---

Tartalom

Előhang.
Tokió és Kiotó.
Barackfia, Momotaro.
Fehérke és Sárgácska.
A levágott nyelvű veréb.
Boncnövendék mérget evett.
Legyecske és Legyezőcske.
A majom és a rák.
Odango - az igaz neve.
Égi tündér ruhácskája.
A virágfakasztó öreg.
A tigriskölyök.
Golyvát kapott a két öreg.
Hökköm törpe.
Rizsbor-vásár.
A szamuráj szerencséje.
Az irgalmasszívű szegény.
Tenger alatt járó asszony.
A medúza és a majom.
Az újhold és a fellegek.
Patkány-lakzi.
Vak hátán világtalan.
Az ezerlábú szörnyeteg.
Világító János-bogár.
Testemésztő kígyófűve.
A boszorkánypók.
Tengert apaszt, tengert dagaszt.
Csalafinta rókakölyke.
Tíz szen-pénz a halszag ára.
A csodaforrás.
Téli hónap szamócája.
Papirsárkány eregető.
Urasima, a halászlegény.
Kőfejtő és hegyiszellem.
A hold és a denevérek.
Jamagata ajándéka.
Félfülecske, féllábacska.
Víz tündére Sellő-lányka.
Holló úszik, liba kúszik.
Kacskaringós folyondárka.
Ibolyácska és a Puszpáng.
Csodatévő ócska ecset.
Felejtető gyömbért evett.
Bambuku-csagama.
Hacsibime, a fatálas.
Szellemirtó Sippejtaro.
A felemás szarvas.
Férjemuram a vásáron.
A varázstükör.
Csitteg-csattog, libeg-lobog.
Üstöt lopott púpos varga.
Az üstökös és a pacsirták.
A bambuszlányka.
A selyemhernyó.
A nyulacska és a krokodil.
A bonc és a vadász.

---

Előszó

Messze tengeren túl, ahol a nap felkel, Fudzsi szentelt hegye fel az égnek szökell, cseresnyevirágos szigetek lankáin, kékellő hullámok ezüst habpárnáin, Nipponország fürdik napja sugarában, napos mesekertje illatos árjában.

Viruló virágok meséket lehelnek, oktalan állatok beszédet beszélnek; szamuráj leventék hősi útra kelnek, ártó szellemekkel vívnak, verekednek.

A legfőbb egy-isten Nippon hitvallása, több istenre sarjad világmeglátása; több szellemben látja ősszellem hatalmát, több erőben érzi őserő forrását.

Félig rom templomban szörnyeteg tanyázik, Buddha kőképénél alakosdit játszik; avatag barlangba gurul rusnya teste, poklok parazsára varázslódik lelke.

Istenek szikrája emberekbe téved, emberi gyarlóság istenekben éled; bajvívó levente, égi szellem sarja, gonosszal csap össze varázslatos kardja.

Vándorútját járja lelke halandónak, állatokba térvén ereje a szónak; emberivé válik tette, gondolatja, jót-rosszat megértő konok akaratja.

Templomok oltárán bálvány terpeszkedik, házi tűzhelyeken kőkép szentesedik; ősök imádatja istent imádtatja, ősi szálló szóban istent szólaltatja.

Sívó homok fedi pázsitját zöld rétnek, avarrá aszódik levele ligetnek; ég-föld összerezzen, tenger vize zajlik, égi szellem szava mennydörögve hallszik.

Élettelen dib-dáb elevenné válik, éledez a kő, rög, egy szakadó szálig; lelket ölt az anyag, életért kiáltván, csodákat varázsol a vajákos bálvány.

Dájmió ül törvényt bálványos várában, bízvást bizakodik csatlósa karjában; karjában, kardjában, hűséges szívében, kísértő ördögöt irtó erejében.

Istenek a mennyből le a földre szállnak, halandó lelkekben párjokra találnak; urai a földnek félistenek lettek, istenemberekből mikádók születtek.

Nippon meséiből virágláncot fűztem, szíve szép rózsáit mind közéje tűztem; rózsák fehérsége, illatja, hajtása, a nagy égi Isten mennyei áldása.

Messze tengeren túl a nap felkelőben, Fudzsijama hegye égre szökellőben; szigetek lankáin cseresnyevirágok, tenger fodros hátán kékellő hullámok. Nippon földje fürdik napja sugarában, napos mesekertje illatos árjában.

Budapest, 1923. év január hava.
K. I.

---