---

Tartalom

Önéletrajz
Pannika
Gyulai kórház

Évszakok
Tavasz
Nyár
Ősz
Tél
Guruló könnyek
A természet
Emlékül
Hári Pálhoz
Ne bántsatok engem!
Megöregedtem
Egy beteg lány elbeszélése
Tiszteld az idős embereket!
Elfáradtam uram!
Betegek imája
Én csak kérdeztem, és Isten válaszolt nekem!
Kedvesemnek
Lívia lányomnak vigasztalásul
Aggódás és fájdalom
Lányomnak, Rózsikának
Unokámnak
Szent Karácsony éjszakája
Férjemnek
Békés, boldog Karácsonyt!
Cigányasszony vagyok
Valóság vagy álom?
Édesapám emlékére
Nem tudlak elfeledni soha
Hívogat Jézus
Édesanyám emlékére
Búcsúzik a nyár
Alszik a város
Szüreti bál
Segíts, Istenem!
Mindenki édesanyjának
Uram, hozzád kiáltok!
Kezemmel vezetlek én téged
Szállnak az évek
Férjemhez
Fohász Istenhez
Családom fele elhagyott
Altató
Köszönet Anyámnak!
Gondolat

---

Előszó

1955. július 25-én születtem Szolnokon. Szüleim akkor Tiszapüspökiben laktak, hét évre születtem, szüleim nagy örömére! De sokszor megkérdem önmagamtól, hogy vajon minek?

Mert már betegen jöttem e világra, és sokszor elgondolkodom, miért van ez így. Szenvedés, fájdalom jutott bőven, de nem panaszkodom, mert az a kevés öröm vigasztal, ami eddigi életemben megadatott! Zenész családból származom, így állandóan vándoroltunk.

Laktunk Kunhegyesen, Kunmadarason, Kisújszálláson. Végül itt, Füzesgyarmaton gyökereztünk le végleg. Először szolgálati lakásban éltünk. Majd szüleim vettek egy kis parasztházat, és ott éltünk boldogan, nagy szeretetben. Három hónapos koromban raktak először gipszbe csípőficam miatt, mert csípőficammal láttam meg a napvilágot, de nem bírta a bőröm a gipszet, így két hét múlva le kellett szedni. A csípőm visszaugrott, és így a lábam így maradt, ahogy volt, még rövidebb is négy centiméterrel. Többször megműtötték, de a mai napig sántítok!

Tizenegy éves koromban műtötték mind a két szemem szemtengelyferdülés miatt, az úgy-ahogy sikerült, de most már tízdioptriás szemüveggel alig látok írni-olvasni, de csinálom, mert örömöt ad nekem. Örömöt, ha egy versemet valahol elmondom vagy felolvasom. Sok-sok ember szíve megpuhul, sírnak a meghatódottságtól, és rengetegen kérik tőlem, hogyan kaphatnák meg az éppen elhangzott verset. Gratulálnak, és többen a szemembe mondják: ilyen versek kellenének, melyeknek van értelme és tartalma, mondanivalója ebben a rohanó világban. Ez ösztönöz arra, hogy írjak, mert emberek szemében látom az örömöt és a könnyeket, és ez tol tovább. Örülök, hogy ebben a megkeményedett világban idősnek, fiatalnak tetszenek a verseim! Ennyit bevezetőül az önéletrajzomról, mert könyvet írok, hogy mennyi mindenen estem át 49 éves létemre. És mégis itt vagyok, teszem a dolgom, mint bárki más, testi nyomorékon is!

Éri Károlyné, Czibak Anna
2004. november 16.

---