---

Tartalom

Előszó - A politika két módja

1. Bevezetés

2. A kutatás alapvonalai
2.1. Az elméleti probléma és a verbális modell
2.2. A kutatási kérdés
2.3. Az empirikus kutatás

3. Elméleti alapok: Válság és delegálás
3.1. Áttekintés
3.2. A függő változó forrásai
3.3. A magyarázó változó forrásai
3.4. Az oksági modell
3.5. Hipotézisek
3.6. Elméleti következmények

4. Módszertani kérdések: A delegálás fogalmától a törvényhozás gyakorlatáig
4.1. Áttekintés
4.2. Függő változók
4.3. Magyarázó változók

5. Válság táplálta delegálás a gyakorlatban Magyarországtól Japánig
5.1. Áttekintés
5.2. Az alapkutatás: Bankmentő-csomagok az EU-ban
5.3. Kiterjesztés: Pénzügyi jogalkotás Magyarországon
5.4. Kiterjesztés: Intézményfejlődés az USA-ban és Japánban

6. Eredmények: Intézményi változás összehasonlító szemléletben
6.1. Áttekintés
6.2. Elméleti eredmények
6.3. Módszertani eredmények
6.4. Empirikus eredmények

7. Epilógus
7.1. Hivatásos pecsétnyomók - félállásban
7.2. Hogyan tervezzünk intézményt?
7.3. Hogyan őrizzük az őrzőket?

Függelék
Jegyzetek
Irodalom

---

Előszó

A politika folyamata bármely politikai rendszerben két alapvető módban bomlik ki. Az első mód: a politika normál állapotának vizsgálata, mely a főáramú politikai gondolkodás egyik legfontosabb kutatási területe. A legnagyobb politikai gondolkodók Hobbes-tól Carl Schmittig különös figyelmet szántak azon állapotnak, mely a - jellemzően a szabályok stabilitásával meghatározott - normalitás felbomlását hozza, és amit változóan rendkívüli vagy kivételes állapotként határoztak meg (e szakaszban e kettőt szinonímaként használom). Politikai teológia című munkájában Carl Schmitt arról ír, hogy "a kivételes állapot jelentése a jogtudomány számára analóg a csodáéval a teológia számára", illetve hogy a modern jogállam eszméje egy olyan deista teológia diadalmenetéhez kapcsolódik, "amely kiutasítja a csodát a világból" (Tatár, 2008).

Hasonló érzése lehet a politikatudományban jártas olvasónak, amikor a normál állapotban "működő" modellek rendkívüli helyzetekre való alkalmazhatatlanságával szembesül. E kudarcos vállalkozásokból egyértelműen következik, hogy a "csoda" nem száműzhető a politikai gondolkodásból - épp ellenkezőleg, elmélyült vizsgálata hiányában a normál állapottal foglalkozó irodalom sem lépheti át saját árnyékát. Ennek egyik fő oka az, hogy a rendkívüli állapot - itt most már mint elméleti terheitől megszabadított, alkotmányjogi fogalom - kulcsszerepet játszik a politika bizonyos változásainak magyarázatában is. Ennyiben a rendkívüli állapotok politikai jelentősége univerzális: ugyanúgy fontos eleme a demokráciák és nem-demokráciák megértésének, legyen szó az érem bármely oldaláról, e rendszerek stabilitásáról vagy változásáról.

A főáramú politikatudomány ugyanakkor előszeretettel korlátozza vizsgálódását a demokráciákra; így különösen érdekes, hogy milyen következményekkel jár a rendkívüli állapot figyelmen kívül hagyása a némiképp pongyolán demokratikusként azonosított politikai rendszerekben. E modern képviseleti demokráciákban a döntéshozás csak igen korlátozott mértékben jellemezhető demokratikusként. A közvetlen demokrácia szerepe néhány kivétellel elhanyagolható, míg a demokratikusan választott képviselők autonómiája is számos korlát által határolt. A törvényhozó illetve a végrehajtó hatalom már eleve különböző szintek és szervek által tagolt. A választott döntéshozók mozgásterét ráadásul alkotmánybíróságok, független jegybankok és egyéb, a hatalommegosztást fokozó intézmények szűkítik. A modern képviseletei demokráciák eme vegyes - demokratikus és nemdemokratikus, azaz valamilyen módon autokratikus - döntéshozó-kiválasztási és döntéshozási rendszerének persze számos történetileg és/vagy analitikusan hiteles magyarázata lehet. Különösen meggyőzőnek tűnik az evolúciós magyarázat: a modern képviseleti demokráciák fennmaradásához szükséges legitimáció nem biztosítható pusztán a felhatalmazási (input) oldalról, legalább ilyen fontosak a választók számára biztosított eredmények, azaz a rendszer outputja. Ha ez igaz, akkor a demokratikus döntéshozást illetve felhatalmazást előállító intézmények (mint pl. a népszavazás, ill. a törvényhozási választás) mellett az említett politikai rendszerek szükséges velejárója4 az elvárt eredményeket biztosító kifinomult intézményrendszer is.

A politikai intézményi szerkezeten belül az így meghatározott demokratikus és nem-demokratikus elemek aránya egyben egy fontos minőségi jellemzője ezen rendszereknek. Bármelyik elem túlzottan hangsúlyossá válását a politikai közösség egy része szinte automatikusan a képviseleti demokrácia minőségromlásaként éli meg. A többségi elv - így például a politikai ígérgetés dominánssá válása - a kisebbségi jogokat vagy a politikai rendszer pénzügyi fenntarthatóságát veszélyezteti (input legitimáció az output rovására), míg a demokratikus mechanizmusok háttérbe szorulását sokan a "diktatúra" felé való közeledésként élik meg (output legitimáció az input legitimáció rovására).

Ezen a ponton visszatérve eredeti problémánkra, a rendkívüli állapot jelentőségét a demokrácia elmélete és gyakorlata szempontjából az adja, hogy - ha nem is "vastörvényként", de - természetesnek tűnő módon és meghatározott irányban borítja fel az intézményrendszer kialakult egyensúlyát. A válsághelyzet kialakulását követően első lépésként rendre felértékelődik az autokratikus döntéshozás, míg a tömegek szerepe (pl. proteszt-szavazás formájában) jellemzően a válság második szakaszában, a válságkezelésre adott reakcióként értékelődik fel. A rendkívüli állapot fogalma így a politikai szereplők környezetében beálló drasztikus változás5 és ennek rendszer-legitimációra, ill. rendszer-stabilitásra gyakorolt hatása között teremt erős kapcsolatot. Ez a kapcsolat végigkísérte a történelmet az ókori római köztársaság diktátor státuszától a modern demokratikus alkotmányok rendkívüli helyzetre szóló felhatalmazási aktusáig (mint amilyen a magyar Alaptörvényben a Honvédelmi Tanács rendeletalkotási joga). E viszony elméleti jellege és empirikus következményei ugyanakkor jobbára feltáratlanok. A jelen kötetben így arra teszünk kísérletet, hogy a rendkívüli állapotok és a demokrácia minőségének kapcsolatát vizsgáljuk teoretikus és gyakorlati szempontból.

---