---

Tartalom

A SZERKESZTÉS SZEMPONTJAI (Kiczenko Judit)
RECSK "ELŐTÖRTÉNETE" (M. Kiss Sándor)
A SZERZŐ ELŐSZAVA

PRELÚDIUM
Andrássy út 60.
Budadél
Kistarcsa

I. A RECSKI KÉNYSZERMUNKATÁBOR LÉTREJÖTTE
A szemtanúk
"Jobboldali" szociáldemokraták
  Az első kistarcsai internáltak
  Újabb kistarcsaiak
Rabok és rabtartók
Hogyan lesz valakiből ávós?
Recsk - a "tündérkert"
Recsk - a falu
Éhség, betegség, értéktelen "rabélet"
A szökés
Kápók, bulizók, vamzerek
A kegyetlenség variációi
Enyhítés és szigorítás csapdái
Erős várunk: a szellem

II. MAGYARORSZÁG RECSKEN
Kisemberek, kémek, katonatisztek - költők, tudósok, arisztokraták - szocdemek, kommunisták, ellenzékiek
  A 6018-as ügy

III. A TÁBOR MEGSZŰNÉSE
Felszámolás - elszámolás
Memento
Epilógus

FÜGGELÉK
I. A tanúságtevők
II. Akik hallgattak
III. Táborparancsnokok
IV. Belső őrség
V. Operatív vezetők
VI. Recsk halottai

A RECSKI RABOK NÉVSORA
NÉVMUTATÓ
KÉPMELLÉKLET

---

Előszó

1948 májusában két nyomozó jelent meg albérleti szobámban azzal a megbízatással, hogy az Andrássy út 60-ba kísérjenek. Viccelődve mentem velük. Harmadéves egyetemi hallgató voltam, politikával nem foglalkoztam, időm se volt rá. Délelőtt fizikát, kémiát tanultam, délután zeneszerzést. Nem tudtam ugyanis eldönteni, hogy híres tudós, vagy inkább neves operaszerző legyek-e.

A kihallgatásom tíz percig tartott. Megkérdezték, ismerem-e Fejes Gézát. Igen, ismerem, osztálytársak voltunk - válaszoltam -, két éve találkoztam vele utoljára. Az utcán futottunk össze, néhány percet fecsegtünk, aztán elváltunk, és soha többé nem láttam. Ezt jegyzőkönyvbe vették, és én aláírtam. Többször nem hallgattak ki. Internáltak mint kémet és összeesküvőt. Közel öt és fél évet ültem, ebből kilenc hónapot - fegyelmi büntetésként - magánzárkában. Budadél és Kistarcsa után az utolsó három évet a recski kényszermunkatáborban töltöttem, két évet büntetőbrigádban. 1953 őszén szabadultam. Azóta sem tudtam meg, kivel esküdtem össze, melyik hatalom részére kémkedtem és hogyan.

Ha akkoriban valaki azt mondta volna nekem, hogy te egyszer még könyvet fogsz összeállítani, sőt filmet fogsz forgatni Recskről, komplett őrültnek tartottam volna. A táborról az első írások, rövidebb cikkek az ötvenes évek végén jelentek meg külföldön, volt rabok tollából. 1962-ben Kanadában angol nyelvű önéletrajzi regény született (magyar címe: Pokolbéli víg napjaim), amelynek befejező harmada Recskről szólt. Szerzője a Torontóban letelepedett Faludy György, a költő.

A nyolcvanas évek elején egész publikációs hullám indult. A Kaliforniában élő dr. Sztáray Zoltán 1981-ben tömör ismertetést írt A recski kényszermunkatábor címmel, és az Új Látóhatár folyóiratban - amelynek ő az amerikai szerkesztője - rendszeresen jelentetett meg beszámolókat.

Amerika másik oldalán - New Jersey-ben - Nyeste Zoltán írt monográfiát 1982-ben RECSK - Emberek az embertelenségben címmel, amelyben saját, korábbi előadásait foglalta össze.

A Kanadában élő Gábori György angol nyelvű önéletrajzi regényében a dachaui koncentrációs lágerben szerzett élményeit hasonlította össze Recskkel. Németországban Benkő Zoltán és mások publikációi mellett megjelent egy összefoglaló jellegű munka is 1984-ben. Erdey Sándor írta A recski tábor rabjai címmel.

És mi történt Magyarországon? Semmi. Több mint három évtizeden át Recsk tabu volt, még a nevét sem lehetett kiejteni. A változás 1985 táján kezdődött azzal, hogy a nyugati publikációk egy része szamizdat formában nálunk is olvasható lett. 1986-ban aztán repedezni kezdett a jég. Abban az időben már mi, filmesek és aktívak voltunk. Gyarmathy Líviának 1986 tavaszán sikerült először video-riportot készíteni volt recski ÁVH-s őrökkel, én pedig nyáron leforgattam a LAURA című játékfilmet, melyben recski vonatkozások és eredeti helyszínek szerepeltek, sőt két valódi recski őr is, mint statiszta.

1986 októberében jelent meg a sajtóban az első hazai híradás a munkatáborról. A Mozgó Világ interjút közölt Zimányi Tiborral - a Recski Szövetség főtitkárával - kényszermunka-táborbeli élményeiről. 1988 februárjában került közönség elé a Recsket járt Faludy György költőről Gyarmathy Líviával készített dokumentumfilmünk. Nem sokkal utána riportsorozatunk jelent meg az Alföld folyóiratban, amelyben nemcsak rabok, hanem volt ÁVH-s tisztek is megszólaltak. 1989 februárjában bemutatták a RECSK 1950-1953. Egy titkos kényszermunkatábor története című dokumentumfilmet is. Ezzel Recsk közismertté vált.

A dokumentumfilmbe azonban csak töredéke fért mindannak, amit négy éven keresztül összegyűjtöttünk. Úgy gondoltuk, vétek volna nem publikálni ilyen ritka és meg nem ismételhető anyagokat. Így született meg ez a könyv.

Írója maga a "kollektív emlékezet". Hetven ember számol be élményeiről, olyanok, akik részesei voltak a recski eseményeknek. Mint rabok, mint őrök, vagy mint a falu lakói. Szubjektív vallomásaik kiegészítik egymást, vagy éppen ütköznek egymással, de kirajzolják a tábor valós történetét és a negyvenes-ötvenes évek előítéletekkel teli gondolkodásmódját.

Megköszönöm Gyarmathy Lívia filmrendező segítségét. Köszönöm minden riportalany közreműködését, köszönöm, hogy vállalták az akkor még jelentékeny kockázatot, és nyíltan beszéltek a kamera előtt vagy a magnetofonba.

Ezt a munkát azért állítottam össze, mert bízom abban, hogy az ember képes tanulni saját történelméből.

Budapesten, 1989 júniusában
Böszörményi Géza

---