Előszó

A szigetvári hős nagyszerű halálával tette halhatatlanná a nevét. Dédunokája, nevének örököse, Zrinyi Miklós, hőskölteményben örökítette meg ezt a nagyszerű halált. Úgy örökítette meg, hogy ezzel az ő neve is halhatatlanná lett.

Zrinyi Miklós, a költő és hadvezér, a XVII. század legnagyobb magyarja volt. A Gondviselés a kiváló tulajdonságok rengeteg gazdagságával ajándékozta meg őt. A költő isteni teremtő képessége, a hadvezér lángesze, az államférfi éles látása, messzetekintése, mély bölcsessége, feldíszítve, megkoronázva hazájának szent szerelmével, a nemzeti egységért való szüntelen lángolással: íme, a rengeteg lelkigazdagság, melylyel a Gondviselés a XVII. század gyengülő, pusztulni kezdő magyarsága közé küldötte a szigetvári hős dédunokáját.

Zrinyi Miklós 1620-ban született s a csáktornyai várban tanulta meg a betüvetést és a fegyverforgatást. Apja korán halt meg s a gyermek nevelését ezentúl Pázmány Péter, a nagynevű esztergomi érsek irányította. E nevelésnek bizonyára része volt abban, hogy Miklós nemcsak a kard, de a toll forgatására is kedvet kapott. Serdülő ifjú korában bejárta Olaszországot s ismeretekkel gazdagon megrakodva tért vissza a csáktornyai várba. Idegen földön nagy műveltséget szerzett, de magyar lelke nem változott meg: élete pályája a bizonyság, hogy a haza szent szerelme vezette minden cselekedetében.

Egyik kezében kard, másik kezében toll: így szolgálta hazáját Zrinyi Miklós. Folyton résen állott, mert bár papiroson megvolt a béke a törökkel, ez újra meg újra betört a Muraközbe, a Zrinyi-család birtokára. Zrinyi nem maradott adósa: nemcsak visszaverte a garázdálkodó törököt, de több izben rajta ütött, akkor is, amikor ez nem bántotta. Az ifjú hős a törökök gyűlöletében nőtt fel. Csak egy ellenséget lát: a törököt s kezdetben hiszi erős hittel, hogy "császári oltalom alatt", császári segedelemmel verheti ki a gyűlölt ellenséget a magyar haza földjéről. De nem sokáig tart e hite s egy gondolat kezdi foglalkoztatni az elméjét: egyesíteni kell a magyar nemzetet a török kiverésére. Ez a célt akarja szolgálni hőskölteményével is, mely méltán foglal helyet nemcsak a magyar, de a világirodalom remekművei közt is. Az ő éles szeme jól látta, hogy a szigetvári hős megállította ugyan hódító útjában a törököt, nagyszerű halála megtermékenyítette a jobb hazafiak szivét, de ez a nagyszerű halál még sem volt elegendő arra, hogy a darabokra oszlott ország nemzetét egy célra egyesítse. Megírta tehát a Szigeti veszedelmet, nemcsak azért, hogy ősét dicsőítse, hanem azért is, s főképen azért, hogy ősének nagy cselekedetét példaképen állítsa a nemzet elé. Hadd lássa a nemzet, hogy Magyarország elhalványodott fényét, legyengült hatalmát, letörpült nagyságát az egységes, az egy célt szolgáló nemzet állíthatja helyre csupán.

Voltaképen tehát nagy nemzeti célt szolgált Zrinyi Miklós, amikor hősi halált halt ősének halhatatlan emléket állított a Szigeti veszedelem-ben. Már művének ajánlásával jelzi a célt, amelyet szolgál, mondván: "Dedikálom ezt a munkámat magyar nemességnek. Adja Isten, hogy utolsó csöppig neki dedikálhassam." A nemzetnek ajánlotta tehát művét, mert hisz akkor a nemesség volt a nemzet. A nemzetnek akart örök példát állítani a szigetvári hős nagyszerű halálában. Meghasonlott, bűnbe merült a nemzet, Isten ezért haragjában megalázta, veri, bünteti a törökkel. A haragvó Istent meg kell engesztelni, a nemzetet meg kell váltani. A nemzet e megváltására van elhivatva Zrinyi, a szigetvári hős, az ő halála engesztelő áldozat. Meghal a meghasonlott, bűnbe merült nemzetért. Ime, ez a Szigeti veszedelem eszméje.

A tizenöt énekre terjedő költeményt egy télen írta a költő. "Akit írtam - mondja előszavában - mulatságért írtam, semmi jutalmat nem várok érette... Írtam, amint tudtam, noha némely helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna vesztegetni. Igazsággal mondom, hogy soha meg nem korrigáltam munkámat, mert időm nem volt hozzá, hanem első szülése elmémnek."

Valóban, a verselésre ráfért volna a korrigálás. A rímekkel vajmi keveset törődik, darabos a nyelve, nehézkes, döcögős a versek folyása, csengő-bongó rímek nem lepleznek tartalmatlanságot, ám a szereplő hősök kitünő jellemzése, valóságos megelevenítése, páros viaskodásoknak, kisebb-nagyobb csatáknak megkapó, színes leírása, a felségesen szép természeti képek, hasonlatok, mind nagy, igazi nagy költőre vallanak s a művelt ember, a ki költői munkában a tartalmat nézi első sorban, és nem a külső sallangot, ritka nagy gyönyörűséggel élvezi ezt a darabos nyelvű költeményt.

Magamról tudom, hogy a serdülő ifjú élvezetét rontja a darabos, a nehézkes verselés, s csak később, az öregedő korban lesz teljessé gyönyörüségünk. Ez a magamon való tapasztalat ajándékozott meg engem azzal a gondolattal, hogy Zrinyi Miklós remekét átírjam csendesen folyó prózára s ez által megkönnyítsem e remekmű megismerését. Helylyel-közzel a maga eredeti mivoltában szólaltatom meg a költőt, jelezve azt a megmérhetetlen nagy gyönyörűséget, a melyben majdan minden magyar ifjúnak része lesz.

Zrinyi Miklós nagy nemzeti célt szolgált hőskölteményével. Én, a késő utókor egyszerű tollú írója, tanubizonyságot akartam tenni a Szigeti veszedelem szerzette nagy lelki gyönyörűség mellett, már most részesítvén nemzetem ifjúságát abban annyira, amennyire gyenge erőmtől tellett.

Benedek Elek