Farkas Ottó
Ifjan, éretten, idősen
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Prológus
Farkas Ottó festett portréja
85 kérdés-válasz
Epilógus
Mellékletek
I. melléklet - Dr. Farkas Ottó Szakmai önéletrajza
II. melléklet - Dr. Farkas Ottó Publikációinak jegyzéke
III. melléklet - Dr. Farkas Ottó Kutató-fejlesztő munkái
IV. melléklet - Dr. Farkas Ottó Sajtóriportjai
V. melléklet - Dr. Farkas Ottó-ról megjelent sajtó és kiadvány cikkek
VI. melléklet - Dr. Farkas Ottó Megbízó és elismerő oklevelei
VII. melléklet - Dr. Farkas Ottó Tudományos fokozatai
VIII. melléklet - Dr. Farkas Ottó Kitüntetései
IX. melléklet - Dr. Farkas Ottó Emléklapjai, díszoklevelei
X. melléklet - Dr. Farkas Ottó Szakma, illetve hivatali forrású válogatott, ünnepi ajándékai
XI. melléklet - Dr. Farkas Ottó 80. Születésnapi ünnepi rendezvénye, barátsági vonatkozásai
A Miskolci Egyetem és jogelődeinek vezetői (1735-2015)
A "Beszélgetőtárs" melléklete
Névmutató
Előszó
Életünket közösségekben éljük le. Kezdődik ez gyermekkorunk különböző csoportjaival, ami lehet bölcsőde, óvoda. Majd elkezdődik az iskolás korunk annak különböző szintjei az általános iskolai körtől az egyetemig. Mindeddig a hozzánk hasonló korúak jelentik számunkra az ismeretségi kört, kiegészülve szűkebb-tágabb családunk tagjaival. Meghatározott körben mozogva, élve és átélve mindennapjainkat azokkal kerülünk közös kapcsolatba, akikkel összezárt a sors, vagy akikkel hasonlóan gondolkodunk. Ez a sajátos világ nem igazán tág, amelyben az ismeretségek száma nem kifejezetten nagy, noha számos maradandó élményt ad mindnyájunknak. Gondoljunk csak az érettségi találkozásokra, avagy az egyetemi éveink emlékeit felidéző évfolyam-találkozókra. A "tanulás-korszakára" az emberi kapcsolatrendszerekre többnyire a nyíltság, őszinteség és a "diák-csínyekre" jellemző apró füllentések jellemzők.
Kilépvén a nagybetűs életbe, a kapcsolatrendszerünk heterogénné, viselkedésünk többnyire fokozatosan tudatossá válik, mert egy teljesen új és sokszínű világban kell megtalálnunk helyünket, lehetséges "szerepeinket". Ez már egy új "színpad" telis-tele a sikerek, buktatók látható és láthatatlan, kiszámítható és nem kiszámítható apróbb-nagyobb jeleivel. Az ilyen világban eltöltött 50-60 év, az alkotói kor számos, kellemes és kellemetlen meglepetést tartogat mindnyájunk számára miközben sok-sok új találkozásra, ismeretségre teszünk szert. Hogy mennyi lehet az ilyen ismertségek száma? Be kell vallanom, hogy megpróbáltam utánanézni, felmérni, de azt is el kell mondanom, hogy e törekvésem sikertelen volt, azaz nem találtam értékelhető adatokat. Így maradok egy saját becslésnél és azt tudom mondani, hogy alkotói életünk során mintegy tízezer ismeretségre tehetünk szert. Ezek már nem a "tanulás-korszakára", az azonos közösségi mentalitásra jellemző gondolkodásmód jegyeit hordozzák. Ezek már a mindennapi munka-kapcsolatok jegyében alakulnak ki, és ennek megfelelően inkább a felületes, az adott "érintkezési felületek" sajátosságainak hordozói. Az ilyen kapcsolatoknak is lehetnek "mélységi méretei", de ezek számossága nem kifejezetten nagy és többnyire a "barátnő" vagy "barát" kategóriába tartozik.
Miért írtam le mindezt egy "Prológus"-ban? A kérdés jogos és mindenképpen megválaszolandó! Az "Ifjan - Éretten - ..." sorozat eddigi tíz és a mostani tizenegyedik kötetének összeállításában egy és ugyanaz a cél vezérelt, hajtott, nevezetesen az, hogy egy embert a maga egészében megismerhessünk annak minden oldaláról és lehetőleg teljességében. Életem szerencsés és különleges adománya az, hogy "beszélgetőtársa" lehettem eddig az egy tucathoz közeledő olyan személynek, akik életpályájuk során a következő generációknak is figyelemreméltó eredményeket adhattak át. A könyvsorozat köteteinek lehetséges szerzőit mindig és mindenkor az jellemezte, hogy a mindennapi életüket ne befolyásolják a "jövőbeli céljaik", azaz gondolkodásmódjuk annak teljességében visszatükröződhessenek a könyvekben. Ezen "függetlenség, szabadság" eléréséhez természetszerűen hozzátartozik egy meg- és átélt életkor is, ami 75-85 év.
Ha bármilyen hasonlóságot is keresek a sorozat eddigi Szerzőinek életében, akkor szinte egyértelműen, világítótoronyként jelenik meg mindegyik létében a "gyermekkori nehézségek", a "tehetség, kreativitás" a "mérhetetlen szorgalom" és a "szerencse".
Ez utóbbi három, a tehetség, szorgalom és szerencse némileg gazdagítható, de ehhez mindenképpen szükség van a belső indíttatásra, a hajtóerőre is, a gyermekkori nehézségekre. Ezek pedig többnyire a családi háttér mellett a II. Világháború forgatagában is gyökereztek.
E könyvben is pontosan olyan emberrel, Farkas Ottó professzorral, életével ismerkedhet meg a Tisztelt Olvasó, akinek nehéz gyermekkora volt, és a vele született tehetsége, kreativitása mellé mérhetetlen szorgalma is társult. Életének szerencséje pedig összegezhető abban, hogy "szilárd meggyőződésével jó időben, jó helyen állt". Jómagam, aki immáron több mint 45 éve végeztem az akkori Bányamérnöki, Kohómérnöki és Gépészmérnöki karokat felvonultató Nehézipari Műszaki Egyetemen, tanúja lehettem annak a tevékenységnek, amit a Szerző tett előbb a Kohómérnöki Karért, majd az akkor már Miskolci Egyetemért, annak rektoraként. Nekem is megvoltak azok a szűk és keskeny "érintkezési felületeim" Farkas Ottóval, mint bárki másnak. Tiszteltem és becsültem munkáját, tevékenységét, de igazán, mélységében nem ismertem, nem ismerhettem meg, mert a mindennapi életeink eltérő síkokon futottak. A mindig kifogástalan külsővel feltűnő Professzor, Rektor, udvarias, a másikat elismerő szavai méltán kelthettek bizalmat munkatársaiban, a környezetében. Ilyen emlék bennem is él, mert egyik folyosói "összefutásunk" kapcsán az 1990-es évek közepén megjegyezte, hogy "A nagydoktorid minden erőfeszítés nélkül átment a bizottsági ülésen. Bár mindig ilyen könnyű helyzetben lennék!" Mondta mindezt az MTA Gépész-Kohász Szakbizottságának ülése után az anyagom tárgyalását követően.
Azonban a könyvben olvasható "Beszélgetések"-ból rajzolódik ki a valódi Farkas Ottó professzor, a valódi vaskohász, az az ember, aki otthonosan mozog a vaskohó tetején is, aki kísérleteit nem a laboratóriumban végzi, aki egész életében kereste a kohászati folyamatok törvényszerűségeit, aki egyik összefogója volt a "kohász-társadalomnak", aki - szintén kohász feleségével együtt - nemzedéki mércével mérve is gazdagította a kohász-szakirodalmat. Sorolhatnám tovább is a kohászvonatkozású jegyeit, de nem teszem, hiszen biztosan kihagynék néhány olyat, amelyre méltán büszkén tekint vissza. Nekem, mint gépész végzettségűnek kifejezetten újdonságként hatott az Egyetemünk Sopronból Miskolcra történő átköltözését leíró részek. Ez a személyes élményeken nyugvó eseménysorozat egyben egyetemtörténeti szempontból is forrásértékű.
Hiszem és vallom, hogy minden emberi élet hordoz olyan tartalmat, amely generációknak muníciót szolgáltathat egy sikeres élethez. A Farkas Ottó professzor élete pedig ezek között is kiemelkedő. Erről meggyőződhet a Tisztelt Olvasó, ha eljut a könyv utolsó mondatához. Teheti mindezt még akkor is, ha korábban nem is ismerte! Jómagam pedig az élet ajándékának tekintem azt, hogy a korábbi felszínes kapcsolatunk a könyv készítése során barátsággá alakult át.
Miskolc, 2016 tavasza
Tóth László