Ismertetés

A legjelesebb olasz jezsuita drámaíró Giovanni Granelli volt. Társai: Palazzi, Ringhieri, Carpani között ő tűnt ki a legjobban, róla úgy emlékeznek meg modern irodalomtörténetírók is, hogy mert drámái eredetiség és szokatlan drámai erőről tesznek tanúbizonyságot, kedvezőbb viszonyok között bizonyára elsőrangú tragoediaíróvá fejlődött volna (Sauer: Gesch. d. ital. Litt. p. 445.). Sedecziását theologiai hallgató korában, még ifjan megírta, s mihelyt színre került, mint előszavában írja, nagy tetszésben részesült. Granelli behatóan tanulmányozta a görög és latin klasszikus drámaírókat, a bibliát, de a Ratio Studiorumot is. S ez volt drámaírói fejlődésének vaskorlátja. A költői képzelmet, az alkotás szabadságát a Ratio Studiorum szigorúan lakonikus szabályai békóba verték s ő nem Muzsája sugalmára, hanem rendjének szabványaira ügyelt aggó félelemmel, remegő bizalmatlansággal önmaga és Muzsája iránt. Ott találjuk ennek a lelkiállapotnak meggyőző bizonyítékát abban a nyilatkozatában, melyet drámája elé tesz, s melyben kijelenti, hogy jó, igaz katholikus s az marad, még az esetben is, ha drámájában látszólag ennek valami ellentmondana! E történetben, mely képzeletét megragadja, tagadhatlanúl van tragikus mag, de ő nem bukkant reá, az ő lelkületére nem az a vágy hatott, hogy izzó és felkorbácsolt szenvedélyt rajzolhat, - őt e tárgyhoz annak morális oldala, a cselekményből kisugárzó jeles példaadás vonzotta!

Jeremiás könyvének 34. részében jósolja meg Sedecziásnak a próféta királysága és fejedelmi házának közeli bukását.

Mivel eltért az igaz vallástól, s nem hallgatott hű prófétájának tanácsára, Nabukodonozor megtámadta a zsidók országát, fegyverrel vívta meg erős Jeruzsálemet s Jeremiás próféta így szóllott: "Ezt mondja az Ur, Izráelnek Istene: Menj el és mondd meg Sedecziásnak, Juda királyának, hogy ezt mondja az Ur: Ime én adom e várost a babiloniai királynak kezébe és azt felgyújtja tűzzel. És te az ő kezéből el nem szaladsz, hanem minden bizonynyal megfognak és kezébe adnak és a te szemeid meglátják a babiloniai királynak szemeit és az ő szája a te száddal szól és Babilóniába bémégy ... Fegyver miatt meg nem halsz ... békeségben halsz meg." Sedecziás csakugyan csatát veszít, ledűl a város kőfala s Nabukodonozor elfoglalja a várost. Sedecziás egy pár hívével megfut, ámde Jerikhónak pusztájában utólérik és Nabukodonozor elé viszik. A babiloniai király Sedecziás szeme láttára öleti meg gyermekeit, szemeit pedig kitolatá és vasba verve fogságba hurczolja...

Érdekes megfigyelni, hogy jezsuitánk kezében e történet miként alakúl át, hogy minőre formálja ki a drámai cselekvényt, mint előszavában írja, klasszikus tanulmányai alapján, de tegyük hozzá: sajátos szabályai szerint, egy moralis tendenczia érdekében. Sedecziás nem hallgatván Jeremiás próféta tanácsaira, harczba száll Nabukodonozorral, szövetséget köt az egyptomi királylyal, de őt is, szövetségesét is leveri a túlnyomó ellen és mint trónja vesztett fejedelem üldözői elől menekül. Elbizakodott a próféta jóslatában, hogy "nem veszti őt Káldeus kardja, nem tűnik szemébe Babylon tornya, szép csenddel fogad élete tárgya". Ámde elbizakodottságában kudarczot vall s most életét féltve menekül fiaival Egyptom felé. - Itt kezdődik a dráma.

A menekülő fejedelemmel találkozunk, kit az elébe álló Jeremiás újfent figyelmeztet vétkes elbizakodottságára, de az ott hagyja őt s az erdőbe menekül. Nabukodonozor vitézei üldözőbe veszik, ámde előbb Jeremiástól szeretnék kitudni a király tartózkodása helyét, de az nem árulja el, mire elfogják. Ekkor jő elő Evilmér, Nabuk fia, s elbeszéli, hogy csepp híja, hogy életét nem vesztette, medve támadta meg, s csak egy bátor ifjúnak köszönheti életét, ki azonban nevét sem akarta megmondani, de kardot cseréltek s így reméli, hogy megmentőjére még rátalál. Nabuk katonái csakugyan elfogják Sedecziást, s őt is, Jeremiást is a dühöngő Nabuk elé vezetik. Jeremiásnak ihletett szavai meghatják Nabukot s mikor megtudja, hogy a próféta áll előtte, szabadon bocsátja, de annál kegyetlenebb Sedecziással szemben. Megparancsolja, hogy őt is, gyermekeit is kegyetlen mód kivégezzék, hasztalan szavalja el előtte a Jeremiás mondta jóslatot "aggnő-regén állapodott hiú bizodalom"-nak nevezi azt Nabuk, s ismétli kegyetlen parancsát.

Manasses, kinek tanácsára hajlott Sedecziás is, Jósiást - mert ő volt Nabuk fiának Evilmérnek megmentője, - Evilmér kardjával a táborba hívja, hogy csellel mentsék meg Sedecziás életét. Azt tanácsolja Jósiásnak, hogy adja ki őt apjának s kösse ki jutalom-feltételűl apja szabadságát. Eleintén minden jól is indul. Evilmér felösmeri megmentőjét, megígéri apja szabadságát (persze Manassest véli apjának), s e feltételbe Nabuk is beleegyezik.

Ezalatt Jeremiás Sedecziással szeretne találkozni, de útjában Manassest látja meg, s erősen megfeddi álnok tanácsaiért, aztán megy Sedecziás után. De alig távozik el, megjő Sedecziás, s kis vártatva vissza jön Jeremiás is. Hogyan? Mint tudja meg Sedecziás hollétét? Ilyen apróságokkal Granelli mit sem törődik. Tény, hogy Jeremiás találkozik királyával, kinek megjövendöli Nabuk bukását s a Messiás eljövetelét...

Időközben Nabuk halállal fenyegeti Sedecziást, de az az előlépő Jósiásban fiára ismer (hatásos jelenet!) s Jósiás bevallva, hogy nem Manasses fia, hanem Sedecziásé, kéri Nabukot hogy szavának álljon. Nabuk e furfangért haragra lobban, megmásítja előbbi határozatát, Sedecziás gyermekeit megöleti, ő magának pedig szemeit tolatja ki.

íme az isteni jóslat beteljesülése! Nem öletik meg, nem is látja meg Babylon tornyát s csendben fog meghalni.

Ezután még meghallgatjuk annak leírását, mint történt meg a gyermekek kivégzése, Sedecziás szemének kiszúratása, megtudjuk, hogy a gaz tanácsos Manasses öngyilkos lett, s tanúja leszünk, hogy a vak Sedecziás mint részesül Jeremiástól egy kis kései intelemben. E morális tanácsok elhangzása után a függöny lehull!

...

Forrás: Lázár Béla: Tanulmányok a Jezsuita-drámák köréből