Az arany Zeusz gyermeke,
sem moly, sem rozsda nem emészti,
de az elme elemésztődik általa.
Pindarosz görög költő
Élt egyszer a földkerekségen egy szegény ember.
Minden vágya az volt, hogy gazdag legyen. Kis jövedelmét kuporgatta, rakosgatta, még a falatot is megvonta magától.
Teltek az évek. Tán 40-50 év is.
A haja egyre deresebb lett, a dereka fájt a hajlongástól, napcserzette bőre száraz ráncokba rendeződött.
Végre összegyűlt annyi pénze, hogy úri ruhát varratott magának. Legnagyobb vágya egy hatfogatú hintó volt.
Ugyanezen a földkerekségen élt egy gazdag ember. Arany pénze annyi, hogy már meg sem tudta számolni, mert 3 nap, 3 éjjelen keresztül egyfolytában kellett volna számolni, de a gazdag ember ennyi ideig nem tudott ébren maradni.
Imádta az arany színét, szagát. Kéjesen fogdosta, csak úgy simogatta a markát.
Egyetlen gondja az volt, hogy félt, hogy ellopják tőle. Ezért úgy döntött, tele tömi a párnákat vele.
Hogy még a gyanú árnyéka se vetődjön az ő gazdagságára, elköltözött egy távoli tanyára, ahol őt senki sem ismeri.
Finom kelméből készült ruháját 3 aranyért eladta és egy ócska kopott lenvászon nadrágot és inget vett, a falu legszegényebb legényétől. Úri csizmáját is ócska sarura cserélte.
A hatfogatú hintóját pedig kivitte a vásárra.
Jött a szegény ember, immár úri ruhában és meglátta ezt a parádés hintót. Egyből beleszeretett. Alku nélkül az egész pénzét odaadta érte.
Hű!!! Volt nagy boldogság.
-
Gyönyörű lovak! Jól tápláltak, dagadnak az izmaik.
S a hintó? Álmodni se lehet gyönyörűbbet. Csodálatos faragás, festés. Értette a mesterségét, aki ezt készítette.
Mámoros boldogsággal ült bele. Simogatta a bársony kárpitot. Szeméből az örömkönnyek gyémántcseppjei gördültek le.
-
Emberek! Ide nézzetek!
Jöttek is a koldusok sorra.
-
Jó Uram! Nincs mit ennem! Szánj meg egy garassal!
-
Szegény asszony vagyok, három gyermekem sír otthon. Gazdag úr! Én is kérek egy garast!
-
Uram! Elvesztettem az egyik lábam a csatában. Nehezen élek. Kérlek, adj! - nyújtotta a kezét könyörgően egy mankóra támaszkodó eltorzult arcú férfi.
A szegény, de gazdagnak látszó ember, ahogy ott állt a hintóval, szinte szétszedték. A gyönyörű hintóhoz pillanatok alatt szenny és mocsok tapadt.
A szegény ember rémületében odasuhintott a lovaknak és elmenekült a helyszínről.
Közben a gazdag ember, aki szegény ruhát öltött, elindult gyalog a tanyasi viskójába. Finom talpa nem volt hozzászokva a saru viselethez, na meg a gyalogláshoz sem.
A durva bőrpántok véresre dörzsölték a lábát. Szomjas is volt, éhes is, de nem mert betérni az egyik fogadóba se, mert, nála volt a hintóért kapott összes pénz. Félt a zsiványoktól. Na meg különben is, szegény gúnyában nem költhet, mert még gyanút fognak. Zsebében markolta a pénzt, fogát összeszorította a fájdalomtól, úgy vonszolta magát hazáig.
A nyirkos szobában csak egy gyertyafény pislákolt, amikor zsebéből az asztalra rakta a hintó árát.
Arcát az aranyra fektette, úgy aludt el, ültében.
A szegény ember is hazaérkezett vadonatúj ruhájában és a kissé mocskosra fogdosott, de még így is páratlan szépségű hintójával.
-
Na ide nézz asszony!
-
Édes jó Uram! Drága Istenem! Mit tettél? Honnan van ez a hintó? És ez a puccos ruha rajtad?
-
Asszony! Ez az életem munkája! Egész életemben ezért dolgoztam! Adj inni a lovaknak!
Közben a szomszédok a hintó köré gyűltek.
-
Hé, te Jóska! De fölvitte az Isten a dolgodat! Honnan van ez a hintó?
-
Azt a ruhát nézd meg rajta!
-
Hm! Hát biztos lopta! - sutyorogta egy vénasszony.
-
Biztos megölt érte valakit!
-
Mindig sejtettem, hogy görbe utakon jár!
-
Mit akar itt az ilyen...
- Szent Isten! Nézd hogy néznek ránk! És mit adjunk enni a lovaknak?
A szegény ember csak áll és nem tud megszólalni. Belenyúl a zsebébe és üres. Semmi pénze nem maradt, abból, amit egész életén át, spórolt.
- Mit adunk enni a lovaknak? - visszhangzik a felesége kérdése a fülében.
Zúg a feje. Semmit nem lát, csak valami fény cikázik. Összeesik és elvágódik a porban.
Reggel a dunnás ágyban ébredt, arca vörös a láztól. Eszébe jut a hintó. Már nem tud neki örülni.
Reggel van a gazdag ember házában is.
Gyönyörű álma volt. Semmi más nem volt, csak arany. Még a bőre is arany volt. Olyan káprázatos volt ez az álom, hogy alig tudott belőle felébredni. Lassan emelte fel a fejét az asztalról.
Az ajtó tárva-nyitva! Mikor ezt meglátta, visszatért teljes éberségi állapota. Fölkapta a fejét.
-
Teremtő Atyám!
Fel volt dúlva az egész viskó. Minden csupa tyúk toll.
-
A párnáim! Az aranykáim!
Felpattant az asztaltól. Már a fájdalmat sem érezte véresre tört lábán.
-
Hol a pénzem? Hol vannak az aranyaim?
Még az asztalon sincs egy darab se.
-
Mihez fogok most kezdeni? Én gazdag ember vagyok! - üvöltötte bele a félig megvakult tükörbe.
Kitámolygott a házból és a kocsmáig meg sem állt. Hitelbe jól leitta magát.
Ez idő tájt a szegény ember felesége megfejte egyetlen tehénkéjüket. Friss tejet és egy karéj, ropogósra sült kenyeret vitt gyengélkedő urának. Megsimogatta fejét és megfogta kezét. Hosszan ültek így, kéz a kézben.
-
Tudod asszony, mindig egy ilyen hintóra vágytam. Azt hittem, ettől leszek boldog. Ahogy most itt ülsz az ágyamnál és fogod a kezem, már tudom, hogy nincs szükségem erre a látszat gazdagságra, mert nekem mindenem megvan.
Az asszony férje ölébe hajtotta fejét és elsírta magát.
-
Holnap eladom a hintót és a puccos ruhát is.
Így is lett. Amikor megkapta a pénzt, odament a koldusokhoz és ételt vitt nekik. A három gyerekes anyának, a féllábú katonának és volt ott még egy ember. Ismerősnek tűnt az arca. Látszott rajta, valamikor jobb napokat láthatott...