Bevezető

A török hódoltság korabeli Duna-vilájeteknek egy kis népoázisa maradt vissza országunk déli határán. Az Alduna egyik termékeny kis szigetén, a régi Ó-Orsova helyén, ott emelkedik ki a Duna habjai közül, romba dőlt sánczfalak és földalatti kazamaták közzé ékelve, egy maroknyi törökség szigetvára, a szegényes kis Ada-kále. Vagy ötszáz lélek lakik benne ma is, megannyija mohamedán hitű ruméliai törökség. Jobbára szegény sorsú, gyümölcs termeléssel és kiskereskedéssel foglalkozó néptöredék, mely azonban szivósan ragaszkodik az iszlám törvényeihez és hagyományaihoz, mindinkább fogyatkozva számban, de meg nem törve török volta tudatában. Nyelvek és népek egyvelegje gyűrűzi őket körül, mely fajilag is, vallásilag is idegen hozzájuk, és nyelvük is megmaradt töröknek, vallásuk is mohamedánnak.

E maroknyi kis törökség, mely úgy néprajzi mint nyelvi szempontból egyaránt tanulságos ránk nézve, századok óta éli már a maga sajátos és idegen befolyásoktól mentesnek maradt életét. Nyelvük mintegy külön dialektusnak alakult ki, és néprajzi sajátosságai még a mult századokból maradt formájukban merevedtek állandóra. Benső életük e nyelvi és néplelki megnyilatkozásait, megmentendő a külömben is folyamatban levő enyészettől, több ízben tettem tanulmányom tárgyává. Hisz első sorban mi reánk kell hogy e kötelesség háruljon, nemcsak a földrajzi közelségnél és e szigethez való politikai és közigazgatási vonatkozásainknál fogva, hanem ama tudományos feladatok érdekében is, mely a török nyelvek kutatását mintegy nemzeti kötelességünkké avatta.

Az adakálei török népköltészet, egy külön körbe foglalható terméke az ezen szigetbeli néplélek megnyilatkozásának. És míg az elbeszélői csoportba tartozó néphagyományok, minők például a népmesék és legendák, főleg régibb emlékeket, szájról szájra öröklődő mondákat őriztek meg, addig a lírai termékek olyan jelenségek és érzelmek versbe foglalt kifejezésével is gyarapodtak, melyek a szigetlakók sajátos viszonyaiból keletkezhettek. Meseviláguk a messze múlt óperencziájából, dalviláguk meg az élő jelen forrásából fakadoz. Hiszen mi mást is foglalhatott volna dalba, mint azokat az érzelmi jelenségeket, melyek részben belső, részben pedig külső okokból, de mindig a maga sajátosan egyéni világából termettek. A párja után áhítozónak az az örök érzelemvilága, melyet a keleti költészet a kesergő bülbül sóhajával és a rózsák édeni illatával allegórizál; megható ragaszkodása ama darabka szigetföldhöz, melynek minden röge-köve vérrel van átgyúrva, és a hol a harczban elesett gyermekeiket sirató anyáknak víz helyett vérből valók a könnyeik; az iszlám örök igazságaiba vetett hitnek az a fanatizmusa, mely šehidek (vértanuk) sírjaival szántja tele a földet: ezek azok a főbb motivumok, melyek a kis török szigetvár szegényes lakóit dalra fakasztják. És e dalok oly nyelven szólalnak meg, mely több száz éve hogy egymagára maradt úgy fejlődésében mint az anya-oszmánsággal való érintkezésében. Hisz jó időn át külön történetet élt át e nép, a minthogy sajátosak voltak azok a földrajzi és ethnikai viszonyok is, melyekbe százéves történetük folyamán belesodródtak. Új és az anyaországban ismeretlen jelenségek ragadták meg lelki életüket és elhagyott keleti hazájuk verőfényes emlékére a közel Nyugot borus felhői hathattak zavarólag. És mint valamely reflexhártyán, úgy tükröződnek vissza mindazok az indulatok és események, melyek a szigetbeliek lelkét foglalkoztatják. Innen van, hogy több oly poétikus vonás vegyült bele dalköltészetébe, mely az anyaország effajta termékeiben merő idegen és a mely a Duna mosta sziget sajátos viszonyaiból, részben a körülötte levő természeti jelenségek behatása alatt, mint a néplélek eredeti megnyilatkozása keletkezett. Így vegyült a költészetébe a fájó lemondásnak az az elégikus sóhaja, mely refrainszerüen meg-megismétlődik, mely a jobb jövőnek még csak a reményét sem ismeri, és a mely főleg a multak emlékezetében keresi vigasztalan vigaszát.

...