---

Tartalom

Előszó a II. kiadáshoz.
Előszó.
Jó modor, - udvariasság.
Lovagiasság. Nők tisztelete.
Otthon. Lakás.
Öltözködés. Divat.
Szépségápolás.
Terített asztal. Vendéglátás.
Társaság. Szalonélet.
A társalgás művészete.
Szertartások. Etikett.
Rang és mód.
Fényűzés.
Az ajándékozás művészete.
Az olvasás művészete.
Levélírás.

---

Előszó

Egy nemrég megjelent német illemtankönyvben olvastam, hogy az ember az adósaival emberséges és udvarias legyen, a hitelezőivel pedig tegyen különbséget aszerint, amint azok becsületes kamatra vagy uzsorára dolgoznak.

Ez a mulatságosam komoly intelem jut az eszembe, mikor mint iró azt vallom, hogy az olvasóközönség nekem hitelezőm s így én az ő adósa vagyok. Az említett illemszabály értelmében tehát kérnem kell, hogy az olvasó e munkámmal szemben legyen emberséges és udvarias, én pedig mint szerző, igérem, hogy annak telik majd nagyobb öröme a könyvemben, aki megelégszik szerényebb szellemi kamattal és nem akar abból a tárgykörből, amit könyvem felölel, - sokat "kiuzsorázni".

Munkám nem illemkönyv. Nem pedig azért, mert magyar voltomból eredő biztos meggyőződésem, hogy a magyar embernek nincs szüksége paragrafusokba szedett illemszabályokra. Mindig azt vallottam: ahogy a magyar paraszt belép a szobába, vagy ahogy egy magyar úr az ellenségének megbocsát, abban annyi kultúra van, mint kevés más fajtában.

Könyvem csak arról szól, milyen szép és lélekemelő, ha valakinek az egész egyénisége nem egyéb, mint művelt ésszel átgondolt esztétikai világnézetre épült teljes harmónia.

Ezt a harmóniát kezdetben csak ösztönszerűen érezzük, később már felismerjük s ismét egy későbbi lépés, hogy magunknak tudatosan megteremteni is tudjuk. Ezt a lélektani sorrendet követem nagyjában a könyvemben is.

Az otthoni és a társaséletnek évezredekre visszanyúló s minduntalan ismétlődő sok vonatkozásáról először azt mondom el, hogyan fejlődött az ösztönből - kultúrává, azután arról beszélek, hogy a természeti hajlamok nyers bájából hogyan fejlődött fokonkint tudatos esztétikai életstílus. Az ösztönös életmódtól kezdve megyek tehát az életművészetig s e hosszú, de kellemes úton velem tartó olvasó minduntalan látni fogja, hogy mennyire nincs semmi új a nap alatt s hogy csak a nap, vagyis a kor stílusa változik, de az ember mindig csak ember marad.

Elmondom, mi a szép s megokolom, miért és hogyan fejlődött a társadalmi élet művészete koronkint más- és mássá!

A multra sok ezernyi gyertya fényével világítok rá, a jelenre csak egy kis fel-felvillanó kézi villanylámpással, amelynek a fényét csak odairányítom, ahol érzem, még kissé homályban van az élet művészete.

Ifj. Gonda Béla

---