---

Tartalom

A szegény gazdag.
Tűrő kő, kés, tűrő gyertya.
A három tanács.
Nikétász, a napszámos-fi.
Holló nyelven.
Bolond asszony bolond lánya.
Szót nem szóló királylányka.
A tizenkét hónap-testvér.
Vizi tündér Nereida.
Tenger anyja, Tenger lánya.
A mestertolvaj.
A varázstükör.
Király fia Fjorentinosz.
A három szarvas.
A bronz gyürű.
A hat testvér.
Az aranyvessző.
Az ötszörszép szőke.
Róka Marcsa bíráskodik.
A gonosz mostoha.
Pacalfejes királyúrfi.
Ahol ész van, ott pénz is van.
Lázár gazda, a hős varga.
Vaszilopulo.
Kisértetes királylányka.
A kiszmet.
Vak dervisek klastromában.
Az áthénei kalmár.
A fecske és a kigyó.
A három csodaruha.
Csali mese, hazug mese.

---

Előszó

Mesét mondok, igaz mesét.

Úton voltam Kelet földjén, a nagy Fehér-tenger mentén, Szíriának partjainál, Palesztina romjainál, Kis-Ázsia Szmirnájában, türkmen-törzsek hazájában.

Szira mellett állt meg egy nap a hajónk, egy görög szigetecske előtt az Égei-tengeren. Nem mostanság történt, épp harminckilenc esztendővel ezelőtt, egy szeptemberi napnak rózsaujjú hajnalán. Egyiptom felől, a fáráók országából bukdácsolt elő a hajónk, egy rozga kis mélyjáratú.

Több hónapot töltöttem volt Egyiptomban és amikor indulóban voltam visszafelé, Sztambul tündér vize felé, járványos betegségfélének riadozott a híre és hajó az egyiptusok országában se be, se ki többé. Csak egyetlen egy hajócska merészkedett ki a hullámokba, vesztegzáros tilalomba, a rozoga kis Kedivije. Szorongásig telt meg a vizi viskó és én még a kivételezettek közé kerültem, fedélzeten egy kuckóba. Zivatarosra fordult az idő, szél pacskolta a bordázatot s veszett táncra kerekedett nyögdécselő rozogácskánk, hol oldalvást hajladozva, hol előre bukdácsolva.

S annyi sok esztendő után, emberöltő multa után, álomképben mintha látnám megletteknek sápadt arcát, nők borzongó visongását, hullámhegyek ködös képét, álomtalan éjjeleknek viharvertét. Nyöszörögve vergődött a megtépázott Kedivijé-nk s negyed napos volt már az útja, amikor tűz támadt a konyhájában s étel-ital odapusztult. Ekkor lett csak nagy becse teafőzői készségemnek. Paradicsom, amúgy nyersen, volt a csésze teám ára s bőves-bővében voltam, torkig tele, a paradicsomi életnek.

Elvergődött kis hajónkkal Szira elé jutottunk el. A vihar elült, a hullámok megcsendesedtek és ragyogott előttünk a görög szigetecske, akár egy ékköves kis habtaraja a véghetetlen óceánnak. Horgonyt vetett Kedivijé-nk, öt nap tartó vesztegzárra. A sziget felől pedig, gyorsan sikló csónakocskák rajzottak elő, élelemmel tetés-tele, ízes-szagos gyümölcsökkel, sült halakkal, rózsapiros narancsokkal.

Hogy, hogy nem, egy asszony vetődött fel a hajóra, apró három gyermekével. Pedig tilos volt a hajó, se leszállni nem volt szabad róla, se felszállni rája. Édes tésztát, porhanyósat árulgatott a görög asszony, s amikor vissza akart szállni a csónakjára, rárivallt a megtiltó szó. Ott kellett az asszonynak maradnia a hajón, a gyermekeivel együtt, amíg le nem telik az öt nap.

- Se baj - mondta jókedvűen, - étel-ital majd csak akad.

Gondtalan élethez láttunk, apraja-nagyja a hajónak. S est-időben napszálltakor, amikor elült a zaj, a sürgés-forgás s aranyszínben játszott az ég, ezüstösen csillogott a víz tükre, maga elé ültette a görög asszony a gyermekeit s becézgetve, anyáskodva mesét mondott apróinak, görög paramitiákat.

Hol volt, hol nem, egy vasziljász (király), s királyasszony (vaszilissza). Egyetlen volt az ő fiúk, az ő vaszilopuloszuk, az kelt útra rengetegre, ellenséggel megküzdeni, királylánykát megmenteni.

Folyt a mese éjféltájig, néha hajnalpirkadásig. Körbe-körbe lestük szavát, meseország birodalmát. Tündérszárnyak suhanóban, dzsinn-szellemkék röppenőben, dervis csodatévő szava, boszorkányok mérges hangja, sárkányoknak kilenc feje, óriások nagy ereje, mind ott zsongott, mind ott bongott, képzelgésünk hímes szárnyán, hímes arany virágszálán.

Kelet mese káprázata ragyogott fel szemünk előtt. Boszporuszi partok felől mintha perik libbennének, padisáknak szerájá-ból mintha szultán-leánykáknak sóhajai szállongnának. Hellász ódon levegőjét új fuvalmak lengik körül. Török mesevilág vonul görög földre s új köntöskét vesz fel újabb otthonában. Kaftán helyett peplont öltenek, vasziljász lesz a padisáh. Helikon berkében Siráz-nak rózsája, Faleron völgyében bülbül-madár dala. S csak itt-ott ha felcsillan régi mondák érce, mítószi legendák elhalványult képe. Erről a világról, új meseországról lebbenjen a kárpit, ennek a világnak, új meseországnak nyújtjuk a meséit.

Mesét mondtam, igaz mesét.

Budapest, 1924 szeptember hava.
Kúnos Ignác.

---