Hippolyte Adolphe Taine
Az eszmény a művészetben
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
1. §. A jellemvonás fontosságának foka.
2. §. A jellemvonás kedvezőségének foka
3. §. A hatások összpontosításának foka
Bevezetés
Uraim!
Ugy tünik föl, mintha azt a tárgyat, melyet önöknek elő adni készülök, csak a költészet tárgyalhatná. Ha eszményről szólnak, teszik azt szivökkel; ama végtelenűl szép álomra gondolnak, mely által kifejezik legszebb érzelmeiket; halk hangon említik, bizonyos visszatartott lelkesedéssel; ha emelkedettebben teszik, akkor történik az versben, kardalban; csak ujjaik hegyével illetik vagy összekulcsolt kezekkel, mintha boldogságról, égről vagy szerelemről lenne szó. Mi azonban, szokásunk szerint, naturalistákként, módszeresen, elemzés által tárgyaljuk és törekszünk jutni, - nem ódához, hanem bizonyos törvényhez.
Legelőször meg kell azonban érteni e szót 'eszmény'; grammatikai magyarázata nem nehéz. Emlékezzünk vissza a remekmű ama definitiójára, melyre e tanfolyam elején jutottunk. Azt mondottuk, hogy a remekmű feladata valamely lényeges vagy feltűnő jellemvonást világosabban és tökéletesebben visszatükröztetni, mint azt a tárgyak a valóságban teszik. E végett a müvész ezen jellemvonás eszméjét alkotja magának és ezen eszméje szerint változtatja át a valóság tárgyait. Ezen tárgy igy átváltoztatva, az eszmének megfelelő lesz, más kifejezéssel eszmény. Igy jutnak a dolgok a valótól az eszméhez, midőn a müvész azokat eszméje szerint módosítva reprodukálja és úgy módosítja, hogy ha megtalálva és kiválasztva az azokban a feltűnő jellemvonásokat (caractère), rendszeresen megváltoztatja részeik természeti viszonyát, hogy ezen jellemvonásokat igy láthatóbbakká és uralkodóbbakká tegye.