Mészáros M. Zsuzsa
Vég-telenül
TARTALOM, UTÓSZÓ
Tartalom
Új külsővel
A levél
Kincslelés
Az arany története
Maszek
Álltam az úton
Katonásan
Mert mi, nők
Félpanzió
A vasalás nehézségei
Az Éj Királynője
Bonifác kalandjai
Színházünnepen
Megint MÁV
Bözsike Zia napi küldeménye
Madarász
Modernizált édesség
Egy kávéfolt következményei
A zeller meg a körtebefőtt
Mégiscsak
T. T.
Töltőkálvária
Blokkolva
Este, rengve
Bokabaj
Múzeumok Éjszakája
Gondolatok a népszerűsítésről
Az internet hibája
Rózsaszínben
Meglepetésünnep
Hortenzia okostelefonja
Ajándék, ó
Gyógytorna
Szaki kerestetik
Vég-telenül
Utószó
Én most abbahagyom az öreg barátaim történetét. Nem fejezem be, hiszen nem lehet, csak vég-telenül hagyni. Örök hetven körüliek mindig lesznek. Talán eszébe jut egyszer valakinek, hogy majd, az akkori öregek kalandjait leírja.
Talán egyszer, ha megírja valaki azokat a kalandokat, mi, a ma még nem hetvenesek, jókat derülünk önmagunkon. A magunk esetlenségén, a magunk bölcsességén, a magunk baján.
Remélem, olvashatom majd, minket milyennek is lát az egy korosztállyal fiatalabb – vagy csak később született – ember. Ő pedig majd azt, amit róluk, a majdkori hetvenesekről ír az majdkori fiatal.
Így, egymás után. Az örök hetvenesekről, az idők végezetéig, vég-telenül.