejét csak az veheti, ha a vidéki és fővárosi lapok tarifát állapítanak meg és azoknak betartásához minden körülmény között ragaszkodnak. Érdekes, hogy Sümegi választmányi tag már akkor ajánlotta, hogy a választmány tegyen kisérletet néhány egyívású lappal a tarifák betartását illetőleg. Amennyiben ez a kisérlet célravezetőnek bizonyulna, járuljanak hozzá a többi lapok. Mert szerinte a központi iroda felállítása, amit különösen a vidéki lapok óhajtanak, nem a szövetségnek, mint erkölcsi testületnek feladata. Egyöntetű sikeres eredményre csak akkor van kilátás, ha a lapok megállapítják fix tarifájukat és ahhoz ragaszkodnak.

Ebben a mederben folytak le a viták, melyek egy-egy lépéssel ugyan előbbre vitték az ügyet, de meg nem oldották, mert a részletek tárgyalásánál még mindig annyifelé ágaztak el a vélemények, hogy a megegyező pontok keresését ismét továbbra kellett halasztani.

Nagyon helyesen a vezetőség azon volt különösen közgyűlések alkalmával, hogy az érdeklődésnek és együvétartozandóság érzésének ébren és épségben való tartása céljából túlnyomólag az érzelmi momentumokat helyezték előtérbe. Erre vall az 1903 május hó 24-én megtartott tisztújító közgyűlésen az elnök nagyszabású megnyitója is, melyben dominálnak az erkölcsi mozzanatok minden aktuális kérdés fölött, elejét véve az összekülönbözésnek és nézeteltérésnek.

»Az ujságkiadás fejlesztésében - mondja egyik helyen az elnöki megnyitó - oly buzgalommal, oly leleményességgel és oly körültekintéssel járnak el a magyar ujságkiadók már ma, hogy bátran megállhatják a versenyt a külfölddel is. De szükségünk van arra, hogy magunk közelebb férkőzhessünk egymáshoz, hogy megismerjük egymást, hogy becsülni tanuljuk törekvéseinket és hogy közös érdekeinkben egymást segítsük, egymást támogassuk.«

Magasabb nézőpontból került a hirdetési ügy is e közgyűlés elé egy, a hirdetés népszerűsítése című indítvány formájában, mely a napisajtót, két minisztériumot és azoknak orgánumait, az összes ipari és kereskedelmi kamarákat, továbbá a hazai közgazdaságot foglalkoztatta. Ez az indítvány a szövetség egyik erkölcsi sikerének állomása, és megérdemli, hogy nála egy kissé megállapodjunk. Megokolásában - többek között - arra hívja fel a közfigyelmet, hogy az ipari és kereskedelmi világnak színe-java nemcsak hogy félrehúzódik gyártmányaival és cikkeivel a publicitás elől, hanem még le is becsüli a terjesztésnek és érintkezésnek ezt a világon mindenütt elfogadott és méltányolt nagy tényezőjét: a hirdetést. Az indítvány végül arra a következtetésre jut, hogy a hazai ipari és kereskedelmi vállalatok idegenkednek a hirdetésnek akármilyen formában való kínálkozásától, melynek okát abban találja, hogy - tisztelet a kivételeknek - a mi ipari és kereskedelmi világunkban még hiányzik az intelligencia, élelmesség, ötletesség, áldozatkészség, szóval annak a kvalitásnak az összesége, ami ahhoz, hogy valaki értékelni tudja a publicitást, elkerülhetetlenül szükséges. Az indítvány a következő:

Szövetségünk kérje meg a Gyárosok Országos Szövetségét, az Országos Iparegyesületet, a Magyar Kereskedelmi Csarnokot, az Iparművészeti Társulatot, az ország területén levő ipari és kereskedelmi kamarákat, hogy ezek a tiszteletreméltó testületek a maguk hatáskörében figyelmeztessék az ipari és kereskedelmi közönséget, hogy a terjesztés és közvetítésre való fölszereléseik között adjanak helyet a hirdetésnek és indítványozza, hogy a szövetség intézzen föliratot a kereskedelemügyi és földmívelésügyi miniszterekhez és kérje ezekről az előkelő helyekről a hirdetésnek, mint elsőrangú tényezőnek az elismerését.

Az indítványból a földmívelésügyi minisztérium 100 példányt rendelt, az összes kamarák körlevelek kíséretében küldték meg a kerületükben levő iparosoknak és kereskedőknek. A Budapesti Hirlap és a Pesti Napló külön cikkekben méltatták a szövetségnek ezt a mozgalmát, az Ujságkiadók Lapja pedig a következőkép ír róla egyik legközelebbi számában:

»Annak az indítványnak, mely a hirdetések népszerűsítéséről szól, s melyet szövetségünk május 24-én tartott évi közgyűlésén egyhangulag elfogadott, megvan a megérdemelt hatása. Ez a hatás máris megnyilvánul mindazon körökben, melyeknek véleménye e dologban súllyal bír. A földmívelésügyi miniszter, a fővárosi ipari körök és társulatok, az ország valamennyi kereskedelmi és iparkamarája megszívlelte beadványunkat, körrendeleteket intéztek mindenütt és mindenfelé mindama hatóságok és közegekhez, kiknek munkálkodására szükség van, hogy a kereskedők, iparosok a hirdetések szükségét és célszerűségét belássák. Ez az országos mozgalom nagy erkölcsi vívmánya a Magyar Ujságkiadók Szövetségének, mely ezzel a nagy lépéssel is megmutatta, hogy fontos hivatásának teljes tudatában van.«

A választás megejtése az alapszabályban megjelölt módon történt és választmányi tagok lettek a következők:

Fővárosiak:

Bródy József (Neues Pester Journal), Falk Zsigmond dr. (Ország-Világ), Hartmann József (Budapesti Napló), Herz Adolf (Pester Lloyd), Hertzka Lothár (Magyar Hirlap), Hevesi József (Magyar Szalon), Horváth C. Guidó (Pesti Hirlap), Jutassy Ödön (Molnárok Lapja), Illés József (Magyar Nemzet), Lendvai Sándor (Pénzügyi Hirlap), Lenkei Zsigmond (Kakas Márton), Mérey Miksa (Neues Politisches Volksblatt), Nagel Ignác (Magyar Vas- és Gépujság), Sümegi Vilmos (Magyarország), Vadnai Henrik (Pesti Napló), Varságh Zoltán dr. (Gyógyszerészi Hetilap), Wodiáner Hugó (Budapest), Wolfner József (Új Idők), Zilahi Dezső (Esti Ujság), Zilahi Simon (Budapesti Hirlap).

Vidékiek:

Ajtay K. Albert (Kolozsvár, Magyar Polgár), Angermayer Károly (Pressburger Zeitung), Betegh Pál (Székelyudvarhely), Boros János (Aradi Közlöny), Dudás Adolf (Gyöngyösi Ujság), Engel Lajos (Szegedi Napló), Endrényi Imre (Szegedi Híradó), Forster Rezső (Miskolc, Borsodm. Lapok), Hegyi Jenő (Fiume, Magyar Tengerpart), Laszky Ármin (Nagyvárad, Szabadság), Lévai Mór (Ungvári Közlöny), Litteczky Endre (Szatmár, Szamos), Makkay József (Nagyvárad, Tiszántúl), Mayer Rezső (Nagybecskerek, Torontál), Mártonffy Imre (Ujpesti Közlöny), Nagy Sándor (Pécsi Napló), Nobel Adolf (Tata és Tóváros), Pető Lajos (Zombor, Bácsmegye), K. Paur Ödön (Veszprémvármegye), Rábel László (Soproni Napló), Sichermann Mór (Máramaros-Sziget, Mármarosi Lapok).

Az új választmány nyomban ülést tartott, melyen Engel indítványára nagy lelkesedéssel Zilahi Simont választották meg egyhangulag elnökké, szótöbbséggel: Wolfner Józsefet elnökhelyettessé, Nagy Sándort, Rábel Lászlót alelnökökké, Lenkei Zsigmondot jegyzőnek, Herz Adolfot pénztárosnak, Nagel Ignácot ellenőrnek és Vadnai Henriket titkárnak.



KIRÁLYI KITÜNTETÉS. HIRDETŐIRODA-TULAJDONOSOK
ORSZÁGOS EGYESÜLETE. - 1904-1905.

A vármegyei hivatalos lapokkal ismételten meggyült a szövetségnek a baja, mert ezek a közpénztárból biztosított exisztenciájú lapok újabban, mint ahogy ők hirdették, »mint legolcsóbb és leghatásosabb hirdetési orgánum«, rávetették magukat a magánhirdetésekre a régtől fogva meglevő lapok rovására. Miután a vármegyei ügyviteli szabályzat 150-170. §-ainak egybevetéséből ugyanis kétségtelenül megállapítható, hogy a Vármegyei Hivatalos Lap-ban semmiféle magánjellegű közlemény vagy hirdetés helyet nem találhat és megállapítható az is, hogy a Vármegyei Hivatalos Lapnak hirdetési díjakért hirdetéseket semmi körülmények között közzétenni nem szabad, erre való hivatkozással szövetségünk egy beadvánnyal fordult az akkori Tisza-kormány belügyminiszteréhez, hogy tiltsa meg ezeknek a lapoknak törvény ellenére való agitációját a magánhirdetések megszerzéseért.

A beadvány egy esztendeig feküdt a belügyminisztériumban, míg végre elintézték, de nagyon kedvezőtlenül, mert az 1905 február 2-án kelt válaszban azt mondta a miniszter, hogy a Vármegyei Ügyviteli Szabályzat ugyanis akkor, amidőn 153. szakaszában felsorolja azokat a hivatalos közleményeket, melyeknek közzétételére a vármegyei hivatalos lap szolgál, kifejezetten nem tiltja meg azt, hogy abban ezenfelül más magántermészetű közlemények vagy hirdetmények helyet foglalhassanak.

Az 1903. és 1904. esztendő több olyan eseménynek volt a foglalatja, melyek szövetségünket a lehető legközelebbről érintették és amik mellett szövetségünk nem haladhatott el anélkül, hogy valami formában részt ne vegyen. Ilyen események voltak a Szegedi Napló 25 éves jubileuma. Ez a derék lapvállalat az Alföld metropolisában 25 esztendő leforgása alatt igen tiszteletreméltó térfoglalásra tett szert és munkatársai, de tulajdonosa, Engel Lajos, szövetségünk buzgó tagja révén is általános szimpátiában részes.

A Pester Lloyd ugyancsak 1903-ban ünnepelte 50 éves fennállásának évfordulóját.

A nagyszabású ünnep alkalmából a lap szerkesztőjét, Falk Miksa dr.-t, a hirlapírói testületeken kívül a közélet jelesei is üdvözölték és számtalan üdvözlő sürgöny érkezett a jubiláló laphoz a világ minden részéből.

Az Egyetértés 1905-ben ünnepelte fennállásának 40-ik évfordulóját. Az 1905-ik évi közgyűlés határozata folytán a szövetség ezt a régi és mindig a függetlenségi eszmékért küzdő lapot meleghangú átiratban üdvözölte.

Az ujságkiadásnak egyik nagy eseménye Az Ujság című politikai napilap keletkezése 1903 december hó 16-án. A Gajári Ödön szerkesztésével és előkelő munkatársak közreműködésével megjelenő lap óriási mértékben, gyorsan terjedt el és általános közkedveltségre tett szert. Káprázatos sikere példátlan a magyar ujságkiadás történetében.

A szövetséget és az egész magyar ujságkiadást nagy tisztesség érte 1904 július hó 7-én, amikor a Budapesti Közlöny, hivatalos lap, a következő királyi kéziratot közölte:

Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán Zilahi Simon, a Budapesti Hirlap kiadóhivatali igazgatójának és törvényes utódainak a magyar hirlapirodalom terén szerzett érdemei elismeréséül a magyar nemességet »gyurgyókai« előnévvel díjmentesen adományozom.

Kelt Bécsben, 1904 június hó 29.

FERENCZ JÓZSEF.    
Gróf Khun-Héderváry Károly.

Ez a legfelsőbb kitüntetés ugyan elsősorban a szövetség elnökének személyét illeti, aki jellemével, munkájával, szorgalmával, tudásával teljes mértékben rászolgált, de méltón kiveheti belőle a megillető részt a magyar ujságkiadásnak becsületes munkája, tisztességes sáfárkodása, hazafias és kulturális törekvése.

Az Ujságkiadók Lapja ebből az alkalomból az elnök arcképét egy igen lelkes cikk keretében adta ki, mondván többek között: »... de hálával és büszkeséggel fogadjuk a díszt, amellyel a király kegyelme hivatásunkat felékesítette. Mert a magyar ujságkiadást nem érte még ekkora tisztesség. Valósággal királyi szentesítést kaptak azok a törekvések, amelyek a magyar ujságkiadót közös munkálkodásra egyesítették«.

Végül így fejeződik be a cikkely: »A jövő idők magyar ujságkiadói, a Zilahi Simon tömeges utódai, már ezzel a megerősített nemeslevéllel indulnak pályájukra. És érezvén a nemesi jogokat és nemesi kötelességeket, amelyek örökségül szállottak reájuk, nemzedékről nemzedékre adják nevét az ősnek, aki őket ehhez a büszke örökséghez juttatta. Mi, az ő kartársai, akik láttuk homlokán az igazi nemes koronát, a verejték gyöngyeiből valót, a hála eleven érzésével szorítjuk meg kezét.«

A kitüntetést az üdvözlések egész sorozata követte, az ősszel megtartott szövetségi lakomán pedig jelen volt az egész ország és az egész főváros minden intézménye és intézete és közéletünk nem egy jelesének ajkáról hangzott el lelkes pohárköszöntő, dicsőítve a kitüntetett elnököt és általa és vele szövetségünk minden jóravaló igyekezetét.

Egy másik megtiszteltetés szövetségünket ugyancsak 1904-ben érte, amikor a gyergyószentmiklósi kerület Sümegi Vilmost, szövetségünk választmányi tagját, a Magyarország igazgatóját nagy lelkesedéssel választotta meg országgyűlési képviselőnek. Sümegi Vilmos a maga erejéből küzdötte fel magát a törvényhozói méltóságig és ebben a minőségben is akárhányszor igen nagy szolgálatot tett a szövetségnek.

Ugyancsak az 1905. év január hó 15-én feliratban üdvözölte szövetségünk Lukács László pénzügyminisztert miniszterségének 10-ik évfordulója alkalmával. Lukács László pénzügyminiszter mindig rokonérzéssel kisérte működésünket és a hirdetési bélyeg eltörlésére vonatkozó akciónkat nagy befolyásával a legmelegebben pártolta.

Az 1904. és 1905. esztendőben a szövetségi tevékenység legnagyobb részét ismét a hirdetési ügy foglalta le, de már egy konkrét eredménnyel, amennyiben sikerült a hirdetőiroda-tulajdonosokat egy erkölcsi alap körül, de a szövetség erkölcsi súlya alatt tömöríteni. Az elnökségnek évek hosszú során mindig az volt a vezető gondolata, hogy a hirdetési ügy rendezése csak úgy lehetséges, ha egyáltalában lehetséges, ha a hirdetési irodákat működésükben és viszonyukban egymáshoz egy erkölcsi kötelék fűzi. Mert a sok tárgyalás, ami a hirdetési ügy rendezése körül a végtelenségig folyt, meggyőzte az illetékes tényezőket, hogy minden a hirdetési üzlet körül megállapítandó szabályt, vagy üzleti szokást csak a két erkölcsi testület érvényesíthet, illetve szankcionálhat.

Igen nagy érdeme a szövetség újabb tisztikarának, ezek között Vadnai titkárnak, hogy a hirdetőiroda-tulajdonosok erkölcsi testületét szorgalmazta, minek folytán azok Blockner Izidor elnök és Leopold Gyula titkár vezetésével már 1905 május hó 10-én bemutathatták szövetségünk választmányának alapszabályaikat.

Hogy milyen derék és becsületes törekvést tűztek ki, mutatja az alapszabálynak első pontja, mely az egyesület célját a következőkben mondja el:

»A közösen érdeklő ügyeket megbeszélni és azokban eljárni, olyan intézkedések létesítése, amelyek fenti célok elérését elősegítik, a hirdetés és reklám-ügyet fejlesztik, a tisztességes, szolid szellemet és versenyt megteremtik és ápolják; őrködni afelett, hogy az üzleti versenyekben az ujságok által felállított hirdetési árak sem a tagok, sem az ujságok rovására alá ne becsültessenek.«

A Magyar Ujságkiadók Szövetsége nagy odaadással támogatta volna ezeket a törekvéseket, melyek a lapok érdekeinek megóvása mellett a hirdetőiroda-tulajdonosok egy szebb jövőjét alapozták volna meg, de a közbejött nagy politikai válságok ráfeküdtek egész közéletünkre és nyomot hagytak szövetségünk életében is, megbénítva, fájdalom, annak tevékenységét jóformán az egész vonalon.

Szövetségünk rendes évi közgyűlését 1904-ben május hó 8-án, 1905-ben május hó 28-án tartotta meg, mindenkor a tagok óriási érdeklődése mellett.



AZ ÜGYVIVŐ KORMÁNYZAT ALATT. AKCIÓ A HIRLAPBÉLYEG
LESZÁLLÍTÁSA DOLGÁBAN. A HÉTFŐI LAPOK MEGSZÜNTETÉSE.
ALAPSZABÁLYMÓDOSÍTÁS. KÖZGYŰLÉSEK. - 1906-1907.

Az ügyvivő kormányzat alatt szövetségünk a kitűzött feladatok körül nem munkálkodott, mert idejét és minden éberségét teljesen lefoglalták azok a védelmi akciók, melyeket állandóan készenlétben kellett tartania a sajtóintézményt folytonosan fenyegető támadások ellen. »Súlyos megpróbáltatásoknak voltak kitéve az ujságok, - mondja az elnök az 1906-ik évben megtartott közgyűlési megnyitójában - egyáltalában igen súlyos helyzet nehezedett a sajtó embereire, mert annyi visszásság, annyi bántalom, annyi igazságtalanság, mint amennyit az ügyvivő kormányzat alatt a hazafias sajtónak el kellett viselnie, egyáltalán példátlan a maga nemében.«

A kolportázs betiltásától a folytonos lapelkobzásig, a fenyegetésektől egész a szedősztrájkig a zaklatásnak minden elképzelhető neme és fegyverzete súlyosbította a lapkiadók helyzetét, akik azonban ilyen súlyos körülmények között is feladatuk magaslatán hazafias érzésük lángolásával, tántoríthatatlanul és nemes kitartással álltak oda a nemzeti ügy védelmezőinek csatasorába.

De nyilvánvalóvá lett, hogy a mi sajtótörvényeinken és sajtóeljárásunkon mennyi olyan rés van, amelyen át legszentebb intézményünket kiforgatni, kimagyarázni, sőt felborítani lehet és hogy mennyire elérkezett az ideje annak, hogy ne miniszteri rendeletekkel, hanem a törvény intézményével bástyázzuk körül a sajtószabadságot.

Szerencse, hogy ez a szomorú korszak csakhamar letünt. Az aránylag rövid idő alatt irtózatos erkölcsi és anyagi károkat okozott az ujságkiadásnak, még a szövetség is csak az elnök szívóssága és erélye, a tagtársaknak az elnökhöz való szinte megható ragaszkodásának köszönheti, hogy egy nagy válságból erkölcsi súlyának teljes épségben maradásával került ki. Akkor, mikor a legtermészetesebb önvédelem minden ujságkiadót odaszegzett a maga portája elé, sem tanácskozni, sem vitatkozni nem lehetett és miután így természetesen a választmányi ülések is szüneteltek, fájdalom, olyan félreértések férkőztek számottevő tagjaink sorai közé, amiket abban a lefoglaltságban sem eloszlatni, sem kimagyarázni nem lehetett.

Dicséret illeti meg azokat a férfiakat, akik szerencsés kézzel és finom tapintattal elsimították az akkori zavarokból támadt elnökválságot, és mikor az egész nemzet örömujjongása közben a törvényes kormány elfoglalta helyét, szövetségünk újból friss erővel és lelkesedéssel foghatott hozzá működéséhez.

Mindenekelőtt a hirlapbélyeg leszállításának ügye került előtérbe. Márton Sándor dr. szövetségi ügyész beható tanulmányozás alapján terjedelmes statisztikai beadványt készített az illetékes minisztériumokhoz, melyből világosan kitűnik az is, hogy az állami kincstárnak a hirlapbélyegek után esetleges kisebb bevételével szemben óriási nagy az a kulturális eredmény, amit a sajtónak olcsóbb terjesztése és a magyarság érdekében való agitációja eredményezhet.

Fájdalom, a kereskedelemügyi minisztériumban más szempontokat is mérlegeltek és egy 1907 január hó 25-én kelt leirat oda konkludál, hogy az államháztartást újabb áldozattal megterhelni nem lehet. A hirlapbélyeg leszállítása olyan életbevágó fontos ügye az ujságkiadásnak, hogy a szövetség ebben a kérdésben elfoglalt álláspontjától el nem térhet, a kérdést állandóan napirenden tartja és keresni fogja az alkalmat, hogy ez a törekvése célt érjen.

Az 1906-ik évben erős mozgalom támadt, melyben az ujságírók, ujságkiadók és a szedők egyformán vettek részt, valamennyien követelve, hogy a napilapok hétfőn ne jelenjenek meg. Ujságíróknak és szedőknek egyformán az volt a sérelmük, hogy a hétfői lap miatt nem élvezhetik a maga teljességében a vasárnapi munkaszünetet, a kiadók pedig a hétfői számot nem annyira takarékossági, mint inkább abból a szempontból ítélve szerették volna megszüntetni, hogy az a vasárnapi munkaszünet miatt elkésve került az olvasó kezébe és a hírszolgáltatást nem teljesíthette annak rendje és módja szerint.

A szövetség e mozgalommal szemben akcióba lépett és 1906 május hó 26-ikára egy rendkívüli választmányi ülést hívott egybe, melyen a rendes tagokon kívül a laptulajdonosok is résztvettek. Ezen az ülésen került napirendre ugyancsak a hétfői lapok dolgában az Otthon írók és hirlapírók körének, a Budapesti Könyv- és Kőnyomdászok Egyesületének és a Budapesti Kő- és Könyvnyomdafőnökök Egyesületének átirata. Végleges határozatot nem hoztak, de annyira előbbre vitte a tanácskozás azt az ügyet, hogy egy újabb gyűlés már határozattá emelte, hogy 1907 január hó 1-től kezdve a budapesti napilapok hétfői számot nem adnak.

A hétfői lapoknál is beigazolódott, hogy az ujságkiadással bármilyen vonatkozásban levő tényezők már csak a Magyar Ujságkiadók Országos Szövetségét tekintik annak a fórumnak, ahol ujságkiadói ügyek illetékes elbírálás alá kerülhetnek. A sok eset közül, melyek szövetségünknek ezt az elfoglalt pozicióját respektálják, ide iktatunk még egyet, melyet Budapest fő- és székváros főkapitánya terelt szövetségünk elé. Tudniillik az ujságelárusítók egyesülete a főkapitányhoz fordult azzal a kéréssel, hogy csakis olyan rikkancs árusíthasson, aki ettől az egyesülettől erre felhatalmazást, illetve igazolványt kap. A főkapitány ezt a kérelmet szövetségünk elé terjesztette, és így egyik választmányi ülésünknek módjában volt a rikkancsok ügyével is behatóan foglalkozni.


A SZÖVETSÉG TISZTIKARA ÉS VÁLASZTMÁNYA (1906-1909).


Az 1906-ik évi közgyűlésnek a vezetőség egy alapszabálytervezetet mutatott be, mely a szövetség működését más alapokra kívánta fektetni. Az új alapszabály módot akart nyujtani arra nézve, hogy bizonyos kérdések, amelyek elsősorban akár a fővárosi ujságokat, akár a vidéki lapokat külön érdeklik, külön-külön fórumok elé kerüljenek és csak azután a plénum elé.

A közgyűlés azonban, különösen a vidéki tagok a leghatározottabban foglaltak állást a tervezett decentralizáció ellen és ragaszkodni kívántak a mostani állapothoz. Az új alapszabálytervezetben voltak azonban olyan módosítások is, melyek nem kívánták megbontani a szövetség eddigi organizációját, de egyben-másban előnnyel kecsegtettek. Ezeket elfogadta a közgyűlés és utasította a szövetséget, hogy az így módosított alapszabályokat terjessze fel szentesítés céljából a belügyminiszterhez.

A Budapesti Hirlap negyedszázados jubileuma alkalmából ugyanezen a közgyűlésen a következő indítvány hangzott el:

»Sorrendben nem lehetünk az elsők, de lelkesedés és szeretet dolgában nem akarunk az utolsók lenni, akik a Budapesti Hirlap-ot fönnállásának 25-ik évfordulója alkalmából szívünk egész melegével üdvözöljük. Ez az évforduló, tisztelt közgyűlés, nemcsak a Budapesti Hirlap életének, hanem az egész magyar ujságkiadásnak jelentős mozzanata és páratlan sikeréből, mely negyedszázados pályafutásán lépten-nyomon követte, bátran könyvelhetünk egy részt az utána következő lapvállalatok javára, melyeknek útjait nagy mértékben egyengette. Semmi okunk nincs elhallgatni azt az igazságot, hogy a Budapesti Hirlap szinte káprázatosan nagyarányú fejlődése elválaszthatatlanul odafűződik a mi szeretett és nagyrabecsült elnökünk, Zilahi Simonnak a nevéhez. Szinte illetéktelennek tartjuk magunkat, hogy a magyar ujságírás nagymesterének, Rákosi Jenőnek elévülhetetlen érdemeit a Budapesti Hirlap ünnepségének alkalmából szóvá tegyük, de a jó ízlés ellen talán nem vétünk, ha tiszteletünk és nagyrabecsülésünk lobogóját meghajtjuk az előtt a férfiú előtt, ki hatalmas talentumával, lelkének minden erejével folyton csatasorban áll a magyarságért, nemzeti érdekeink előmozdításáért.

A Budapesti Hirlap negyedszázados jubileuma alkalmából mondja ki a közgyűlés, 1. hogy Zilahi Simont, a magyar ujságkiadás terén szerzett elévülhetetlen érdemei és páratlan sikerei alkalmából őszinte szeretettel és nagyrabecsüléssel üdvözli. 2. Hogy Rákosi Jenőt, a magyar hirlapirodalom fejlesztése és magas színvonalra emelése körül szerzett érdemeiért a Magyar Ujságkiadók Szövetsége örökös dísztagjának tekinti.

Az indítványt a közgyűlés hosszantartó, lelkes éljenzéssel fogadta.

A szövetségünknek egyik legnagyobb büszkesége, hogy Rákosi Jenőt örökös dísztagjának tekintheti, aki eddig is minden jó igyekezetünket felkarolta és működésünknek mindig készséggel bocsájtotta rendelkezésére a Budapesti Hirlap nagy nyilvánosságát.

A közgyűlés tisztújítással végződött, még pedig a következő eredménnyel:

Elnök Zilahi Simon (Budapesti Hirlap), elnökhelyettes Wolfner József (Uj Idők), alelnökök: Nagy Sándor (Pécsi Napló) és Rábel László (Soproni Napló), titkár Illés József (Az Ujság), jegyző Lenkei Zsigmond (Képes Családi Lapok), pénztáros Herz Adolf (Pester Lloyd), ellenőr Mérey Miksa (Neues Politisches Volksblatt), jogtanácsos Marton Sándor dr. ügyvéd.

Fővárosi választmányi tagok: Aczél Endre dr. (Uj Hirek), Bernát István dr. (Magyar Gazdák Szemléje), Braun Sándor (A Nap), Bródy József (Neues Pester Journal), Gelléri Mór (Magyar Ipar), Herz Adolf (Pester Lloyd), Hertzka Lothár (Magyar Hirlap), Illés József (Az Ujság), Jutassy Ödön (Molnárok Lapja), Lendvay Sándor (Pénzügyi Hirlap), Lenkei Zsigmond (Képes Családi Lapok), Mérey Miksa (Neues Politisches Volksblatt), Róna Lajos (Mészárosok Lapja), Schlesinger József (Kis Ujság), Szalay Mihály dr. (Magyar Estilap), Tolnai Simon (Tolnai Világlapja), Wodiáner Hugó (Budapest), Wolfner József (Uj Idők), Zilahi Dezső (Esti Ujság), Zilahi Simon (Budapesti Hirlap).

Vidéki választmányi tagok: Békásy Jenő (Debreczen), Boros János (Aradi Közlöny), Dudás Adolf (Gyöngyösi Ujság), Engel Lajos (Szegedi Napló), Endrényi Imre (Szegedi Hiradó), Hoffmann Sándor (Debreczeni Függetlenségi Ujság), Klein Samu (Miskolczi Napló), Kőrös Endre dr. (Pápai Hirlap), Laszky Ármin (Szabadság, Nagyvárad), Lázár István (Közérdek, Nagyenyed), Mayer Rezső (Torontál, Nagybecskerek), Mártonffy Imre (Ujpesti Közlöny), Molnár Mór (Tolnamegyei Közlöny), Nádosi Ferenc (Zólyomvármegyei Hirlap), Nagy Sándor (Pécsi Napló), Nobel Adolf (Tata és Tóváros), Pető Lajos (Bácsmegye), Rábel László (Soproni Napló), Révész Sándor (Győri Hirlap), Sas Ede (Nagyvárad), Sichermann Mór (Mármarosi Lapok).

Forster Rezső miskolci tagtársunk, a legrégibb élő magyar ujságkiadó, korára való tekintettel szövetségünk kötelékéből kilépett, amit a közgyűlés jegyzőkönyvbe iktatott sajnálattal vett tudomásul. Az 1907. évi közgyűlést szövetségünk Pécsett, május hó 29-én tartotta meg a szokásos napirenddel. Az indítványok között figyelmet keltett Tolnai Simonnak, a Tolnai Világlapja kiadójának egy életrevaló indítványa, mely azoknak a postai és szállítási mizériáknak a megszüntetését célozza, melyek a lapok agitációját hátráltatják és akadályozzák.

Az 1907. évi események sorába tartozik még, hogy ő Felsége a király vásárhelyi Wodiáner Hugónak, a Budapest és a Kis Ujság című lapvállalatok tulajdonosának érdemei elismeréséül az udvari tanácsosi címet díjmentesen adományozta. Wodiáner szövetségünknek megalakulása óta választmányi tagja, aki szívesen ragad meg minden olyan alkalmat, amikor az ujságkiadók összeségének szolgálatot tehet. Lapjaival mindig a magyarságot és a függetlenségi eszméket szolgálta. Szövetségünk elnöksége meleg átiratban üdvözölte a kitüntetés során.



A JÖVŐ FELADATA.

Ebben a rövidre fogott krónikában a szövetség tíz évi működésének csak kimagaslóbb munkálkodására kerítettünk sort, főleg azokra, melyek akár befejezve, akár folyamatban, akár egyelőre pihentetve az ujságkiadást a maga összességében és lényegében érintik. Ezek közé tartozik a sajtóankét is, mely a mult évben napokon át foglalta le szakmánk közérdeklődését. Ezen az ankéten az elnök és alelnök képviselte szövetségünket és annak álláspontját, mely a sajtó színvonalának emelésével a lapok szerkesztése, nyomása és terjesztése körül nem lehet más, mint teljes sajtószabadság minden megszorítás és korlátozás nélkül.

Ismételjük, hogy minden megszorítás és korlátozás nélkül, mert, fájdalom, leplezni sem tudjuk ma már azt a valóságot, hogy egy meglehetősen nagysúlyu áramlat nem idegenkedik minden befolyásának érvényesítésétől abban az irányban, hogy a készülő revizióban nyoma legyen sajtóellenes törekvéseinek.

A szövetségnek továbbra is, úgy mint eddig, feladata lesz, hogy a maga közösségén kívül tartsa azokat, akik az ujságkiadást olyan kereseti forrásnak tekintik, mely nem a tisztesség talajából fakad, de feladata lesz az eddiginél nagyobb készséggel toborozni odavaló híveket, hogy a lépten-nyomon megnyilvánuló sajtóellenes tendenciák ellen az ujságkiadásnak egész táborát mozgósítani és harcba vinni tudja.

Azok a sebek, amiket az ügyvivő kormányzat alatt dúló szenvedélyek a szövetség épségén ütöttek, behegedtek és most megújhodva, új korszakának küszöbén rajta lesz, hogy a különböző utakon járó, de egy cél felé haladó hozzátartozói között az üzleti versengés egymás értékének lerombolását szolgáló ocsmány rekvizitumai mindenkorra sutba kerüljenek és egy tisztultabb felfogás érvényesüljön üzérkedésünk egész vonalán.

Ezek azok az erkölcsi célok, melyek felé egyesületünknek a megerősödés és megizmosodás útján haladnia kell, hogy súlyának gyarapodásával sikerrel tudja megoldani a jövő feladatait. Most, amikor e sorokat írjuk, az az érzésünk, hogy a kiküldött hetes és a vidéki lapok végrehajtó-bizottságának munkája a hirdetésügy rendezése körül konkrét eredményt juttat jubiláris közgyűlésünk elé és így szövetségünk hosszú vajudás után felszabadulva ennek a nehéz feladatnak terhétől, két kézzel foghat hozzá egyéb reményeink és vágyaink valóra válásához.

Ez a kis igénytelen munka, mely az elmult eseményeknek is csak halvány vázlata, nem irányíthatja és nem szabhatja meg a jövő munkaprogrammját, de annyit feljegyezhet, hogy az ujságkiadás jövendő alakulásába, törekvésébe szövetségünk eddigi működésének kohójából ered az alkotó erő.



A SZÖVETSÉG ELHUNYTJAI.

Harcunkban, küzdelmünkben a tíz esztendő leforgása alatt szövetségünknek, fájdalom, nem egy buzgó és lelkes híve dőlt ki sorainkból. Kötelességet teljesítünk, amikor ez alkalommal is a kegyeletes megemlékezésnek egy virágszálát odatűzzük elhunyt társaink emlékére.

Elhúnytak:

1900. Dubszki Farkas, a Pester Lloyd volt igazgatója. Pénztárosa volt az országos kongresszusnak és résztvett a szövetség alapozási munkálataiban.

1901. Malik József, a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Székely Nemzet szerkesztője és kiadója. A szövetség igen buzgó tagja volt.

1902. Molnár Mihály, a Nagybánya és Vidéke kiadója. A szövetségnek megalakulásától kezdve választmányi tagja volt.

1903. Sas Ármin, a Mészárosok és Hentesek Lapjá-nak szerkesztője és kiadója. Lelkes tagja volt a szövetségnek és elsőrangú tekintélye a hazai szakirodalomnak.

1904. Légrády Károly könyvnyomda-tulajdonos, volt országgyűlési képviselő. Ő alapította a Pesti Hirlap politikai napilapot, melynek hosszabb ideig főszerkesztője volt. Közhasznú tevékenységét nemcsak polgártársai bizalmukkal, de a király is méltatta többrendbeli kitüntetéssel. Szövetségünk működését mindig meleg rokonérzéssel karolta fel.

Ugyancsak ebben az évben húnyt el Neményi Ambrus is, volt országgyűlési képviselő, a Pesti Napló főszerkesztője. Neményi Ambrus volt a bélyegilleték eltörlésére vonatkozó törvényjavaslat előadója és hervadhatlan érdeme, hogy lelkes odaadásával a parlamentben a mi igazunkat diadalra segítette.

1905. Harangi Gyula, a Mezőkövesd és Vidéke kiadója. Érdemes tagtársunk volt, akinek szolgálatára mindig számíthatott a szövetség.

1900. Bródy Zsigmond volt főrendiházi tag, a Neues Pester Journal megalapítója és főszerkesztője. Nagyműveltségű, nagyképzettségű, elsőrangú publicistája volt a hazai zsurnalisztikának. Közéleti szereplése még az ország határán túl is megbecsülésben volt részes és egész vagyont áldozott a közjótékonyság oltárán. Szövetségünk működését mindig meleg érdeklődéssel kisérte.

1907. Hartmann József, a Budapesti Napló volt igazgatója, szövetségünknek sok éven át volt buzgó választmányi tagja.

Parlagi Ferenc, a Magyar Kiviteli és Csomagszállító r.-t. volt igazgatója. Nagy koncepcióval, széleskörű tudással alapította vállalatját, melynek egyik nagy érdeme, hogy megkönnyítette és fejlesztette a magyar sajtótermékek szállítását. Alapító tagja volt szövetségünknek.

Dudás Adolf, a Gyöngyösi Lapok volt kiadója és szerkesztője, szövetségünknek megalapítása óta buzgó választmányi tagja. Ezt a talpig derék embert mindnyájan szerettük, becsültük jóságáért, kötelességtudásáért és a szövetséghez szinte az önfeláldozásig való ragaszkodásáért.

1908. Tóth Ignác, a Magyar Üveg- és Agyagujság megalapítója, lelkes híve és tagja volt szövetségünknek. Érdeme az is, hogy ő pendítette meg a szakírók egyesülésének eszméjét lapjában, a Magyar Üveg- és Agyagujságban.

Mártonffy Márton, az Ujpesti Közlöny szerkesztője és kiadója, irodalmi működése révén is országos hírű névre tett szert. Szövetségünknek mindig hű és buzgó választmányi tagja volt. A legutóbbi pécsi közgyűlés alkalmával ő indítványozta, hogy a legközelebbi jubiláris közgyűlést nagyobb keretben tartsa meg a szövetség akár valamelyik vidéki városban, akár a fővárosban.



VENDÉGLÁTÁS.

Szövetségünk közgyűléseit, sőt néha egy-egy fontosabb választmányi ülését is a vidék nagyobb városaiban szokta megtartani ottani tagtársaink meghivása folytán.

Eddig Győr, Sopron, Pécs, Nagyvárad szinte vetélkedtek a vendéglátás körüli buzgólkodásban megtisztelő formában és elragadó lelkesedéssel. Mind a négy magyar város dicséretes ipari, kereskedelmi, kulturális és hazafias törekvéseinek legszebb ékessége a hatóság és polgárság igazi magyaros vendégszeretete, melyben szövetségünk részes volt és amelyről szívünk egész melegével emlékezünk meg ezúttal is hálásan.

De köszönet illeti meg az Otthon írók és hirlapírók körének elnökségét is, amiért szövetségünknek sok évi tanácskozásai során mindig vendégszerető hajlékot nyujtott és újabban a Pesti Lloyd Társaság vezetőségét azért a szíves előzékenységért, mellyel tanácskozótermét heteken át bizottságunknak rendelkezésére bocsájtotta.