Könyvtári hierarchia
A következőkben a könyvtárral, mint hierarchikus intézménnyel és rangsorával foglalkozunk.
Minden embereket foglalkoztató szervezeti egység szükségképpen valamilyen parancsoló-engedelmeskedő vonalak mentén rendeződött struktúrát takar, ami valamilyen formában hieararchiát képez le.
Melyek főbb jellemzői?
1. A hierarchia létrejötte törvényszerű, s nem, nem valamiféle kívülről vagy fentről erőltetett dolog: a szervezet tagjainak közösen elfogadott lételeme.
2. A szervezet fontosságával fordított arányban jelentkezik az igény a hierarchikus szerveződésre.
3. A résztvevők intelligenciahányadosa és a hierarchizáltság foka közt nincs kapcsolat, eltérések a motiválás formájában illetve külsődlegességeiben vannak. A sarki szatyorközpont hirdetőtábláján díszelgő hét dolgozója és mondjuk egy akadémiai cím/fokozat ugyanazon tőről fakad, bár egy lapockát értőn szeletelő szaki társadalmi fontossága nem mérhető egy akadémikus bölcsészéhez, aki mondjuk gomolyaföld tájfilozófiai jellemzőinek hatását kutatja lakóinak népi álomvilágában.
4. A hierarchizáltság foka és az adott szakma külső elismertségének ténye közt többnyire fordított kapcsolat áll fenn.
5. A szakmaiság hangsúlyozása és manifeszt formái (szakmai egyesületek, tudományos fórumok) akkor jelentkeznek látványosabban belül, ha külső elfogadtatásuk legalábbis kérdéses nyersen fogalmazva ezt önvédelemnek hívják.
Lássuk mindezt a gyakorlatban.
A könyvtár társadalmi megítélése nem túl pozitív, és mindenképp sztereotípiáktól terhes: Százados harc ellenére sem sikerült a polcológia terhétől megszabadulni, s a könyvtáros nyomasztóan közel jár a raktáros/ruhatáros fogalmához.
Végül is kiből lesz az amúgy öntudatos könyvtáros?
Mindig is volt/van egy erős kontraszelekció. A könyvtárat sokan tartották mentőcsónaknak, átmeneti állomásnak karrierjük útján, bukott filozófus, kétes bölcsész-egzisztencia és sok hasonló szenvedett a polcok közti purgatóriumban amíg szelleme megtisztultan felszabadulva nem lebegett éteribb olvasót nem látó magasságokba.
Nemcsak maguktól jöttek, volt hogy muszájból... 1956 után a kisebb hibát vétők egy-egy könyvtárba száműzettettek, mint az egyéves önkéntes kadét, aki függelemsértésben marasztaltatott el amiatt, hogy nem volt hajlandó latrinát takarítani; s hogy ott módjuk legyen hibájukat ahogy azt Hasek Svejkében olvassuk az ellenséggel szemtől-szembe jóvátenni.
Egyikükről azóta könyvtári olvasót neveztek el az adott könyvtárban, csakhogy én még beszéltem azzal a kollégával aki vele dolgozott: a bukott csillag udvartatást szervezett magának hódolóiból, s miközben látványosan szenvedett az őt ért megaláztatástól dolgozni közben meg...
Vagy találkoztak már Manci nénivel, aki sajnos hisztérikus és rohamokban szokott kitörni, így napközistanárnak sem alkalmas, de az iskolakönyvtárba ... oda még jó lesz.
Vagy nagy ember felesége, aki kellően trendi ahhoz, hogy maga is dolgozzon, bár a pénzre igazából nincs szükségük, így várja őt a könyvtár.
Szabó Ervin: keshedtmellű ex-osztályharcos lúzer, kikopva mindenhonnan, jobb híján beszerzették a Fővárosi Könyvtárba.
Önálló gondolata annyi volt, mint marhahús a Tesco párizsijában közkönyvtár public library adaptációja: de lankadatlan fáradtsággal üldözte a (könyvtáros) hölgyeket, hogy walkűrként, gumitalpú cipőben suhanjanak a könyvtár folyosóin...
Brrr...
Ha már a külső kép nem változtatható, hát alakítsuk törpefalvát királysággá, s lőn amúgy demokratikus módon a
könyvtár.