---

Tartalom

Előszó

I. PEDAGÓGIAI KULTÚRAVÁLTÁS AZ IDEGENNYELV-TANÍTÁSBAN

1. Bevezetés

2. Az idegennyelv-oktatás eredményességének elméleti háttere
2.1. Az eredményesség fogalma a nyelvtanításban
2.2. A nyelvtudási szintek
2.3. Az eredményesség értékelésének lehetőségei
2.4. Nyelvpolitikai célok és nyelvhasználati modellek

3. Nyelvtudás és a nyelvtanulási attitűdök Európában és Magyarországon
3.1. A magyarok idegennyelv-tudása
3.2. Az idegen nyelvek helyzete Európában
3.3. Az idegennyelv-oktatás fejlesztése
3.4. A magyar eredmények háttere

4. Pedagógiai kultúraváltás
4.1. A közoktatás pedagógiai kultúrája
4.2. Mit jelent a pedagógiai kultúraváltás?
4.3. A felsőoktatás pedagógiai kultúrája
4.4. Fejlesztési lehetőségek és irányok

5. Összegzés


II. AZ IDEGEN NYELVI ÉRETTSÉGI VIZSGA REFORMJA (1996-2005)

1. Bevezetés

2. Az érettségi vizsga mint modernizációs eszköz
2.1. A középiskolai záróvizsgák oktatáspolitikai szerepe
2.2. A vizsgareform okai
2.3. A 2005-ös érettségi reform története, a vizsgafejlesztés folyamata

3. A vizsga modernizációs hatása
3.1. A szemléletváltás támogatása
3.2. A nemzetközi törekvések hatása a vizsgafejlesztésre
3.3. A vizsgához kapcsolódó dokumentumok

4. A kétszintűség problémája
4.1. A kettős vizsgafunkció következményei - méréselméleti háttér
4.2. A vizsgaszintek meghatározásával kapcsolatos elvi problémák
4.3. Az érettségi és a nyelvvizsgák
4.4. A szintválasztás a gyakorlatban

5. Új értékelési kultúra
5.1. Az értékelési alapelvek változása
5.2. A nyitott feladatok értékelése

6. A vizsgareformhoz kapcsolódó továbbképzések

7. A feladatfejlesztési folyamat tanulságai
7.1. A standardizáció kérdése
7.2. A feladatfejlesztés elméleti problémái
7.3. A feladatfejlesztés folyamata
7.4. A többlépcsős feladatfejlesztési folyamat tanulságai

8. A megvalósult vizsga
8.1. A 2006. évi vizsga eredményei német nyelvből
8.2. Elemzések és kutatások a vizsga működéséről

9. Összegzés

Mellékletek
Felhasznált irodalom

---

Előszó

Az ezredforduló előtt úgy tűnt, a magyarországi idegennyelv-tanítás fejlesztése sikertörténet. Az 1980-as évektől erősödött az érdeklődés a német és az angol nyelvek iránt, és először a hirtelen fejlődésnek induló nyelviskolai rendszerben, majd a közoktatásban is megindult egy jelentős modernizáció. A rendszerváltást követő szükségszerű pedagógiai fejlesztések, a nyelvtanítás módszertanának gyors - a többi tantárgyi területet talán némiképp megelőző - szemléleti megújulása, a tanártovábbképzések gazdag kínálata, a sok módszertani innováció, az új szemléletű tananyagok mind arra utaltak, hogy a magyarországi idegennyelv-oktatásban valami szakszerű és korszerű dolog történik, ami talán majd más tantárgyi területekre is átvihető. Azt gondolhattuk, hogy az aranykorban élünk (Medgyes Péter szóhasználata, MEDGYES 2011). A lelkesedést aztán némiképp lehűtötték az ezredforduló után lassan csordogáló adatok a magyarok idegennyelv-tudásáról és a nyelvtanuláshoz való viszonyunkról. Több mint két évtizeddel a rendszerváltás után érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lehet az oka annak, hogy a magyarok idegennyelvtudása még mindig elmarad az európai trendektől.

Minden korábbi fejlesztés hátterében az a logikus meggondolás állt, hogy az idegennyelv-tanítás eredményességének növeléséhez szemléletváltásra van szükség, ám úgy tűnik, hogy ez a sok ráfordítás és jó szándék ellenére sem történt meg maradéktalanul. Nem lehet a nyelvtanítást kiszakítani az iskola egészéből, kitágíthatjuk tehát a vizsgálódásunk körét: pedagógiai kultúraváltásra van szükség ahhoz, hogy a magyar közoktatás eredményesebb és korszerűbb legyen. Közismert hívószavakkal azonosíthatók a változás okai: jelentősen megváltozott a fiatalok szokásos tanulási környezete, digitális eszközhasználata, módosultak a munkaerő-piaci igények, ezzel együtt az elvárt problémamegoldási technikák, a ma munkába álló generációk folyamatos változásra és adaptivitásra kényszerülnek, a közoktatásnak ezért fel kell készíteni az iskolarendszerből kilépőket a folyamatos tanulásra. Ez már önmagában is arra kényszerítené az iskolát, hogy alapvetően újragondolja a céljait és az eszközeit, a folyamatot azonban még tovább erősíti a közoktatási környezet jelentős módosulása, azaz a demográfiai változások és a társadalmi folyamatok alakulása miatt a hátrányos helyzetű tanulók arányának növekedése is. Az alulmotivált, rosszul szocializált, szegénységben és kilátástalanságban élő tanulóknál sokkal hamarabb mutatkozik meg egy-egy pedagógiai eszközrendszer eredménytelensége, mint szerencsésebb helyre született társaiknál. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a most pályára lépő pedagógusoknak teljesen más eszközrendszerre, pedagógiai kultúrára van szükségük, mint amit a közoktatásban dolgozó tanárok generációról generációra átörökítenek. A legfontosabb kérdés talán az, hogy mikor és hogyan lehetne változtatni ezen az örökségen. A tapasztalat azt bizonyítja ugyanis, hogy a tanulóként megélt emlékek, az egykori tanárok attitűdje, viselkedésmódja és módszertani kultúrája általában sokkal erősebben hat a következő tanárgenerációra, mint az akadémiai út során elméletileg megszerzett pedagógiai, szakmódszertani tudás.

Nagy a felelősség tehát a felsőoktatáson, amely azonban a saját megoldatlan problémáival küzd: a tömegesedés, az egzisztenciális küzdelem, a kétszintűvé, majd újra egyszintűvé váló tanárképzés struktúrájának kialakítása módszertani, szemléleti kihívásokat jelent a felsőoktatás számára.

Az idegennyelv-tanításhoz kapcsolódó gondolatok, valamint az e téren elért eredmények jól példázzák a rendszerváltást követő oktatásügy modernizációjának sok problémáját, és az eredmények sokféle értelmezhetőségét is. A könyv első részében a nyelvtanítás eredményességére és a nyelvtanulással kapcsolatos attitűdökre vonatkozó kutatási eredmények rendszerezésére törekszem. Eközben kitágítom a vizsgálódásom körét két irányba is: egyrészt a magyar problémákat európai kontextusba helyezem, hogy világosan láthatóvá váljon, sok hasonlóság van az idegen nyelvek tanításának tekintetében a különböző európai országok között, és hogy szembesüljünk a ténnyel: néhány éllovastól eltekintve Európa egészében továbbra is problémát jelent a nemzetközi kommunikációra való felkészülés. A másik kiterjesztési irány pedig a modernizáció általánosabb, pedagógiai kontextusa. Az idegen nyelvek, amelyeket a közoktatás zsargonjában készségtárgyaknak is neveznek, helyzetükből fakadóan érzékenyebben mutatják az eredményes, készségeket fejlesztő tanulási környezet valós működését. Ilyen értelemben példának is tekinthetjük ezt a tantárgyi területet a szemléletváltás nehézségeinek elemzésére.

A könyv második részében a pedagógiai modernizáció egy jelentős elemét vizsgálom: a 2005-ös érettségi reformhoz kapcsolódó egy évtizedes kutató-fejlesztő munkát. Az idegen nyelvi érettségi vizsga a kétszintű vizsga bevezetését követően jelentősen módosult, alapvetően igazodott a nyelvtudásról alkotott korszerű modellekhez. A kétszintű vizsga komoly tartalmi korszerűsödést jelentett tehát, amelynek volt visszahatása a napi nyelvtanítási gyakorlatra és a tanárok értékelési kultúrájára is. A vizsgareform fejlesztési folyamatának, illetve a német vizsgatárgy fejlesztéséhez kapcsolódó kutatások eredményének összefoglaló közlése érdekes lehet a modernizáció határainak és lehetőségeinek tükrében, de természetesen egy ilyen sok embert érintő vizsga reformja nagyon sok méréselméleti problémát is felvet.

E kötetben több korábban megjelent elemzésemet, publikációmat is felhasználom. Kiindulópontja a habilitációs dolgozatom (EINHORN 2014), az idegennyelv-tudás témakörének tárgyalásában támaszkodom az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet egy korábbi kutatásának anyagára (EINHORN 2011/a), illetve más publikációimra (EINHORN 2011/b, 2012). Az érettségi reform tanulságait több tanulmánykötetben is dokumentálta a folyamatot szakmailag vezető műhely (az egykori Országos Közoktatási Intézet többször is átnevezett érettségi központja), e kötetekben megjelent tanulmányaimból is felhasználtam részleteket (EINHORN 2004, 2007/b, 2008/b). A pedagógiai kultúraváltás témaköre pedig a Miskolci Egyetem iskolafejlesztési projektjeihez kapcsolódik, az azokhoz készült elemzéseimet is felhasználtam.

A könyvben sok különböző pedagógiai fejlesztéshez, kutatáshoz kapcsolódó tanulságot és eredményt összegzek - esetenként konkrét fejlesztési problémákhoz, máskor átfogóbb kérdésekhez kapcsolódóan, a szövegben tehát a pedagógiai kultúraváltás szükségszerűsége melletti érvelés és a modernizációs kísérletek tapasztalatai jelennek meg. A középpontban a változás kényszere és a változtatás módszertana áll, a nyelvtanulás és a nyelvtanítás problémái példának tekinthetők, így a fejlesztések tanulságai érvényesek lehetnek a közoktatás egészének működése szempontjából. A könyv tehát nem csak nyelvtanároknak szól, hasznos lehet szaktárgytól függetlenül a tanárképzésben részt vevő oktatók és hallgatók számára, találhatnak benne tanulságokat a közoktatásban dolgozó pedagógusok, vizsgafejlesztők és vizsgáztatók, továbbá a pedagógiai fejlesztéseket tervező és elemző szakemberek.

Budapest, 2015. szeptember
Einhorn Ágnes

---