---

Tartalom

Előszó
Acélos derékkal

HELYETTETEK PENGETEM A HÚROKAT
Égre-feszített kiáltás leszek
A különcök útján
Nem osztozom
Tartsd észben
A fájdalom pengeélén
A fények ravatalánál
A megalkuvás rongyaiban
Felvértezve
A megújulás hitében
A bennünk búvó vágyak
A rontás dacára
A szó hatalma
Tanulj meg élni
A születés halálára
A tudathatár mezsgyéjén
A vég kezdetén
Az álom üzenete
A végső harc előtt
Árral szemben
Az igazak tanúja vagyok
Azért az egyért
C'est la vie (Ilyen az élet)
A rossz szándék hatalma
Csak még egyszer
Egy dal a Dalról
Egyedül
Logikus ellentmondás
Elhalt napok hiányában
Értetek láttattam magam
Eszméljetek, Véreim!
Ezer éves visszhang
Elkerülhetetlen
Fel-feltörő akarattal
Fél-álomban
Fölötted lépek én
Kijelölt utak mentén
Golgota utunk
Ha már nem szól hamisan a dal
Hulló levelek
Jajforgácsos életszepegések
Kenyérrel dobj
Hátunkra száradt útravaló
Az adakozás igéje
Keringő az Élettel
Kifakultak a színes tinták
Látásod peremén túl
Vak légy, ha nem látsz
Léleklángom bűvkörében
Ne csak nézz, láss is
Mindhalálig játék
Nem borulok térdre
Nem alkuszom
Nyargalj csak, álomparipám
Rátok dűl a kereszt
Porból gyúrt szavak
Még nem késő
Sáskahadak rágják
Szárnyak híján
Szeretet-zsoltár
A dal élni akar
Szóvitézek a fronton
Új szélkarok ringatnak
Szócsokorba kötve
A kiáltás ereje
Tekints a fényre
Visszhanglángok tüzében
Vetélytársak
Végső mentsvár híján
A szavak erejével

ILLATOZÓ VÁGYVIRÁGOK
A jövő előtt térdepelve
A lángért mindenáron
Áldott béklyóval szívemen
Az álom peremén túl
Az égsírás dacára
Fogd kézen a reményt
Az örök körforgás rabságában
Belőlem ki nem szakadhatsz
Egymásból kinőve
Egyre nő az árnyék
Elmémre hulltál
Én leszek
Földi lármától altató csókig
Az igazak mindig visszatérnek
Gyolcsomként fedj
Jelenés
Innen már együtt
Kegyelemkenyér morzsáin nem élek
Kéz a kézben mindörökké
Az emlékek varázsa
Követlek
Lélekfalamba véstelek
Lelkem falára festett a hajnal
Magányba fulladt vággyal
Magamban látlak
Mindenre elszántan
Majd önmagadban ápolj
Mert tengerembe merültél
Mosollyal, hittel, bizakodással
Ne tépjük le a kötést
Nem bírok értünk, ellened
Csak hinni kell
Örökkön várlak
Nincs megállás
Nem számít már
Simogató éjszakai gondolatok
Csak egy igaz létezik
Szárnyaló mosolyod oltalmában
Szerelemszekéren
Szívdobbanásod vonzásában
Ugye eljössz?
Téged is utolér
Az érzés diadala
Vágyszárnyaim erejével
Varázshangodra vágyva
Végül összeér az utunk
Az elmúlás útján
Vigyázom álmodat
Virágzó remények közt

DOROMBOLÓ SZELEK SZÁRNYÁN
A láthatár tükrében
A megrepedt tél burkán át
A télre vicsorogva
Célod érdekében
Ahogy megágyaztunk
Dalol a fény a felhők mögött
Ne add fel
Elveszett világosság
Esti fohász
Hatalomátvétel
Kínnal bélelt szélszeszély
Mi döfünk tőrt a szívünkbe
Örök körforgás
Tavaszváró
Tavaszzsongás idején
A természet karjaiban

LELKET MELENGETŐ SZÓHASÁBOK
A holnap kapuja előtt
Anyáinkról
Angyalok Ők
A ködharctér győztese
Az álmok is elhalnak
(Édesanyám halálának hetedik évfordulójára)
Új foltot a sorsomra
Álmokban élek
Érintésre vágyva
Álmot áhítozva
Álomhívó
Az alkonyat tükrében
Foglalkozási ártalom
Az égre kiáltok
Eladó dicsfényem kamatja
Elmentél
Emlékeid hullámverésében
Ezerlelkű magamnak
Értékeinkről
Minden változó
Ha éjfélt üt az óra
Hű társ az idő
Ha varázspálcám volna
Jó tudni
Imává sóhajtott óhajok
Két időgyalu között
Letérdelve
Nem árt tudni
Marcangolásra ítélve
Megalkuszom Veled
Emlékvers
Múltból ácsolt jövőm
Nincs visszaút
Lélekazonosulás
Raboskodó ráncok
Reméllek mégis
Reményszárnyon
Sorslángok martaléka
Sorsom kereszttüzében
Elhivatott bölcsességgel
Sosem volt szárnyadat siratom
Szénéletem védőbeszéde
Virágszirmok fedjék testemet
Záródó lélekfények
Nincs kivétel
Zsebből fizetett élet
Zsoltár a lélekről
Zsibongó akarattal
Zsugorodó életfonallal
Belenyugvás
Tarisznyádba szánt léleküzenet

Utószó

---

Utószó

Izgalommal teli várakozással olvastam Millei Lajos újabb verseskönyvét. Külön öröm és megtiszteltetés számomra, hogy még megjelenés előtt forgathattam virtuális lapjait, ízlelgethettem a bennük rejlő apró csodákat s átélhettem az új versekkel való ismerkedés semmihez sem fogható izgalmát, majd utószót írhattam hozzájuk.

Millei Lajos Szószivárványok című kötete az értelemhez és az érzelemhez egyaránt szól, hiszen megtalálható benne a sajátos gyermekkor, egy viszontagságos életút és az irodalmi élet hullámzó tengerén történő kalandos utazás esszenciája. Gondolatai sohasem elvontak, maguknak való, elittudatot tükröző elmecsattogtatások ügyesen egymásmellé rakott képeinek sora, hanem egy hús-vér, hétköznapi ember nem mindennapi létének filmkockái, a gyarló ego kételyei, bizonyosságai és bizonytalanságai.

Mindemellett biztos kézzel összerakott miniatűröket olvashatunk a nagybetűs ÉLET-ről, egy vélt és egy valós világ átfedéseiről anélkül, hogy rossz szájízű, megfellebbezhetetlennek tűnő közhelyeket erőltetnének ránk a múltról vagy hagymázas jövőképek vízióival riogatná a költő nyájas olvasóit. E versekbe bele lehet, sőt, bele kell feledkezni és hagyni, hogy a míves gondolatok, a szívritmusra járó taktusok, a kissé impresszionisztikus felvillanások kiragadjanak bennünket a sótlan hétköznapok porlepte rutinjából.

Jó szívvel ajánlom e verseket az új nemzedéknek, hiszen ez a világ számukra talán ismeretlen, életkori sajátosságuktól eltérő fűszerezésű irodalmi ízeket és új, egyedi gondolatvilágot kínál. Ugyanakkor az idősebb korosztály számára is örömmel bontogathatja ezt a sajátos élményekkel és érzelmekkel teli batyut, melybe a költő hosszú útjának egy viszonylag rövid szakaszán talált kincseit kötötte bele gondosan.

A Parnasszusra vezető út sohasem volt könnyű, de ez nem jelenti azt, hogy az odavezető úton a verseknek izzadtságszagúaknak, kőbaltával faragottaknak kell lenniük. Ebben a kötetben jól megférnek az irodalmi mesterfogások a hétköznapi lét mindnyájunkat érintő és érdeklő vetületei.

Barátsággal:
Márkus László

---