---

Tartalom

BEVEZETÉS

A KUTATÁS MÓDSZEREI
A nemzetközi kutatási háttér bemutatása
A kutatási minta és módszerek

AZ ÉN-ELBESZÉLÉSEK TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MEGKÖZELÍTÉSBEN
MEDIKALIZÁCIÓ ÉS EPIDEMIOLÓGIAI HÁTTÉR
NARRATÍVA, KONSTRUKCIÓ, IDENTITÁS - ELMÉLETI KERETEK
AZ ÉN-ELBESZÉLÉSEK NARRATÍV RÉTEGEI

A MÉLYINTERJÚK ELEMZÉSE A STRUKTURÁLIS KÓDOLÁS MENTÉN
Kapcsolati jellemzők: család, választott család
Kapcsolati jellemzők: barátok, baráti kör
HIV-pozitív státusz és szexuális partnerek
Óvszerhasználat és biztonságos(abb) szex-értelmezések
Kockázatos szexuális magatartásformák
HIV-fertőzés, reflexiók és percepciók
Diszkriminációs tapasztalatok, integrációs esélyek

HIV-VEL ÉLŐK ÖNMEGHATÁROZÁSI ÉS KONFLIKTUSKEZELÉSI STRATÉGIÁI
Kirekesztetten
A HIV-stigma

ÖSSZEGZÉS
Az elemzés korlátai
Eredmények
Jövőbeni kutatási irányok

MAIN FINDINGS
Introduction
Methods
Main results

HIVATKOZÁSOK
FÜGGELÉK

---

Bevezetés

Kereken tíz éve - 2006 óta - veszek részt HIV/AIDS prevenciós kutatásokban mind nemzetközi, mind hazai kutatócsoportokban. ez a kötet PhD-értekezésem átalakított szövege a doktori eljárás bírálatainak és kollégáim kritikai megjegyzéseinek hatására és biztatására.

A kötet fő témája a HIV-vel élő emberek én-(re)konstrukció folyamata, illetve a HIV-pozitivitás magyarországi szociális reprezentációjában is tükröződő stigmatizáció szerepe az általam vizsgált HIV-vel élő emberek én-elbeszéléseinek (re)konstrukciójában. Arra törekszem, hogy huszonnyolc magyarországi melegidentitású HIV-vel élő férfival készült mélyinterjú szövegszerű elemzésének segítségével olyan mintázatokat tárjak fel, melyek hozzájárulhatnak hatékony(abb) HIV/AIDS-prevenciós stratégiák kidolgozásához. A vizsgált HIV-vel élő emberek én-elbeszéléseinek elemzése és értelmezése számos tudományterület eredményeinek felhasználását igényli, s az egyes tudományterületeken belül is több értelmezési keret figyelembevételével, ezek szempontjainak felhasználásával - vagy éppen kritikai elutasításával - lehetséges.

Feltételezésem szerint, a HIV-vel élő emberek, bár nem alkotnak egységes társadalmi kisebbségi csoportot, olyan identitáskonstrukcióval rendelkeznek, ami alapján mint társadalmi csoport értelmezhetőek. Identitásuk alkotóelemei között felfedezhetőek azok az egységesen megjelenő szegmensek, amiket én-elbeszéléseik elemzésekor tárhatunk fel. Ezek között vannak olyan elemek is, melyek első ránézésre is feltűnhetnek, ezek főként egy-egy szimbólum, metafora vagy történettöredék, anekdota formájában jelennek meg az én-elbeszélésekben, s vannak rejtettebb elemek is, melyek csak a szövegek grammatikai, szemantikai, narratív elemzése során bukkannak elő, s a narratív rétegek elkülönítése teszi lehetővé azt, hogy felfigyeljünk rájuk.

E közös identitásképző elemek megjelenésének számos oka van. A HIV-pozitív állapotot betegségként értelmezi a társadalmi diskurzus, így a beteg és az egészséges ember közötti távolságtartás, különbségtétel a HIV-vel élő embereket besorolja a betegek csoportjába, azon belül is a fertőző betegek közé. Mivel hazánkban - ugyanígy Európában és Észak-Amerikában - a HIV terjedésének legfőbb módja a szexuális úton történő megfertőződés, ezért a szexuális úton terjedő betegségek között jelenik meg, így stigmatizált illetve stigmatizáló "betegséggé" vált. Szükségesnek tartom megjegyezni, miért is használtam a legutóbbi mondatban idézőjelet a betegség szó említésekor: különbséget kell tennünk a HIV-pozitív státuszú tünetmentes állapot és az AIDS stádiumú, tünetekkel bíró állapot között. Ez utóbbi az, amikor a fertőzött ember tapasztalható és látható tünetekkel bír, míg a HIV-pozitív státuszú állapot ténye önmagában nem okoz semmiféle betegségre utaló jelet. Ugyanakkor, stigmatizáltsága okán önmagában a HIV-pozitív státuszú állapot részévé teszi a fertőzött embert a róla kialakult betegségdiskurzusnak, habár nem mutatja betegség tüneteit, mi több, a korszerű kezelésnek köszönhetően nem is fertőz. A stigmát tovább erősíti, hogy a fertőzés szexuális úton való terjedése mellett, a "homoszexuálisok betegségeként" él a köztudatban. Így a nem heteroszexuális orientációt terhelő stigma rárétegződik a szexuális úton terjedő betegség stigmájára. Mindemellett további stigmarétegként felfedhető, ami a promiszkuitáshoz kötődik, bár ez nehezen szétszálazható a szexuális úton terjedő betegség stigmájához képest. Mindezekről részletesen írok a kötet elemző részében, a bevezetésben csak arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy a stigmarétegek is okai annak, hogy az én-elbeszélések közös identitásképző elemeket tartalmaznak. Az identitásképző elemek, illetve azok elbeszélt, szavakba öntött formái nem pusztán az önmagát elbeszélő én tapasztalatainak nyelvi nyomai, hanem a HIV-vel élő emberekről szóló különböző szakmai, illetve többségi diskurzusoknak internalizált elemei. Azaz, az én-elbeszélésekor kötelezően jelennek meg azok a szöveg- és identitáselemek, amelyeknek forrásai nem az én személyes tapasztalatai, hanem olyan szövegekből erednek, amelyek a HIV-pozitivitásról vagy a HIV-vel élő emberekről szólnak.

...

A kötet első részében bemutatom a kutatás módszereit és a nemzetközi kutatási kontextust, amelynek keretében lehetőségem nyílt a tudományos munkát elvégezni. Ezt követően ismertetem a mintavételi eljárásokat, az adatfeldolgozás menetét, valamint a huszonnyolc interjúalany főbb szocio-demográfiai jellemzőit. Az ezt követő fejezetben áttekintem a magyarországi HIV/AIDS helyzettel kapcsolatos társadalomtudományi eredményeket nemzetközi összehasonlításban, majd az epidemiológiai adatokat és hátteret, tárgyalva azt a medikalizált közeget, ami a HIV/AIDS tematikát övezi. Ezek után ismertetem azokat a narratológiai és grammatikai elméleteket és módszereket, amelyekre a mélyinterjúk elemzése során támaszkodtam, élve azzal a kontextuális narratológia által felkínált szabadsággal, mely lehetővé teszi, hogy a "társadalmi hasznosság" érdekében a narratológiára mint módszertani eszközre tekintsünk. Majd bemutatom, hogy mely elméleti megfontolások alapján jutottam arra a következtetésre, hogy az én-elbeszélések szétszálazható narratív rétegekből épülnek fel, ezek milyen módszerek alapján fejthetők fel, s miként alakítják az én-elbeszélők identitáskonstrukcióit.

A kötet második részében a strukturális kódolásból adódó főbb témák köré csoportosítva elemzem a mélyinterjúk vonatkozó szövegegységeit, aminek eredményeképpen felfedtem az interjúkban rejlő mintázatokat, illetve kitűntek az irreguláris, egyedi esetek az én-elbeszélésekben. A főbb témák alapján kaptak alcímeket az egyes fejezetek, melyekben a családi és baráti kapcsolati jellemzőket, a HIV-pozitív státusz felvállalását vagy titokban tartását a szexuális partnerek előtt, az óvszerhasználatot és a biztonságos(abb) szex-értelmezéseket, a kockázatos szexuális magatartásformákat és azok észlelését, a HIV-fertőzéssel kapcsolatos reflexiókat és percepciókat, valamint az interjúalanyok diszkriminációs tapasztalatait és integrációs esélyeit tárgyalom.

A kötet harmadik részében a HIV-vel élő emberek önmeghatározási stratégiák működési mechanizmusainak feltárásával foglalkozom, ahol felhívom a figyelmet a diszkrimináció okozta társadalmi kirekesztettségre és a HIV-stigma hatásaira. Meggyőződésem, hogy az én-elbeszélések narratív elemzése közelebb visz az elbeszélt én (re)konstruálódásának megértéséhez, s így az elbeszélt történeteket a megélt történetek lenyomataiként értelmezve közelebb kerülhetünk a HIV-vel élő emberek megértéséhez is. Ebben a fejezetben rámutatok arra, hogy a HIV-stigma megértése (elő)feltétele a hatékony(abb) HIV-prevenciós stratégiák bevezetésének és fenntartásának: mivel az internalizált stigmák és a stigmatizáló beszédmódok inkorporálása olyan viselkedés- és attitűdmintázatokat eredményez, amely a HIV-vel élő emberek rejtőzködéséhez vezet; a fertőzés szempontjából kockázatos magatartást tanúsító egyének pedig a stigmától való félelem miatt rejtőzködnek, éppen ezért nem járnak HIV-szűrésre, nem tájékozódnak arról, hogy hogyan védjék meg magukat a HIV-fertőzéstől.

Végül összegzem kutatásom fő eredményeit: ennek keretében áttekintem az elemzés korlátait és kijelölök néhány lehetséges jövőbeni kutatási irányt is.

---