Tartalom

Előszó

Pungor Ernő akadémikussal először 1989. november 29-én találkoztam személyesen Miskolcon, amikor az MTA Szilárdtest-Kutatási Komplex Bizottság Miskolcon tartott ülésén "A károsodási folyamat, mint az anyagban végbemenő önszerveződés eredménye" címmel előadást tarthattam. Ha emlékeim nem csalnak, akkor ezen az ülésen az MTA Műszaki Tudományok Osztályának képviseletében Prohászka János akadémikus is jelen volt. Én, az akkor még "zöldfülű" természetes drukkal álltam az anyagtudomány "nagyjai" előtt és természetes volt számomra, hogy "Professzor Úr"-nak szólítottam Pungor Ernőt. Most, hogy majdnem 14 év telt el első találkozásunk óta, most is természetes számomra, hogy a megszólítás "Professzor Úr". Gondolom, nem csupán én vagyok így ezzel, hanem nagyon sokan, a volt tanítványok, munkatársak, akikkel Pungor Ernő közelebbi kapcsolatba került igen tartalmas és mozgalmas élete során.

Én ebbe az életbe 1992-től tudtam valamilyen mértékben betekinteni, akkor, amikor egyike lehettem annak a 12 kiválasztott embernek, akik Németországban tanulmányozhatták a "Fraunhofer Intézetek" tevékenységét, felépítését annak érdekében, hogy itthon megvalósuljon a non-profit kutatási struktúra. Az a struktúra, amelyben erősen jelen vannak a mindennapi életünket jelentősen befolyásoló "piaci hatások". Akkor még nem tudhattuk igazán, a létrejövő intézetek "Bay Zoltán" nevét fogják viselni, hiszen Bay Zoltán ekkor még Washingtonban élt. Visszatérvén Németországból az OMFB székházában tartott értékelésen valóban mély benyomást tett rám az a jövőkép, amelyet a "Professzor Úr" a kutatás-fejlesztés intézményi hátteréről, az erős piaci jegyek megjelenésének szükségességéről felvázolt. Most, az immáron 10 éve működő Bay Zoltán Kutatási Alapítvány létével igazolta ezt a jövőképet.

Igazán emberi közelségbe akkor kerülhettem a "Professzor Úr"-ral, amikor 1996-ban, tehát immáron hét éve magam is az alapítvány munkatársa lettem. Ettől kezdve egyre többet ismerhettem meg életéből, egyre több részletbe "láthattam bele", egyre több részlet "tárult fel" előttem. Lenyűgözött könyvgyűjteménye, széleskörű ismeretei, utazásairól készült VIDEO felvételek és az a sok-sok ismeret, amelynek kis részét "átcsepegtette" belém beszélgetéseink, baráti vitáink során. Mozgékonysága egyszerűen lenyűgöző, mindenütt ott van, ahol úgy érzi, hogy számítanak rá, hogy tehet valamit, amivel a jövőt, ha egy picit is, de formálhatja, alakíthatja. Ez a tenni akarás az, ami - küzdelmekkel teli, tehát valóban emberi élete - a mai napig erőt adhat mindahhoz, amit és ahogyan csinálja.

Nyolcvan év, a történelmi mércével mérve csupán egy pillanat, de az emberi mércével mérve, nagyon hosszú idő. Ezalatti történések "örömet és bánatot" okozhatnak, "jól és rosszul" érezhetjük magunkat, "meglágyulhatunk és megkeményedhetünk". Így volt ezzel a "Professzor Úr" is. Meggyőződéssel hiszem, hogy a kedves olvasók is így fogják érzékelni akkor, ha elolvassák a 80. születésnapra összeállított 80 kérdésre kapott 80 választ. Abban is biztos vagyok, hogy még azok, akik nem ismerték személyesen eddig a "Professzor urat", azok számára is a világot megismerni, azt formálni akaró "ember képe" fog kirajzolódni, egy olyan emberé, aki egész életében arra törekedett, amit Spinoza így fogalmazott meg: "Ne nevesd ki a világot, ne is sirasd, hanem értsd meg" (Etika).

Miskolc, 2003. őszén
Tóth László