---

Tartalom

Illyés Gyula előszava

Tanulmányfő (1921 nov. 27)
Világszellem (1922 máj. 28)
Kulipintyós, somogyi költő (1922 aug. 27)
Egy kínai úr (1922 szept. 3)
Síró nő a körúton (1922 nov. 29)
A hír sebessége (1923 jan. 14)
Tót (1923 jan. 21)
Különös vendég (1923 máj. 20)
Dráma a villamoson (1923 jún. 24)
A derűs bölcs (1923 szept. 16)
Az őrültek is (1923 nov. 4)
Aki valamit talál (1923 nov. 23)
Kisasszony (1923 dec. 2)
Az élet mély (1923 dec. 30)
Mese két tanulsággal (1924 márc. 23)
Ismeretlenek (1924 jan. 27>
Smokkok (1924 febr. 2)
Szobor (1924 febr. 10)
Tükör (1924 márc. 30)
Nevető ember (1924 jún. 8)
Két játék (1924. júl. 6)
A fejetlen szeretet (1925 jan. 11)
Báb (1925 jan. 21)
Gyanu! (1925 febr. 8)
Utitárs (1925 márc. 1)
Tavaszi látogatás (1925 márc. 29)
Dráma (1925 jún. 7)
A legnyomorultabb (1925 júl. 26)
A harminchetedik (1925 okt. 18)
Az emberiség barátja (1925 okt. 25)
Tanulmányfő (1925 nov. 22)
Akik magukban beszélnek (1926 jan. 10)
Ida (1926 febr. 14)
Sírni (1926 ápr. 25)
Emlékbeszéd (1926 máj. 30)
Ötvenezer zsebkendő és gyufa (1926 szept. 12)
Pincér és halál (1926 okt. 31)
Az ausztráliai lány (1926 nov. 14)
Konkoly és buza (1927 jan. 23)
A gyermek (1927 jan. 30)
Orvosság (1927 febr. 6)
Két részeg meg egy rendőr (1927 márc. 13)
Lidércek I.-II. (1927 ápr. 10)
Fájdalmas anya (1927 aug. 20)
Három leány meg egy fiú (1927 okt. 9)
Orosz aranyidők (1927 okt. 23)
Egyedül a kriptában (1927 dec. 11)
Titkos drámaíró (1927 dec. 26)
Két kis német (1928 jan. 1)
Kornél másodszor is meghal (1928 jan. 8)
Kis csoda a havas éjben (1928 jan. 8)
Egy sárga (1928 jan. 22)
Ember a vízben (1928 febr. 12)
Happy end (1928 márc. 18)
Költő disznózsírból (1928 ápr. 15)
Ismerőseim (1928 máj. 6)
Különcök (1928 máj. 13)
Csecsemő-népek (1928 okt. 21)
Nemzetesdi (1928 dec. 30)
Angol óra (1929 febr. 24)
Egyszerű történet (1929 márc. 3)
Arcélek az utcáról (1929 máj. 12)
Közéleti kitűnőség (1929 máj. 19)
Három arckép (1929 jún. 2)
Lovagiasság (1929 júl. 7)
A napozó (1929 júl. 28)
Közvélemény (1929 szept. 8)
Ámulat (1929 dec. 1)
Lajcsi bácsi (1930 febr. 9)
Egy maroknyi jó tanács (Levél egy ünnepelt drámaíróhoz) (1930 márc. 2)
Künn a tanyán (1930 aug. 17)
"A martalék" (1930 ápr. 6)
Emberek (1930 dec. 14)
  Kritikus
  Koporsós
  Zöld vadász
Emléksorok egy új prófétának (1931 jan. 18)
Nyolcvan ismeretlen arckép (1931 febr. 8)
Munka (1931 febr. 22)
Bokros (1931 ápr. 12)
Felebarátaim (1931 ápr. 26)
  A hallgatag úr
  Levelezőtag
  Őszinteség
Vigasztalás (1931 máj. 10)
Arcélek (1931 okt. 10)
"Hollandiai emlék" (1931 dec. 20)
Arckép, feketében (1932 máj. 22)
Katóka (1932 máj. 29)
A közlekedési rendőr (1932 júl. 17)
Egy angol meg egy német (1932 júl. 17)
Élősdiek (1932 dec. 11)
Ősember (1933 ápr. 10)
Szinpadi jelenet (1933 júl. 9)
Családi kör (1933 dec. 31)
  Feleség
  Férj
Egy leány meg egy asszony (1934 márc. 25)
Rajzok (1934 ápr. 15)
  Tánc
  Két fohász
A világ legnagyobb műfordítója (1934 máj. 13)
Apostol (1934 máj. 20)
Orvosok I.-II. (1934 jún. 3)
A versenyúszó (Balatoni képek) (1934 aug. 22)
Szobrok beszélnek (1934 szept. 18)
Szerelmes párok (1934 nov. 13)
Délszaki kalandok (1934 nov. 25)
1,500.000.000 buta ember (1934 dec. 2)
Tizenkét inggomb (1934 dec. 8)
Arcélek (1934 dec. 23)
  Az utazás illemtana
  Egy becsületes ember
A cukrászsegéd (1934 dec. 25)
Vendégek (1935 febr. 2)
Emberismeret (1935 febr. 2)
Tanulmányfő (1935 ápr. 11)
Apa (Utiemlék) (1935 máj. 21)
Két arcél (1935 júl. 6)
  Színész
  Kövér nő
Hegyi kisöreg (1935 szept. 17)
Milica (1935 okt. 10)
Hivatalos János (1935 nov. 24)

---

Előszó

Mért olvasunk regényt? Mert keveseljük ismerőseinket. Mert ismerőseinket sem ismerjük igazán. Azért olvasunk, hogy minél több ember sorsába hatoljunk s egy kicsit - távolról, veszély nélkül - meg is osszuk sorsukat. Ehhez segítenek bennünket a regények.

Ebben a könyvben a regény ürügye, azaz meseszövése nélkül lépnek elénk az új ismerősök, villannak elénk az ismeretlen sorsok. Egy marék gyöngyöt kapunk felfűző fonal nélkül, egy sereg szerepet, amelyet pazarló szerzőjük épp csak hogy megteremtett s aztán sorsára hagyott; egy hatalmas szótárt lapozunk, amelynek szavai bennünk rendeződnek majd mondattá.

Kosztolányi Dezsőnek ebben a munkájában az olvasó megkapja a nagy művek minden lényeges elemét: a jó megfigyelést, a művészi érzékeltetést, az emberi hangot és csak a mellékeseket fogja nélkülözni: a "történést", a feszültséget, a keretet; mindazt, amihez nem ihlet kell, hanem szorgalom, írói képesség helyett szinte csak mérnöki tudás.

Tartsuk majd kezünkben az elolvasás után egy ideig a könyvet, idézzük fel a belésürített sok alakot, helyzetet, életképet és lelkiképet s képzeljük el, milyen vékonyka fonál elég volna, hogy mindez egy regény sodrában pörögjön le előttünk, hogy a marék gyöngyből füzér legyen. Valami, kis képzelő erővel magunk is megteremthetnénk ezt a regényt. Csakhogy mi szükség volna rá?

Ez a sok regényes alak és helyzet így is rendszerben áll. Megvan közöttük az egységesítő történet is, a feszültség is, a főhős is.

A hős maga az író. A cselekmény fonala az ő élete. A bonyodalom az a harc, amelyet az életben vívott, hogy mindig becsületes művész lehessen. A feszültség, ahogy ez folyton sikerült neki.

Ezek az alakok azért nem szövetkezhettek szabályszerű regénnyé, mert megteremtőjük maga is túlságosan regényes volt, túlságosan türelmetlen, túlságosan lírai. A regényhősöknek abból a fajtájából való volt, akik alig tűrnek meg maguk mellett más szereplőt, akik elmélkedésükkel, mosolyukkal, megjegyzéseikkel egymaguk megtöltik a regényt, akik puszta jelenlétükkel helyettesítik a cselekményt. Mondják, a regényírók gyakran magukat írják le regényeikben, akkor is, amidőn egy idős vak nőt vagy egy életunt sivatagi oroszlánt ábrázolnak. Kosztolányi behelyettesítés nélkül írta magát, közvetlenül. Ez a könyv olyan regény, amelyben más sem történik, mint hogy a főhős figyel és beszél.

Akart annyira hős lenni, mint amennyire író. Az élettel is akart valamit, nem csak az irodalommal. Merész - kortársai számára meghökkentő s zavarbaejtő - álláspontja volt, szenvedélye, már-már romantikus magatartása. Magát nihilistának nevezte abban az értelemben, hogy semmit sem becsült, csak azt, ami legmélyebben emberi. Ezt kereste. Író nem vezette még félre kortársait és korát úgy, mint ő. Egy életen át hirdette, hogy minden a forma. S egy életen hajszolta, tömte ebbe a ragyogó formába a tartalmat, a legemberibb "anyag"-ot.

Ezek az alakok ennek példázatára kaptak életet. Mindegyik egy tételt - hol bölcseleti, hol zenei tételt - szólaltat meg. Azért lépnek fel, hogy valami határozottat közöljenek. Nem hangulati képek, nem elfolyó köd-alakok, aminők abban a korban olyan tömegben keletkeztek. Ezeknek kemény csontozatuk van, pontos határuk. Az életből valók, ami írói alkotásról szólva azt jelenti, ha eddig nem éltek is, ezentúl élni fognak. Alkotójuk néha erősebb vonallal, nem egyszer a karikatúra élességével vonta meg kiterjedésüket. Ezek fognak legelevenebben élni.

Kenyérkeresetből láttak napvilágot, az író napi kenyerének megkeresését szolgálták: napilapba készültek, de művészi igénnyel.

És sikerrel.

Ezt alkotójuk is érezte. Azok közé a kevés írásai közé tartoztak, melyek könyvbe-öntésére ő maga is gondolt.

*

Néhányat közülük ki is adott "Tintaleves papírgaluskával" című füzetében, amely a Magyar Könyvtár sorozatában jelent meg. Néhány az író halála után a Révai kiadásában megjelent "Próza" című kötetben látott napvilágot. A többi - kerek száz tollrajz - most jelenik meg először könyvalakban.

A könyv címét ezúttal is a költő által használt rovat-címek közül választottuk.

ILLYÉS GYULA

---