---

Tartalom

Bevezetés
I. Martialis élete
II. Martialis művei
III. Martialis versalakjai
IV. Martialis magyar fordítói

Látványosságok könyve (Kr. u. 80.)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak I. könyve (Kr. u. 85-6.)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak II. könyve (Kr. u. 85-6.)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak III. könyve (Kr. u. 87-8.)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak IV. könyve (Kr. u. 88.)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak V. könyve (Kr. u. 89 őszén)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak VI. könyve (Kr. u. 90 nyarán vagy őszén)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak VII. könyve (Kr. u. 92. dec.)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak VIII. könyve (Kr. u. 93 közepén)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak IX. könyve (Kr. u. 94 közepén vagy végén)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak X. könyve (Kr. u. 95. dec.)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak XI. könyve (Kr. u. 96. dec.)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak XII. könyve (Kr. u. 102 elején)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak XIII. könyve. Ajándékok (Xenia)
Marcus Valerius Martialis epigrammáinak XIV. könyve. Nyeremények (Apophoreta)

---

Bevezetés

Martialis epigrammái tizennégy könyvben maradtak reánk. Megelőzi őket az amfiteátrumi látványosságokról írt könyve (Spectaculorum liber), amely hézagosan maradt fenn. Ebben még alig találkozunk az epigrammai éllel, fordulatossággal s a befejező csattanóval, de megvan az az érdeme, hogy jellemző, eleven képeket rajzol az amfiteátrumi küzdelmekről, amelyek az akkori embereket éppen úgy érdekelték, mint mai napság a foot-ball s egyéb efféle sportmutatvány. A tulajdonképpeni epigrammákat (1172 darab) az I-XII. könyvek foglalják magukban. Ezektől ismét elütnek a XIII. könyv Xenion-jai (Ajándékok) és a XIV. könyv Apophoreton-jai (Nyeremények). Nem egyebek ezek, mint a decemberi, pajkos Saturnus-ünnep alkalmával szokásos ajándékok (ételek) és kisorsolt nyeremények kísérő sorai. A Xenionok a házigazdától küldött ajándékokat kísérték, az Apophoretonok pedig olyan nyereménytárgyakról szólnak, amelyeket a lakomázó vendégek között kisorsoltak. Ilyen célra, talán Tryphon könyvkiadó megbízására írta Martialis ezt a két könyvet. Ezeket a költő halála után csatolták a teljes gyűjteményhez. Mai napság nem mindenkit érdekelnek ezek a nem valami magasan szálló röppentyűk, de művelődéstörténeti szempontból nem jelentéktelenek, mert bepillantást engednek a római császári kor magán-életének apró-cseprő mozzanataiba, amelyekről máshonnan alig szerezhetnénk tudomást. De irodalmilag is jelentősekké teszi őket az, hogy alkalmat és ösztönzést adtak a Goethe-Schiller-féle, persze már irodalmi és kritikai jellegű Xenionok létrejöttére, amelyeknek nálunk sem hiányzik a visszhangjuk Kazinczy Tövisek és Virágok c. epigrammáiban.

Mint igazi "martialisi" epigrammák, legjelentősebbek a I-XII. könyvek epigrammái. Ezek avatták Martialist az epigramma világirodalmi mesterévé. Az I. és II. könyv Kr. u. 86-ban jelent meg, a III-XI. évenként egy - 96-ig, a XII. a 102. év elején. Ifjúkori versei, amelyeket Qu. Pollius Valerianus adott ki (I, 113.), elvesztek. Schanz egy pár helyből (pl. VII, 11.) azt következteti, hogy az első hét könyvet - némely hibák és kifogások miatt - a költő átjavította s így, második kiadásban küldte el Julius Martialisnak (VII, 17.). Csak ekkor kerülhetett az I. könyv élére a most ott olvasható hatsoros Prologus, amelyben a költő már világhírrel dicsekszik, míg pl. a I, 3-nak nagyon is szerény hangja egy csak most föllépő, tehát még nem hírneves költőre vall.

A költészetnek legkisebb műfaja, az elégiából fejlődött epigramma, már a görög irodalomban jelentős szerephez jutott. A több mint 4000 darabot magában foglaló Anthologia Graecá-t méltán nevezi Bernhardy a hellén gondolkodás hű tükrének s a legnemesebb humanizmus kincsének. Az eredetileg sírokra, emlékművekre szánt epigrammából (= felirat) sokáig hiányzott a gúnyos elem és a váratlan fordulat, a csattanó (pointe). Feladata csak az volt, hogy valamely alkalomhoz, esethez vagy személyhez fűződő érzelmet vagy érzelmes gondolatot mentől lapidárisabb rövidséggel, mentől tartalmasabban, velősebben fejezzen ki. Martialisnak is vannak ilyen érzelmes epigrammái a gúny fulánkja nélkül. Vannak kedves, idillikus rajzai és színes genre-képei is, amelyek tisztán lírikus jellegűek. De legsajátosabb alkotásai s legszámosabbak is a tulajdonképpeni epigrammák, amelyeknek ő adott újszerűséget, új műfajú jelleget s végleges kánon-szerűséget. Az alkalom, amely őket szüli, nem valami nyilvánvaló, közismert mozzanat vagy személy, hanem inkább csak a költő éles szemével meglátott vagy fölfedezett emberi tulajdonság, gyarlóság vagy érdekes életviszony. A költő mindenekelőtt másoknak a figyelmét is fel akarja hívni az őt érdeklő dologra, majd tovább megy és az érdekkeltést fokozva várakozást ébreszt a hallgatóban a fordulat és a vele járó kifejlet: a nem sejtett csattanó (pointe) iránt, amelynek váratlan, de nem veszedelmes kirobbanása rendesen a komikum derűjét sugározza.

Mint e műfaj megteremtője, egyike a legeredetibb és legzseniálisabb költőknek. "A római irodalomban - mondja Boissier - nem találunk nála elevenebb és őszintébb írót." Sokat tanult ő is a görögöktől és római elődeitől. Vett is át számos kifejezésmódot eszményképétől, Catullustól, a hódoló tisztelettel emlegetett Vergíliustól s a verselés művészétől, Ovidiustól; de mindazt, amit átvett, olyan keresetlenül ható természetességgel alkalmazta, annyira egybeolvasztotta a maga kifejezésmódjával, hogy egyáltalában nem tekinthetők idegen sallangoknak. A nyelvi kifejezésnek, verselésnek valódi művésze, noha előadásmódja olyan egyszerű, keresetlen, sőt itt-ott laza is, hogy versei rögtönzötteknek látszanak, habár e látszólagos rögtönzésben gondos művészet lappang. Ezért Schanz finoman csiszolt drágaköveknek nevezi epigrammáit. "Gemmen in Versen" - mondja Ribbeck is.

...

---