Bevezető

Szeged 1970. augusztus 3, hétfő.
Magyar Néphadsereg, MN 3793.
Vorosilov laktanya, a 21. önálló páncéltörő tüzérosztály

A katonaidőnk utolsó napja. Ébresztő rendes időben. Nincs már semmilyen felszerelésünk, azt már a múlt hét végén leadtuk. Csak a gyakorlóruha az, ami még van. Úgy gondoltuk, hogy augusztus 1-én mehetünk, de aztán ez még sem így lett, csak harmadikán szerelünk le, mert hét végén nincs leszerelés.

A napos asztalnál még szolgálatban a napos, mintha mi sem történt volna. Néhány nappal ezelőtt megtörtént a tiszthelyettesi előléptetésünk, sajnos nem mindenkinek. A rangjelzéseket felvarrni már nincs értelme.

Utoljára megyünk reggelizni az étterembe és vissza, egyenruhában és zárt alakzatban.

A rajokban szolgáló normál katonaidős barátaink is itt vannak még velünk, tőlük nehéz lesz a búcsú, jóban, rosszban együtt voltunk. Nekik még legalább fél évük van hátra. Várhatják az újabb egyetemistákat és adhatják ismét rogyásig a szolgálatot, amíg azok is átesnek majd az alapkiképzésen.

Aztán jön a parancs, átöltözni!

A rajtunk levő gyakorlóruhát, ágyneműt, plédeket, pizsamát, törülközőket leadjuk, és civil ruhába öltözünk. Elég furcsán bámulunk egymásra, hiszen csak a bevonuláskor láttuk egynéhány társunkat így, 11 hónapig csak egyenruhában voltunk. Nincs már szolgálat a napos asztalnál, a laktanyát is a törzsszakasz katonái őrzik, immár harmadik napja. A körlet is furcsa, bevetetlen, ágyak, a fogasokon nincsenek a mikádók, a szekrények üresek.

Aztán a 2. üteg sorakozik a körlet folyosóján. Átfut a fejemen, ilyen összeállításban soha többet az életben nem leszünk már együtt. Az életünk egy olyan szakasza zárul, amely megismételhetetlen...

A leszerelési segélyt már korábban felvettük, úgyhogy pénzzel bőven el vagyunk látva.

Az ütegparancsnokunk jön, sorban, mint a korábbi kihallgatások ceremóniáján, a civil ruhás katonái előtt és mindenkivel kezet fog, sok sikert kíván a tanulmányainkhoz. Még egy hétig a katonai törvények hatálya alá esünk, ezt vésse be mindenki az eszébe!

Én pedig őszintén remélem, hogy egy hónap múlva az újonnan jövőknél már minimum ő lesz az alakulat törzsfőnöke, mert megérdemli. Jó sokat vesződött velünk, de ő ettől sokkal képzettebb, minthogy egyszerű ütegparancsnok legyen.

Kora délután van, amikor a Csepel teherautók kifordulnak a laktanya kapuján, hogy a szegedi főpályaudvarra vigyenek bennünket. Ide érkeztünk a múlt év szeptemberének első napján és innen is megyünk el ma. A történet tehát 1969. szeptember elsején kezdődött. Vagy egy kicsit korábban?