---

Tartalom

Erőtérben
Örökös veszedelemben
Erőtlenségben
Ima hajnali órán
Anyám és apám fényképe alá
Testvéremnek
Az Isten hallgatott
Üzenet
Sempre libera
Padlásom deszkázása közben
A kiterített utolsó mosolya
Hiénák, dögkeselyűk
Pohár bor mellett
Egyenesen, mint a lángok
Édenkertben
Éva csókja
Éva arca
Tavaszító
Erdőszéli fényben
Lugasomban
A szerelem erőterében
Nélkülem
Intelem, kérdéssel
Válasz, alulnézetből
A láthatatlan láthatóhoz
Ima a megváltó gyermekért
Húsvéti üdvözlet
Arénában
Lamentáció
Mint az ingek
Születésnapomra
A hetvenediken
Őrangyalok
Mint a pizsamám
Vonaton
Ketten a forrásnál
Holdtölte a kertemben
Hívogató
Az öröm éneke
Potenciális
Az öregedő szerelem
Eljárt hozzám létvégeken
Szeretni, szeretni, szeretni!
Egyensúlyban
Akivel reggelente harmatot szedtem
Karácsony

---

Fülszöveg

"Égjek el kígyóval szennyezett kertemben én is..." Benke László Édene már többször is felperzselődött - de most talán megadatik számára az újjászületés is. Paradicsomi Évájával mintha rátalált volna az Istenhez visszavezető útra. Lírájában megszaporodnak a bibliai képek, amelyeket a legnagyobb természetességgel, magától értetődően vonatkoztat saját élethelyzetére. Megértette immár: csak Isten oldhatja fel az ember mélységes benső magányát, csak az ő irgalmas szeretete vezetheti el a másik emberhez: Isten a híd a földi lelkek között. Ezért hozzá fohászkodik: "Szeretem Évát, Istenem, / teremtményeid közül őt add nekem, / hogy őbenne még jobban szeresselek" (Édenkertben). Az Évával való találkozás átformálja költőnk látásmódját, elmélyíti Istenhez való viszonyát, s bizonyos vonatkozásban megújítja poétikai eszköztárát is. Elszakadva némileg a konkrét valóság síkjától, képzelete magasba szárnyal, s mitológiai burkot von élményei köré. Úgy éli meg az Éva-szerelmet, mint utolsó esélyt a boldogságra, a megnyugvásra.

G. Komoróczy Emőke

---