---

Tartalom

PIROS A VÉR A PESTI UTCÁN
Piros a vér a pesti utcán

EL NE FELEJTSE, AKI ÉL - Bevezető: Benke László
Az első villamoson
Előszó
Nyárvégi viharok
Rapszódia a józanságért
Három ciprusi görög kivégzésére
Keserves fáklya
Halottak napja
Egy körúti sírkeresztre
A megdermedt hegyvidéken
Epilógus

SUGARAK ZÁPORÁBAN ÁLL A HÁZ (1956 december - 1963 december)
Fémes csikorgás
Valahol, nem tudom hol
Sugarak záporában áll a ház
Vereség
A rend
Reggel
Vásár
Közvetítés
Pierre Mulele halálára
Láttunk már
Az ács

ZSÁKHORDÓ (60-as évek verseiből)
Küzdelem
Pesterzsébet
Ahol már jártam egykor
Hárman voltunk
Csipkebokor
Tigrisek
Kőlovas
Ikarus beszéde indulás előtt
Jázminbokor I.
Zsákhordó
Ha azt hallod majd

MILYEN IDŐ VAN? (60-as, 70-es évek verseiből)
Vásárfia
Dobszó
Milyen idő van?
Jázminbokor II.
A színeket szeretem
Egy kicsi jót
Esti tűnődés
A gazda lelke
Az ötödik alabárdos
Vasárnap

ELHAGYOTT ZÁSZLÓ ALATT (70-es, 80-as évek verseiből)
A reggel
Kassák temetése
Kő-mérlegen
Az ember mérték
Gyümölcs és féreg
A kis Dunán
Virág a puskacsőben
Svejk
Csak egy hangsúly
Nap-köszöntő
Puha galambsírás
Levél Erdei Sándornak
Fohász
Zugligeti ősz
Pacsirtaszó
Mert az úton
Születésnapomra

TISZTELETADÁS
Pályatársak, tanítványok főhajtása a költő előtt

Varga Domokos: A költő emlékezete
Pomogáts Béla: Emlékezés Tamási Lajosra
Benke László: Mérő és mérce
Csillag Tibor: Vörösmarty lelke
Csőregh Éva: Törökországi levelem Tamási Lajosnak
Erdei Sándor: Évfordulóra
Fekete Gyula: Hiányérzetünk
Fodor András: Közös lánc
Hernádi Miklós: A szavak kiáltozása
Képes Géza: Ércfedezet
Major Ottó: A tisztaság dicsérete
Mezey Katalin: Kisugárzások
Oláh János: Az emberség makacs őrzője
Palotai Boris: Egyedi példány
Schuch János: A kondorüstökű szerkesztő
Sipos Gyula: Vaddisznók
Szentpéteri Zsigmond: Árgyílus
Vészi Endre: Szentenciák nélkül
Lezsák Sándor: Apám arcát keresem
  Egyszer egy ruszki tank
  Krónika, december, 1956
Benke László: Az Isten cseresznyefája

G. Komoróczy Emőke: "Nincs sehol megoldás, csupán a vállalt sorsban..." - Tamási Lajos költészetéről
Benke László: Tamási Lajos fejfájára

---

Fülszöveg

A magyar irodalom a nemzet lelkiismerete, emlékezete és várakozása volt mindenkor. Költészetünk egy-egy tiszta csúcsa a magyar nép egy-egy tiszta álma, közös reménye, vágyakozása. A magyar költészet fényében a nemzet nagynak, tisztának, szabadnak akarta látni önmagát. A pesti utcákon tüntetők, a vérző diákok és munkások legigazabb álmunkat álmodták 1956-ban: függetlenségünket, szabadságunkat, emberi méltóságunkat. A történelem nagy pillanata az, mikor a nép megelőzi vezetőit, megelőzi költőit is. Ledobja sorsa terheit, megmutatja igazi erejét, világraszóló győzelemre tör. Szabad és boldog akar lenni, előbb csak érzi, de már tudja is, hogy e küzdelemben még a vereség is magasztos. Így történt népünkkel 1956-ban. A nép után a költők ébredtek legkorábban, s költeményekben próbáltuk őrizni a vereséget szenvedettek becsületét. Hervadhatatlan virágok csokra a magyar költészet, s benne Tamási Lajosé. Történelmünk legszentebb pillanatai valóban a nemzet "közös ihletéből" és közös vállalkozásából fakadtak. Minden nagy költészet győzelem a halálon. Győzelmünk akkor lehet termékenyebb, ha költészetünk, Tamási Lajos költészete is termékeny talajra hull, s ahogy távolodunk az időben a hajdani eseményekről, úgy válik egyre világosabbá: Tamási a "nép nevében" emelte fel szavát nemcsak október 23-án, hanem a leverettetést követő évtizedekben is.

A kötet verseit két fejezetnyi próza követi: l. Tiszteletadás pályatársak, tanítványok főhajtás a költő előtt; 2. Tamási Lajos költészetének irodalomtörténeti jelentőségéről G. Komoróczy Emőke tanulmánya: "Nincs sehol megoldás, csupán a vállalt sorsban."

---