---

Tartalom

ELŐSZÓ.

ELSŐ FEJEZET.
A surányi földesur otthona.

MÁSODIK FEJEZET.
A Csillag-pusztán.

HARMADIK FEJEZET.
Adél.

NEGYEDIK FEJEZET.
A tanitó úr házában lakodalmaznak.

ÖTÖDIK FEJEZET.
Thekla otthona.

HATODIK FEJEZET.
A tanár úr kosztosai.

HETEDIK FEJEZET.
Bregenz báró.

NYOLCZADIK FEJEZET.
Összekerülnek.

KILENCZEDIK FEJEZET.
Három asszony.

TIZEDIK FEJEZET.
Surányi szerelme.

TIZENEGYEDIK FEJEZET.
A válás.

TIZENKETTEDIK FEJEZET.
Két levél.

TIZENHARMADIK FEJEZET.
Gyermek-párbaj.

TIZENNEGYEDIK FEJEZET.
Az anyák harcza.

TIZENÖTÖDIK FEJEZET.
A pisztoly eldördül.

TIZENHATODIK FEJEZET.
Az andocsi búcsú.

---

Előszó

"Régi dal régi dicsőségről!" Ezt akartam thémámmá választani. S ekkor megláttam a demokrata irók által annyit gúnyolt Don Caesar de Bazanokat. S elkezdett a szivem fájni! Minek irjak én a régi jólétről a mostani bukott gentry-ivadéknak! Hiszen a voltra nem ad még a zálogos sem semmit! Minek fájitsam én a szivét annak a hintóból leszállitott és most omnibuson álldogáló ivadéknak azzal, hogy azt irjam le: fénykorukban mily hatalmasak valának?

Inkább megirok egy pár bukást, mint szemtanu; megirom: mi volt nagyrészt az oka, hogy a proletárok közé kerültek.

Talán, a gazdag gentry, ha elolvassa, okul belőle, és a szegény megvigasztalódik, azt mondván: ni! ni! más is járt így! nemcsak én!

S mindkettő bók lesz nekem, mert azt fogja bizonyitani, hogy jól megfigyeltem az egyeseket.

Szivemből kivánnám, hogy egy se ismerne magára, - mert ez bár mese-iróvá degredálna engemet, - de azt bizonyitaná, hogy a sasok ivadékai még mindig a magasban, a társadalmi jólétben léteznek.

Bár halna ki a bukottak egész faja és születne helyébe egy munkaképes új nemzedék, mely nemzedék ősei vára mellé gyárakat épitve, mind vagyonilag mind szellemileg a creme du cremejévé lehetne a 19-ik századnak.

Meg ne itéljen senki, de sohasem adok oly szivesen és annyi részvéttel kis, szerény erszénykémből senkinek, mint az úri szegénynek!

Oh! mennyi sorscsapást kellett annak tűrnie, mennyi elfojtott könnyet lenyelnie, mig valakihez fordul segélyért.

S ha én hatalmas miniszter lennék, e kissé gyámoltalan, büszke és tönkrement, más világnézettel, de becsületes szivvel biró ivadékot mindig elébe helyezném az úgynevezett szellemi parvenüknek.

Mert a parvenü, mindig nagyobb tehetség, jele, hogy kiemelkedett köréből és a magasba repülni tud. Míg a szegény gentry szárnyaszegetten botorkál az új eszméktől, új elvektől hemzsegő talajon.

Azért rokonszenves nekem e lovagias, becsületes osztály, azért szeretem, szánom és érzem hibáit, nyomorát, no, mert én is oda való vagyok.

Bogdánovics György.

---