William Buehler Seabrook
A bűvös sziget
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
ELŐSZÓ.
ELSŐ RÉSZ. A VOODOO SZERTARTÁSOK.
I. FEJEZET. Titkos tüzek.
II. FEJEZET. Az út kinyílik és bezárul.
III. FEJEZET. A Petro-áldozat.
IV. FEJEZET. Az "Ouanga"-varázslat.
V. FEJEZET. Kecske hangja, leány hangja.
VI. FEJEZET. A testet öltött isten.
MÁSODIK RÉSZ. FEKETE VARÁZSLAT.
I. FEJEZET. A koponyák oltára.
II. FEJEZET. Halottak dolgoznak a cukornádmezőkön...
III. FEJEZET. Toussel sápadt felesége.
IV. FEJEZET. Célestine ezüst tállal.
HARMADIK RÉSZ. A TRAGIKOMÉDIA.
I. FEJEZET. Vak ember tojáson jár.
II. FEJEZET. A bronz-nimfa.
III. FEJEZET. Az igazság szép dolog.
IV FEJEZET. Hölgyeim és uraim, az elnök.
V. FEJEZET. De az igazság egy kissé bonyolult.
NEGYEDIK RÉSZ. KANYARGÓ ÖSVÉNYEKEN.
I. FEJEZET. La Gonave fehér királya.
II. FEJEZET. A fekete királynő udvara.
III. FEJEZET. Egy eltépett papírdarab.
IV. FEJEZET. Egy "gros negre" arcképe.
V. FEJEZET. "Polynice és fehér embere."
VI. FEJEZET. A "danse Congo".
VII. FEJEZET. "Egy fehér ember sem lehet ilyen buta."
VIII. FEJEZET. Egy tudós arcképe.
IX. FEJEZET. Kaland a Morne La Selle-en.
X. FEJEZET. Haiti lelke.
Előszó
Nyugatindiai postahajónk trópusian zöld öbölben horgonyzott. A pálmaszegélyezte parton nagy hegytömegek emelkedtek, fantasztikusan és titokzatosan. Közelebbi lejtőiket sötét dzsungel borította, de a dzsungelen túl kékesfekete csupasz hegyláncok tornyosodtak az ég felé.
A víz szélén, napfényben úszva terpedt el Cap Haitien városa. Hajónk olyan közel horgonyzott, hogy a fényes, világos alkonyatban könnyűszerrel ki lehetett venni a határköveket.
Emitt, modern épületek közé keveredve a tizenhatodik századi francia gyarmatosok omladozó házai álltak, lakóik valamikor rabszolgákat szállítottak Afrikából és Haitit a Nyugati Félteke leggazdagabb gyarmatává tették.
Odébb a kikövezett díszkert vízi frontja, ahol egykor a feketék kardélre hányták a fehéreket.
Amott pedig romokban a palota, amelyet Pauline Bonaparte számára építettek, amikor Napoleon a sógorát küldte ide, hogy megvívjon a rabszolgákkal, akik szabadságot verekedtek ki maguknak.
A Fok fölött egy dombon ott ásít sötéten az irdatlan erőd, amelyet a maga-koronázta fekete király, Christophe emelt, miután annak a fehér hadseregnek minden katonája meghalt vagy visszavitorlázott Franciaországba.
És most, a ma uralkodó kormány székhelye fölött ott lebeg a vörös-kék zászló, amely úgy keletkezett, hogy a francia trikolórból kitépték a fehéret. Így lebeg már több mint száz esztendeje, a fekete szabadság szimbólumaként.
Mindez áttekinthető volt, mint egy panoráma, mikor ott horgonyoztunk az alkonyatban, de amint az éjszaka leszállt, a kép bizonytalanságba hervadt, majd eltűnt szemünk elől.
Csak a dzsungeles hegyek maradtak meg, sötéten, titokzatosan; és a messze lejtőkről a vizen át felhangzott a voodoo dobok állhatatos dobolása.