---

Tartalom

Előszó
I. A rácsos kapu előtt
II. A legenda
III. Az élő vázlat
IV. A sasfiók kirepül fészkéből
V. Voyage sentimental
VI. Voyage sentimental
VII. Voyage sentimental
VIII. Politikai utazás
IX. Crescence
X. Lovakrul. - Vaskapu
XI. A nagy líra
XII. Metternich
XIII. Déli verőfény
XIV. Két Gigász harca
XV. Vihar a Tiszán
XVI. A forradalom és az ő prófétája
XVII. A nagy éjszaka
XVIII. Fény az éjszakában
XIX. A rácsos kapu mögött
Felhasznált művek
Képek jegyzéke

---

Előszó

Könyvem gróf Széchenyi István életének és éjszakájának regénye. Fantasztikus káprázat: mely egyben igaz és való.

Midőn a nagyszerű Széchenyi-irodalom forrásművein éveken ét keresztüldolgoztam magamat, nem az volt a célom, hogy helyettük vagy ellenük más könyvet írjak. Ellenkezőleg: rájuk építettem s ahol csak lehetett, szószerint átvettem elődeim eredményeit. Tovább megyek; végtelen hálára köteleztek Széchenyi legkitűnőbb kutatói: Angyal Dávid, Károlyi Árpád és Viszota Gyula barátaim, kik nemes segítséggel ellenőrizték adataimat. Különösen lekötelezett a Széchenyi-múzeum igazgatója nemcsak azzal, hogy a Naplók kiadatlan köteteit átolvashattam, hanem azáltal is, hogy megismerhettem leveleit Karolinának, e történet legrejtélyesebb alakjának, aki Széchenyi naplói szerint folyton visszajár sírjából. - Munkám oknyomozó anyagát a Magyar Történelmi Társulat elé terjesztettem ellenőrzésre.

Szerénytelenül s tán elbizakodottan úgy képzelem, hogy e regényes rajz kísérlete által sikerült több, eddig megoldatlan Széchenyi-rejtély nyitjára rájönnöm, viszont be kell vallanom, hogy nemcsak nagy sor régi probléma maradt, mit nem tudtam kibogozni, hanem éppen megoldásaim által új rejtelmek tárultak föl, melyekkel majd az eljövendő kutatóknak kell megbirkózniok. És ez jól van így. Oly óriással állunk szemben, aki minden magyar kort vonzani fog s voltaképpen minden magyar közírónak és költőnek meg kellene írnia a maga Széchenyi-könyvét. Minden kor önmagát fogja keresni benne, mert csodálatos fényét mindegyikünk prizmája más sugarakra vetíti szét egyéni lélek s korszellem szerint. Mind aknázzuk, de Széchenyi kimeríthetetlen marad, míg mi s időnk elmulunk.

Ha fölteszem magamnak a kérdést, vajjon ennyi évi munka s annyi töprengés után hogy fogják könyvemet fogadni a tudomány munkásai vagy az olvasóközvélemény, feleletem igen egyszerű. Nem tudom kiszámítani a visszhangot. De tudom azt, hogy nekem elmondhatatlan boldogságot szerzett kutatásom. Szerelmes lettem Széchenyi leikébe míg szavai, tettei, emlékei körül tanyáztam.

Ha kaptam volna az Élettől tömérdek virágot - miből kevés jutott, ha szerezhettem volna sokágú babért - mi megtagadtatott tőlem, most mind összehordanám, máglyába raknám s fölajánlanám Néki, gróf Széchenyi Istvánnak: Hódolat!

---