Egyszer régen, valahol az erdő szélen, álldogált egy takaros kis házikó. Pompázó virágok ékeskedtek az ablakában, illatozó társaik a házikóhoz tartozó kertecskében. A kis lak bejáratát szépen ácsolt előtető védte a szél tombolásától, az eső zuhanyától és a szúrós szemű déli Naptól.
Hosszú útról, éppen Afrikából érkeztek a fáradt fecske madarak. A kalandos úton összemelegedett egy fecske fiú és egy fecske lány, éppen otthont kerestek, amikor reptükben észrevették a békés kis házikót. Szívük egyszerre dobbant, tudták, hogy céljukhoz értek. Villás farkukkal tettek még egy tiszteletkört a ház felett, majd fecske fiú megelégedetten berepült az előtető alá, fecske lány követte őt. Kijelölték a fészek helyét a legvédettebb zugba, oda, ahol az előtető rögzítve lett a ház falához. Elszántan munkához láttak, fűszálakat, és némi sarat csőrükbe fogtak, és szorgalmasan tapasztották új otthonukat. Hamarosan elkészültek, most már nem volt akadálya, hogy eljárják násztáncukat. Nem telt el sok idő, be is érett szerelmük gyümölcse, és a fészekben lapultak a kis fecsketojások. Fecske mama hosszan ült, melengette tojásait, leendő fiókáit.
Egyszer csak a tojáslakók szűknek érezték héj-házukat, ezért addig izegtek-mozogtak, míg ablakot nyitottak és kíváncsi fejecskéjüket kidugták rajta. Anyjuk örömmel látta, hogy milyen kis elevenek, gyorsan tett is egy kört, hogy kukacot szerezzen be éhes kis utódainak. Bizony várták is a jó falatot, és mikor mama megérkezett, versenyt tátogtak, hogy ki legyen az első, aki a mennyei falatból részesül. Addig-addig nyújtogatták a nyakukat a kis buták, amíg a legmagasabbra merészkedő testvérke egyszer csak átbillent a fészek falán. Gyenge volt még a repüléshez, így hát a kemény földre pottyant.
Ez hát élete első tapasztalata. Nincs már védelem, nincs már meleg fészek, és anyától kapott jó falatok.
Éppen most érkezett haza a kislány, aki a takaros házikó lakója volt. Meglátta a tehetetlen kis madarat a földön, és segítségére sietett. Olyan picike, és védtelen, apró tenyerébe fogta, a másik kezét fölé helyezte, így vitte be a házba. Óvatosan apró dobozkába rakta, és pici tálba vizet öntött. A kismadár hiába tátogott, nem tudott inni a vízből. A leányka szomorúan nézte, miként tudna rajta segíteni. Eszébe jutott a szemcseppentő, így hát egy pillanatra magára hagyta a kicsi fiókát.
Alig várta ezt a pillanatot Mirci, a macska. Már rá is rontott. Ki ez az idegen betolakodó? Éppen mancsával rá akart csapni, amikor visszaérkezett a kis angyali megmentő. Jól leteremtette, és elzavarta a macskát. Ettől a pillanattól fogva Mirci bosszút esküdött a kis fióka ellen. Alig várta a pillanatot, hogy egyedül maradhasson vele, de erre a pillanatra még várnia kellett.
Közben a kis fióka a szerető gondoskodás hatására nagyobbacska lett, kezdett megerősödni. Nagyon vágyott rá, hogy láthassa testvérkéit, és szüleit. Készült a napra, hogy kirepül az ablakon, és megkeresi őket. Ki is használta a pillanatot, amikor a kislány a pajtásával kint játszott a kertben. A kismadár összeszedte minden erejét, és az ablakhoz repült, csak az zárva volt, szegény nem ismerte az üveget, így hát nekirepült.
Mirci leste a jelenetet. Elkapta a kis fecske fiókát, és kirontott vele az ajtón, örült, hogy megszabadulhat tőle, de mire kiért vele, addigra megsajnálta. Tulajdonképpen megszerette, szinte már családtag. Elengedte a madarat. A kis fecske hálásan nézett rá.
Itt van, hát szabad, mint a madár, de mihez is kezdjen, hol vannak a testvérkéi, szülei? Erőt és bátorságot gyűjtött, hiszen ez lesz élete első komoly repülése. Kicsit bizonytalanul, de felszállt, körözött a ház körül, kereste a fészket. Nagyon elfáradt, mire végre megtalálta az előtető alatt. Örömmel szállt le az ismerős helyre, kényelmesen letelepedett, és akkor vette észre, hogy a fészek üres! Már egyetlen testvérkéje sem lakik benne.
Bizony, már őszre fordult az idő kereke, a fecske család visszarepült Afrikába.
-
Most mihez kezdjek? - gubbasztott a fészekben.
Gyomra nagyot kordult, és ő élni akart! Elment kukacra vadászni. Megtanulta minden csínyját, bínját. Erős lett és bátor. Ő az egyetlen fecske, aki nem ment vissza Afrikába.
Télire kibélelte a fészket jó meleg szalmával. Végül is jól érzi magát, Mirci a barátja, s már nagyon várja a tavaszt, hogy visszatérjenek a fecskék.