Az ázsiai népköltészet egyik legkiválóbb alkotását akarom olvasóimnak bemutatni. A török kelet romantikus rabló-regényét, a költői szépségekben és mohamedán kulturképekben oly gazdag nép-époszt, melynek hőse a rabló költő Köroglu.

A hős eredeti neve Rusán, és az első gyilkosfegyver azért került kezébe, hogy bosszut álljon a szunnita Murád szultánon, a kinek udvarában lovászmester volt hősünk atyja. Az öreg Mirza Szerráfnak azért vájatta ki a szultán a két szemét, mert rossz csikót adott az istállójába. Pedig tengeri táltos volt e ló nemzője, és kicsibe mult, hogy szőre aranynak nem fénylett és hogy szárnya nem nőtt. Fogadást tett a fiú a szeme világa megfosztott apának, hogy ráül erre a lóra, a táltos természetüvé vált Kiratra, s odahagyja a szunniták országát, és siita területre vagyis a perzsa sáh földjére megy.

Egy kisázsiai síkságon, Csámli-bilben telepedett meg Köroglu (a vak fia), és bosszuját azon kezdte, hogy az országút karavánjait fosztogatta és a szunnita kereskedőket rakásra ölte. Apjának azonban megigérte volt, hogy a sáh alattvalóit nem bántja, és egész életében azon lesz, hogy védelmére keljen a siizmusnak, vagyis Ali próféta kultuszának. És hogy függetlenségét jobban megőrizhesse, hogy szabadságának mi sem álljon utjában, azt is megigérte volt az apjának, hogy nem szegődik a sáh szolgálatába, sőt még az udvarába se megy el. Csámli-bil marad az ő rezidencziája, onnan indul el hires útjaira és oda tér meg pihenőre.

Hétszázhetvenhét bajnoknak és nagyszámu szolganépnek a főnöke, függetlenül él a várában, és Istenen meg Ali prófétán kivül más hatalmasságot nem ismer. A sors rendelte ki őt e nagy misszióra, és oly bámulatos a testi ereje, hogy táltos tulajdonságu lovának, meg zengzetesen szóló lantjának a társaságában, nincs az a földi hatalom, mely ellen tudna neki állani. Mert nemcsak a kardnak, hanem a korabeli hősök módjára, a lantnak is nagy mestere ő. A világra szóló pehlivánt (bajnokot) gyakran váltogatja benne a dalszülő ausik (lantos), és herkulesi erőre valló müveleteinél nem kevésbé hiresek azok a percz ihlettsége szülte dalok, melyeket a késő kor szájhagyománya is Köroglunak tulajdonit. Egész legendakör füződik e dalokhoz, és mondai hagyományok az ő melódiáihoz.

E dalokba van letéve a regényes éposz tárgya. Tizenhárom énekből áll az ő életét dicsőitő epopea, és tizenkét oly kalandot regélnek róla, melyek őt kora legnagyobb hősévé és legkiválóbb bárdjává tették. Tettei nagyobbára történeti nevekhez füződnek, és a neki tulajdonitott dalok olyannyira egyeznek az ausikok e nemü legrégibb dalaival, hogy Köroglu történeti voltában nem is kétkednek. Csakhogy másnak ismerik Anatóliában vagyis szunnita területen, és ismét másnak perzsa földön, a siiták közt. Emezeknél vallásos hős, a ki számos kalandja és vitézi tettei után megint csak Istenre és prófétájára, Alira gondol. Mennyire másnak ismeri Köroglut az anatóliai hősregény.

Szunnita hőssé válik emebben, egy regényes népkönyv rabló lovagja, a ki kedvtelésből gyilkol, és nem kiméli az embereket, akár siiták, akár szunniták.

Még a szerelme is a rablóra vall, és egyszeri találkozás után örökre oda hagyja a feleségét. Csak azt igérteti meg magának az asszonnyal, hogy ha esztendőre fia lesz és ha majd legénynyé cseperedik, utána küldi a rabló várába. És ez a találkozás, melyben a legényfiú nem ismer rá az apjára, sem az apa a fiára, egyike a török népkönyv-irodalom legköltőibb lapjainak. Mintha csak a Hildebrand és a Rusztem monda hangjai ütnék meg fülünket. E percztől kezdve nem Köroglu többé az események hőse, hanem fia, a bátor Hasszán. És midőn ez is útra kél, hogy szíve szerelmével egyesüljön, népmesei motivumok, csodás elemek lépnek előtérbe, és megannyian czélt érve, boldogul élnek Csámli-bilben. Ez a kisázsiai változatnak a befejezése.

Feldolgozásukban különböző, forrásukban azonban egy. Anatóliának azon a vidékén termett mindkettő, mely századokon át volt színhelye a perzsa-török küzdelmeknek. Értem az azerbajdsáni területet. Itt ütközött össze a perzsa siizmus a törökség szunnita hitével, és itt találkozott össze a turáni elem egy kis töredéke a művelődés magasabb fokán álló iránizmussal. Ebből a talajból nőhetett ki az anatóliai népnek ki nem fejlődött és népkönyvi fokon maradt epikája. Ott, a hol az iráni befolyás volt nagyobb, siita szinezettel; török területen pedig a szunniták erkölcsi felfogásával. Sőt a Köroglu mondája a legérdekesebb példáját mutatja annak, hogy ugyanegy tárgy milyennek maradt meg két különböző területen. Mig az Oxuson innen mint szunnita hős küzd, addig az Oxuson túl mint a legvakbuzgóbb siitabajnokkal találkozunk. Anatóliában még a rétjét is mutogatják, a hol a lova legelt, kútját, a hol itatóra állott meg, és azt a követ is, mely alatt óriási teteme nyugszik. De alig hogy perzsa területre lépsz, ismét előtted Köroglu hires vára: Csámli-bil. Csakhogy emitt már siita-lovagnak csapott fel, és tettei is a siizmus szolgálatára vallanak. Ennek köszönhetjük az egész hős regényt, melynek eredetije azerbajdsán, tehát török nyelven volt ismeretes, és egy európai tudós, Chodzko kellett hozzá, hogy az irodalomtörténet kárára feledésbe ne menjen.

Eredetijéből csak kevés jelent meg, alig nehány epikai dal, és egész terjedelmében csak az európai tudós és török nyelvű népkönyvek alapján ismerjük. De még igy is mennyire meglepő az a tudatos szerkezet, az egyes keleti jellemek színes kidomborodása, és az a befejezett egész, mely Köroglut a török nyelvterület egyetlen kiváló époszává teszik. Az anatóliai változata itt-ott kiegészíti s megmagyarázza, és kétségtelenné teszi azt is, hogy közös forrásból eredt mind a kettő. Még pedig Turkomán területen, a török-perzsa villongások idejében. Amint hogy még mai nap is énekli az azerbajdsán nép, és hősét saját nemzet hőseként tiszteli.

...