Takáts Sándor
A magyar gyalogság megalakulása
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
I. Fejezet: A hajtók vagy a botoslegények
II. Fejezet: A darabontok és a hajdúk
III. Fejezet: A magyar gyalogság szervezete
IV. Fejezet: A szabad hajdúk
V. Fejezet: A haramiák
VI. Fejezet: A martalóczok
VII. Fejezet: A talpasok, a pandurok, a mazulok és az uszkókok
VIII. Fejezet: A naszádosok vagy vizi hajdúk
IX. Fejezet: A naszádosok vagy vizi hajdúk szervezete
X. Fejezet. A magyar gyalogság fizetése és elosztása a végházakban
Előszó
Történetíróink a magyar haderő viszontagságos multjával nem igen foglalkoznak. A legjelentősebb kornak, vagyis a hódoltság korának hadtörténete még vázlatosan sem ismeretes. Pedig az előző kor hadi fejlettségének megítélésére, valamint a későbbi fejlődés megértésére mulhatatlanul szükséges a 16. és a 17. század hadtörténetét ismernünk. A folytonos hadakozás közt eltelt két század ugyanis a legelső kor, mely a magyar hadtörténet nagyon is homályos multjáról elegendő írott emléket hagyott örökül reánk. A magyar hadi élet belső világát, a magyar harczmódnak csinját-állapotját a maga valóságában itt látjuk először. Ezen kor írott emlékei tehát nemcsak a jelzett századok multját hozzák derüre, hanem az előző korra is földerítő világosságot vetnek. S ha valami tévedés esett az előző kor hadi viszonyainak megitélésében, a bőséges emlékkel szolgáló 16. század adataival könnyen helyreigazíthatjuk.
Tehát hadi, politikai és műveltségtörténeti szempontból egyaránt fontos reánk a 16. és 17. századi hadtörténetünket alaposan ismernünk.
...
Mivel sem magyar, sem német nyelven nem jelent meg még oly munka, a mi a 16. és a 17. századi magyar hadtörténet rejtett berkeibe vezetne, töretlen csapásokon kell e berkek mélyibe hatolnunk. Az áttörés ugyan nehéz és izzasztó munka, de az ujonnan nyitott út lélekemelő, magasztos és szivetfogó világba vezet. Azt mi semmi nyelvvel ki nem mondhatjuk, minő fölemelő hatása van hadtörténetünknek a magyar lélekre! Semmi, de semmi úgy meg nem nyitja a szemünket és a lelkünket, mint a mi magyar seregünknek dicsőséges multja. A mi nagyot és szépet a magyar géniusz, a magyar lélek csak teremthetett, nemzeti haderőnk küzdelmes multjában seregével áll előttünk. Erő, vitézség, önfeláldozás és harczi készség a meg nem szünő lelkesedéssel párosultan hősöket és hőstetteket özönével teremt. Iskoláinkban nem kell idegen nemzetek legendáit olvastatnunk; Cid románczaira sincsen szükségünk. Ezeknél szebbet, lélekemelőbbet, dicsőbbet ezerével találunk a saját nemzetünk multjában. Csak napvilágra kell hoznunk a levéltárak heverő kincseit és szemmel látjuk, mi volt és milyen volt egykoron a magyar katona az ellenséggel szemben!
A mi szép és dicső akad a hadi multunkban, kétszeresen értékelnünk kell, mert hisz az egykorú emlékek úgy adják értenünk, hogy a 16. és a 17. században a magyar vitéznek leírhatatlan nyomorúság, örökös szenvedés s nem ritkán éhhalál volt az osztályrésze. Erején és vitézi tisztességén kivűl egyebe sohasem volt! Ám az örökös küzdés és nélkülözés megedzette; az ellenségnek alapos ismerése, harczmódjának elsajátítása a török ellenében a legjobb katonává tette.
...
A magyar haderő viszontagságos multjából ezultal a magyar gyalogság megalakulását és fejlődését adom az első német módra szervezett ezredek fölállításáig. E munkát követni fogja a II. és nagyobbik rész, vagyis a magyar huszárság megalakulása és fejlődése 1713-ig.
A jelen munka anyagát több mint tiz évi kutatás utján szereztem. Teljesen új levéltári anyag az egész. Pauler Gyula, a magyar történetirás e kidőlt oszlopa, sokszor érezte, hogy a 16. és a 17. századi hadtörténelmünknek legelemibb dolgait sem ismerjük. Egy évtizeddel előbb ő sarkalt, ő biztatott arra, hogy amúgy is Bécsben lévén, a katonai dolgok kutatását el ne mulasszam. Szavát és bölcs tanácsát megfogadtam. Ő adta az eszmét, de mire az eszme valóra vált, ő maga jobb hazába költözött.
E munka anyagának java részét a volt udvari kamarai (Közös pénzügyi) levéltárból meritettem. A régi katonai számadásokkal, fizetési meghagyásokkal ez a levéltár igen bőves s így itt nagyon sok hadtörténeti emlékre akadtam. Ugyanez a levéltár gazdag anyagot rejt magában a prédára szabadított német katonaság magyarországi fosztogatásáról. Még a Bécsből küldött biztosok sem átallották bevallani, hogy a német katonák bűntelen bánthatják a magyart, sőt a bűnért még zsold jár nekik.
A csász. és királyi házi, udvari és állami levéltár Hungarica és Turcica czimű gyűjteményében is gazdag hadtörténeti anyagot találtam, a mit páratlan szívességgel bocsátottak rendelkezésemre. Ezenkivül fölhasználtam még az Országos levéltár és a Csász. és kir. hadi levéltár idevágó anyagát is. Igen becses adatokat sikerült gyűjtenem a gráczi tartományi, a laibachi (Rudolfinum), a brünni, a nürnbergi városi és a nürnbergi kerületi, az augsburgi, a körmendi (Batthyány herczegi), a zayugróczi, a győri, a komáromi, a debreczeni, a hajdúmegyei stb. levéltárakban. A kik a hosszú kutatás közben segítségemre voltak, azoknak ezúttal is igaz köszönetet mondok.
Kelt Budapesten, 1908. szeptember 30.