---

Tartalom

1 Helyi hírek
2 Újabb helyi hírek
3 Biliárdgolyó, korommal
4 Munkás hétköznapok itt is, ott is
5 Az első csalódások
6 Kölcsönös biztatások
7 Életcélokról
8 Anschluss, influenza, légiriadó
9 Húsvét után
10 Ismerkedés a televízióval
11 Tudósítások
12 "Hiszen ért Maga engem!"
13 Színvallás után
14 Térképolvasás
15 Készenlétben
16 Valami, ami megmarad
17 Rádiórandevú
18 Szakadt húrok a hegedűn
19 A titkárságtól nincs menekvés?
20 Ha rátekintünk a térképre...
21 Sári és a szerelem
22 Valami van a levegőben - itt is, ott is
23 Az aggodalom elhárítása
24 Egy szobás-konyhás lakás az emeleten
25 A titokzatos daganat
26 Várakozás a Királyfira
27 Az első koccanás
28 Magyarázkodások
29 Éjszakai hangok
30 Újra távol egymástól
31 Hófehérke utat mutat?
32 Mozgalmas farsangidő
33 Kiruccanások a postaládáig - és tovább
34 "Borzasztó napok ezek nekem..."
35 "Így adom meg kérdésedre a válaszomat..."
36 Mi lesz, ha...?
37 "Látod, csak megsegített a jó Isten"
38 Készül a lista
39 Hogyan kössünk házasságot Budapesten, avagy - komámasszony, hol az olló?
40 Ki botlik meg a menyasszonyi uszályban
41 Az utolsó métereken
42 Álmodozás egy menyasszonyi ruháról
43 A 12. hónapban - az utolsó órában
44 Násznapok körutazással
45 Egy év múlva
Végszó helyett: kitalált ölelések

---

Bevezetés

1984 nyarán, Csíkszentkirályon, a szüleinktől rám és testvéreimre maradt utolsó lakhelyükön valami hirtelen belső sugallatra kihúztam anyám komódjának felső fiókját és elővettem apámék újságpapírba csomagolt, több kötegből álló levelezését. A legtöbb küldemény azokból az évekből datálódott, amikor még nem voltak férj és feleség 1936-1939 nyara között - és tulajdonképpen csak távkapcsolatban álltak egymással.

Ezekről a levelekről mostanig nem is igen volt tudomásom. Pedig ott hevertek az anyámék limlommal teli szentkirályi házában, előbb apám íróasztalfiókjában, majd a komódban, ahová a húgom szép sorjában elrejtette őket. (Nem eldugta! - csak védelembe helyezte...)

Az akkori beléjük olvasás sietős volt, hajszás és éppen csak szemelgetős. Nem is volt hozzá elég türelmem, és belefáradtam, mert a szabadság napjai kitelőben voltak, ezért aztán csak felületes benyomásaim maradtak róluk. Annyi már akkor bizonyossá vált: rengeteg tanulságos megállapítás szunnyad a papírlapokon!

Ilyesmiket jegyeztem fel akkor vázlatos naplómban:

"1984. szeptember 8. Újra otthon. Éjszakai álmomban Apuka feltámadt! Nagyon megdöbbentünk és szégyenkeztünk, hogy időközben befészkeltük magunkat a házába és ráadásul az autóját is eladtuk a szemközti szomszédnak. De azért boldog voltam, mert megőriztem a közlekedési engedélyét és a pártkönyvecskéjét, tehát mégsem maradt a semmivel. Most újra hasznát veheti mindkettőnek. Egy pillanatra se gyanítottam, hogy mindez képtelenség. Még meg is kértem volna, mesélje már el, milyen a halál, de végül megfeledkeztem róla...

Ez történik, ha apám és anyám fiatalkori levelezését olvasom, amikor még nem voltak férj és feleség, csak távismerkedtek. Rengeteg tanulságos megállapítás szunnyad a levelekben, nagyon lassan haladok. Egy dolog máris bizonyossá vált előttem: született naivságomat az apámnak köszönhetem. Körülbelül úgy (félre)ismerte ő is a valóságot fiatal korában, mint én. És felfogását, megállapításait valósággal lekoppintottam anélkül, hogy tudtam volna róluk.... Hirtelen az az érzésem, mintha az ő gondolatmenetét, érvrendszerét, közlési vágyát ismételném meg az életben, felújított kiadásban."

Azóta emberöltőnyi idő telt el. 2009-ben szántam el magamat arra, hogy a megőrzött és költözéskor jól elraktározott levelezést újra elővegyem és testvéreim kedvéért digitalizáljam. A beolvasás gépies művelete közben alkalmam volt ismételten belemélyedni egy-egy levél részleteibe, s egyre jobban meggyőződtem arról, hogy a Kolozsvár (Cluj) és Budapest közötti, kezdetben rapszodikus, később már szinte mindennapossá váló levélváltásból kirajzolódjon az egymástól szigorú határral elválasztott szerelmesek mindennapi élete, vívódásaikkal, terveikkel és tapasztalataikkal egyetemben. E kétszemélyes, átélt családi történelem annál izgalmasabb, mivel a kérdéses esztendőkben a világ sorsát és a világháború felé sodródását meghatározó olyan események percepciójára, értelmezésére világít, amire csak most, a levelezés tanulmányozása után döbbentem rá magam is igazán.

Szüleink, ha későbbi közös életünk során meséltek is a "régvolt" időkről és fiatalkori dolgaikról, érzésem szerint nem kívánták túlterhelni, befolyásolni tudati formálódásunkat, amelyre így jórészt az 1945 utáni új világ oktatási és nevelési rendszere nyomta rá a maga markáns bélyegét. A történelmi eseményeket, a háború viszontagságait mi, utódaik, mindenek előtt az iskolai történelemórákból, majd a sajtóból, a propaganda hivatalos állásfoglalásaiból tudtuk meg és szűrtük le. Nagyon sok időnek kellett eltelnie, amíg az előttünk lassan megnyíló lehetőségek olyan szellemi táplálékra is rányitották a szemünket, ami valamikor tabuként, kártékonyként, ellenségesként tiltó homályban maradt.

Ezek a levelek természetes módon vallanak az akkori hétköznapokról, eseményekről. Nincs bennük semmilyen manipulatív szándék, hiszen íróiknak nem az volt a céljuk, hogy mindenáron megörökítsék a múltat, hanem hogy az események pillanatnyi, rendszeres rögzítésével jelezzék egymásnak kapcsolatuk, bontakozó érzelmeik távlatait és esélyeit. Gondolataik elkötelezettségének irányát. Az információk értelmezését nagyban megkönnyítette az a tény, hogy leendő édesanyám, Füzessy Erzsébet és Aradról származó családja, a levelezés kezdete előtt pár évvel még kolozsvári lakosok voltak, apámmal, Cseke Vilmossal ugyanarra az egyetemre és ugyanarra az évfolyamra jártak - mindketten matematikát hallgattak -, majd a Füzessy család Békéscsabára, illetve később Budapestre költözése után úgy hozta az élet, hogy ez a valamikori, kollegiálisnak indult kapcsolat a távolság dacára hirtelen kiújuljon és viszonylag hamar felértékelődjön. A Kolozsvárról távozott Erzsikének tehát nem volt szüksége külön magyarázatra ahhoz, hogy megértse az elszakított Erdélyben élők sajátos helyzetét, a kommunikáció egyenlő eséllyel zajlott a két fiatal között.

A továbbiakban azon leszek, hogy lehetőleg minél nagyobb olvasóközönség számára, a kellő diszkréció keretein belül, hasznossá tegyem a szerelmi levelezés mélyrétegeiben meghúzódó korrajzot és eseménykrónikáját is.

Cseke Gábor

---