Gaál Jenő
Gróf Széchenyi István nemzeti politikája
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
ELSŐ KÖTET
I. könyv. Gróf Széchenyi István mint reformátor
Első fejezet. Magyarország közállapotai a Széchenyi előtti korszakban
Második fejezet. Gróf Széchenyi István élete és jelleme reformatori hivatásának szempontjából
Harmadik fejezet. Széchenyi reformtevékenységének eszközei, alkotásai és müvei
Második könyv. Gróf Széchenyi István reformtevékenységének eszmetartalma
Tájékoztató a második könyvhöz
Negyedik fejezet. Gróf Széchenyi István világnézete, ethikája és életbölcselete
Ötödik fejezet. Széchenyi nemzetgazdaságtani elvei és közgazdasági politikája
MÁSODIK KÖTET
Hatodik fejezet. Gróf Széchenyi István társadalomtana és társadalmi politikája
Hetedik fejezet. Általános politikai alapelvei és magyar politikai hitvallása
Előszó
...
Habár a tizennyolczadik század utolsó és a tizenkilenczedik első évtizedeiben, mint az előbbi fejezetben láttuk, a nemzet életének gyökereire mért csapások visszahatásaképp a magyarság sok kiváló képviselőjében felébredt volt már annak tudata, hogy a nagy átalakulás korszaka bekövetkezett, s költők, nyelvészek, történetírók, a nemzet képviseletével megbízott követek, a megyék szónokai és közemberei mind számosabban hirdették is azt, hogy a magyarság akkori jelene sem dicső multjának nem felel meg, sem a jövő fejlődésének szilárd alapjául nem szolgálhat: senki sem volt közöttük, a ki részleges reformeszméknél és ötletszerű javításoknál egyebet tudott volna felmutatni. - E mellett minél élénkebben éltek a nemzeti aspiratiók a kiváló hazafiakban, annál nagyobb volt bennök a kétség is az iránt, hogy az előttük feltornyosuló nagy nehézségekkel szemben azok megvalósulása vajjon sikerülni fog-e valaha? A multon és annak nagyságán való szeretetteljes, de bánatos csüggés, mely csak egy árnyalatban különbözött a csüggedéstől, fogta el a kebleket és bénította meg az elméket. Az egész köz- és magánélet a pangás, legfeljebb az álmodozás s a nagyság utáni tehetetlen esengés jellegével bírt. E révedezés közben a fölfogások nem tudtak egymáshoz közeledni, a részek között századokon át fennállott visszavonás és széthuzás állandóan megmaradt s a néptöredékek hatályos kölcsönössége az ellentétek eltüntetésére alkalmas nagy harmóniában nem tudott helyreállani.
Ennek a nagy közszükségnek mibenlétét értette át és mentő gondolatát találta meg gróf Széchenyi István. Ő volt képes legalaposabban felfogni azokat a tényezőket, melyek egybeműködése a nemzeti újjászületést maga után vonhatta. A bajnak és orvosszerének már felismerése és szabatos, tüzetes megjelölése is halhatatlan nevet biztosított volna neki, mert az ilyen eszme életképes nemzetnél később is kikél és előbb-utóbb megtermi a maga gyümölcseit. De Széchenyi István nagysága az ilyen nemzeti vezéreszmék szerzőinek dicsőségénél sokkal nagyobb. Ő nemcsak belátta, hogy nemzeti lét nélkül a magyarság elpusztul, nemcsak felismerte képességét és hivatottságát az önálló nemzeti küzdelemre, nemcsak megállapította az eszközöket, melyekkel az e végből szükséges átalakulás keresztül is vihető, hanem teljesen átértve fajának jellemét, helyzetét és összes viszonyait, s felismerve a saját erejét és kiváló állásának kötelességeit, ámbár tudta, hogy annak, a mire vállalkozik, minő nehézségei, sőt számos irányban mily nagy veszélyei vannak, sok mindenre kiterjedő előkészület után a nemzetalakításnak oly nagyszabású tervét állapította meg magában, melynek minden részlete lelkiismeretesen volt kidolgozva. - Hatalmas kezdeményeinek, melylyekkel reformtevékenységét megindította, sikeres keresztülvitele e tervnek lényeges alkatelemét és lélektani mély megfigyelésre valló bevezetését képezte. Tudta ő jól, hogy reformeszméitől közvetlen hatást csak úgy várhatott, ha azoknak hasznosságát a sok kétkedni hajlandó és minden áron kétkedni akaró kiváltságos magyar előtt kézzel fogható eredményekkel tudja bebizonyítani és ezáltal a kicsinylés minden nyilatkozatát elhallgattatni képes. E gyakorlati sikeres kezdemények nélkül Széchenyi annyi reformellenes tényező között hazánkban sohasem lehetett volna a helyzet urává.
És valóban nagy szerencsének mondható, hogy mindazon tulajdonokkal bírt, melyek a mult század második negyedének elején az eredményes reform-tevékenység megindításához csakugyan szükségesek voltak. De viszont szerencse az is, hogy nem korábban jött, mert nem valószínűtlen, hogy az akkor még el nem készített talajon nagyobb szabású működést éppenséggel nem fejthetett volna ki, és csaknem biztosra vehető, hogy ő is a Martinovics összeesküvésbe bonyolódott kiváló férfiak sorsára jut, a kiket a még ki nem fejlődött, rendkívül erőtlen magyar közvélemény bámulatos közönynyel veszni engedett.
Ezután egy negyed század mulva azonban már elérkezett az ő ideje is, mikor mindazon tulajdonságokkal bírt, melyek a szellemek nagy áramlatának irányításához az adott viszonyok közt szükségesek voltak. A kiváltságos osztályok körében is kimagasló előkelő állása; történeti nagy neve, melyet reá a nemzet hálájával környezett atya hagyott; származása mindkét részről olyan nemzetségektől, melyek a nagy áldozatokra is kész fajszeretetről voltak ismeretesek; családjának a nemzet és trón iránti egyforma hűsége, mely ugyan sok félreértés és kellemetlenségnek lett úgy őseire, mint reá nézve is kútfeje, de a mely nélkül az egyik vagy másik rész bizalmatlansága abban az igazságtalan, veszedelmes korszakban őt csakhamar elnémította volna; neveltetése, mely eleinte magyar volt, de folytatása nem itthon történt, minélfogva szellemi ruganyosságát sem a hazai akkori iskoláztatás, sem - a mint magát kifejezi - "más ifjúkori bűnök nem bénították meg"; a katonaságnál talált az a becses alkalom, mely részére az önfeláldozás, az altruismus gyakorló iskolájává lett; a művelt egész külföldnek már ifjú korában történt ismételt beutazása alatt szerzett széles látóköre; tehetségének és hullámzó kedélyének a legbonyolultabb viszonyok között is csaknem látnoki intuitióban való tetőzése: küldetésszerű kiválósággal képesítették őt a nemzet újjáalkotásának reformátori hivatására.
...