Előszó

...

Ma már tudjuk, hogy Szinyei Merse Pál, a kinek sorsa nem egyben hasonlatos a franczia halhatatlan Manet sorsához, - a nemzetünk művészetében dátumot teremtő úttörők családjából való. Ma már tudjuk, hogy a ki Lenbach, Böcklin, Leibl társaságában indult útra, sőt a két utóbbival benső barátságban, karon fogvást haladt, a mi művészetünk históriájában olyan trónus illeti meg Szinyeit, mint amilyenre azt a másik kettőt ültette a saját nációja.

Nincs is már hijja idehaza Szinyei dicsőségének, talán csak az, hogy mennyivel többet alkothatott volna! De ez is csak a gyönyörködő ember elégedetlenkedése. Alig ötven, hatvan kép, holott lehetne tízszer annyi, ha huszonnyolcz esztendeig nem hentereg az az ihletett ecset!

Mert bizony magyar ember, tipikus magyar úr ő! Hála istennek, hogy még ép alkotó erőben érte meg dicsősége teljességét s azóta dolgozik, - de mennyire magyar benne az, hogy annyira el tudott kedvetlenedni, hogy úgy sutba hajította hatalmas ecsetjét, hogy oly hősiesen tudta tétlen nemtörődömségre kárhoztatni magát! És hogy annyira könnyen beleringatta magát abba az érzésbe, mint országgyűlési képviselő, hogy ő voltaképen született politikus és klub-tag!

Megtisztelt azzal, hogy elmondta élethistóriáját és beavatott a művészi krédójába is.

...