---

Tartalom

ELŐSZÓ

I. BEVEZETÉS

II. A JOGFEJLESZTÉS JELLEMZŐ OKAI
1. A bírósági jogfejlesztés jogi természetű okai
1.1. A jogfejlesztés szerződési természetű alapokon
1.2. Jogfejlesztés nem szerződési természetű alapokon
a) Jogfejlesztés a szokásjoghoz kapcsolódva
c) Az analógia és az általános jogelvek
d) A méltányosság
e) A nemzetközi bíróságok igazságszolgáltatási természetéből eredő jogosítványai
  A Kompetenz-Kompetenz elv hatása
  A nemzetközi bíróságok ún. "kisebb hatáskörei"
  A bíróság helyzetére és statútumára visszamutató jogfejlesztés
  A korábbi ítéletekhez kapcsolódó folyamatosság és előrelépés
  A technikai korrekciók
  De facto és de jure felülvizsgálati jogosítványok
  A korábbi ítéletekkel szembeforduló, de jogi érvekre alapított bírói jogfejlesztés
f) A nemzetközi bíróságok egymásközti kölcsönhatásai, mint a jogfejlesztés motiválói
g) A kompromisszumhoz és a felek memorandumaihoz kapcsolódó segéd-dokumentumoknak a jogfejlesztésre gyakorolt, szerény hatása
h) A soft law és a bírói jogfejlesztés
i) A peres felek aktusainak hatása a jogfejlesztésre
2. A bírósági jogfejlesztés nem jogi természetű okai
2.1. A történelmi kihívás és a jogfejlesztés
2.2. A társadalom és az adott korszak, mint befolyásoló tényezők
2.3. A jogfejlesztés és egy értékközösség elvárásai
2.4. A tudomány és a jogfejlesztés
a) A nemzetközi jog tudományának szerepe a jogfejlesztésben
b) A nem jogi tudományok kiegészítő szerepe a jogfejlesztésben

III. A NEMZETKÖZI JOGFEJLESZTÉS KORLÁTAI
1. Jogi természetű korlátok
1.1. Az írott jogra visszamutató korlátok
1.2. A nem szerződési természetű jogi korlátok
a) A szokásjog, mint korlát
b) A bírói hatáskörhöz kapcsolódó jogosítványok
  A Kompetenz-Kompetenz elv, mint korlát
  A státushoz kötöttség, mint az önkorlátozás eszköze
  A bírósági gyakorlat mint korlát, és a megelőző döntések, mint korlátok
c) A segédanyagok inkább visszafogó jellege
d) A vitában álló felek aktusai és magatartásuk
2. A nem jogi természetű korlátok
2.1. Az információhiány
2.2. A történelem sajátosságai, mint korlátok a jogfejlesztés előtt
2.3. A tudomány, mint korlát
a) A jogtudomány korlátozó szerepe
b) A nem jogi természetű tudományok, mint korlátok

IV. KÖVETKEZTETÉSEK

MELLÉKLETEK
A. Irodalom
B. A könyvben érintett jogesetek referenciái
  Állandó Választottbíróság (CPA)
  Állandó Nemzetközi Bíróság (CPJI)
  Nemzetközi Bíróság (CIJ)
  Nemzetközi Tengerjogi Bíróság (TI DM)
  Az egykori jugoszláviai területeken elkövetett emberiség elleni bűncselekmények nemzetközi törvényszéke (TPIY)
  A ruandai népirtás felelőseinek megbüntetésére felállított nemzetközi törvényszék (TPIR)
  Emberi Jogok Európai Bírósága (CEDH)
  Európai Közösségek Bírósága (CJCE)
  Emberi Jogok Amerikaközi Bírósága (CIA DH)
  Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék
  Az "Európai Konferencia Jugoszlávia békéjéért" melletti Választottbíróság (Badinter-bizottság)
Egyéb

---

Előszó

E könyv olvasója - remélem - megbocsátja nekem, hogy soraimat néhány személyes megjegyzéssel kezdem.

Amikor hat évtizeddel ezelőtt a szegedi jogi kar hallgatójaként először kerültem kapcsolatba a nemzetközi joggal, nem egyszer mondták, miszerint "No, ez az ügy elég jelentéktelen, ezért eldöntését nyugodtan a Nemzetközi Bíróságra lehet bízni." A csúfondáros megjegyzések azonban nem csorbították kíváncsiságom. Búza László professzor előadásait élvezet volt hallgatni. Mindig a lényegről szólt, olyan pontosan, hogy lejegyzett mondatait minden változtatás nélkül egyenest a nyomdába lehetett volna küldeni.

Érdeklődésemnek más oka is volt. Határon túli magyarként születtem, és a nemzeti kisebbségek nemzetközi védelmének fontosságára már gyermekként rá kellett döbbennem. Amit a háború során és azt követően tapasztaltam, kötelességemmé tette, hogy sorsuk javítását megkíséreljem előmozdítani. Nehéz volt, szinte lehetetlen, mert az idő tájt nemzetiségi kérdésről szólni sem lehetett, a szocialista állam azt már "tökéletesen megoldotta". Miután a nemzeti kisebbségek sorsa tabutéma lett, a gyarmati rendszer felbomlásához menekültem, melynek súlyát és időszerűségét akkor már bajosan lehetett volna tagadni. Az államok közössége struktúrájának változása nyilván a nemzetközi bíráskodásra is hatással lesz. Valamennyi következményét aligha láthattam előre, de nem kellett különösebb jóstehetség annak megállapításához, hogy az ENSZ Alapokmányában rögzített struktúra felett előbb-utóbb túlhalad az idő.

A nagyhatalmak politikusai, diplomatái, sőt egyszerű polgárai is hajlamosak azt hinni, hogy a Mindenható a világot az ő képükre és hasonlatosságukra teremtette, és nem hajlandók elfogadni az övéktől eltérő értékrendet és felfogást. Például azt, hogy más államokkal fennálló jogvitáikat nemzetközi bíró - bíróság - döntésének vessék alá. Ez a nagyhatalmi gondolkozással nem fér össze, következésképp a nagyhatalmi státussal sem! Így jutunk vissza a kiindulóponthoz: "Az ügy jelentéktelen, tehát eldöntését nyugodtan a Nemzetközi Bíróságra bízhatjuk!"

Így van ez, de még sincs így! Ezt a kiábrándító felfogást a nemzetközi jogászok nem voltak hajlandók elfogadni. Elismerték, hogy a nemzetközi bíráskodás útja nehéz, göröngyös és kátyúkkal teli, de mégis járható! Erről szól a szerző, Kovács Péter professzor gazdagon dokumentált, jól felépített, izgalmas munkája, mely példák hosszú során keresztül mutatja be, hogyan győzték le a bírák az előttük tornyosuló nehézségeket, hogyan kerülték ki az alattomos csapdákat, és érték el azokat az eredményeket, amelyeket súlyos hiba lenne lebecsülni.

A szerző a legnehezebb utat választotta, mert a nemzetközi "bíróságok" joggyakorlatáról szól, amelyeknek kora, hatásköre, jogfelfogása eltérő. Nem véletlenül! Napjainkban számos nemzetközi bíróság működik, egyesek régóta, mások friss alakulatok, tagjaik között igen sok kiváló jogtudós akad, döntéseiket könyvtárnyi irodalom méltatja - vagy bírálja - eltérő módon és eltérő szempontok szerint. Ez nem is lehet másként, hiszen különböző kultúrák és eltérő értékrendet követők véleményét kell a mű szerzőjének regisztrálnia. Egybegyűjtött anyaga ezt a gazdagságot tükrözi. Az államközi jogviták kormánymegbízottai, tanácsadói, ügyvédei éppúgy meríthetnek belőle, mint az egyéni sérelmeik orvoslását keresők képviselői az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, hogy valamennyi ma működő nemzetközi bíróság felsorolását a továbbiakban mellőzzük. A szerző munkájának függelékében ezek ítéleteiről, tanácsadó véleményeiről, releváns határozatairól pontos áttekintést ad. Kiderül belőlük, hogy az eltelt fél évszázad folyamán a nemzetközi jognak a nemzetközi bíráskodás címszava alá foglalható eszközrendszere milyen méretekben bővült, és gazdagodott. Ennek tanulmányozását, hasznosítását a nemzetközi jogászok nem nélkülözhetik, el kell merülniök benne, és együtt kell élniök vele.

Ez a kétségtelen fejlődés azonban ellentmondásokkal terhelt. A Nemzetközi Bíróság tagjai ma már nem panaszkodnak amiatt, hogy nem foglalkoztatják őket eléggé. A döntéseikre váró jogviták száma megnőtt, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az államok közösségének létszáma is jócskán megnövekedett az ENSZ megalakulás óta. Az eldöntendő jogviták száma és jelentősége azonban nem nőtt ennek megfelelő arányban. A nagyhatalmak most sem tülekednek azért, hogy vitáikat a Nemzetközi Bíróság döntse el, és az általános alávetési nyilatkozatot tevő államok a pergátló kifogások hosszú sorával igyekeznek elhárítani, hogy a szóban forgó ügyben érdemi döntésre kerüljön sor. A nemzetközi életben a bíráskodás még távolról sem tölti be azt a szerepet, amelyet a belső - az állami - jogban kivívott magának.

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a nemzetközi bíráskodás normarendszere mind anyagi-, mind eljárásjogi tekintetben, nagymértékben bővült és csiszolódott. Ami pedig az EN SZ legfőbb bírói szervét illeti - a magam részéről csak erről merek véleményt nyilvánítani - gondosan ápolta régi hagyományait, régi döntéseit, de nem zárkózott el az új problémák és szabályok figyelembevételétől. Ügyelt arra, hogy a pereskedő felek mindegyike "megőrizze a maga arcát", vagyis méltányos döntésre törekedett. Nem helyezkedett radikálisan új álláspontra, de nem ragaszkodott tűzön-vízen át régi állásfoglalásához. Ez volt, és alighanem ez marad a módja annak, hogy betölthesse hivatását. Biztosítsa a stabilitást, de egyúttal ismerje fel a jövő szükségleteit és ennek megfelelően a fejlődés lehetőségeit.

Miután személyes indítással kezdtem, legyen szabad személyes véleménnyel befejezni soraimat. Hatvan év múltával úgy látom, hogy a nemzetközi bíráskodás útja nehezebben járható, mint ahogyan azt a nemzetközi jog fiatal kutatójaként képzeltem, a haladás sokkal lassúbb, mint ahogyan akkor reméltem, de az eredményeket is jobban tudom becsülni, mint hajdanán.

Ezzel ajánlom szíves figyelmébe a jeles szerző munkáját mindazoknak, akiket valóban érdekelnek a nemzetközi jogviták megoldásának szervezeti, eljárási módozatai és ezek előfeltételei. Bízvást meríthet belőlük, bármely nemzetközi bíróság előtt kell majd érvelnie hazánk, igazságszolgáltatásunk vagy alapvető jogainak megsértését panaszoló állampolgárunk védelmében fellépő jogászunk. Többet mondok: nem nélkülözheti Kovács Péter professzor munkájának tanulmányozását.

Herczegh Géza
a Nemzetközi Bíróság bírája 1993-2003 között

---