Gálos Rezső
Adatok Szentjóbi Szabó László prózai munkáihoz
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
1. A Szabó László prózájával foglalkozó irodalom
2. Kiadások
3. Német hatás alatt írott idillek
4. Rousseau-fordítások
5. Első Mária magyar királynak élete
Bevezetés
Gyulai Pál a XVIII. század végének magyar irodalomtörténetében, azt a hagyományos beosztást követve, a melynek alapját Toldy Ferencz vetette meg, Szentjóbi Szabó Lászlót Kazinczy követői közé sorolja. Ha ebben a véleményben, a mely Beöthy kézikönyvei által elterjedt és megállapodott, nem osztozunk is, hanem újabb kutatásoknak adva igazat, Bacsányi hatását költőnkre Kazinczyénál jóval nagyobbnak gondoljuk, Szabó László prózai munkáit mi is, Gyulait követve, szívesen helyezzük Kazinczy vagy Kármán írásai mellé. Önállóan fejlődött, szép stilusa, a melynek folyékonyságát segíti egészséges nyelvérzéke, vonzó előadása, a mely távol van a túlságos érzelgéstől, áttekinthető gondolatmenete, a mely a bonyolúltabb mondatszerkezetek alkotásától visszariad, egy időben, a XVIII. század nyolczvanas éveiben, az ő prózájának szerzi meg az elsőséget irodalmunkban. Barczafalvi Szabó Dávidnak és az első nyelvújítóknak divatossá vált, kedvelt túlzásai nem hatottak rá, a ki még ez irodalom hatásától menten a nép tiszta nyelvével nőtt föl, és jóllehet Bacsányi elvei megengedték új szók alkotását, költőnket mégis csak annyiban tekinthetjük nyelvújítónak, hogy a felső-tiszai nyelvjárásból magával hozott szókat később is gyakran használja, sőt írásainak itt-ott kissé dialektikus ízt is ad; mint Kármán, ő is kerüli az idegen szók használatát; mondatszerkesztése élvezetes, stílusát egészben véve ritmusosnak mondhatjuk. Érthető tehát az a lelkesedés, a melylyel iránta a Tempefői Rózája s általa maga Csokonai Vitéz Mihály is viselkedik, mikor azt mondja, hogy Szabó Lászlónak minden sorából méz csepeg és örömtől repes az elme, hogy azokat olvashatja. Ugyanez a körülmény magyarázza meg azt is, hogy Szabó Lászlót később is, mindaddig, míg Kazinczy, és költőnknek leghívebb barátja, Bacsányi vezették a magyar irodalmat, megbecsülték, nagyratartották. Döbrentei a XIX. század elején Kazinczynak írott leveleiben kétszer is említi Szabó idilljeit, s épen e levelek egyikéből tudjuk, hogy az idilleket Wesselényi Miklós kivülről megtanulta. A debreczeni kör költészetét sok szál fűzi Szabóhoz. Vörösmartynak még, mint alább megmutatjuk, szintén kedves olvasmányai lehettek Szabó László munkái. Különös, hogy a ki a mezőtelegdi szüretről szóló verseiben és Az eggyügyü Parasztban az igazi népies hangot hosszú idő után először szólaltatja meg irodalmunkban, annak emléke éppen a népies költészet virágzásakor indul feledésnek. Toldy 1865-iki kiadása valóban a feledés porából ássa ki Szabó prózai munkáit, a többivel egyetemben, az előbbieket inkább csak kegyeletből, "gyenge érdekeltség"-re számítva. Maga sem becsűli sokra őket. Szabó Mária király-áról azt írja, hogy az "ismét irodalmi fejletlenségünk vergődéseibe hágy tanulságos pillantást vetnünk".
Toldy kiadása nem is volt elegendő, még tudományos téren sem, az érdeklődés fölkeltésére. Csak mikor 1881-ben a Nemzeti Színház előadásainak a régi magyar irodalomból vett kegyeletes sorozata költőnknek Mátyás király-át is magában foglalta, ez a pillanatnyi alkalomszerűség fordította ismét az irodalomtörténet figyelmét Szentjóbi Szabó Lászlóra. Ennek köszönhető a Mátyáskirály új (harmadik) kiadása és ehhez Gyulai Pál becses bevezetése (I-XX. l.), a melyet a Szabóval foglalkozó irodalom nyomon követ.