2007 tavaszán, egy tóban, egy tavirózsa viaszos levelén, ebihalként láttam meg a napvilágot. Testvéreim a szél szárnyán elrepültek mellőlem. Szállásadóm a tavirózsa, oly simogatóan védelmezett, hogy hamarosan békává serdültem. Miközben csukott szemmel ringtam a tó tükrén, a nap sugarai melengettek. Tüllszárnyú szitakötő szállt le a szomszédos nádra. Egy halraj elúszott és a víz lágyan áramlott fekhelyem alatt. Csendes megelégedésben, isteni békében pihentem. Egyszer csak egy háromágú horog egyik ága a hátamba akadt. Hirtelen a levegőben lógtam, megláttam és megéreztem, hogy egy kisfiú pecájára akadtam. Szabadon lévő lábaimmal lendültem egy nagyot, és fejest ugrottam a vízbe. A kisfiú újabb támadásba lendült, újra bedobta a pecáját.
Ekkor jött egy őszszakállú ember, mélyen a fiú szemébe nézett és így szólt:
-
Drága fiam! Ha te lennél a béka és én lennék a horgász, jól éreznéd magad a hátadban ezzel a horoggal?
A gyermek szeme kikerekedett. Tétován állt, majd leszegte a fejét. Egy darabig nézte a pecáját, arca meglágyult és letette. Felkapta a labdáját és elszaladt vele a rétre.
- Soha többet nem fogok bántani egyetlen élőlényt sem! - ezt a fogadalmat tette magának, és amikor a barátjával találkozott, büszkén újságolta, hogy ő bizony állatvédő lett.