---

Tartalom

Előszó
Bevezetés
I. A Velencében kötött múzeumi és könyvtári egyezmény alapján Magyarországnak jutott tárgyak
II. Szemelvények a badeni levéltári egyezmény alapján az Országos Levéltár által átvett anyagból
III. Szemelvények a badeni levéltári egyezmény alapján a m. kir. Hadilevéltárba jutott anyagból
IV. Szemelvények a badeni hadimúzeumi egyezmény alapján átvett hadtörténeti anyagból
Képek

---

Előszó

Az Osztrák Magyar Monarchia összeomlása után az osztrák állam nemzeti vagyonnak nyilvánította és állami kezelésbe vette át az uralkodó és az uralkodóház vagyonához tartozó bécsi cs. és kir. udvari hitbizományi gyüjteményeket. Köztudomású lévén azonban, hogy a gyüjteményekben számos magyar származású műkincs és történeti emlék van, mely a magyar korona jogcímén került a közös uralkodók birtokába, a magyar tudományos világban és műértő társadalomban még 1919-ben széleskörű mozgalom indult ezek visszaszerzése iránt. A napisajtó állandóan felszínen tartotta a kérdést. Siklóssy László "Műkincseink vándorútja Bécsbe" c. művében alapos feldolgozását adta a Bécsbe vándorolt műkincsek történetének. A vallás és közoktatásügyi miniszter pedig külön szakértőbizottságot küldött ki igényeink megállapítása végett. E társadalmi mozgalom és hivatalos előkészítés eredményeképen sikerült a magyar békedelegátiónak a muzeális ügyekben szakértőül kiküldött dr. Gerevich Tibor egyetemi tanár, múzeumi igazgatóőr javaslatára a trianoni békeszerződésbe a 177. §-t felvétetnie, mely Ausztriát "a magyar szellemi tulajdon fogalma alá tartozó tárgyak" kiszolgáltatására kötelezte. A két állam közt a tárgyalás 1923-ban ez alapon indult meg. Lefolyásáról és eredményéről e katalógus bevezetésében számol be a magyar kormánymegbízott, majd döntőbíró mellé szakelőadóvá delegált s a kulturális megegyezés létrehozásában eljáró dr. Petrovics Elek szépművészeti múzeumi főigazgató. Fejtegetéseit kiegészítendő, csupán néhány, a tárgyalás során felmerült nehézségre kivánok rámutatni.

A 177. § a mi felfogásunk szerint bizonyos többletet jelentett volna az uralkodói és udvari javakból Magyarországot értékarány szerint megillető részesedésen felül. A szövetséges és társult hatalmaknak a békeszerződéshez fűzött kísérőjegyzéke azonban kijelentette, hogy a 177. §-ban körülírt igényünk elismerésével a maximumát tették annak, amit módjukban volt tenni. Ennek következtében tárgyalásainkat kénytelenek voltunk a magyar szellemi tulajdonra korlátozni.

Igen nagy nehézséget okozott a szellemi tulajdon fogalmának meghatározása is. E fogalom homályossága és többféle értelmezést megengedő elaszticitása miatt sokszor oly tárgyaknál is küzdenünk kellett a magyar szellemi tulajdon elismeréséért, melyek a köztudatban nemzeti multunk kiváló emlékeiként ismeretesek. Kiküldötteink a történeti Magyarország területét alapulvéve értelmezték a szellemi tulajdont, az osztrákok viszont a mai politikai helyzetnek megfelelően csupán a megcsonkított ország határait voltak hajlandók figyelembevenni, s e tekintetben a leszakított részek mai tulajdonosai beavatkozásának lehetőségére is utaltak. Másrészről sok tárgynál - így pl. a jórészt Itáliában készült Corvináknál is - kétségbevonták azok kizárólagosan magyar szellemi tulajdon jellegét.

Nehézséget okozott az is, hogy a magyar szellemi tulajdonhoz tartozó tárgyak egy része nem közvetlenül Magyarországból, tehát nem a magyar korona jogán került az udvari gyüjteményekbe, hanem századokkal ezelőtt létesült más gyüjtemények anyagával együtt s ezek tekintetében - osztrák földön keletkezett gyüjteményekről lévén szó - Ausztria nem volt hajlandó engedményeket tenni.

Végül pedig az is gátolta igényeink teljes érvényesítését, hogy a nemzetközi tudományos közvélemény határozottan védelmezi a régi fontos és világhíres közgyüjtemények egységét s minden törekvést ellenszenvvel fogad, amely ezt az egységet veszélyezteti s ily gyüjtemények lényeges megcsorbítására vezethet. Ebből a szempontból még az a megfontolás is felmerült, kivánatos-e az egész világ által ismert és külföldiek által sűrűn látogatott bécsi közgyüjteményeket a magyar művelődés multjának emlékeitől teljesen megfosztani s így azok nemzetközi származású anyagában a magyar anyag hangsúlyát lefokozni.

Mindezt megfontolva és figyelembevéve, a magyar delegáció a nemzeti történet és nemzeti művelődés szempontjából legfontosabb emlékek hiánytalan megszerzésére helyezte a súlyt, s a többi magyar szellemi tulajdonként ismert javak tekintetében oly megállapodást létesített, melynek értelmében a bécsi gyüjteményekben maradt ily tárgyak a két állam közös kulturjavához tartoznak s elidegenítésük tilalmazva van.

Hasonló elvek és megfontolások érvényesültek a levéltári anyag tekintetében is.

A kiállítás látogatóit bizonyára fájdalmasan fogja érinteni, hogy a visszaszerzett műkincsek közül hiányzik a híres nagyszentmiklósi aranylelet és a mai állami határon kívüleső területen talált sok más lelet is. Másrészről azonban megállapíthatják, hogy az eredmény, ha eszményeinknek nem is mindenben felel meg, - barátságos egyezkedéstől ez nem is volt várható, - nemzeti becsületérzésünket kielégítheti és semmiesetre sem kicsinyelhető. A magyar szívet bizonyára megdobbantja, hogy ujra visszakerült hazánkba történetírásunknak, jogtörténetünknek, művelődésünknek sok drága ereklyéje, köztük Béla király jegyzőjének Gestája, a Nagy Lajos által rendelt, díszesen illuminált Képes Krónika, a Magyar Törvénytár két legrégibb kézírata, 16 Corvin-codex, Mátyás és Beatrix márványreliefje, II. Lajos fegyverzete és még egész sorozata az ismert és becses történeti emlékeknek.

A Bécsből hazakerült tárgyak kiállítását avval a kivánsággal adom át a nyilvánosságnak, hogy társadalmunk, főként ifjúságunk merítsen multunk emlékeiből minél több tanulságot és lelki bátorítást s az évszázadok multán ujra hazakerült történeti emlékek erősítsék és fokozzák a jövőbe vetett bizalmunkat.

Hóman Bálint
m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter

---