Greguss Ágost
Magyar verstan
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
Bevezetés (1-44.§.)
Első rész. A vers elemeiről (45-182.§.)
I. szakasz. Mértéktan (49-146.§.)
1. A tagokról (58-82.§.)
2. A lábakról (83-95.§.)
3. A sorokról (96-146.§.)
II. szakasz. Rímtan (147-182.§.)
1. A mássalhangzós rímről (153-157.§.)
2. A magánhangzós rímről (158-160.§.)
3. A teljes rímről (161-182.§.)
Második rész. A vers alakjairól (183-209.§.)
I. szakasz. Szaktalan versek (185-187.§.)
II. szakasz. Szakos versek (188-209.§.)
A költői szabadságról (210-221.§.)
Bevezetés
1.§. Minden lény, mely érzékenységgel bir mind saját állapotának, mind a reá történő benyomásoknak felfogására, ezen benyomások hatását és saját állapota változatait kifejezni ösztönöztetik. Ezen kifejezés történik különféle jelekkel, melyek részint csak láthatók, részint hallhatók is, azaz mozdulatok és hangok.
2.§. Minél tökéletesebb valamely lénynek szervezete, azaz, minél többféle szervvel, érzékeny eszközzel bir a felfogásra, annál tökéletesebb, teljesebb és világosabb lesz a kifejezés is, melyben állapotát nyilvánitja. Az érző szervek összegét az idegrendszer foglalja magában, miből következik, hogy érzékenységgel s igy kifejezési képességgel csak azon lények birhatnak, melyeknek idegrendszerök van. Az általunk ismert lények közől csak az állatok birnak kisebb-nagyobb mértékben kifejtett s kifejthető idegrendszerrel.
3.§. Az állatok között az embernek van legtökéletesebb idegrendszere, következőleg az ember legképesebb a reá történő benyomásokat érezni, belőlök képzeteket, később fogalmakat alkotni, azokat egymással összehasonlitani, s az eredményt kifejezni, másokkal közleni.
4.§. A mozdulatok és hangok, melyekkel az állatok fejezik ki állapotukat, önkénytelenül törnek ki belőlök; az ember ellenben önkénytes kifejezésre is képes.
5.§. Az önkénytes kifejezés legtökéletesebb módja a beszélés, melyben szavakkal jelöljük a kifejezendő tárgyakat s ezeknek egymás közti viszonyait. Voltak, kik a beszélés képességét álliták fel mint egyedül lényeges különbséget állat és ember között.
6.§. Midőn beszélünk, az illető tárgyróli felfogásunkat, azaz gondolatunkat fejezzük ki; a szavak e szerint nemcsak a tárgyaknak s ezek viszonyainak, hanem gondolatainknak is jelei. Jól mondja Haman, hogy a beszélés tulajdonkép forditás: a gondolatok és tárgyak szavakká, jelekké lesznek.
7.§. Jelekre levén szükségünk, hogy a tárgyakat gondolatainkkal együvé kapcsoljuk, közvetitsük, helyesemondhatni a beszélést hangos gondolkodásnak, valamint a gondolkodást halk beszélésnek. A mondat nem egyéb, mint nyilvánitott gondolat s a gondolat maga csak ki nem fejezett mondat. Igazuk volt ennélfogva a régieknek, hogy logikát és grammatikát együtt tanitottak: mert csak az beszélhet helyesen, ki helyesen gondolkodik, s gondolkodás és beszélés mindig együtt emelkednek és együtt sülyednek.
8.§. A beszélés eredetileg szólás, melyben a (tagolt hangokból álló) szavakat hallható jelekként használjuk; s földünk lakosainak nagy része még most is csak szóval beszél. Az emberek ügyekeztek beszédbeli kifejezéseiket maradandóvá s távollevőknek is felfoghatóvá tenni, s a hallható jelek számára látható jeleket alkottak: igy támadt az irás, melynek látható jelei eleinte az érzéki tárgyak rajzai voltak, később jelképek lettek (mint az egyiptomi hieroglyphek), másutt még jelenleg is egész szavakra (a chinaiaknál) vagy tagokra (a japaniaknál) vonatkoznak, a csak a legfejlettebb népeknél képviselik (mint betük) magokat az egyes hangokat, melyekből a szavak állanak.
...