CSOMOR HENRIETT
GYÖNGYKOSZORÚBA FONVA
VERSESKÖTET
E-KÖNYV
TARTALOM
CSOMOR HENRIETT vagyok. 1974-ben születtem Pécsen. Születésem óta mozgássérült vagyok. Születésemkor agyam oxigénhiányos állapotba került. Ezáltal sajnos a mozgásszervet érte a sérülés. Szellemileg jól fejlődtem, de mozgásilag nem, édesanyám tornára hordott, de nem segített igazán. Szüleim nem adták fel a küzdelmet, hogy járni tudjak. Orvostól orvosig jártak velem de mindenki csak a fejét ingatta, hogy képtelenség segíteni a betegségemen. 1980-ban életem gyökeresen változott, szüleim legnagyobb fájdalmára. Felkerültem Budapestre, a Pető András Nevelőképző Intézetbe. Nagyon nehéz volt az elszakadás szüleimtől s testvéremtől. Gyötört a honvágy állandóan, de megértettem, hogy csak itt javulhat állapotom. Nagyon szerettem volna járni, mint bárki más. Hat évig éltem itt e falak közt, itt tanultam meg járni s valamelyest az önállóságot. 1986-ban végleg elhagyhattam az intézet falait. Szülőfalumban, Hosszúhetényben folytattam az általános iskolát, s itt kezdtem el magamtól verset írni. Édesanyám vagy Húgom segített leírni szépen a verseimet. Mert a kezemben sok a túlmozgás, s csúnyán írok.
Az általános iskola befejezése után, Komlón a Nagy László Gimnáziumba jártam. 1995-ben érettségiztem. Egyik nagy vágyamat teljesítettem, megtanultam számítógépezni, hogy végre egyedül írhassak.
Nem adtam fel a küzdelmeimet, s nemsokára belecsöppentem az informatika világába.
A gép segítségével ma már önállóan írom a verseimet.
Visszatekintve életemre, mindig is sajnáltam, hogy gyermekként nem tudtam számítógépezni. Sokkal könnyebb lett volna az írás szempontjából.
Dióhéjban
ennyit magamról. Esetleg még csak annyit szeretnék önökkel
megosztani, hogy a versírás egyfajta pluszt adott nekem, mert minden
embernek szüksége van valami pluszra, hogy szebbé tegye életét!
Minden kedves olvasómnak kellemes időtöltést kívánok!
2.
Ajánló...
Csomor
Henriett verseskötetéhez
A gondolat, a szellem, a képzelet szárnyal, s néha a test lemarad, mert nem bírja a tempót.
Szeretettel ajánlom mindenkinek CSOMOR HENRIETT legújabb verseskötetét, ami a sorban a második, az életrajzi kötete után.
Évek óta gyűjtögeti írásait a gépen, melyeket csak pár embernek mutat meg néha, de kikívánkoznak a napvilágra a fiók mélyéből, hogy önálló életet kezdjenek, bárki láthassa őket gyöngykoszorúként elősorakozni.
Az érdeklődő ember számára feltűnhet a nehéz sorsú ifjú hölgy élénk gondolatvilága, természetszeretete, rajongása szerettei iránt és feltörnek mélységeiből vágyai, melyek minden érző lélekben jelen vannak.
Érzékletes formavilága és színes képei láttatják a vele megtörtént eseményeket, és szemléletessé teszik a történések sokaságát és gondolatvilágát.
A verseken láthatjuk a forma keresését és a szavak közti kutatás útkeresését, de a forma egyszerűsége nem bonyolult lélekre vall, a sok inger érintése ellenére is megmarad egyszerűnek és érthetőnek. Nem a nehéz szófordulatok mérik ki a határokat, hanem a közérthetőség szabályai a mérvadóak, s csak ajánlani tudom ezt a verseskönyvet, s hinni szeretném, hogy sokak tetszését elnyeri ez a pár őszinte gondolat.
Bár ezek a versek feledtetni nem tudják a mozgás nehézségét, de elősegítik a lélek száguldását.
Ajánlom mindazoknak, akik az egyszerűség és a tisztaság formavilágát keresik az irodalomban.
Kívánom, hogy ezt az első kötetet még kövesse több és újabb, formailag és tartalmilag is megújuló könyvek sora.
Szeretettel ajánlva...
Nagy Vendel.
Szekszárd, 2016. 05. 12.
Köszönöm NAGY VENDELNEK a megtisztelő ajánlást verseskötetemhez.
Lelkem
palotája vagy.
Mióta kinyitottad,
boldogság muzsikál
benne.
Szívem a néma csendtől
kongott. Most táncra
perdül,
ereim ritmusra verődnek.
Elhoztad nekem a
csodát,
melyet nem mindenki kaphat meg.
Igazgyöngyként őrizlek
szívem legmélyén.
Betakarom óvó, féltő szeretetemmel.
Könnyeim
gurulnak párnám sarkára.
Szívem köré fonom kezemet.
Ott
megtalállak,
s enyhül hiányod.
Kissé lassul a tánc,
nem
érzem a ritmust.
Most jobban ragaszkodom hozzád.
Csak
kapaszkodom Beléd.
Bánatomba kicsit belehalok
napjában
többször.
Száz könnycsepp gurul szemem sarkából.
Még távolabb
megyek, elveszett leszek
nélküled.
2014. 07. 06.
Mindenki
itt van, csak te hiányzol.
Sírás fojtogat, szívem nehéz.
Merre
lehetsz?
Óh mondd, beszélj egy kicsit,
hogy halljam a versed
strófáit,
s érezzem bennük a dallamnak ritmusát.
Újra
kattogjanak a billentyűim.
S soraim, miközben feléd repülnek,
tudd
azt, hogy valahol egy
lánynak szívből hiányzol!
2013. dec. 6.
Tengerparti
kisváros.
Minden szegletét bejárjuk.
Kezemet fogod, úgy
sétálunk.
Az ég kékjéről,
a fehér fodros felhőkről,
s a
virágos balkonokról
mesélek neked.
Faágon
kicsi madárka
szabadságról csivitel
kalitkába zárt
madárkáknak,
akik csak így ismerhetik a
meleg záporokat.
Mikor
az első csillag
felragyog az égen,
hazafelé
ballagunk
tengerparti kicsi házba.
Homokban
lábnyomunkat hagyjuk.
Parton tenger zúgását,
s sirályok sírását
hallani.
Szorosan átölellek, te pedig összekócolsz.
Selymes
hajamat ujjaid közé veszed,
s látni fogod az ezüst
szálakat.
Nyugodt lelkem azt kívánná,
hogy a holdat, mely ma
nem
ragyog fényesebben az én lelkemnél,
sose váltsa fel a
napsütés.
2014. január. 04.
Kérlek,
ne kérj többé bocsánatot,
hisz nem tettél semmi rosszat.
Ha
tudnád, hányszor gondolok
rád szeretettel, akkor biztos örülnél,
s
nem kínoznád magad,
hogy haragszom rád!
Fényképeden arcodat
százszor megsimogatom.
Szemüvegeden át szép szemeidet
óvatosan
cirógatom, s könnyeken át
arra kérlek, nyisd ki szép
szemeidet.
Csak egyszer hadd lássam
szeretetet adó szemed
bogarát.
2014. január. 27.
Mit
jelent annyira szeretni,
hogy közben belesajdul a lelked?
Olyan,
mintha virágos mezőn
szaladnánk egymás felé.
Még a messzeség
sem érdekel,
mert hajt a boldogság feléd.
Világoskék égbolton
verőfényes nap ragyog.
Átölelsz, most nem a madarakat
hallod,
hanem szívünk gyönyörű egyenletes dallamát,
mely édes
együttlét pillanatát zengi.
2014. február 14.
Leszáll
az este, melletted kéne lennem.
Fogni két kezed, suttogni füleidbe
édesen.
Szétfeszít a fájdalom, úgy hiányzol.
Keserves könnyeim
párnámra hullnak.
Én sem értem, mért
facsarodik így a
szívem.
Csak azt érzem, ez nem
a képzelet játéka.
S nem
jön-megy, mint a
sebes vonat a síneken,
hanem itt marad örökre
a szívem
közepén az igazgyöngyként
csillogó szeretet, melyet
tőled kapok.
2014. március 5.
Annyira
szeretném,
ha ölembe hajtanád fejedet.
Simogatnám csodaszép
arcodat.
Bús napjaidon átölelnélek, hogy
tudd, nem vagy
egyedül,
én melletted vagyok.
Nagyon szeretném
visszaadni
neked két
szép szemed világát.
Elhoznám az összes fényt,
s
lábad elé tenném,
hogy újra csodáld a
színes világot.
Neked
adnám, amit legjobban
szeretnék, hogy lásd:
Ezerféle
színben
fürdik az ég.
2014. márc. 18.
Hol
van a szeretet?
Hiába keresitek,
nem fogjátok megtalálni!
Mert
kapzsik, s szívtelenek vagytok!
Nem gondoltok bele, mikor
lenézitek
embertársaitokat, hogy
esnek nekik a bántásaitok.
Ha
elesetteknek érzitek magatok,
vágynátok egy jó szóra,
melyet
oly nehéz megkapni.
Szívetek nyitnátok, de már késő,
s befelé
fordultok, a napot is
csúnyának látjátok.
S
mikor már nem számítotok rá,
jön valaki, akit
tegnapelőtt
lenéztetek az utcán, s
bekopog szívetek ajtaján.
2014. 03. 26.
Bódító
tavaszban kezemet nyújtottam feléd.
S te boldogan jöttél
velem.
Meséltél vízesés zuhatagáról,
ahogy a nap ráveti
fényét
a vízsugárra, szivárványosan visszatükrözi.
Sziklák közt
növő virágokról, melyek a
legszebb pompában tündökölnek.
Leguggoltál,
s a legszebb kis virág
fejét óvatosan ujjaid közé veted.
Nézz
csak szét ezen a tájon!
Kopár sziklák emelkednek.
A kis virág
mégis milyen szép,
pedig ritkán kap esőt.
S megértetem, hogy
az
élet mennyire csodás.
2014. április 03.
Hajnali
erdőbe jöjj velem, Kedvesem.
Nézzük meg a napfelkeltét.
Vigyázz,
még harmatos a fű,
lábad meg ne fázzon!
Látod, már szökik be a
fény
sűrű zöld lombok közé.
Szél hozta friss levegővel kéklő
ibolya illatát.
Hadd szedjek egy csokorral és
adjam gyenge
kezedbe!
Hallod a patak csobogását,
ahogy megyünk lefelé,
egyre
hömpölyög utánunk.
Látod, amott egy őzcsorda
halad megbújni a
hűvöst adó sűrűbe.
Üljünk le, s hallgassuk meg
a csendet, mit
mesél nekünk.
A reggel elvette a hajnal csodáit,
de maga az
élet itt rejtőzik a fák közt.
2014. április 10.
Fekete
fellegek felettem.
Nem talállak téged.
Sírok:
Könnyeim
szaporában
hullnak az esőcseppeknél.
Elveszett vagyok
nélküled.
Bolyongok vizes utca-
köveken, cipőm sarka
koppan.
Tócsákban vadgalambok
tollászkodnak békésen.
Szívem
nagyot dobban.
Szavaid hallom:
Gyere, Kedves, itt vagyok, ne
félj!
Futok feléd, karjaidba zártál.
- Nagyon féltem -
egymagam
suttogom.
- Megtaláltál - zokogom.
2014. május 27.
Könnyfátyol
szememen,
bánattól égő lelkem.
Nem segíthet senki se,
még a
keserű fájdalom rajta ül.
- Ha majd nem leszek - kezdted
halk
szavaiddal.
Ütőmben a vér is megfagyott.
Szívem összeszorul, s
a legnehezebb
pillanatban is arra kérsz:
- Ne sírj!
Nem
tudod, milyen
nehéz könnyeimet visszatartani.
Ha
most itt lennél, válladon zokognék.
Örökre beléd
kapaszkodnék.
Ólomsúlyú gondolattól így tudnék
szabadulni.
Nélküled elveszne egy csodaszép világ,
melyet te
építettél körém.
Bolyonganék utánad szüntelen,
míg véget nem ér
fájó, kínzó életem.
2014. június 13
Megjegyzés:
Kedves barátom fájó mondata: "Ha majd nem leszek" -
szívemig hatott.
Beléd
bújni volna jó.
Örökre veled maradni,
úgy szeretni
téged,
ahogyan senki más.
Hajnalban kelni,
kakasszóra
ébredni.
Víg dallal hegyet mászni.
Hátrahagyni bút, bánatot.
Ha
elfáradunk,
örökzöld fenyő lombja
alatt megpihenünk.
Onnan
lesni pöttyös kis őzgidára.
Szomjas szarvascsordát
patak felé
vonulni.
Hűs patak medréből
friss vizet meríteni.
Köveken át
lépkedni oly jó.
Bogrács alatt tűz duruzsol.
Palócleves ízesen
készül.
Illata száll széles nagy erdőn.
Bogrács köré csal finom
illata.
Szeretettel főzted.
Fogyasszuk jóízűen.
Pislákol a
tűz vörös fénye.
Gömbölyded hold süt csak.
Öledbe kuporodva
betakargatlak.
Ölelve szeretettel hallgatlak,
s a nyugalom édes
gyönyörébe
ringatózom veled.
2014. július. 17.
Vánszorog
az idő, mióta elmentél.
Csak vonszolom magam
a
hétköznapokban.
Hiányzol, nagyon hiányzol.
Az élet feléd
görgetett,
s egy csapásra elvett tőlem.
Nem bírom ki
nélküled.
Zokogok, elviselhetetlen
itt legbelül a
fájdalom.
Gondolataimban hozzád beszélek.
Ne félj, veled
vagyok!
Vigyázok rád!
Gyere közelebb,
nem kell, hogy
beszélj!
Hisz egyfolytában hallak.
Csak ölelj át,
kérlek!
Szívem köré fonom kezem.
Picit megnyugszom, itt
vagy
velem, érzem.
Gyönyörű arcod magam elé képzelem.
Amíg
élek, visszavárlak.
Bennem él drága szívednek minden
sóhajtása.
s lelkednek
tiszta tükre, melyet
feledni nem lehet.
2014. július. 26.
Úgy
alszom el,
ahogy a szívem diktálja.
Keresve találom drága
szívedet
hófehér párnámon.
Ölelve karjaim közt óvom.
Hiányzol,
suttogom:
keserves volt a nap nélküled.
Szemem sarkából könny
szalad.
Boldogok a nappalok,
ha soraidat olvashatom.
Göncöl
szekéren
ezüstös hold utazik.
Szíved szívemen pihen.
Éjfélt
üt a harang.
Utolsó gondolatom
még te vagy.
2014. szeptember 02.
Istenem,
ha létezel
ott fenn az
égben,
tekints le rám,
s
hallgasd meg egyszerű
imámat.
Oly
sokat vesztettem,
s nem
panaszkodtam.
Tűrtem, s
próbáltam
jobbra fordítani sorsom.
Házad
csendjében, padok
soraiban nem tudom
rózsafüzérem morzsolni.
Én
nem erre születtem.
Szívemből
szeretek tisztán.
Most
mégis hozzád fordulok,
mert
lelkem félelemtől reszket,
ne
vedd el tőlem!
Azt,
ki igazgyöngy lett szívemben,
féltőn
óvni szeretném szárnyaimmal,
védelmezőn betakarom.
Szívem
keservesen sír utána.
Istenem,
csak őt ne vedd el tőlem!
Ki
a legnagyobb támaszom lett
ezen
a sötét sivár világon.
Hagyj, kérlek, előbb elmenni engemet,
hogy
többé ne hulljanak fájó könnyeim.
2014 szept. 19.
Ha
tehetném, hozzád futnék.
Kezeidet nap-
estig fognám.
Óvnálak
vigyázva
az elkövetkezendő nemzedéknek.
Álmod nyugalmát
őrizném
csillagos éjjeleken.
Hajnal első beszökő
fényével
köszöntenélek.
Kertedben száz szál
vörös rózsát ültetnék.
S
te ott lennél mellettem.
Rám emlékeznél,
ha rózsa illata feléd
szállna.
Harmat könnyét levelén éreznéd.
Ha tehetném, drága
szíved
összes bánatát kiűzném.
Gyönyörű boldogságban
fürödjön
újra drága szíved.
Érzékeny lelkedet dalos kis pacsirtám
vidítsa,
amíg visszatérek hozzád.
2014. október 7.
Mondjátok
meg!
Mért bántjátok kemény szavaitokkal
azt, ki szépirodalmat
tesz szemetek elé.
Hozzátok szól kedvesen,
gyönyörű magyar
nyelven.
Kelő nappal kel.
Fejében szebbnél
szebb gondolatok
születnek,
ahogy színes pillangók
szállnak a levegőben.
Papírra
veti, rímekbe
szedi gyönyörű verseit.
Ha úgy tartja
kedvetek,
kritizáljátok csodaszép írásait.
Nem is sejtitek
mekkora fájdalmat
ejtetek gyönyörű érzékeny lelkén.
Gyűlölnie
kéne titeket,
de nem tud,
mert drága szíve nemes.
Nem szól,
csak mélyen kesereg,
s fájó könnye befelé hull.
Megszakad
a szívem érte.
Egyet azonban feledni véltetek.
Titkomat
felfedem:
Nála jobban egyikőtök sem tud írni.
Büszkeségem.
Az
egyetlen költőm ezen a világon..
2014. november 08.
Ha
majd megnyugszom,
újragondolom
életem e szakaszát.
Most
hagyjatok
belehalni bánatomba.
Eltemetni a szépet.
Rongy
életemben
véletlenül csodát kaptam.
Muzsikált bennem a
boldogság.
Két kezemmel felemeltem, óvtam,
úgy
szerettem.
Keserű könnyeimet hagyjátok folyni.
Utoljára hadd
fakadjon
belőle kis patak.
Búsan csobogva zokogjon.
Szívem
darabjait égő
bánat rózsájaként sodorja.
2014. november 25.
Kedves,
nagyon várlak.
Sajgó szívem nem leli nyugalmát,
még két karomba
nem zárlak.
Kilesek az ablakon, jössz-e már?
Fagyos éjszakán
sűrűn esik a hó.
Sötétben alakodat
vélem felfedezni. sietek
eléd.
Két kezemmel gyönyörű arcodat melegítem.
Kandalló melege
mellett hintaszékedben megpihensz.
Öled rejtekében gömbölyödve
nyugalmamat megtalálom.
Örömet sugárzó arcodban annyi kedvesség
van.
Hallgatlak, míg az álom le nem győz.
Boldogan, s
szeretetben alszom el,
mert utoljára téged láttalak.
Jó éjt,
kedves.
2014. december 20.
Karácsony
szent estéjén,
zöld fenyőnél,
szívem keservesen keres,
de
nem talál.
Véletlen egy könnycseppet ejtek.
Szégyenlősen gurul
végig arcomon.
Gyorsan elkapom,
nehogy a végtelenbe
essen.
Tenyerembe féltőn veszem.
Szívem fölé óvatosan
teszem.
Te vagy könnycseppemben.
Érzem, itt vagy most
velem.
Nehezek még a sóhajok.
S mikor senki se
figyel,
fenyőágra óvatosan ráteszem.
A te fényességed
ragyogja
be áldott karácsonyom éjszakáját.
2014. december 27.
Szívem
melegével, lelkem hűsségével,
az év utolsó napján csillámló
havon,
fekete lovam hátán vágtázok hozzád.
Szánkómba
beültetlek.
Meleg takaróval betakarlak,
hogy meg ne fázz.
S
indulunk a végtelen
hosszúnak tűnő csillagos éjszakába.
Éjfélt
üt a templom nagy harangja.
Ugyanabban a pillanatban
pezsgődugó
durran,
arany nedű csurran a pohárba.
Koccintunk az
egészségedre.
Ölelve, vigadva köszöntelek az új évben.
2014. 12. 31.
Pont
akkor jöttél, mikor a legnagyobb
szükségem volt
valakire.
Kizökkentettél a mindennapok
ádáz küzdelmeiből,
mikor
már lelkem nem bírta
elviselni a vívódást.
Szívemhez
szóltál:
s repítettél egy szép világba.
Hol a szeretetből
patak
fakad, s olyan messze
hömpölyög, hogy érezni lehet.
Fehér
vadgalambok félelmeimet elvitték.
Szívem csitul, többé nem
háborog.
Mert tőled tudja már,
élni csak szépen, s szeretettel
érdemes!
A többi mind csak küzdelem, s felesleges.
2014. április. 29.
Drága,
gyere, elviszlek egy szebb
világba, hol nyoma sincs a
bántásnak.
Kérlek, ne szólj semmit, ha fáj a szó.
Csak hajtsd
fejedet vállamra,
s fájó könnyeidet engedd szabadjára!
Ne félj,
itt vagyok, hogy vigyázhassak reád!
Elviszlek, hogy
meggyógyítsam
gyenge, összetört lelkedet.
Mindig kapaszkodnék
beléd,
mert rettenetesen féltelek.
Hiába óvlak féltőn,
jön
egy forgó hurrikán, mely
megtépázza gyenge, érzékeny szívedet.
A
hegyekbe viszlek gyógyulni.
Távol mindentől, s mindenkitől.
Egyik
hajnalban felébresztettél.
Gyere, kedves, hív a hajnal
csodája.
Kár lenne elszalasztani.
Hallod kedves:
neked
énekelnek a madarak,
s minket üdvözöl a világ,
drága!
Drága, mosolyog rád a nap,
lágy szellő gyönyörű arcodat
simogatja.
Hűvös szél ellen betakarlak, s ölellek.
Miközben
iszom szavaid, könnyeim potyognak!
Nincs szebb a világon,
mint téged hallgatni, drága!
2015. január 12.
Legyél
öregedőn fiatalos.
S hagyd korodnak számát.
Engem nem zavar, ha
ősz tincsek
rejtőznek szőke göndör hajadban.
Nekem te szép
vagy,
mert gyönyörű lelked simogat, bárhol is vagy.
Hiába
választ el bennünket
kanyargós útnak nagy távja.
Dombok-hegyek
sokasága,
zamatos szőlők lédús nektárja,
ezer erdei fenyő, s
ezer mezei kis virága.
Hiányod akkor is elvezet
tehozzád,
szeretlek minden gondolatomban.
Szeretlek vágyakozó
ölelésemmel.
Csak te maradj mellettem
örökké, s az élet kivirul
felettem.
Szeretem bársonyos hangod
gyönyörű
nyugalmát.
Szeretlek, s közben reszketőn
féltelek, ha beteg
vagy.
Ha a zord éjszaka rám borul,
drága szívedhez megyek és
átölelem.
Könnyeim gurulnak párnám sarkára.
Hiszem, hogy hallod
féltő, becéző mondataim
kanyargós útjainknak távolában.
2015. február 12.
Csak
te légy az én világom,
s ölelj olyan szorosan,
hogy
belezsibbadjon a testem.
Szívem szeretete simogat
egész nap, de
a kezem
nem érinthet, s ez fáj nagyon.
Mikor magam mögött
becsukom
az ajtót, elfog a rettegés,
hogy mi lehet most
veled.
Legszívesebben visszarohannék,
s a nyakadba ugranék.
Itt
vagyok veled, sehová
se megyek nélküled.
De nem tehettem,
mert
hív a kötelesség.
Zsebemből a fotódat
nem kell
elővennem,
mert egyfolytában
gyönyörű arcod vonásait
látom.
Ahogy reggel elköszönsz,
gyengéden átölelsz, s azt
mondod,
ne félj, nem lesz bajom.
Alig várom már, hogy
melléd
bújhassak. Kérlek
borítsd rám az éj sötét fátyolát,
hogy többé
ne kelljen elmozdulnom mellőled,
s veled maradhassak örökre.
2015. március 01.
Hol
vagy, gyönyörűm?
Mindenütt kereslek, de
sehol se
talállak.
Félelem kínozza jéghideg testemet
ágyamból
kibújva.
Egy perce még láttalak, csodálatos álmomban
frissen
peregnek az álomszép képek előttem.
Örök emlékembe vésem azt
a
nyári langyos éjszakát.
Üres bálterem közepén hófehér
öltönyödben,
zongoránál ültél.
Kristálycsillár fénye beragyogta
lényedet.
Felnéztél, homlokod verejtékedtől gyöngyözött.
Ujjaid
fehér billentyűkön táncolni kezdtek.
Mintha a "Volt egyszer
egy vadnyugat" szomorú dalát
játszottad volna.
Hirtelen
elhalkult a zene, valaki
átvette a zongora dallamainak
játékát.
Ölelve áttáncoltuk a már forrónak tűnő nyári
csillagos
éjszakát.
Könyörtelen hajnal fénye felébresztett.
Könnyezve
kérdem:
Hol vagy, gyönyörűm?
Mondd, merre jársz?
Óh,
tündöklő álom, jöjj vissza hosszú fénytelen
éjszakákon, hadd
láthassam őt, csak őt.
2015. március 16.
Szeretnélek
egész éjszaka
két karomban tartani, csak hogy
vigyázhassak
rád.
Hidegtől reszkető testedet betakarnám.
Elgyötört,
bársonyos, sápadt
kis arcodat simogatnám.
Fájdalmadat
enyhíteném.
Nehéz sóhajtásaidat hallgatnám.
Tüzes homlokodra
hideg
borogatást tennék.
Könnyeimmel küszködnék,
szívednek
kedves dalt dúdolnék, hogy álomba
szenderülj.
Mikor
a hajnal fénye beoson
a kicsi réseken, óvatosan
párnádra
fektetnélek.
Kiszaladnék az udvarra, harmatnak
vizét
fűszálakról tenyerembe gyűjteném.
Felébredtél és mosolyogva
öleltél.
Homlokodat csókolom.
Hallgasd csak, kedves:
Hajnal
óta neked dalol
s téged vár kertednek összes madara.
Csak egy
percre hagytalak magadra,
míg harmatvizet hoztam tenéked.
Kezem
melegével felmelegítettem
a harmatvizet, mellyel
megmosdatlak,
hogy soha többé ne légy beteg.
Ne félj, kedves,
itt vagyok melletted, szívem
összes szeretetével és ölelésével
felszárítom
hamar bársonyos arcodról harmatnak cseppjeit.
2015. május 9.
A
holnap szebb és jobb lesz.
Talán a nap is kisüt.
Szívem
ragyogni fog,
mert itt leszel velem.
De addig még,
csillagom,
vár reánk egy hosszú
csillagtalan éjszaka.
Szívedhez
simulok.
Könnyeim potyognak.
Tudom, hogy nem veszítettelek
el,
mégis fájdalom mar.
Pedig csak ránk borult a
végtelenek tűnő
éjszaka,
mielőtt fogságul ejtene az álom.
Arcod gyönyörét
képekben látom peregni
előttem, hangod bársonya muzsikál
még
bennem, mielőtt még
álomra csukódna két szemem.
Titkon azt
remélem,
látni foglak téged.
S már repülök is az álmok
szárnyán.
Hegyeken, völgyeken
szélsebesen szállok
feléd,
ölelve, jó éjt kívánjak tenéked.
2015. június 7.
Vajon
mi lehet veled
a barátságtalanak tűnő éjszakában?
Szívem
egyfolytában kesereg utánad.
Nem tehetek mást, csak
szívem
kertjében féltőn őrizlek.
Süvítve tombol a szél,
jajgatva
hajlongnak az ezeréves fák.
Dalos ajkú kis pacsirtám, könyörgök,
szállj hozzá,
s nézz be kis ablakán, hogy megnyugodjak, jól
van-e.
Kérlek, ne félj, reszkető hold fénye
elvezet az én
gyönyörűmhöz.
Súgd meg neki, hogy ma ünnep volt szívemnek,
mert
hallhattam hangja édes bársonyát,
amely dalolva simogat.
Szállj
tenyerére, szeresd úgy,
ahogy én szeretném.
Vidd el ezt a
gyöngyvirágot!
Lombos fák alatt csak neki nyílott még.
Óvatosan
leszedtem, hogy
hadd illatozza be kicsi szobáját.
Szaladó
patakot lovam hátán követem.
Dübörgő csobogását
hallgattam.
Fénytől csillogó hűs vizében,
könny-áztatta arcomat
megmostam.
Az ég tiszta kékjére emeltem tekintetemet,
s rá
gondoltam.
Pillanatra úgy éreztem,
mintha ott lenne
mellettem.
Kérlek, vigyázz rá ezen a zord éjszakán!
2015. március 28.
Tudom,
érzed a gondolataimat, melyek feléd szállnak.
Ezernyi göröngy áll
elénk, de kanyargós utunk
végén hiszem, hogy találkozni fogunk,
s
akkor majd lágyan átölelhetlek,
s simogathatom kedves, nyugodt kis
arcodat.
De addig még megannyi bánatkönnyet fogok hullatni
érted.
Ha sóvárog a lelkem utánad,
képzeletemben átölelsz s
megfogod a kezem.
Régóta a szívemben élsz, mert annyira
szeretlek.
Tudom, törékeny drága életed,
csak egy hajszálon
múlt, hogy ismerhetlek.
Hálás vagyok nagyon a sors kerekének,
hogy
feléd forgatott.
Erdő közepén, hol fény szűrődik a sötétbe,
ott
van az én képzeletbeli oltárom.
Zokogva borulok oltáromra,
szívem meghasad fájdalmában.
Kérlek, Istenem, adj még az én
tüneményemnek
egy esélyt a gyógyulásra.
Szívem hinni és remélni
szeretné, hogy van remény.
Adj újra fényt szép szemeinek,
hogy
hadd láthassa ezt a kegyetlen színes világot.
Nem szabad
egyedül hagynod, ő a legcsodálatosabb
tünemény, neki még rengeteg
dolga van a nagyvilágban.
Egyetlenegyszer kérlek, tégy csodát,
hogy hátralévő életét
boldogan s önfeledten élhesse.
Ámen.
2015. szeptember 6.
35.
Hiába
tündökölt ezernyi csillag az égen
Kérlek,
Istenem, nézz le rá.
Segítsd, s óvd meg őt nekem nagyon soká.
Ott
lakik az én gyönyörű tüneményem
túl a kéklő hegyeken.
Még soha
nem láttam, pedig hogy szeretném.
Mindennap eljön hozzám, el sose
hagy.
Mélyen szerettem itt a szívemben.
Hallhatom hangjának
édes bársonyát,
mely csengve kúszik a fülembe.
Azt hiszem,
ilyenkor a mennyekben járok.
Gondolatban már ezerszer megjártuk
a
hegyek tetejét.
Úszkáló, fodros felhőkből
esőt
csavartunk.
Arcunkon eső cseppje csillogott,
s boldogan
táncoltunk.
Hold fényében sátrat vertünk.
Pattogó piros
szoknyájú tűz
zorbát járt, miközben szalonnát sütöttünk.
Pöttyös
hátú őzgidácska mellénk szegődött.
Anyját elveszthette, de a
sötétben
már nem lelte szeretetre szomjazó kicsi lelke.
Szorosan
beléd bújtam, átkaroltalak.
Hiába tündökölt ezernyi csillag az
égen,
én csak téged láttalak, s reád figyeltem.
Istenem, nincs
szebb ennél a szeretetnél,
mely itt fényesedik a szívemben.
2015. július 14.
Nem
volt a napnak olyan szakasza,
hogy ne hullott volna könnyem
érted.
Keserű volt a bánatom te érted.
Szürke hétköznapokat
hajszoltam volna
előre, még távol voltál.
Fájó könnyeimből
patak áradt,
itattam belőle kerted szép madarait,
melyek
naponta tenyeredre szálltak.
Istenem, hogy ragyogott tőle
arcod.
Gondos kerted ékességéhez,
a vérvörös rózsádhoz
hajoltam.
Mintha megérezte volna bánatom,
levele simogatott, ha
hozzá értem,
végre itthon vagy!
Lényed gyönyörétől
fényesedik
újra otthonunk.
Fáradt, elgyötört, kicsi
testedet
szorosan beléd bújva karjaimban ringatom.
Ölelj
szorosan, csillagom.
Szükségem van a közelségedre.
Akkor is
érzem ölelésed,
ha nem vagy velem.
Tudom, a reggel ismét
különös lesz.
Kiosonsz mellőlem.
Megszólaltatod lelked
gyönyörű
hangszerét a theremint, melytől érzem
szíved összes
melegét.
Tündöklő arcod tüneményes
mosolyában fürdik a
nap.
Derekadat lágyan átkarolom,
gyönyörű zenédnek átadom
magam.
Istenem, de jó,
elmúltak már a szomorú tegnapok.
2015. június 25.
37.
Repülj,
kis madaram, repülj!
Énekes
madaramat évekig
nevelgettem, dédelgettem.
Ma mégis útjára
engedem.
Repülj, kis madaram, repülj!
Vidd el neki féltő
szeretetemet.
Egyedül kicsi madaram vette
észre szemem sarkában
könnyeim,
mikor ezer tövis tüskéje bökdösi szívem.
Pedig
nem bántott senki.
Mégis olyan nehéz elfojtani könnyeimet,
mert
hiányod oly nagyra nőtt bennem.
Nevetve szabad csak sírni, hogy
senki
ne vegye észre rajtam a bánatom,
s ne tudják kérdezni: mi
baj?
Szívem fájdalmának súlyát
csak én érzem.
Ablakodon,
kérlek, engedd be
kis madaramat.
Vedd tenyeredbe kicsiny
lényét,
hideg kis testét melegítsd át.
Szárnyát ha kitárja,
kérlek, ne
félj tőle, csak ölelni szeretne,
ahogyan én
tanítottam.
Mintha én ölelnélek gyengéden és féltve.
Ha
válladra hajtja fehér kis fejét, érzi
keserű bánatod.
Halk
dalával vigasztalni szeretne,
ahogy velem tette.
2015. november 22.
Hadd
fogjam két kezedet meghitten.
Hadd csókoljam kezed minden ujját,
s
minden percét szép lassan,
megköszönve, hogy írsz nekem.
Hadd
gyönyörködjek arcod gyönyörében.
Beszélj hozzám kérlek, hadd
halljam
hangod édes bársonyát.
Hadd pihenjek öled
rejtekében,
derekadat ölelve ölelőn.
Hadd tekintsek reád
szelíden, s érzékenyen.
Hadd vigasztaljalak mikor fáj drága
arany
kis szíved, s belül könnyezel.
Hadd vegyelek két karomba,
hogy
érezd, nem vagy egyedül árván hagyva,
s talán enyhülni fog
szívednek kínzó bánata.
Pusztán csak hadd lássalak örökké!
Mert
látványod megnyugvást ad nekem.
2015. október 17.
Sóvárogva
kereslek szüntelen, angyalom,
de nem talállak, fénylő
csillagom.
Szívem meghasad bánatában.
Semmi sem számít, csak
az, hogy itt légy.
Az óra mutatója monoton körbe
jár.
Csendességemben csak a ketyegést hallom.
tik tak tik tak
tik tak
Borzalmas érzés belém nyilall,
könnyeim gyorsabban
peregnek, mint
zivatarkor az esőcseppek.
S fájdalmasan
ráeszmélek,
bűnös a lelke a technika ördögének,
félek, elzár
teljesen e világtól,
s nem olvashatom gyönyörű mondatait.
Te
vagy az én fényességem, csak te tudod
színessé festeni e cudar
világot.
Vesszen el elmém az örök sötétségben,
ha majd a
kényszer arra késztet, hogy elveszítselek.
Megint elmúlt egy
végtelenek tűnő
hosszú nap nélküled.
Csak remélni tudom, hogy
jól vagy,
de a félelem ott lebeg felettem.
Párnámra hanyatlok
könnyeimmel küszködve.
Képzeletemben átölelek újra, s újra
suttogom:
nincs semmi baj, ne félj, veled vagyok.
Ó, csak
álmomba láthatnálak.
2015. december. 20.
40.
Nem
hagylak elveszni sohasem
Szívem,
lelkem tele van szomorúsággal,
kesergek is érte egyfolytában.
Ő
már nem tud többé jönni hozzám,
gyönyörű gyöngysorait többé nem
olvashatom.
Rettenetesen hiányzik, s nem
tudok beletörődni
hiányába.
Szívem fekete gyászba öltözött.
Szemem jeges
könnyzáport hullajt.
Valaki elment, aki évekig
melengette
szívemet, lelkemet.
Vele oly gyorsan szálltak a
napok s évek.
Mintha tavaszi szellők szárnyára ültetett volna,
s
repített tova, ahogy még senki se.
Vezetett, s tanított a szépre s
a jóra, kezemet el
sose engedte.
Ezernyi csodát éltem meg
vele.
Nem engedhetem, hogy elvesszen,
belehalnék bánatomba.
Nem
veheti el, s nem hagyhatom,
hogy kedvét szegje a technika
ördöge.
Képzeletemben érzékeny, gyenge szívét
újra s újra
átölelem.
Szüntelen csak kapaszkodom, kapaszkodom belé.
Nem
záródhat be előtte még az elektronikus világ.
Kérlek, Istenem,
segíts neki, s adj neki rengeteg kitartást még,
s becsüld meg
alázatos munkáját.
Hinni szeretném, hogy vissza fog jönni, s akkor
majd
újra patak fakad a világra boldogságomban.
Addig nyugtalan
vagyok, s nem tudok vigasztalódni
még vissza nem tér!
2016. január 25.
Valahol
a sötét éjszakában neked zúg a tenger,
monoton zúgásával altatni
szeretne.
Ágyadba fektettelek, szőke göndör hajad
fehér párnára
omlott.
Elgyötört törékeny tested parázslott a
fáradtságtól.
Tudom, hogy vacogsz a hideg lepedőtől,
ha tüzes
bőrödhöz ér.
Nem hagyhatom, hogy szenvedj!
Szívem majd kiugrik
helyéről, úgy féltelek.
Gyere, szép csillagom, most csak két
karom
hozhat enyhülést.
Gyengéden, s féltőn két karomba
vettelek,
s betakartalak, hozzám bújtál és gyengéden
átöleltél,
s könnyezve ringatlak.
Nem vagy már fiatal, kincsem,
többet
kéne pihenned.
Az idő úgyis olyan gyorsan szalad,
s én
reszketőn rettegek, hogy
az élet elillan előlünk.
Nincs semmi
baj, kedves, csak elfáradtam,
karjaidban már nem érhet
baj.
Patakzó könnyeimet letörölted.
Gyönyörű szelíd mosolyodban
fürödtem,
édes angyalom. Simogattam kedves kis arcodat,
aludj
csak nyugodtan.
Kezedet fogom egész éjszaka, s el sem engedem,
míg
fel nem ébredsz.
Valahol a fekete éjszakában neked zúg a
tenger,
monoton zúgásával altatni szeretne.
2016. 03. 07