---

Tartalom

Kende Péter: Előszó
Szász Béla levele
Szerkesztőségi beköszöntő
"Egyet nem vállalok: meggyőződésem elvtelen feladását" (szerkesztőségi cikk)
Heltai György: A júniusi határozat
Sztáray Zoltán: A magyar munkás útja a forradalomig 1945-1956
Sebestyén Miklós: A Nagy-budapesti Központi Munkástanács-1
Tőke Ferenc: A Nagy-budapesti Központi Munkástanács-2
Bak János: A munkástanácsok történelmi útjának tapasztalatairól
Broué, Pierre: Parlament, tanácsok, pártok
Szűcs Sándor: A záhonyi határállomás a forradalom napjaiban
Aczél Tamás: A Móricz Zsigmond körtér ostroma
Mit adott a magyar forradalom a szocializmusnak? (A Nagy Imre Intézet nemzetközi értekezlete)
Kéthly Anna levele Heltai Györgyhöz
Gömöri György: A magyar forradalom lengyelországi visszhangja
Dumitriu, Petru: A magyar forradalom és a románok
Giolitti, Antonio: Az olasz munkásmozgalom és a magyar forradalom
Emlékeztető (Emlékezés Nagy Imre és mártírtársai kivégzésére)
Borbándi Gyula: Bibó István
Nagy Balázs: Nagy Imre és a magyar forradalom
Molnár Miklós: Tévhitek Nagy Imre megítélésében
Gosztonyi Péter: Hadikövetek
Aczél Tamás: Szilágyi József
Kende Péter: Gimes Miklós
Szász Béla: Losonczy Géza

FÜGGELÉK
A Szemle 1959-1963 között megjelent összes számának tartalomjegyzéke
Az Etudes 1959-1963 között megjelent összes számának tartalomjegyzéke
A Szemlében szereplő szignók és álnevek feloldása
A kötet szerzőiről

---

Előszó

Az alább következő válogatás egy harminc évvel ezelőtt megszűnt emigrációs kiadványból ad szemelvényeket az 1956 utóélete iránt érdeklődő olvasó kezébe.

Ezt a folyóiratot, amelynek neve kissé sután - vagy talán az akkori magyarországi szakfolyóirat-címek divatját követve, azt kifigurázva - "Szemle" volt, a brüsszeli Nagy Imre Intézet (teljes nevén: Társadalomtudományi és Politikai Intézet) adta ki 1959 és 1963 között Első száma 1959 júniusában jelent meg, az utolsó valamikor 1963 végén (5. évf. 4. sz. jelzéssel, de pontos dátum nélkül). A folyóirat negyedévenként jelent meg és összesen 18 számot ért meg, ezek együttes terjedelme 1736 lapot tesz ki. A kiadvány a maga teljességében ma Magyarországon úgyszólván hozzáférhetetlen, kivéve néhány kivételezett könyvtárat és egy-két, 56-os szenvedélytől fűtött könyvbarát magángyűjteményét. A szemelvények kiadását már ez a tény is valamennyire indokolja.

Tudni kell azonban, hogy a magyar nyelvű Szemlén kívül a brüsszeli Nagy Imre Intézetnek volt még egy angol és francia nyelvű kiadványa is, az ugyancsak negyedévenként megjelenő Review és Etudes. (Ez két külön folyóirat volt, de minthogy tartalmuk teljesen azonos volt, a továbbiakban egyként fogjuk emlegetni.) A francia és az angol cím sem volt szerencsésebb, mint a magyar: a Review határozatlansága miatt, az Etudes pedig, mert - bizonyára akaratlanul - egy nagynevű és nagy múltú francia jezsuita folyóirat nevét ismételte meg. (Ez utóbbi egyébként máig is létezik.)

A Szemle és az Etudes/Review között jelentős volt az átfedés, mégsem lehet azt mondani, hogy a két vállalkozás egészen ugyanaz volt. A két folyóirat más és más közönséghez szólt: a Szemle egy ideális, inkább magyarországi, mint külföldi magyar olvasóhoz, az Etudes/Review pedig egy sokkal pontosabban meghatározott, lényegében nyugat-európai, de azon belül is a párizsi-londoni-milánói, baloldali érzelmű - de persze nem párthű-kommunista - politizáló értelmiséghez. Az ideális magyar olvasót illetően a cél mindenekelőtt az 56-os forradalom igazságának életbentartása volt, s ehhez kapcsolódóan a magyar társadalomban, valamint a szovjet világban végbemenő újabb folyamatok elemzése; de nem kevésbé fontos törekvés volt a baloldali gondolkodást érintő szellemi újdonságok (nyugaton megjelenő könyvek stb.) közvetítése. Az Etudes/Review olvasóinak irányában a cél legalábbis kettős volt: egyrészt az 1956-ra zúduló szovjet-kommunista szitkok és hamisítások ellensúlyozása, másrészt egy olyan politikai koncepció kidolgozása, amely a magyar forradalom általánosabb, másutt is hasznosítható tanulságaira épül. Ez a koncepció lényegében egyfajta - vagy talán nem is egyfajta - szocialista alternatíva volt, ámbár az "alternatíva" szó maga későbbi eredetű, az Etudes/Review lapjain ebben a formában talán elő sem fordult. (Ezzel szemben programatikus éllel szerepelt a "pluralista szocializmus", ez a manapság ugyancsak ismerős, pedig Magyarországon csak igen későn, valamikor a nyolcvanas évek vége felé polgárjogot nyert reformkommunista szókapcsolat.)

...

A Szemle érdeklődési körét ("profilját") nehéz volna egy-két szóban összefoglalni: volt benne magyar történelem, 1956-ra vonatkozó politikai analízis, ill. történelmi érdekű dokumentációs anyag, társadalomtudomány (magyar, és egyetemes), filozófiai és eszmekritikai fejtegetés, könyvelemzés, esetenként még vitairat is, a korabeli világhelyzetet és a magyar társadalom akkori fejlődését tárgyaló politikai cikkek stb. Irodalomról és művészetről csak érintőlegesen esett szó a Szemlében, amely ennélfogva némileg elütött az emigrációs folyóiratok szokványos profiljától. (Másfél évtizeddel a Szemle megszűnése után a párizsi Magyar Füzetek tért vissza ehhez a hagyományhoz.)

Az Intézet vezetőinek az volt a becsvágya, hogy a folyóiratok körül valami olyan szellemi-politikai társulást hozzanak létre, amely egyrészt otthont ad a szovjet szocializmussal szemben álló, de azt "baloldalról" (demokrata, szociáldemokrata, szindikalista stb. oldalról) megapelláló szellemi erőknek, másrészt e körökben életben tartja az 1956-os forradalom emlékét és üzenetét. "Emlék" és "üzenet", úgy ahogyan ezt a Nagy Imre Intézet ápolta, természetesen a fentebb körvonalazott keretek között mozgott, s ez szükségképpen vitákat váltott ki az Intézet magyar támogatói és munkatársai - mégpedig elsősorban az "56-os eredetűek" - körében. Ezeknek egy része ugyanis nem volt meggyőződve arról, hogy 1956 politikai öröksége teljes egészében "baloldali" kaptafára húzható fel. Nekem magamnak is erős kételyeim voltak ezzel kapcsolatban, s ha ennek ellenére aktívan részt vettem a folyóiratok életében - előbb mint cikkíró, aztán mint szerkesztő -, ez a Heltai György iránti megbecsülésen és baráti érzelmeken túl azért is volt, mert úgy gondoltam, hogy 1956 másféle tradícióinak ápolására vannak az emigrációban más orgánumok. Erre a vitára azért térek itt ki némi hangsúllyal, mert évtizedek távolából még inkább úgy tűnik, hogy az Intézet által felkarolt politikai hagyomány valamelyest egyoldalú vagy legalábbis sántikáló volt. Mint tudományos intézet talán jobban tette volna, ha nem terheli meg magát oly messzemenő érték-előfeltevésekkel.

Egy bizonyos, a nyugat-európai antikommunista baloldalban - az "anti-sztalinista" talán még találóbb megjelölés volna - a brüsszeli Nagy Imre Intézet működése nem maradt visszhang nélkül. A magyarországi hatás azonban, azt hiszem, nagyon csekély volt. Noha a Szemle számainak, illetve példányainak egy részét bibliapapírra nyomták, mégpedig olyan kisalakú formátumban, amely a postán vagy zsebben való bejuttatást elvben nagyon megkönnyítette, végül is - a jelek szerint - e számokból alig jutott el valami a magyarországi olvasóhoz. Igaz, hogy az idő is túl rövid volt titkos csatornák kiépítésére.

Harminc év késéssel hazaérkezve, a Szemle elméletépítő és polemikus anyagainak már csak történeti érdekességük van. Maradandóbb értékűek az összegyűjtött forradalomtörténeti dokumentumok, így például a Nagybudapesti Központi Munkástanács tevékenységére vonatkozóak. A kötetben szereplő anyag válogatása is erre a meggondolásra épült. Ez a jelen kötetnek tematikus egységet kölcsönöz, de ugyanakkor elszegényíti a Szemléről kialakítható képet. A folyóirat "profilja" ennél ugyanis jóval változatosabb volt. A négy és fél évfolyam anyagát átlapozva az a benyomásom, hogy éppen a megszűnés előtti évben, 1963-ban kezdett a Szemle fölpezsdülni, Szász Béla kezdeményezésére újabb témák felé fordulni, a nem-militáns olvasó számára is érdekesebbé válni.

Itt most már konkludálni kellene, de bevallom, viszolygok attól, hogy a Szemle - vagy akár az Etudes/Review - végső mérlegét megvonjam. Túlságosan közel álltam hozzá, s ezért félő, hogy ilyen vagy olyan irányban elfogult lennék. Mérleg helyett tehát hadd mondjak csak annyit, hogy a Szemle erényeivel és gyengeségeivel együtt a magyar posztkommunista gondolkodás egy érdekes kísérleti fejezetét képezi. Az igazságos ítéletnek föltétlenül tekintetbe kell vennie, hogy milyen rövid életű volt ez a próbálkozás. Továbbá, hogy a személyi föltételei milyen kedvezőtlenek voltak. Hogy világosabban szóljak: a Nagy Imre Intézet egyfajta elméleti revízióra törekedett a szocialista eszmekörön belül, márpedig ennek sem előtte, sem akkor nem volt jelentős magyar művelője (a kivégzett Nagy Imrén kívül). A Nagy Imre Intézet körüli elméleti keresést hathatósan támogathatta volna néhány lengyel és cseh "revizionista" gondolkodó - Kolakowski, Brus, Kosík, Ota Šik - , ezek azonban többnyire később bocsátották közre korszakosnak mondható műveiket. A hetvenes évektől kezdve azután volt magyar "revizionizmus" is, mégpedig két hullámban: előbb az ún. "budapesti iskola" (Fehér Ferenc, Vajda Mihály stb.) körül, jóval később pedig a Bihari Mihály nevével fémjelezhető reformkommunista politológus-körben. Bármilyen furcsának hangzik az ilyen megállapítás, a Szemle lehetett volna a fóruma egyiknek is, másiknak is. Csakhogy mire ezek az útkeresők megjelentek a színen, a Nagy Imre Intézet kapui már rég bezárultak, s egykori brüsszeli székházába új lakók költöztek.

Párizs, 1992 márciusában
Kende Péter

---